Bréking nyúz, május 11. – Tudósítás a másik valóságból

0
1431
Budapest, 2009. február 16. A Fidesz képviselõi kivonulnak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök évindító beszédérõl az Országgyûlés plenáris ülésén. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Politikai bunkóság, a 68-ban gyökerező baloldali véleményterror, a Jobbik muszlimsága, illetve a szopás vagy szoptatás dilemmája a pénteki alternatív lapszemlénkben.

 

Új politológiai fogalmat talált az ellenzék viselkedésére a 888

„Amikor ezt követően Orbán Viktor letette a miniszterelnöki esküjét, akkor az összes ellenzéki párt közül csak a Jobbik hallgatta meg az ülésteremben a miniszterelnököt. A többi ellenzéki párt képviselője nem volt jelen. …

Ha létezne ilyen politológiai fogalom, akkor talán a „politikai bunkóság” kifejezéssel lehetne leírni azt, amit és ahogy az ellenzék művelt a miniszterelnöki beiktatás alkalmával.

Mit értek el a ballibek azzal, hogy tiszteletlenek voltak a miniszterelnök beiktatásakor? Semmit, kivéve talán azt, hogy ismét megmutatták: a saját győzelmükön kívül mindenki másnak a választási sikerét illegitimnek tartják, és nem képesek komolyan venni a demokrácia legalapvetőbb működési szabályait sem.” (888: A magyar balliberális ellenzék legújabb parlamenti „csodafegyvere”: a bunkóság)

A Magyar Idők publicistáját megnyugtatja Orbán elszántsága

„Helyrebillent a kizökkent idő, így gondolta ezt minden nemzeti elkötelezettségű, jobboldali magyar 2012-ben, amikor Áder János lett a köztársasági elnök, Kövér László volt a házelnök, és Orbán Viktor a miniszterelnök.

Utóbbin kívül akkor még kevesen hittek abban, hogy hat év elteltével ugyanez lesz a felállás. Holott sokunknak kizárólag az ő személyük a garancia ma is arra, hogy mégis volt, és végre lezárult a rendszerváltás, hazánk pedig ismét emelkedő pályán indulhat el egy biztatóbb jövő felé.

A hideg rázta az összes Orbán-fóbiást, amikor a negyedik alkalommal elmondott miniszterelnöki eskü után a kormányfő vázolta 2030-ig előretekintő vízióit. …

Azt mondja erre Szél Bernadett, az LMP nevű pártocska frakcióvezetője, mielőtt még bármi elhangzott volna, hogy a Fidesz nem készített kormányprogramot, reagálni sem lehet Orbán Viktor szavaira, ezért az „eseményt” a kormánypárt belügyének tekintik, és nem vesznek rajta részt. Kellett ez, hogy ne essünk a bugyuta hurráoptimizmus bűnébe, és belássuk, nem lesz olyan egyszerű megvalósítani mindazt, amit a miniszterelnök bemutatott állítólag nem létező programjából.

Mindenesetre az megnyugtató, hogy a Wekerle Sándor és Tisza Kálmán történelmi rekordjait döntögető Orbán Viktort a nehézségek inkább feltüzelik, mintsem bármitől is eltántorítanák.” (Magyar Idők: Negyedszer)

Bauer Béla, a Századvég vezető kutatója beavatta az Origót abba, hogy mi a baj 68-cal

Mennyire adódhat 1968-ból a mai migránsválság vagy akár a baloldali véleményterror?

Teljes mértékben. Ahogyan már említettem: a 68-as francia lázadás fiataljai egy dolgot nem szerettek volna: dolgozni. Ez egy fontos dolog. A gyerekvállalás felelőssége sem túl erős. Szeretkezz, ne háborúzz, ez a jelszavuk, de az ezzel járó felelősség már nem jelenik meg. … Egyszerűbb importálni munkásokat és gyerekeket. Csináljátok helyettem – ez is lehet egy jelszó.” (Origo: Mi a legnagyobb hazugsága 1968 mítoszának?

A Jobbik muszlimsága a tét a hétvégi tisztújítón a Ripost szerint

„A Jobbik hétvégi tisztújító kongresszusának tétje, hogy marad-e a Vona féle irányvonal, így a többször is deklarált muszlim-barátság, a kritikátlan iszlám rajongás. Beszédes előjel, hogy Vona Gábor a parlamenti frakció vezetőjévé azt a Gyöngyösi Márton választatta, aki bizonyíthatóan, a RIPOST ellenőrzött és dokumentált értesülései szerint Afganisztánban és Irakban nőtt fel és járt iskolába. …

Innen a szoros kötődés a muszlim világhoz, ezért hangoztatta korábban jó néhány alkalommal egyértelmű elköteleződését az iszlám mellett. Amúgy mondhatni családi gyökerekről van szó, hiszen Gyöngyösi édesapja az egyik hírhedt kommunista külkereskedelmi vállalat muszlim országokra specializálódott szakembere volt. …

Megdöbbentő bizonyíték az is, hogy a muszlimok magától értetődően díszvendégnek hívták Gyöngyösit a Korán egyik legutóbbi díszkiadásának ünnepségére, ahol a résztvevők lényegében hódoltak az iszlám legfontosabb szent irata előtt.” (Ripost: Győz-e a muszlim-szárny a Jobbik hétvégi kongresszusán?)

A Pesti Srácok bloggere nemzetünk jövőjéről elmélkedett a keddi tüntetés transzparensei kapcsán

„Legújabb, s számunkra legkedvesebb gyöngyszemünk a „Sz@psz vagy szülsz” verdikt volt. Ebben benne van a választások utáni tüntetések kvintesszenciája. …

Figyelemfelkeltés a célja, s ennek a feladatának maradéktalanul eleget tesz. Igaz, a tábla nyele pont egy olyan hölgy kezében leledzett, amely hölgy nem éppen bizalomgerjesztő ábrázatával tűnt ki a tömegből. Hogy finomak és cizelláltak legyünk: az ilyen nőstények miatt aztán sosincs koccanásos baleset a körúton, s a bot, amivel piszkálnánk őket, inkább saját magát töri ketté. …

És a „Szopsz vagy szülsz”, na meg az örök klasszikus, a „Nem szexelek fideszessel” pár száz év múlva ott találja majd magát a Gesta Hungarorum, vagy a Halotti beszéd mellett, a legértékesebb nyelvemlékeink között.

Mert azért azt ne feledjük, hogy minden de minden megmarad. S a megmaradó kortörténeti relikviákból az utódaink állítanak majd ki látleletet. Hogy mi lesz ez a látlelet, a felől kétségem sincs. …

Ami egyedül biztos, hogy a nemzetet csupán egyetlen „felirat” tudja kivezetni a sötétség korszakából: „Szülj és szoptass!” (Tutiblog: Sz@psz vagy szülsz)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .