A chicagói filmfesztiválon lesz a Budapest Noir világpremierje

0
859

A Gárdos Éva rendezésében készült Budapest Noir Kondor Vilmos regénye alapján készült, az 1936 Budapestjén játszódó bűnügyi történet filmfeldolgozása.

Kedden vetítik először a Kolovratnik Krisztián és Tenki Réka főszereplésével készült Budapest Noir című magyar krimit az 53. Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon, amelynek programját négy, a filmalap támogatásával készült új magyar alkotás gazdagítja.

A Gárdos Éva rendezésében készült Budapest Noir Kondor Vilmos regénye alapján készült, az 1936 Budapestjén játszódó bűnügyi történet filmfeldolgozása. A forgatókönyvet Szekér András írta, operatőre Ragályi Elemér volt,

az 1930-as évek Budapestjét Pater Sparrow látványtervező elevenítette fel,

a jelmezeket Flesch Andrea tervezte – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A történetben Gordon Zsigmond, a kiábrándult bűnügyi újságíró egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány halála után nyomoz az 1930-as évek Budapestjén. A szálak több irányba vezetnek, és úgy tűnik, senkinek nem áll érdekében, hogy kiderüljön az igazság.

A Budapest Noir a Pioneer Pictures gyártásában készült, vezető producere Kemény Ildikó. A film a Big Bang Média forgalmazásában

november 2-án kerül a magyar mozikba.

Az 1964-ben alapított chicagói filmfesztivál Amerika legrégebbi és legfontosabb filmes eseményeinek egyike. Idén Jane Fonda, Patrick Stewart és Vanessa Redgrave is a fesztivál díszvendégei között lesz.

MTI/FüHü

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .