A bérunióról szólt a Jobbik ünneplése

0
1015

Vona Gábor, a Jobbik elnöke nem ünnepi beszédet tartott, hanem a Városligetben kötetlen beszélgetést folytatott egy előre meghirdetett témában, az európai bérunió megteremtéséről.Azért az ünnep is szóba került.

A bérunióról szóló kezdeményezésről ma indított aláírásgyűjtést a Jobbik, amely tagja az ezt a zászalájára tűző európai polgári csoportosulásnak. Az Európai Bizottság májusban regisztrálta és jóváhagyta „az egyenlő munkáért egyenlő bér” kezdeményezést. A résztvevő tagállamokban és az Európai Unió más tagállamaiban egy év alatt legalább egymillió aláírást kell összegyűjteni, ha ez megvan, akkor a kezdeményezés képviselői az Európai Parlament és az Európai Bizottság elé terjeszthetik elképzeléseiket.

„Ez a kampány arról is szól, hogy ennek az Európa szívében lévő nemzetnek az életét gazdagabbá és harmonikusabbá együk” – mondta Vona. Amit Szent István eldöntött, az most segítségre szorul – tette hozzá. Szerinte Magyarország gazdasági és társadalmi értelemben Európa mostohagyereke, s az egyik – bár fontos – megoldás a bérek és jövedelmek rendezése. Ezért ezen a szimbolikus napon indítják a kampányukat.

 „Szent István nem kevés külső és belső harccal hosszú időre eldöntötte az ország sorsát és Európa részéve tette Magyarországot”

– hangoztatta Vona Gábor az ünnep kapcsán.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .