Bréking nyúz, február 3. – Tudósítás a másik valóságból

0
944

Budaházy György a Fidesznek próbál szavazatokat gyűjteni – igaz, teszi ezt igen sajátságos módon a Pesti Srácok oldalán. Molnár Gyula és Karácsony Gergely erdélyi haknijának teljes kudarcát vízionálja a 888.hu. Az Origo szarkasztikusan nekimegy Gyurcsánynak.

 

Pesti Srácok – Budaházy spekulál

Budaházy Györggyel készített interjút a portál annak kapcsán, hogy február 27-én hirdethet jogerős ítéletet Lassó Gábor büntetőtanácsa az úgynevezett Hunnia-perben, amelyben Budaházy mellett tizenhatan ülnek a vádlottak padján. A Hunnia-ügy Magyarország első olyan rendőrségi és bírósági ügye, amelyben a hatóságok a vádlottakat bűnszervezetben elkövetett terrorcselekmények elkövetésével vádolják. Budaházy hátsó szándékot sejt amögött, hogy a bíróság közvetlenül a választások előtt egy őket börtönbe juttató ítélettel akar a Fidesznek ártani. Szerintük mindezt a „bíróságok átszervezésére való – egyébként teljesen indokolt – törekvéséért” tennék.

Ahogy a vele készült nyári videóinterjúban, most is hangsúlyozta, hogy szerinte a Fidesz számára az egyetlen még megcélozható plusz választói tömeg a régi nemzeti radikális szavazóréteg. Ennek a tömegnek elege van a Jobbik árulásából – ezt saját tapasztalataira alapozva állítja –, „köztük egyértelműen pozitív visszhangra találna egy ilyen lépés, és motiválná őket, hogy a jelenlegi kormányra adják a voksukat”.

- Hirdetés -

„Egyébként sem vagyunk terroristák, legfeljebb – ha igaz lenne az egész vádirat, akkor is maximum – az illegitim, szemkilövő igazi terrorista hatalomgyakorlók ellen felkelő hazafiak vagyunk, akik kisebb rongálásokat követtek el.”

888:  Hiába hakniznak Karácsonyék Erdélyben

Annak a pártnak a miniszterelnök-jelöltje akar Erdélyben kampányolni, melynek Szanyi Tibor is a tagja. Ez már önmagában abszurd – írja a portál annak kapcsán, hogy Molnár Gyula és Karácsony Gergely közösen tartottak sajtóértekezletet szombat délelőtt Marosvásárhelyen Markó Bélával, az RMDSZ korábbi elnökével.

„A magyar baloldal egy új típusú viszonyt akar kialakítani a kárpát-medencei magyarsággal, amely a szerzett jogok megtartásán és a támogatáspolitika átláthatóságán alapul”

— mondta Molnár Gyula. A cikk szerzője szerint ez nagyon jól hangzik, az ember már-már meghatódva azon kezd el gondolkozni, hogy végre, tényleg lesz nemzeti minimum. Aztán először a DK uszításainak rémálomszerű emlékei feledtetik ezt a jó érzést, majd pedig az, hogy Molnár Gyula egy olyan párt elnöke, amely együttműködik a DK-val, sőt, az MSZP-nek tagja többek között az a Szanyi Tibor, aki számtalan alkalommal románozta már le az erdélyi magyarokat.

Ezek után nem meglepő Kelemen Hunor péntek esti nyilatkozata a kérdésben. Elmondta: Molnár és Karácsony megkérdezték tőle, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban.

„Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak”

– válaszolta Kelemen Hunor nekik.

Origo: Hatalmasat tévedett a titkos bankszámlákkal lebukott Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc lebukott egy titkos osztrák bankszámlával, amelyen a DK elnöke 150 millió forintot parkoltatott. A feledékeny pártelnök a fenti összeget elfelejtette beírni az idei és a tavalyi vagyonnyilatkozatába, volt párttársaihoz Simon Gáborhoz és Boldvai Lászlóhoz hasonlóan. A kiváló színészi adottságokkal megáldott, politikusnak viszont annál rosszabb Gyurcsány, eljátszva a mártírt, kérte az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának elnökét, hogy folytasson le vagyonnyilatkozati eljárást vele szemben. Csak épp nem a bizottság elnökének sikerült címezni a levelet, de ne legyünk igazságtalanok, mivel Gyurcsány már régóta nem jár be rendszeresen a munkahelyére, így nehezebben tájékozódhat a Parlamentben történtekről – írja a portál.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .