Az erdélyi magyarok közel fele hiszi, hogy több a magyar Erdélyben, mint román

0
2008

Pedig ez a kijelentés már 100 évvel ezelőtt se nagyon volt igaz. Szociológusok mérték fél, hogyan érezzük magunkat mi, és ehhez képest a románok.

Soha nem látott részletességű és mélységű felmérést készítettek az RMDSZ megbízásából az erdélyi magyarok általános közhangulatáról, az intézményekben való bizalmáról, jövőképéről, az etnikai párhuzamosság kérdéséről, illetve az etnikumközi viszonyokról. Az eredmények pedig nem túl szívderítők:

* egyre kevésbé beszélünk például románul

** teljesen torz az önképünk, a többségünk például még mindig hisz a 2 millió erdélyi magyar toposzában

*** az Európai Unióba vetett bizalom jelentősen csökkent

**** ami azzal is összefüggésben lehet, hogy egyre inkább csak magyarországi médiát fogyasztunk

***** és sokkal pesszimistább jövőt vizionálunk, mint a romániai átlag, és még hosszan lehetne sorolni.

(…) Az erdélyi magyarok 83 százaléka tartja kívánatosnak, hogy csökkenjen a nem európai bevándorlók száma (59 százalék a romániaiak esetében ez az arány), illetve 84 százalékuk szerint csökkennie kellene a kivándorlásnak az országból (60 százalék a romániaiak esetében ez az arány). A kutatást végzők szerint a kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy az erdélyi magyarok ugyanolyan fontosnak tartják az ország nemzetközi tekintélyének a növekedését, az ország fejlődését, mint a romániaiak (82 százalékos arányt mutat mindkét mérés). Magyarország nemzetközi tekintélyének a növekedését az erdélyi magyaroknak a 87 százaléka szeretné, a romániaiak esetében ez az arány 35 százalék, ami a szociológusok szerint egyáltalán nem elhanyagolható szám.

(…) Az erősödő etnikai párhuzamosodással függ össze a magyarok demográfiai és közösségi önképének az alakulása, tehát az, hogy mennyire látják a saját társadalmukat párhuzamosnak (kompaktnak) és kiterjedtnek Erdélyen belül, illetve (a csak részben indokolt) a demográfiai stressznek a kérdése is. Elmagyarázzuk: például a vegyes házasságokkal korántsem az a helyzet, amit az erdélyi magyarok gondolnak. Ugye a magyarok közel háromnegyede gondolja, hogy az elkövetkezendő 20 évben nőni fog a vegyes házasságok gyakorisága, holott egyre ritkábbak, mert egyre inkább tömbökben (Székelyföldön és Partiumban) élnek a magyarok. Tehát az önképnek ez az eleme nem felel meg a valóságnak. És nem csak ebben a kérdésben látják torzan a helyzetüket az erdélyi magyarok. A magyarok önképe a legkevésbé reális, évtizedekkel ezelőtti számokról beszélnek, de még románok is felülbecsülik a magyarok számát. A közösség méretét tekintve tovább is átlagosan 2 millió erdélyi magyarral számoltak a megkérdezett magyarok, holott már korántsem vagyunk annyian. Ezzel párhuzamosan a románok számát pedig jelentősen alulbecsülik, míg a romákat jelentősen felülbecsülik. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet becslése szerint például míg 1,3 millió roma élhet az országban, addig a magyarok 2,3 millióra becsülik a számukat. (…)

(Transindex)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .