Bécs megemlékezik a 64259 meggyilkolt zsidóról

0
1501
Facebook

82 évvel azután, hogy Hitler hozzácsatolta Ausztriát a náci Németországhoz kőtáblára írják azoknak a zsidó gyerekeknek, nőknek és férfiaknak a nevét, akiket Bécsből hurcoltak a halálba a holokauszt idején.

Emlékfal a Nemzeti Bankkal szemben

Ezzel is emlékeztetni akarnak Bécsben arra, hogy a zsidókat kifosztották a náci Németországban és ebben a nemzeti bank is aktívan részt vett. Ausztriában a hivatalos álláspont szerint a náci Németország hajtotta végre a zsidók kifosztását és meggyilkolását. Az osztrákok felelősségét homály fedte annak ellenére, hogy maga Hitler is Ausztriában született és a náci elitben jelentős számú osztrák állampolgár volt. Németországgal ellentétben nem történt meg a közelmúlt szisztematikus feltárása. Ez azzal is magyarázható, hogy a Szabadságpárt ma is komoly politikai erőt képvisel Ausztriában. Ezt a pártot olyan osztrákok alapították a második világháború után, akiknek nézetei igen közel álltak a nemzetiszocialista tanokhoz. Az alapító atyák közül többen az SS-ben szolgáltak, és nem siettek megbánni bűneiket.

Eddig csak a zsinagógában volt emlékfal

Bécs központi zsinagógájában 18 éve emléktermet avattak a holokauszt áldozatainak. Itt bevésték a több mint 62 ezer zsidó áldozat nevét. Csakhogy ez a megemlékezés csakis a zsidókra vonatkozott, a főváros és az állam nem sietett a felelősségvállalással. Most viszont az alkotmányos ügyek minisztere hangsúlyozta: az új emlékfalon megemlékeznek arról is, hogy Ausztriának felelőssége volt abban, hogy nem védte meg zsidó polgárait.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .