Az ellenzék nagyjából elengedte a győzelem esélyét

0
1416

Fejlett demokráciákban nincs példa a kétharmados győzelemre; ha ez 2018-ban is megismétlődik domináns pártrendszerű országgá válik Magyarország; valószínűtlennek látszik a teljesen koordinált ellenzéki indulás; most formálódik az a szövetségi politika, valamint erőviszonyrendszer, ami meghatározhatja a 2018 utáni világot. Ez pedig nem az együttműködés, hanem az egymással szembeni konfrontáció irányába löki a pártokat. Interjú Szabó Andrea, választási szakértővel.

 

Milyen magyarázat van arra, hogy Magyarországon egy politikai opció, ebben az esetben a Fidesz-KDNP már kétszer kétharmaddal nyert, méghozzá úgy, hogy először, 2010-ben, még a régi választási törvény szerint bonyolították le a szavazást? Ilyenre, tudtommal, nincs európai példa. Esetleg ázsiai.

Valóban szokatlan a fejlett demokráciákban, hogy egy országban két egymást követő választáson egy párt kétharmados többséget szerezzen. Enyedi Zsolt és Kenneth Benoit 2011-ben, ebben a témában írt tudományos publikációjában megjegyzik, hogy „A kortárs, konszolidált OECD-országok között kétharmad feletti eredményre egyszerűen nincs példa”. Arra pedig végképp nincs korábbi tapasztalat, hogy mindez kétszer egymás után bekövetkezzen. Ezért hívják a 2010-es választást úgynevezett kritikus választásnak, amikor alapvetően rendeződik át a pártrendszer és a politikai rendszer. 2014-ben ugyan ismét kétharmados győzelmet szerzett a Fidesz-KDNP, de azt ne felejtsük el, hogy 2010-hez képeset több mint félmillióval kevesebb belföldi szavazatot kapott a pártszövetség, a külhoni magyaroknak pedig lehetőségük volt levélben szavazni. Az ellenzéki oldalon viszont a baloldal és a Jobbik együttesen 460 ezernél is több plusz szavazót tudott becsatornázni. A különböző tanácsadó intézetek becslései szerint, ha a Fidesz nem változtatja meg 2014 előtt a választójogi törvényt, szinte bizonyosan nem lett volna meg a kétharmada.

Magyarországon, 2010-ben a domináns pártrendszer alapjai kerültek lerakásra, amelyet a 2014-es választás megerősített.

Ha 2018-ban, immár harmadik alkalommal nyer kétharmaddal a Fidesz, akkor definíciószerűen domináns pártrendszerű országgá válik Magyarország.

- Hirdetés -

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a kormánykoalíció ismét a kétharmad közelében lesz, sőt egyesek szerint ez akár háromnegyed is lehet. Az eddigi felmérések alapján ez valószínű?

A 2018 január végéig készített közvélemény-kutatási eredmények alapján igen komoly esély mutatkozik arra, hogy 2018. április 8-a után újra Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt Magyarországon, és mögötte kétharmados többségű Fidesz és KDNP frakció üljön. Minden mérvadó közvélemény-kutató intézet hozzáteszi azonban az adatfelvételei ismertetésekor, hogy a januári vizsgálatok sajátos helyzetben készültek. A baloldalon, különösen a legnagyobb baloldali párt esetében nem volt teljesen világos az indulási helyzet, a választási kampány részvételnövelő hatása még nem jelentkezett, ráadásul a kormányzat nagyarányú béremelésekről kommunikált. Minél közelebb leszünk a választásokhoz, annál tisztább lesz a kép, és annál pontosabban fogjuk tudni megmondani, hogy győz-e a Fidesz a választáson, illetve meglesz-e kétharmada a kormányzó pártnak.

Több évtizede tanulmányozod a magyar választásokat. Kevesebb mint két hónappal a mostani megmérettetés előtt milyen markáns különbségek jellemzik a jelenlegi választások előtt időszakot az előzőekhez (2014, 2010, 2006, 2002, 1998) képest?

A legnagyobb különbséget abban látom, hogy az előző választásokhoz képest

sokkal több a bizonytalansági faktor.

Az ellenzéki pártok megjelenési lehetőségei a vidéki médiumokban korlátozottak, azaz az üzeneteiket nehezebben tudják átadni. A korábban megszokott kampánytechnikák – így óriásplakátok, vagy elefántfülek a kandelábereken – most kevéssé működhetnek, részben a törvényi szabályozás szigorodása miatt, részben pedig azért, mert ezek tulajdonosi koncentrációja jóval erősebb, mint bármikor korábban.

A bizonytalanság érződik az ellenzéki pártok oldaláról is.

A kit is akarunk legyőzni? kérdésre, mintha több párt esetében is az „egymást” kifejezés lenne a valóságos válasz.

Végül a bizonytalanság látszik a választópolgároknál is. Míg Orbán Viktor mögött egy roppant elszánt, rendkívül elkötelezett és jól mozgósítható tömeg – szaknyelven választói tömb – áll, addig az ellenzéki szavazók ugyanúgy polarizáltak és fragmentáltak, mint pártjaik.

Vegyük szemügyre az ellenzéket. Ha egy teljesen koordinált indulás (az MSZP-Párbeszédtől a Jobbikig) lesz az egyéni választókerületekben, tehát csak egy ellenzéki áll majd szemben a Fidesz-KDNP jelöltjével, ez mennyire növelné az ellenzék esélyét?

Ezt a forgatókönyvet – jelen állás szerint – meglehetősen esélytelennek és valószínűtlennek tartom. A pártok egymással szembeni arrogáns magatartása arra utal, hogy nagyjából elengedték a választási győzelem esélyét, és most az ellenzéki terep újrafelosztásáért folyik a küzdelem. Most formálódik az a szövetségi politika, valamint erőviszonyrendszer, ami meghatározhatja a 2018 utáni világot. Ez pedig nem az együttműködés, hanem az egymással szembeni konfrontáció irányába löki a pártokat. AZ MSZP és a DK megállapodása elvileg jó példa, de önmagában nem elegendő az egyéni képviselőhelyek megszerzéséhez.

Minimum az LMP-re a legtöbb helyen szüksége lenne a baloldalnak.

Ha csak az úgynevezett demokratikus pártok (Jobbik kizárva) fognak össze az egyéni jelöltek szintjén, akkor mekkora az esély? És milyen a kilátások, ha mondjuk, három ellenzéki tömb lesz (Jobbik, LMP, MSZP-DK)?

A választási rendszer világos képletet rajzol fel: minél kevesebb párt, pártszövetség áll fel a kormányzópárttal szemben, annál nagyobb az esély a győzelemre. Matematikai szempontból az „egy az egy” ellen küzdelemnek van a legnagyobb győzelmi esélye. Választási szituációban ugyanakkor nem érvényes a 2+2=4 matematikai képlet. Egy DK-s és egy Jobbikos szavazó ideológiai értelemben nagyon messze áll egymástól. De az LMP és a baloldali pártok szavazói között is érzékelhető némi fenntartás. Ahhoz, hogy mégis egymásra találjanak a választók egy egyéni körzetben, több hónapos, masszív edukációra van szükség. 2018 február közepén hozzákezdeni ehhez a munkához – ha egyáltalán elkezdődik – roppant későinek tűnik.

Magyarországon majdnem minden közvélemény-kutató intézetet valamilyen politikai párthoz, irányultsághoz lehet kötni. Ez okozhatja a nem ritkán feltűnő különbségeket a felmérési eredményekben?

Úgy vélem, hogy egy közvélemény-kutatónak lehet politikai elköteleződése, de a közvélemény-kutatás egy tudományos módszer, amit vagy jól csinálnak vagy rosszul. A jelenlegi közvélemény-kutatások közötti különbség legtöbb esetben látszólagos, helytelen összehasonlításokból ered. Egy felfokozott szituációban nem mindegy, hogy mikor készül az adatfelvétel, adott esetben néhány napnak is van jelentősége. Az sem mindegy, hogy milyen választói csoportok adatait hasonlítjuk össze, és végül érződik némi különbség a személyes, a telefonos és az online metódusokkal felvett közvélemény-kutatások eredményei között is. A valódi kérdés, szerintem, inkább ez utóbbi. Melyik metódus a legalkalmasabb Magyarországon a választói vélemények pontosabb megismerésére? Az eddigi választások azt mutatták, hogy

talán a személyes megkérdezés tudja a legpontosabban a valós választási szituációt előállítani,

és így a választási végeredményhez legközelebb álló pártpreferencia eredményeket produkálni.

Németországban, Ausztriában szinte hajszál pontosan megegyeztek az urnazáráskor kiadott exit poll eredmények a hivatalosakkal. Ez Magyarországon elképzelhető?

Először talán tisztázzuk, hogy mit is jelent pontosan az exit poll vizsgálat. Olyan kutatási módszer, amikor a már leszavazott állampolgároktól, rögtön a szavazat leadása után kérdezik meg, hogy melyik pártra szavazott néhány perccel korábban. Magyarországon a 2014-es választások során nem készült hagyományos exit poll kutatás, olyan vizsgálat készült, amikor a választás napján, telefonon érdeklődtek az állampolgároktól, hogy volt-e szavazni, és ha igen, melyik pártra szavazott. Ez a módszer azonban nem azonos az exit poll kutatással. Ott ugyanis azon van a hangsúly, hogy a választási aktushoz legközelebbi pillanatban kérdezzük meg az embereket.

Az az igazság, hogy a 2014-es választásokat megelőzően készült néhány exit poll kutatás nem szerepelt valami fényesen. A magyar társadalom tagjai nem lelkesedtek különösebben azért, hogy a szavazókörből kijőve elárulják a kérdezőbiztosoknak, kikre szavaztak néhány perccel korábban. Magyarországon más módszer működik jobban. Ilyenkor a választást megelőző utolsó napokban készül a kutatás, amelyet esetleg kiegészítenek szombaton, vasárnap készített telefonos kutatással. Az így létrejövő adatbázisokra építve számítják ki a kutatók azt a becslést, amelyet este 7-kor bemutatnak a különböző csatornák választási műsoraiban. A legutóbbi választások során is az ilyen módszerrel – egyébként az Ipsos által – készített közvélemény-kutatás tudta a legjobban jelezni a választások várható végkimenetelét.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .