Stephen Elekes, Author at Független Hírügynökség Page 3 of 4

Lesz-e (ismét) magyar nyelvű SZER?

Stephen Elekes

-

2019-08-26

Többen megkerestek, hogy „első kézből” tudják meg mi a helyzet a hazai sajtóban felröppent hírrel: újraindítják a SZER magyar nyelvű adását. Őszintén, mint nyugdíjas, én is csak a médiában megjelenő hírekből értesülök, azt is fenntartással fogadom, mert az utóbbi két hír (2019. június 12. és 2019. augusztus 18.) kizárólag a Népszavában jelent meg.

Mindkettő sejtelmesen, de konkrétumok nélkül céloz a SZER magyar adásának újraindítására. Mondhatnám, minden alap nélkül. Ráadásul a nyilatkozók, mind demokrata pártiak és a washingtoni Johns Hopkins Egyetem tanárai (pl. Charles Gati vagy Simonyi András). Ez csak azért érdekes, mert az USA-ban Trump elnök hivatalba lépése (mi több, megválasztása) óta borzasztó erős a demokrata párti nyomás. Nem tudják elfogadni, hogy Hillary Clinton elveszítette a választást, ráadásul egy olyan jelölttel szemben, akinek nincs politikai, diplomácia és közigazgatási gyakorlata, háttere. Emlékeztetőül, az amerikai elnökök (többsége) szövetségi állami kormányzóként szereztek jelentős gyakorlatot, mielőtt az ország irányításának legmagasabb pozíciójába kerültek. Ennek hiányát szinte naponta tapasztaljuk Trump elnöknél, amit rendesen ki is használ (és felnagyít) az ellenzék, azaz a demokrata párt. (no meg annak szócsöve a CNN és a New York Times). Az amerikai belpolitika persze kihatással van a világra. Főleg olyan országra, mint Magyarország, ahol fogalmuk sincs az embereknek mi zajlik a tengerentúlon. Ami eljut, az is a demokrata párton keresztül. Vajon az átlagmagyarok közül hányan tudják fejből, kapásból, hogy milyen párti volt valamelyik előző amerikai elnök. Például Truman vagy Eisenhower, esetlen Johnson vagy Ford?

Talán, még ennél is elszomorítóbb, hogy a SZER-t, mint olyat sem ismerik.

Ez a hidegháború elején egy amerikai „ellen-adó”-nak indult. A szovjetrendszerű állami tömegtájékoztatás (propaganda) ellensúlyozása volt a cél. A legnagyobb különbség a többi idegen nyelven sugárzó külföldi adóval szemben (pl. BBC, Amerikai Hangja, Deutsche Welle, stb.), hogy szinte egész nap adott műsort, és a célország (szovjet típusú) belpolitikájának fonákságaira helyezte a hangsúlyt.

Ellentétben a többi nyugati adóval, mely naponta egy – maximum két órát sugárzott a célország nyelvén, amiben a nemzetközi, világhíreken kívül elsősorban az adót üzemeltető ország életét mutatták be. Ezért az ott dolgozókkal szemben a pártállam is „elnézőbb” volt, időnként megengedték, hogy az ország földjére lépjenek, családtagjaikat meglátogassák. Ezzel szemben a SZER munkatársait ellenségnek tekintették a keleti blokk országaiban. Hazalátogatásról szó sem lehetett, hiszen azért dolgoztunk, hogy megszűnjön a proletárdiktatúra, azaz (hazai értelemben) valóban rendszerellenes tevékenységet folytattunk.

Amiről nem sok szó esik. A republikánus Bush elnök 1992 nyarán (mandátuma lejárta előtt) sajtóján keresztül figyelmeztetett, hogy a Varsó Szerződés felé közvetített rádióadásokat nem szabad megszüntetni, (még legalább 10 évig), mert a „kommunizmus” nem szűnik meg egyik napról a másikra. Ennek ellenére a demokrata Clinton elnök első tevékenysége közé tartozott a SZER (RFE) adásainak beszüntetése, mondván „kitört a szabadság”, az adásokra nincs többé szükség, amit költségvetési takarékossággal támasztott alá.

Ami a magyar adást illeti. A magyar osztályon belül is nagy volt a dilemma: „menjünk vagy maradjunk”. Az osztály két pártra szakadt, az idősebbek, tapasztaltabbak a Magyarországra költözés ellen voltak. Szerintük nagyon „felhígul” a minőség, ha hazai munkatársak kerülnek a „gépezetbe”, azaz megszűnik az amerikai „policy”, az irányvonal. Hamarosan meg is történt. Pl.

az első szabadválasztás helyszíni közvetítésekor a debreceni tudósító így jelentkezett be: „az SZDSZ „sajnos” elveszítette a helyi választást”. A Rádió addigi hitele pillanatok alatt odalett.

A szerkesztőség másik tábora viszont a hazamenetel mellett kardoskodott. Végül, semmi sem lett belőle, hiszen a hazai média (Rádió) nem vette át a müncheni munkatársakat. Sőt, maga Antall József is a Rádió ellen volt. Egy bizalmas megbeszélésen kijelentette, hogy kormányának nincs szüksége egy kritikus adóra, ahogy azt az elmúlt években tapasztalta. Kapóra jött a frekvencia-moratórium, mely egy időre az egész magyar rádiózást megbénította. Arról még ma is tanakodnak (a volt kollégák), hogy ha a Rádió (SZER) Magyarországra költözik, ki fogja annak működését finanszírozni? Mennyire lehet (és szabad) az amerikai előírásokat betartani? Ezek a kérdések ma is érvényben vannak! Erről egyáltalán nem szól a fáma.

Ha lenne SZER, azt ki fogja működtetni és finanszírozni?

Amiről ugyancsak nem szoktak beszélni: hogyan működik a Trump elnök kormányzása alatt újraindított román és bolgár adás? Ismereteim szerint az újraindításban jelentős szerepe volt a helyi civil szervezeteknek (NGO), akik a korrupció elleni harcra hivatkozva győzték meg a szófiai és bukaresti kormányt, hogy egyezzenek bele az újraindításba. Az sem elhanyagolandó, hogy mindkét adást helyben, azaz a bukaresti és szófiai stúdiókban állítják elő, nem pedig külföldön, mint azt 1993-ig Münchenből tették. A SZER-nek (RFE/RL) Prágában és Washingtonban van „központja”, de a műsorok a helyszínen készülnek. Nincs információm, hogy milyen szerződés alapján működik a román és bolgár osztály. Sőt, arról sincs, hogy mennyire sikeres az adás.

Mintha ezekről még csak beszélni sem lehetne Magyarországon. Legalábbis nem látom ennek az alapos kibeszélését a magyar médiában.

Június 28. Versailles

Stephen Elekes

-

2019-06-28

0

Június 28. Emlékezetes nap. 100 évvel ezelőtt (1919-ben) ezen a napon írták alá a 20. század legvitatottabb békeszerződését Németországgal, amit (egy éven belül, 1920 augusztus 20-ig) több hasonló követett, az első világháborút elvesztett központi hatalmak mindegyikével, külön-külön.

Talán nem véletlen, hogy öt évvel korábban (1914. június 28.) ugyanezen a napon ölték meg Szarajevóban az osztrák-magyar trónörököst, Ferenc Ferdinándot és feleségét, amitől a Nagy Háború (I. világháború) kitörését számítják. A száz évvel ezelőtti, 1919. június 28-i, békeszerződéssel kezdődött eseménysorozat gyökeresen megváltoztatta az addigi Európát, megszűntek a napóleoni háborúkat követő 19. századi Európa nagy birodalmai. A Versailles-i szerződések (így, többes számban) alapjában változtatták meg Európa addigi politikai és társadalmi rendjét, életét, történelmét, gondolkodását és jövőjét, mely napjainkra is kihatással van, különösen a kontinens keleti felére.

Az 1919. június 28-i versailles-i szerződés, annak is 232-es cikkelye, kemény feltételeket szabott a kétfrontos háborút vívott, és veszített Németországra. Ráadásul a békeszerződés aláírását nem előzték meg a szokásos „egyeztető” tárgyalások.

az addigi gyakorlat ugyanis az volt:

a felek fegyverszünetet kötnek, azaz beszüntetik a hadi cselekményeket, és az alakulatok általában ott maradnak, ahol beszüntették a harcot.
majd az addig harcban állt felek katonai vezetői, politikusai, tárgyalóasztalhoz ülnek és („kialkudják”) megtárgyalják elsősorban a területi igényeket. Tehát, csapataik (időben és térben) meddig vonulnak vissza, és adják át a területet (az ott lakókkal együtt) a győztes félnek. Ez az egyezkedés hónapokig is eltarthat, melynek végén az úgynevezett „békeszerződés”-sel szentesítik a „kialkudott” (diktált) új katonai és politikai helyzetet.

A II. világháború vége felé használták gyakran a „feltétel nélküli megadás” kifejezést és fogalmat, mely előre jelezte, hogy „nincs apellálás”, minden úgy lesz, ahogy azt a győztesek diktálják. Ezt 1918-19-ben (még) nem így gondolták a vesztesek (köztük Magyarország sem). A fegyverletétel, a harcok beszüntetése, hatalmas megkönnyebbülést jelentett a lakosság, de a harcoló katonák részére is. Érdekes, a hazai történelem tanításból mintha hiányozna az a tudat, hogy elveszítettük az 1914-18-as Nagy Háborút, aminek megindítása is (részben) a magyaroknak tudható be. Igaz, 1914 elején úgy látszott a Monarchia „bekebelezi” a harmat gyenge Szerbiát, és rövid időn belül (őszre) a Habsburg birodalom része lesz. Tisza István magyar miniszterelnök ellenezte a Szerbia elleni háborút, mert attól tartott, hogy (a várható, gyors) győzelem esetén még rosszabb lesz a magyarok aránya a Monarchián belül. Háborút csak akkor indíthatott a K.u.K (azaz császári és királyi) Osztrák-Magyar Monarchia, ha ahhoz mindkét fél (osztrák és magyar – Bécs és Budapest) hozzájárul. Végül is Tiszán múlott a Nagy Háború megindítása. Tisza nagyon bízott az 1871 óta létező Német Birodalomban (császárságban), különösen a technikailag fejlett és vezető Poroszországban (Bismarck). Az elkövetkező négy év (1914-18) alatt a háborút kezdőktől elfordult a hadi szerencse, és a központi hatalmak (Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, Bulgária és az Oszmán Birodalom) elveszítették a Nagy Háborút, amiért a béke első napján Tisza az életével fizetett.

Az 1919. július 28-án aláírt versailles-i békeszerződés 231-es cikkelye szerint Németország elismeri, hogy egyedül felelős az I. világháború kirobbantásáért, valamint szövetségesei felelősök valamennyi veszteségért és kárért, amit a szövetségeseknek és azok állampolgárainak okoztak.

A 232-es cikkelyben pedig Németország elismeri, hogy (hatalmas) jóvátételt fizet Franciaországnak, Belgiumnak és Nagy-Britanniának. Egyúttal kötelezi magát egy olyan kis létszámú hadsereg fenntartására, aminek nem lehet támadó fegyvere, például repülőgépe, tengeralattjárója vagy tankjai. Ezenkívül jelentős területekről mond le, amin, Keleten, az új lengyel állam jött létre, Nyugaton pedig Elzász-Lotaringia ismét Franciaország része lett. (a Saar-vidék, pedig 15 évre francia fennhatóság, közigazgatás alá került)

1945 után Európa nyugati fele – külső (amerikai) segítséggel – megpróbált gyógyírt találni a 20. század elei (1919-22) „nagy tévedésre”, hiszen a szövetségesek (Entente = Antant) az 1919-20-as Versailles-i békeszerződésektől remélték az örökbékét hozó „új európai rendet”, mely 20 év múlva, a múltszázad 40-es évei első felére, iszonyatos emberi és anyagi pusztításba és pusztulásba torkollott. A Versailles-ban diktált új rend gyakorlatilag megszüntette a kontinens addigi (nagy) birodalmait: a német (Hohenzollern), az osztrák-magyar (Habsburg), a cári (Romanov) és az ottomán (Oszmán) birodalmat, és helyükre a 19. század második felétől (1848) oly áhított nemzetállamokat, más néven utódállamokat hozták létre. Az Amerikából importált nemes gondolat a „nemzetek önrendelkezési joga” (Woodrow Wilson), azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, különösen az államhatárok térképasztalon történt megrajzolása miatt. A (világ)békét a nemzetek feletti szervezet, az ENSZ elődje, a Népszövetség igyekezett biztosítani. Ezért a Nemzetek Szövetsége (Népszövetség) Egyezségokmányát a párizsi békekonferencia írta elő 1919-től, amelyet aztán beiktattak valamennyi békeszerződésbe. Érdekességek: az Egyesült Államok sohasem lett tagja a Népszövetségnek. A versailles-i szerződést Németország részéről a (szociáldemokrata) Weimari Köztársaság írta alá azzal, hogy annak igazságtalanságai ellenére az „életnek tovább kell mennie”.

Mivel, 1919-ben a győztesek nem álltak le „alkudozni” a vesztesekkel, így a békeszerződés valójában békediktátum lett. A franciákat a német nyelvterületek feldarabolása vezette. Lásd Dél-Tirol, Szudétaföld, stb. Meggyőződésük volt, hogy ezáltal Németország jó időre képtelen lesz ismét háborút viselni szomszédjai, mindenekelőtt a franciák ellen. Georges Benjamin Clemenceau híres/hírhedt mondása:

„a háború csak előkészület volt, a német nép megsemmisítése csak most kezdődik. 20 millió német túl sok Európában”

Der Krieg war nur die Vorbereitung, die Vernichtung des deutschen Volkes fängt jetzt erst an.“

„Es gibt zwanzig Millionen Deutsche in Europa zu viel.“

Ez a clemenceau-i mondás Bibónál is megtalálható

„…Bármilyen fényesek voltak is a franciák katonai teljesítményei 1914–1918 között, a győzelem mögött ott állott az a nyugtalanító tapasztalat, hogy Franciaország rettenetes erőfeszítései, szörnyűséges vérvesztesége éppen csak elég volt ahhoz, hogy szövetségeseivel együtt tartani tudja a két fronton harcoló Németország egyik frontját. Ezért mondotta Clemenceau, hogy húszmillióval több német van, mint kellene. A németek ebből a megállapításból csak a szadista németgyűlöletet hallják ki, mely örömét lelné húszmillió német pusztulásában. A lényeget azonban akkor ragadhatjuk meg, ha ezt a megállapítást megfordítva fogalmazzuk meg: Franciaországnak s vele Európának az a baja, hogy húszmillióval kevesebb francia van, mint kellene…..” (Bibó István: Az európai egyensúlyról és békéről)

Clemenceau, Georges Benjamin (1841–1929) – francia politikus, miniszterelnök. Politikai pályafutását a baloldalon kezdte. A Radikális Párt egyik megalapítója és vezetője. A Dreyfus-perben Zolát támogatta. 1906-tól 1909-ig, majd 1917–20-ig miniszterelnök. A párizsi békekonferencián (1918. nov.–1919. jun.) a francia delegáció vezetőjeként nagy szerepet játszott a háború utáni európai hatalmi berendezkedés kialakításában.

Wilson, Thomas Woodrow (1856–1924) – amerikai demokrata párti politikus, az Egyesült Államok 28. elnöke. 1890-től a princetoni egyetem tanára (jogot és közgazdaságtant adott elő), 1902-től az egyetem elnöke. 1910-től 1912-ig New Jersey állam kormányzója, majd 1912-től 1920-ig az USA elnöke. 1917. ápr. 6-án az Egyesült Államok hadat üzent Németországnak, s az antanthatalmak oldalán belépett a háborúba: 1918. jan. 8-án hozta nyilvánosságra békeprogramját, amely „Wilson 14 pontja”-ként vált ismertté. 1918. dec. 13-tól megszakításokkal Európában tartózkodott, a párizsi békekonferencia egyik meghatározó alakja volt. 1920 decemberében Nobel-békedíjjal tüntették ki.

Tehát, a Nagy Háborúnak 1918 november 11-én lett vége, pontosabban akkor hirdették ki a fegyverszünetet, majd 1919 januártól kezdődtek a Párizs melletti nemzetközi tárgyalások, a párizsi Békekonferencia, egy átfogó békeszerződésről, mely az egész kontinenst jobbá, lakóit boldogabbá akarta tenni.

A győztesek részéről a Nagy Négy (Big Four) vagy a Négyek Tanácsa (Der Rat der Vier, auch die Großen Vier) vezette az előkészítő tárgyalásokat:

Woodrow Wilson of the United States,
David Lloyd George of the United Kingdom,
Vittorio Emanuele Orlando of Italy,
Georges Clemenceau of France

A tárgyalási szempontok kidolgozásának alapját két személy és szemlélet határozta meg: az amerikai Wilson, aki a népek önrendelkezési jogának szószólója volt, és úgy látta akkor lesz (örök)béke Európában (és a világon), ha minden nép, nemzet, önálló és független, és ha a nemzetállamok sokasága alakul ki a kontinensen, melyek védelmét a Népszövetség nevű nemzetközi felügyelő szervezet biztosítja, mi több garantálja. A másik elképzelést és szemléletet a francia Clemenceau képviselte, aki szerint akkor jön el az európai béke, ha Németország soha többé nem tud háborút indítani. Hasonló elképzelés és megfontolás vezette a győzteseket a háborút vesztett többi ország (a „központi hatalmak”) békeszerződésénél, diktátumánál is. A sok nyelvű és nemzetiségű (császári és királyi) Osztrák-Magyar Monarchiát eleve különválasztották, külön békeszerződést kötöttek Ausztriával, és külön Magyarországgal.

A versailles-i békeszerződések kronológiai sorrendje:

június 28. Versailles-i szerződés Németországgal,
szeptember 10. St. Germain-i szerződés Ausztriával,
november 27. Neuilly-i szerződés Bulgáriával,
június 4. Trianon-i szerződés Magyarországgal,
augusztus 20. Sevres-i szerződés az Ottomán Birodalommal.

A Nagy Háború (első világháború) pusztítására jellemző néhány (összehasonlító) adat: Franciaország négy év (1914-18) alatt a katonakorú (azaz 20-30 éves) férfi lakossága egynegyedét (25%) veszítette el. A briteknek és az olaszoknak 750.000 halottja volt. Összehasonlításképpen: 1914-18 között kétszer annyi halottjuk volt a briteknek, mint a második világháború idején. Az Egyesült Államoknak, mely csak az I. világháború utolsó öt hónapjában vett részt, mindösszesen 114.000 halottja volt, ugyanakkor a második világháború 44 hónapja alatt 400.000 embert veszítettek. Németország 1.8 millió embert veszített, akiknek nagy része harcokban esett el, de jelentős emberáldozatot követeltek a blokádok (és az azt követő éhínség), melyek a polgári lakosság körében szedte áldozatait.

A németek között elterjedt, hogy árulásnak köszönhetik a bukást. A kommunisták, a pacifisták és a zsidók, valamint a gyáva politikai vezetőik, a „novemberi bűnözők”, tették le 1918. november 11-én a „győzelemre álló” Németország fegyvereit a szövetségesek (Antant) előtt.

Ennek valóságtartalma, senkit sem érdekelt. A németek nehezen törődtek bele abba a ténybe, hogy a harctereken, a frontokon elvesztették a háborút, miközben a britek blokád alá vették Németországot és ki akarták éheztetni a lakosságot. Szép angol szóval „turnip winter” („répa tél”) nevet kapta 1918 európai tele. Az elkeseredettséget kihasználták a politikai szélsőségek. A szélsőbaloldaliak (kommunisták) forradalomról, tanács-(szovjet) köztársaságról álmodoztak, a szélsőjobboldaliak (lásd Hitler) pedig lelket akartak önteni a népben, hogy „merjenek nagyok lenni”. Ez a mítosz aztán új (politikai) szintre emelte a nacionalizmust, különösen a nemzeti szocializmus keretében.

Ezeket a tényeket ismerve, felvetődik a kérdés: vajon Magyarország, a magyar vezetés nem látta, nem sejtette, hogy mi vár az országra és népére, az egy évvel később (1920. június 04.) aláírásra került (Trianon-i) békeszerződéskor? Pedig ott volt a Monarchia másik államának, Ausztria, példája is, amikor a szociáldemokrata bécsi kormány 1919. szeptember 10-én írta alá a versailles-i „békeszerződést”, melynek keretében elveszítették Dél-Tirolt és a Habsburg Birodalom fejlett iparvidékét, Cseh- és Morvaországot. Mindezek ismeretében

a Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a mai napig nincs (megközelítőleg) pontos adat az I. világháború magyar áldozatairól, az összes katonai veszteségről.

A hazai köztudatban csak a forradalmak és Trianon jelenti a Nagy Háború végét és annak sajnálatos következményét. A számadatok, a valódi veszteségek sehol sem szerepelnek.

Hullámsír a Dunában

Stephen Elekes

-

2019-06-02

0

Ez a hajószerencsétlenség megrázta az ország lakosságát. Mindenki együtt érzett az áldozatokkal, függetlenül, hogy kik voltak. A váratlan halál mindig is sokkolóbb, mint a haldokló emberek kínlódásának szemlélése. A mostani helyzetet csak fokozta, hogy hazájuktól távol, szeretteiktől legalább 12.000 km-re következett be ez a tragédia. Nagyon együtt tudok érezni velük, mint ahogy az Európában halálos balesetet szenvedő ausztrálokkal, főleg fiatalokkal. Most is valami hasonló gondolat és érzés futott át rajtam.

Aztán olvasva a hazai (magyar) sajtót, látva a médiát, mint mindig, most is elszomorodtam, hogy tudat alatt mennyire belekeverik a napi politikát. Pártállástól függetlenül az első oldalon, a főcímben közölték, hogy a (valószínűleg vétkes) luxus-szállodahajó kapitánya ukrán. Őszintén, ennek mi köze a szerencsétlenséghez? Esetleg súlyosbító vagy enyhítő körülmény a baleset kivizsgálása, ill. a kapitány megbüntetése szempontjából? Ha egy normális, európai országban élnénk, ez a sajtó részéről fel sem merülne. A vétkest, a hibázót felelősségre kell vonni, meg kell büntetni, függetlenül, hogy milyen nemzetiségű, vagy állampolgár.

A miniszterelnök is célzott rá, sejtette hallgatóival, hogy példát kell statuálni, amikor közölte: mindenre kiterjedő, szigorú, alapos vizsgálatot kér a hatóságoktól, „pontosan akarjuk tudni, mi és miért történt”, a vizsgálat eredményéről pedig a nyilvánosságot is tájékoztatni fogják.

Ugyancsak felkaptam a fejem, amikor az „ellenzéki” sajtó világgá kürtölte, hogy Rogán és az állam mekkora részese, részvényese a balesetet okozó luxus-szállodahajó tulajdonában, a hajózási vállalatban. Őszintén, ki a francot érdekli ez, egy halálos kimenetelű balesetnél?

Szinte semmit nem tudunk a 7, azaz hét másodperc alatt elsüllyedt hajóról. Általában ezt közölték a hazai lapok, internetes híroldalak:

„…..A Hableány turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó május 29-én este 9 óra után ütközött össze a Margit híd közelében. A turistahajó felborult és elsüllyedt fedélzetén 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel. A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek, 21-en eltűntek. ….”

Miért nem lehet egy picit reálisabban, pontosabban közölni a történteket? (plusz) 21 ember valószínűleg meghalt, holttestüket keresik. Azt is közölhették volna, hogy a két magyar eleve a halottak között van/volt, vagy azokat is még keresik. Miközben életben létükre semmi esély.

Az első perctől nagyon érdekelt az a sétahajó, ami ilyen rövid idő alatt (hét másodperc !!!) el tud süllyedni. Sejtésem szerint a Hableány nagyon öreg lehetett, hiszen bármilyen ütközés, hozzácsapódás nem küldheti a hullámsírba ilyen rövid idő alatt egy jó állapotban lévő hajót.

Nem kellett sokáig kutakodnom, a számítógép pillanatok alatt kidobta:

1949-??, Szovjetunió, ismeretlen néven, ismeretlen tulajdonban.

1948-1965 között több mint 500 darabos sorozatban gyártott szovjet hajótípus egyik darabja

1992-HABLEÁNY, SZOT Sétahajózás.

2003-HABLEÁNY, Panoráma Deck Kft. Budapesten rendezvényhajóként üzemel.

2019.05.29-én 21:05-kor Budapesten a Margit hídnál összeütközött a VIKING SYGIN szállodahajóval és elsüllyedt.

Ehhez még a műszaki adatok:

Besorolás: Projekt 544 (Moszkvics) típusú motoros személyhajó
HABLEÁNY, 2003-, Panoráma Deck Kft, Budapest, HU
készült 1949, Herszoni Hajóépítő és Hajójavító (Khersonskiy Sudo. Zavod), Herszon, Kherson, UA, (Ukrajna)
Legnagyobb hossz: 27,25 m
Szélesség a főbordán: 4,8 m
Legnagyobb merülés: 0,89 m
Főgép típus: 3D6
Főgép teljesítmény: 150 LE
Holtvizi sebesség: 19 km/h
Befogadó képesség: 150 fő
Főgépcsere 199?
Főgép típus: RÁBA 150
Főgép teljesítmény: 150 LE
Befogadó képesség: 60 fő
Ország: UA (Ukrajna)
Város: Kherson (Herszon)
Aktív: 1951-

Ezek az adatok, infók azért már sejtetnek valamit. A közel 70 éves vízi járműről sok mindent elárul. Nem tudni mikor volt legutóbb generáljavításon, felújításon (legalább 20-25 éve Győrben). Ugyancsak meglepő, hogy egy 60 fő szállítására alkalmas városnéző sétahajón mindösszesen két ember teljesít szolgálatot: egy kapitány és egy matróz. Voltam néhány budapesti rendezvényhajón, de ott a személyzet ennél több volt. A kikötést, a kötél kifeszítését is legalább két ember végezte, és nem a kapitány!

Vajon a rossz időjárás, a késői óra, a sötétség, az erős hullámzás, stb. miért nem befolyásolta a kapitányt vagy az üzemeltetőt a kirándulás esetleges lemondására? Persze,

utólag könnyű okosnak lenni, de puszta kíváncsiságból: egy ilyen sétahajózást (a szabályok, az előírások szerint) mikor lehet lemondani?

Aztán, mi van a biztosítással? A szállodahajónak (Viking Sigyn) biztos volt/van rendes biztosítása valamelyik jó nevű világcéggel. A HABLEÁNY-nak milyen biztosítása volt? Mire számíthatnak a külföldi turisták? (no meg a magyar alkalmazottak). Hogy komoly per lesz, az már most borítékolható.

A mentők – mint hallom, olvasom – sem voltak a helyzet magaslatán. Tipikus magyar (budapesti) betegség, amikor nem tudni melyik kórház fogadja a betegeket, különösen a sürgősségi osztályok! Remélem, ezeket is alaposan és őszintén kivizsgálják, ahogy azt a miniszterelnök is kérte és ígérte, és arról nemcsak tájékoztatják a nyilvánosságot, de tesznek is érte, hogy soha többé ne forduljon még egyszer elő. Abban reménykedhetünk, hogy ebben segítségünkre lesz Dél-Korea. Legalább ennyi öröm legyen az ürömben.

EP választás után

Stephen Elekes

-

2019-05-30

0

Európát távolról, kívülről nézve, figyelmeztetőnek, mi több sokkolónak tűnt a vasárnapi (26.05.2019.) választás eredménye. A jó öreg kontinensen ugyanis valami (nagyon) megváltozott. Véget ért a hagyományos jobb- és baloldal megszokott, kiegyenlítő vezető szerepe, az, amit Németországban és Ausztriában „nagy koalíció” néven emlegetnek, amikor a két vezető politikai tömegpárt közös kormányzással irányítja az országot, a jóléti államot, és aminek meghatározását (tömegpárt), az állandó, biztos 30% feletti szavazat jelenti. Igaz, már jó ideje „jóléti társadalom”-ról, nem pedig államról beszélnek, amikor a jólétet nem kizárólag az állami elosztás, hanem a társadalom biztosítja.

Ez a kérdés, vagy probléma, az első világháború óta intenzíven foglalkoztatja a kapitalizmus bírálóit, élükön Engels gondolataival, amik a köztudatban, mint a politikai gazdaságtan marxi tanai váltak ismertté. Az alapötletet szocializmusnak nevezték el, mely 1848 óta foglalkoztatja a jobb, igazságosabb elosztásra, és az abból fakadó magasabb életszínvonalra áhítókat, akik a megvalósítást a szakszervezeti mozgalomban látták.

Az 1915-ös zimmerwaldi konferenciáig csak szociáldemokrata pártok léteztek, melyek a szakszervezetek támogatását élvezve, mint „munkáspártok” voltak jelen a világ parlamentjeiben. Lenin vált ki ebből a hagyományos munkásmozgalmi idillből, és radikalizálta a mozgalom balszárnyát, minek eredményként 1918 óta jelentek meg a „kommunista” pártok, a tanács (szovjet) rendszerek, és „proletárdiktatúra” néven tették tönkre a kapitalista gazdaságot bíráló egész marxi-engelsi eszmevilágot, gondolatrendszert.

A problematikát az egyház is felismerte, és a 19. század vége felétől a híveknek is támpontot kívántak nyújtani az életkörülmény javítására. A 20. század második felében, különösen Dél-Amerikában, lett erős ez a mozgalom, ahol a „kispapok” híveikkel együtt élték át a társadalmi problémákat, nehézségeket, és tenni akartak a megtapasztalt nyomor és egyenlőtlenség ellen. Nem véletlen, hogy az első jezsuita egyházfő (Jorge Mario Bergoglio), mint a szegények és elesettek védelmezője vette fel assisi Szent Ferenc nevét. Ő az első pápa az amerikai kontinensről és egyben a déli féltekéről, ráadásul az első nem európai pápa a szíriai születésű III. Gergely óta.

Erre csak az önmagukat a „európai kereszténység védelmezőinek” kikiáltókat kívánom emlékeztetni, elsősorban az ötös számú Fidesz párttagkönyv tulajdonosát és egykori kollégista társát és barátját, a jelenlegi párt- és miniszterelnököt.

Figyelemre méltó, hogy a nyertes populisták (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Lengyelország) között nem szerepel Magyarország! Ennek egyszerű az oka: a magyarországi Fidesz a Néppárt frakció (EPP) tagja. Éppúgy, mint az EPP-ben külön pártként regisztrált, és számon tartott KDNP, amire nem vonatkozik a felfüggesztés, és amiről mintha megfeledkezne a hazai média, különösen az ellenzéki. A frakción belüli felfüggesztés ellenére a Fidesz az európai parlamenti választáson (2019.május 26.) a Néppárt (EPP) tagjaként indult, és vett részt. Gyakorlatilag a Fidesz további sorsát a parlamenti választás utánra hagyták, és a pártcsalád tagjainak döntésére bízták.

A 28 tagországból mindösszesen a fentebb említett négyben szereztek többséget a populisták, azon belül is a nacionalista, szélsőjobboldali, „euroszkeptikusok”. Tehát, az az áttörés, amiről Orbán (és Trump volt tanácsadója, Steve Bannon) álmodozott, elmaradt. Sőt, még az sem biztos, hogy az észak-olasz Matteo Salvini álma, egy „új Európát” képviselő parlamenti frakció létrejön-e, hiszen annak alapfeltétele minimum 25 parlamenti képviselő, legalább 7, azaz hét tagállamból. Ez a hét tagállamból érkező képviselő-csoport kérdéses.

A szélsőjobboldali veszély elmúlt, ill. négy EU tagállamra szűkült. Az „euroszkeptikusok” leszerepeltek. Persze, jelenlétükkel továbbra is számolni kell, elsősorban a nacionalizmus feléledése miatt, mely az EU végét jelentheti, azaz a kontinens nyugati felének több mint 70 éves kemény munkáját teheti tönkre.

A Vasfüggönnyel elzárt Kelet-Európának, a volt „szocialista” országoknak, viszont az elmúlt 30 év alatt sem sikerült felzárkózniuk, sem gazdaságilag, sem politikailag, mivel nem értették meg, hogy az elosztás, az egymásrautaltságon alapuló gazdasági együttműködés kontinensünk jólétének és békéjének titka.

A nacionalista gondolat, a „nemzetállam”, mint olyan, már a múlt században bebizonyította, hogy Európát pusztulásba dönti. Ennek hazai jelei épp most, a magyarországi választáskor mutatkoztak be, méghozzá az ellenzék részéről. Hiszen tudatalatti volt az a „riasztás”, ahogy az ellenzék (felháborodva) jelezte, „megnyitották az ukrán-magyar határt” a várható nagy helyi forgalom előtt. Magyarokról, „testvéreinkről”, „véreinkről”, nemzettársainkról egy szó sem esett a hazai médiában. Mégis jól érzékelhető volt az az ellenszenv, amit intézkedéseivel a nacionalista magyar kormány gerjesztett.

Videó-csapda

Stephen Elekes

-

2019-05-20

0

Még aránylag friss a hír a kormánybuktató ausztriai videó-botrányról. Pénteken (máj.17.) este robbant. Szombaton (máj.18.) dél körül az osztrák koalíció kisebbik pártjának vezetője, Heinz-Christian Strache (FPÖ = Osztrák Szabadság Párt) lemondott pártvezetői posztjáról, és egyúttal alkancellári (kormányfő-helyettesi) pozíciójáról is, ezzel veszélybe sodorta az ország politikai stabilitását. Még aznap este (szombat) Kurz kancellár (kormányfő, miniszterelnök), hogy elkerülje az ország működését megbénítható politikai válságot, benyújtotta kérelmét Alexander Van der Bellen (Grüne = Zöldek) államelnökhöz egy minél korábbi parlamenti választás kiírására. Az államelnök a kérelmet elfogadta. Dióhéjban ez történt ezen a hétvégén Ausztriában, egy héttel az Európai Parlamenti választások előtt.

Ami meglehetősen furcsa: két német, tehát nem osztrák, („baloldali”) újság hozta nyilvánosságra a kompromittáló hat órás, titokban felvett videót, amit két évvel ezelőtt (2017. július) készítettek egy Ibiza-i villában. Rejtély, hogy miért éppen most, egy héttel az EU parlamenti választások előtt kellett ezt a nagy nyilvánosságnak bemutatni? Készítői, birtokosai miért vártak közel két teljes évet? Ez idő alatt nem akadt egyetlen pillanat, alkalom sem, hogy valóban nagyot szóljon a videóban elhangzottak? Különben Strache volt alkancellár is erre alapozza vádemelési szándékát, hogy megpróbálja tisztára mosni a videón láthatókat és hallhatókat. Első reakciója elég gyengus volt, miszerint „részegen hülyeségeket, pardon butaságokat beszélt”. A kettészakadt, és csak feketén vagy fehéren látó és gondolkodó magyar közvélemény már Orbán bukását (is) vélte felfedezni, mivel a magyar miniszterelnök neve is elhangzik a videóban. A budapesti kormánypárt és sajtója (propagandája) viszont rögtön jelezte, hogy ez „Ausztria belügye”, Magyarországnak semmi köze hozzá. Ebben is van igazság, hiszen a populista orbánizmus lételeme a féligazságok terjesztése.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Az egy dolog, hogy a hazai propaganda a kormánypárti médián keresztül sok mindent el tud érni, amit az átlagember gondolkodás nélkül elhisz, elfogad. Viszont a kormánypárti apparátus valóban olyan sötét, tudatlan, tájékozatlan, mint amilyennek látszik, vagy pedig mindenről jól informált, és csak (az anyagi) függőségi viszony következtében terjeszti a megkívánt „tájékoztatást”.

Meggyőződésem, hogy pl. Habony Árpád, vagy Kovács Zoltán, sőt maga Orbán Viktor is tisztában van a világban zajló eseményekkel, éppúgy, ahogy ez a pártállami időkben történt (pl. a C újság). amikor csak a megbízható emberekhez juthattak el a tekintélyes külföldi lapokban megjelent írások magyarul. A népet pedig a „nemzeti színű dumákkal” etették. Mintha napjainkban is ez történne. A hazai média a populista, nacionalista „pártvonal” előírásainak megfelelően közvetíti a világ eseményeit a lakosság felé. Viszont való igaz, a nacionalizmus melegágyától, a populizmustól, nagyon fél Európa, pontosabban az EU. Talán nem véletlen, hogy a tekintélyes nyugati, nyugat-európai elemzők szótárába is bekerült az „orbánizmus”, mint az EU-t szétverni akarók egyik szellemi pillére.

A hazai olvasók figyelmébe. Orbán és Strache közé nem lehet és nem szabad egyenlőségjelet tenni. Strache alkancellár, azaz a miniszterelnök helyettese, ami a legjobb indulattal Semjén pozíciójának felel meg. Viszont az osztrák politikai rendszer teljesen más, összehasonlíthatatlan a magyarral! Az osztrák Néppárt (ÖVP) rendes (és oszlopos) tagja az európai Néppártnak, azaz az Európai Parlament néppárti frakciójának (EPP). Németországhoz hasonlóan Ausztriában is gyakori a Nagykoalíció, amikor a két nagy tömegpárt a (jobboldali) Néppárt (ÖVP) és a (baloldali) szociáldemokrata párt (SPÖ) együtt kormányoz. A elmúlt 30 év tanúsága szerint ez Magyarországon elképzelhetetlen. Viszont a Lajtától nyugatra vannak olyan helyzetek, amikor ezt a Nagykoalíciót a vezető pártok nem akarják. Emlékezetes, amikor a 2000-es osztrák parlamenti választás előtt valamennyi parlamentáris párt megfogadta, hogy nem fog koalícióra lépni a Jörg Haider vezette szélsőjobboldali Szabadságpárttal. A választás után, azonban Schüssel, a Néppárt (ÖVP) elnöke, úgy döntött még is koalícióra lép a Szabadságpárttal, azzal a feltétellel, hogy Haider nem vállal szerepet a kormányban, és cserében Schüssel lehet a kancellár. A koalíció „kiütötte a biztosítékot” az EU-ban, és ennek jeléül 14 tagállam a legminimálisabb diplomáciai kapcsolat fenntartására kötelezte magát Ausztriával szemben. Közel 20 évvel később 2017 decemberében Sebastian Kurz (ÖVP) ismét koalíciós kormányt alakított az FPÖ-vel. Tehát, az eddigi legfiatalabb osztrák kancellárnak, a néppárti Sebastian Kurz-nak csak a kormányzáshoz volt szüksége a szélsőjobboldali Strache-re. Ezért a jelenlegi osztrák kormányválságból semmilyen messzemenő következtetést nem szabad levonni különösen a magyarországi helyzetre vagy annak jövőjére.

Vissza a videós botrányhoz. Elsők között az ellenzékben lévő osztrák szociáldemokrata párt (SPÖ) jelentette, már péntek este (május 17.), hogy az ország legutóbbi történetének legnagyobb botrányának vagyunk tanúi.

A müncheni, bajor „Süddeutschen Zeitung“ („SZ“) és a hamburgi, észak-német „Spiegel“ magazin által közreadott, titokban készült videó főszereplői: az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főnöke, egyben alkancellár, Heinz-Christian Strache, és bizalmasa, a párt parlamenti frakcióvezetője, Johann Gudenus, aki kicsit tud oroszul, valamint egy dúsgazdag orosz üzletember állítólagos unokahúga, aki negyedmilliárd(!) euró „fekete” pénzt akar(t) Ausztriában befektetni.

A befektetési lehetőségek megtárgyalása közben jött a remek ötlet, hogy a hölgy (teljesen legálisan) vegye meg a „Kronen Zeitung” felét (50 %), amiért cserében a Szabadságpárt befolyást szerezhet a legnagyobb példányszámú osztrák napilapban. Strache példaként Magyarországot hozta fel, ahol Orbán Viktor hasonló módszerrel tett szert a magyar sajtó befolyásolására. A videón a németen kívül elsősorban oroszul és angolul beszélnek.

A hölgy kilétére nem derült fény, sőt a közreadó két német lap sem tudott erre választ adni.

Majd az ok és okozat találgatása és kutatása közben meglepő fordulatra figyeltek fel. Egy német komikus, vagy inkább szatíraíró (der Satiriker Jan Böhmermann) április közepén, tehát egy hónappal ezelőtt, az osztrák tv évi díjának, a Romy, kiosztásakor olyanokkal viccelődött, hogy „néhány FPÖ barátjával Red Bull-t ívott egy orosz oligarcha villájában Ibizán, ahol a Kronen Zeitung átadásáról is szó volt, de sajnos, egyelőre többet még nem mondhat.”

Ebből visszamenőleg arra következtetnek, hogy a szatíraíró Böhmermann már hetek óta ismerte a videót. Ezt tegnap (szombat) menedzsere is megerősítette, de határozottan állította, hogy a videó megvételére senki sem ajánlott fel pénzt.

A Süddeutsche Zeitung újságírónője, Leila Al-Serori, is elismerte az osztrák tv-ben, hogy Böhmermann látta a videót, de nem érdekelte. Viszont múlt csütörtökön (tehát a videó közzététele előtti napon) egy műsorban Böhmermann úgy búcsúzott el nézőitől: „….lehet, hogy holnap Ausztria égni fog….” („kann sein, dass morgen Österreich brennt”)

A videón Strache és Gudenus nyíltan mondják, hogy a pártfinanszírozás ezen formája illegális, viszont, ha csinálnak egy egyesületet, amelyhez mindkét fél hozzáférhet, és mint adomány jelenik meg, akkor azt nem kell jelenteni a Számvevőszéknek. (Rechnungshof). Különben arról is beszélnek, hogy több nagy adományozójuk is van.

Időközben a „Falter” nevű osztrák hetilap is jelezte, hogy már tavaly tudtak a videó létezéséről. Pénzt senki sem ajánlott fel vagy kért érte. A videóról tudó újságok egyöntetűen állítják, hogy a videóért nem fizettek. A videó valódiságát az államügyészség vizsgálja. A „SZ” közölte az eredeti videót senkinek sem bocsátja a rendelkezésére.

In memoriam Bob Hawke

Stephen Elekes

-

2019-05-17

0

Elment a legnagyobb ausztrál munkáspárti politikus.

Szerencsésnek tartom magam, hogy a nagy átalakulások éveiben éltem választott hazámban. Furcsa egy világ volt egy Európából érkezőnek. Az ottani szabadság, életforma, gondolkodás abszolút eltért a nyugat-európai, pláne a pártállami szoc. világtól. Nem sokkal megérkezésem előtt rúgta ki a királynő (II. Erzsébet) Gough Whitlam munkáspárti miniszterelnököt. Ez inkább szóbeszéd volt, a valóságban a királynőt képviselő (helyi) főkormányzó hívatta irodájába és távozásra szólította fel, mondván a kialakult helyzetben az ország irányíthatatlanná vált. Ez volt az egyetlen eset Ausztrália történetében, amikor az államfő (a nép nevében és érdekében) élt uralkodói jogával. Majd az ellenzék vezérét (Malcolm Fraser) nevezte ki a főkormányzó miniszterelnöknek.

Az érdekesség kedvéért, a két nagy ausztrál parlamenti párt: a „baloldali” Munkáspárt (Labor) és a „jobboldali” Koalíció, mely a liberálisok (Liberal Party) és a nemzetiek (National Party) szövetsége. A Koalíció jobbközépnek tartja magát és ideológiája: a liberális konzervatízmus és a konzervatív liberalizmus. Bocs, ezért a kitérőért, csak azért, hogy megértsük a Lajtától nyugatra (az egész világon) a liberalizmus a jobboldali értékek része és védelmezője.

A Munkáspárt baloldalisága viszont a szakszervezeti mozgalomba gyökeredzik. Ez (ugyancsak) ismeretlen Kelet-Európában. A jelenlegi magyar „baloldal” tagjai között szinte nincs „melós” vagy szakszervezeti múlttal rendelkező vezető. A 89-es „rendszerváltást” sem a szakszervezetek, azaz a munkások (és parasztok) hajtották végre, hanem a fiatal értelmiségiek, köztük a „kollégisták”, akik között sokan (mai napig) nem tudják milyen a munkásélet.

Bob Hawke Dél-Ausztrália szövetségi államban született egy protestáns lelkész és egy tanítónő második gyerekeként. Tanulmányait Perth-ben (Nyugat-Ausztrália) végezte, majd Rhodes ösztöndíjasként az angliai Oxford-ban tanult. Oxfordi évei alatt világrekordot állított fel sörívásban. Angol hagyomány, hogy a „gólyák” felavatásának része a sörívás. Bob 1.4 liter sört nyelt le 11 másodperc alatt. Teljesítménye bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. Hazájában pedig megalapozta népszerűségét (a melósok körében). Egész élete alatt a sörívásnak, mint Ausztrália nemzeti italának népszerűsítője volt.

Bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba, majd a Munkáspártban találta meg politikai helyét. Malcolm Fraser után ő lett az ország miniszterelnöke. Méghozzá egymás után négyszer! (Igaz, akkoriban három évente voltak a választások.) Szókimondó, szabad szájú ember volt, akit emiatt nem csak a melósok szerettek, kedveltek. Emlékezetes esemény volt, amikor miniszterelnöksége alatt először nyerte meg az America’s Cup jachtversenyt egy külföldi csapat, az ausztrálok! Az Amerikában, a keleti parton tartott versenyt egyenesben közvetítette az ausztrál tv. Az egész ország egész éjjel fenn volt, és élőben drukkolta végig a páratlan eseményt. A tv stáb ott volt Hawke-nál és egyenesben közvetítette az ország vezető emberének reakcióit, hogy mindenki lássa, a munkáspárti miniszterelnök együtt drukkol a népével. Aztán a győzelem után a riporter megkérdezte: : „Miniszterelnök úr, nem lehetne nemzeti ünnepnappá nyilvánítani a mait? Az egész ország drukkolt és fenn volt, mindenki nagyon álmos, így nem lehet munkába menni.”

Mire Bob azt válaszolta: „Egy munkaszüneti napot csak a parlament szavazhat meg. Én erre nem vagyok feljogosítva. Viszont, remélem, hogy senkit sem rúgnak ki, aki ma nem megy be a munkahelyére.”

A fennmaradt videó szerint szó szerint azt mondta:

„Mondok valamit, az a főnök, aki azért rúg ki valakit, mert ma nem ment be dolgozni, az egy segg(fej).”

I’ll tell you what, any boss who sacks anyone for not turning up today is a bum !

Ez a „bum” (hátsó, a segg-fej szalonképes változata) különben a szavajárása volt, amire még ma is sokan emlékeznek.

A 70-es évek végén kezdődtek a nagy változások, a Brit Nemzetközösségen belüli önállósodás, mint például áttértek a metric (tizedes szám) rendszerre, az ausztrál dollár lett a hivatalos pénz, és a (privát) tv-ben, rádiókban elfogadott lett az ausztrál akcentus használata. Addig a „British” (pommy) angol volt a hivatalos nyelv. Különben Bob is mindig „ausztrálul” beszélt. Hawke nevéhez fűződik jó néhány kezdeményezés, mely jelentősen megváltoztatta Ausztráliát. Például az Australia Act (törvény) felszámolta a brit „anyaországhoz” tartozás legapróbb jeleit is. Új himnusza lett az országnak! Miközben bevezette az egészségügyi reformot (Medicare és Landcare), valamint elfogadtatta a „Prices and Incomes Accord”-ot, mely alapján a Hawke-kormány megállapodott a szakszervezetekkel a bérek szabályozásáról, aminek fejében a kormány ígéretet tett az infláció féken tartására. Többet költöttek oktatásra és a jóléti kiadásokra. Főleg a munkások, munkavállalók érdekében tett igen sokat Bob Hawke és kormánya.

Eredményeit politikai ellenfelei is elismerték. Ez a részvétnyilvánításokban is érezhető volt. Egy igazi „fair dinkum” Aussie-t vesztettünk el. Isten nyugosztalja. R. I. P.

A washingtoni „munkalátogatás” elé

Stephen Elekes

-

2019-05-08

0

Nagyon szűkszavú a Trump-Orbán találkozóról szóló magyar média. Inkább csak találgatások, alig van valami konkrétum. A budapesti kormány a megszokott visszafogottsággal foglalkozik a témával, éppúgy, ahogy az egész „Trump jelenséggel”. Nem tudják hová tenni.

A magyar ellenzék pedig az amerikai ellenzék, a demokrata párt, szócsöveként tetszeleg: ott szidják Trump elnököt, ahol csak lehet. Mintha más hírforrás nem is lenne, mint a CNN és a New York Times. Ezért szinte lehetetlen reális képet kapni Trump-ról és a közelgő orbáni „munkalátogatás”-ról. Mindenesetre az világos, hogy ez nem egy államközi látogatás. Hiszen hiányoznak az ilyenkor szokásos protokolláris formaságok, pl. katonai díszszázad, himnuszok játszása, emlékhelyek előtti fejhajtás, koszorúzás, stb. Ez egyértelművé teszi, hogy Orbán kizárólag hazai propagandáját kívánja erősíteni, főleg az EU választás előtt. Az amerikaiak, az amerikai külügy, tisztában van a magyar helyezettel. Többet tudnak, és pontosabban ismerik a magyar viszonyokat, mint ahogy az a hazai köztudatban él. Az „illiberalizmus” nem szimpatikus a tengerentúlon (sem), a magyarországi korrupció ugyancsak közismert, és megvetendő.

Nem (volt) véletlen annak a hat magyar köztisztviselőnek a beutazási vízum megtagadása. Igen, az amerikai cégek jelentették követségüknek, hogy meg akarták vesztegetni őket. A budapesti nagykövetség pedig csak „finoman” közvetített a magyar kormány felé, akik aztán semmit sem tettek ez ügyben. Ezt nem felejtik el a State Department-ben.

Különben is, az amerikai külügy (szinte) függetlenül cselekszik a washingtoni kormánytól, pláne korrupciós ügyekben. Ami látható, és jól érzékelhető: a demokrata (Obama) vezetés „bevágta a durcást” és mellőzte, levegőnek tekintette az illiberális Orbán-kormányt. Orbán hiába próbálkozott, a Fehér Házba nem hívták meg. Olyan trükköt vetett be, mint meghívatta magát egy nemzetközi konferenciára, ahol lehetősége volt egy fotózásra az amerikai elnökkel (Obama). A Trump adminisztráció változtatott ezen a demokrata párti gyakorlaton, és „békejobbot” nyújtott az EU-taggá vált volt szocialista országoknak. A jelenlegi amerikai vezetés úgy látja „vissza kell szerezni” ezeket a népeket, melyek képtelenek a nyugati felzárkózásra (és gondolkozásra), ezért inkább Oroszország (Putyin) felé fordulnak. No meg Kína felé! Trump nagyon jól látja, hogy itt nagyhatalmi, világgazdasági harcok folynak, melyben jelenleg Európa (EU) meggyengült, mind politikailag, mind gazdaságilag. A Brexit-tel felborult az addigi „gazdasági (világ)rend”. Politikailag, pedig felerősödött a nacionalizmus – és vele együtt az antiszemitizmus, valamint a különféle fóbiák, különösen a kisebbségek irányába.

A legkárosabb az orbáni eszme, ami a „nemzetállamok” kifejezésben testesül meg.

Szinte már nevetséges az a képzavar, ahogy a föderalizmust, azaz az „Európai Egyesült Államok”-at liberális, „baloldali” „államellenes” gonoszságnak tartja, miközben a föderalizmus fellegvára, az Amerikai Egyesült Államok, elnökének kegyeit keresi. Trump valóban szokatlan jelenség, viselkedésével, modorával kilóg az eddigi elnökök sorából. Ő talán az egyetlen olyan elnök, akinek nincs közigazgatási gyakorlata. Elődjei mind kormányzók voltak valamelyik szövetségi államban, tehát „kicsiben” (helyi szinten) gyakorolták az „elnöki” feladatokat. Szókimondása, következetlen „csapongása”, fenyegetései sokaknak nem tetszik, nincsenek ehhez hozzászokva. Trump egy igazi üzletember, aki alkudozásban kiváló, viszont a diplomáciai tárgyalások nem az erőssége. Ha látja, hogy nem éri el célját, azonnal vált, és egy másik alternatívát próbál sikerre vinni. Mint

minden amerikainak, nemcsak elnöknek, az alkotmány, azon belül a „fékek és egyensúlyok” (checks and balances) rendszere szent! Ahhoz nem akar és nem is tud hozzányúlni.

A hibáit, akadályait, gátjait hamar felismeri, és azonnal vált. Talán még nem volt ilyen elnöke az USA-nak, aki minisztereitől, tanácsadóitól oly könnyen és gyorsan megvált volna, mint Donald Trump. Ez különben egy valódi üzletemberre jellemző, aki a cél érdekében azonnal lecseréli tárgyaló csapatának tagjait, miközben sokszor blöfföl, fenyeget, zsarol, hogy a tárgyalás végére győztesen kerüljön ki.

Ezt alkalmazza az EU-val szemben is. Védővámokkal fenyeget, amitől aztán – általában – tárgyaló partnerei „megijednek” és kompromisszumot kötnek. Lásd pl. a szójabab európai eladásának megduplázása. Most az amerikai folyékonygáz eladásának növelésén munkálkodik. Igaz, drágább, mint az orosz földgáz, viszont Európát (és az EU-t) meg tudná szabadítani az orosz gazdasági függéstől. A lengyelek már jelezték „átállási” szándékukat. Sőt, amerikai alakulatok (állandó) lengyelországi állomásoztatásáról is tárgyalnak, amiért Varsó milliárdokat fizet, hogy ezzel növeljék a valós és vélt orosz fenyegetéssel szembeni biztonságérzetüket. Ezek a tények mintha visszacsengenének a magyar külügy által közreadott május 13.-i „munkalátogatás” főbb pontjaiban: az „energiabiztonság és védelmi berendezések vásárlása”. A NATO kiadásokhoz való nagyobb hozzájárulás címszó alá ez belefér.

Amiről nem szólnak a jelentések:

a NATO égisze (amerikai főparancsnokság) alatt a tagállamok (így Magyarország is!) teljes ellenőrzés alatt vannak. Ez volt az alapelv 70 évvel ezelőtt, a megalakuláskor is. Nem véletlen, hogy csatlakozásunkkor (Lengyelország, Csehország, Magyarország) mi voltuk az egyetlenek, mely nem volt határos NATO tagországgal. Felvételünket az indokolta, hogy Európában Magyarországnak van a legnagyobb lélekszámú határon túli kisebbsége, ezért nagyon fontos azok védelme. Nem keveredhet fegyveres konfliktusba a Kárpát-medence egyetlen országa sem. Erre biztosíték a NATO amerikai főparancsnoksága. A helyzet drasztikusan megváltozhat, ha Trump beváltja fenyegetését, és a tagállamok hozzájárulásainak be nem fizetése miatt, elhagyja a védelmi szervezetet. Ez lehet, hogy a nacionalistáknak, élükön Orbánnal, tetszene, de Európa számára katasztrófa lenne.

Magyarországon kevés szó esik a világgazdaságról, pedig annak része a „nemzetállamok Európája” elképzelés is, ami a kontinens 70 éves gazdasági fejlődését és az azon alapuló békét robbantaná fel.

Jelenleg három nagy gazdasági hatalom és érdekszféra ütközését látjuk: USA, Kína, EU. Az USA védővámokkal próbálja vezető szerepét biztosítani. No meg, termékeinek megvételére kényszeríteni kereskedelmi partnereit. Igen, Trump az üzletember, és számára „Amerika az első” (America First), ugyanakkor Kína az elsőszámú gazdasági „ellenség”. Ma már a nyugati, szabadvilág médiában eltűnt a „vörös” és/vagy „kommunista” (megkülönböztető) jelző, ami ugyancsak 70 éve uralta a közbeszédet. Sőt, az ideológusok is mélyen hallgatnak a kínai egypártrendszer gazdasági sikeréről. Változik a világ, amit valójában nem akarunk, vagy nem tudunk (egyelőre) megérteni. Pedig érdemes (lenne) Trump-ra odafigyelni, ahogy Kínával „egyezkedik”. Most vetett ki egy (25 %-os) külön vámot minden kínai import termékre, amire eddig nullától max. 10% volt az amerikai behozatali vám. „Mr. Dealmaker”, ahogy Trump-ot gazdasági körökben nevezik, szokásos hazardírozásba kezdett: vagy sikerül a Népköztársaságra (gazdasági) nyomást gyakorolnia, vagy ha, nem, akkor remek bűnbak lesz Kínából.

Ez az „üzleti” gondolkodás, mintha hiányozna Európából, az EU-ból. A magyar média is csak odáig jutott, hogy (kormánypárti oldalról) dicsérik a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítését, pardon felújítását, miközben az ellenzék másról sem regél, mint „már megint Mészáros Lőrinc gazdagodik, hiszen a kormány neki adta a vasútvonal felújítási jogát”. Az világos, hogy a „kommunista” kínaiak igazi kapitalisták, akik hitelt adnak a szállítási vonal kiépítésére, majd azt (hosszútávon) busás haszonnal kéretik visszafizetni. Ezen rágódik már egy ideje a magyar közbeszéd. Azt viszont (Brüsszelen kívül) még senki sem vetette fel, hogy ez az új, modern „selyemút” vajon egy, vagy kétirányú lesz? Azt tudjuk, sejtjük, hogy kínai áruk érkeznek majd Magyarországon keresztül az EU-ba, de cserébe mit fog az EU szállítani Kínába? Különös tekintettel a magyar termékek exportjára! Erről semmi konkrétumot nem hallani az illiberális Orbán Viktortól. Csak azt tudjuk, hogy Washingtoni „munkalátogatása” előtt Kínában járt és aláírt néhány kereskedelmi egyezményt a „kommunistákkal”, akiket továbbra is „testvérek”-nek tekint.

Putyinnal való kapcsolatunk sem egyértelmű, ezt Washingtonban is jól tudják. Lásd annak a két orosz fegyverkereskedőnek az esete, akiket Magyarországon kaptak el, és amerikai kérés ellenére Oroszországnak adtak ki Orbánék. Vagy a Budapestre költözött orosz Nemzetközi Beruházási Bank, mely szokatlanul nagy kedvezményeket kapott az EU-tag magyar államtól, kormánytól: működésébe a magyar fél nem láthat, és nem szólhat bele.

Persze a CEU elüldözéséért sem fogja Trump a magyar kormányfőt megdicsérni, hiszen egy amerikai egyetemről van szó!

Az, hogy Sorossal nem szimpatizál Trump, még nem jelenti, hogy az amerikai elnök ne támogasson bármilyen amerikai érdekeltséget!

A Sorossal szembeni unszimpátia viszont egyértelmű: a milliárdos amerikai filantróp dollár milliókkal támogatta a demokrata párti elnökjelöltet: Hillary Clintont. A tengerentúlon a patriotizmus felülírja a politikai nézetkülönbségeket. Ott ismeretlen az orbáni magyar(os) gondolkodás: „aki nincs velünk, az mind ellenünk van – és soha többé nem szabad a hatalomhoz engedni”. Emiatt tartják egyfajta diktatórikus gondolkodás terjesztőjének a magyar miniszterelnököt Washingtonban is.

A nemzetállamok Európája

Stephen Elekes

-

2019-04-17

0

A magyar média nem igazán számolt be olyan részletesen és pártatlanul a milánói találkozóról, mint az elvárható lett volna a nyugati, elsősorban angol nyelvű tudósítások alapján.

Sokkal inkább belterjes, provinciális módon, (és kárörvendően) Orbánt tették az ott történtek középpontjába annak ellenére, hogy a magyar miniszterelnök – sportnyelven – labdába sem rúgott, ezért el sem ment, pedig meghívása volt! Ugyanakkor a találkozónak komoly visszhangja lett a világsajtóban. Az EU választások előtt igenis oda kell figyelni, mi történik a világban, különösen Európában. A nyugati megfigyelők a „szélsőjobb” (far-right) jelzővel illetik azt az új formációt, amely erős frakciót alakíthat a májusi európai parlamenti választások után. Ennek az új EU-s frakciónak az olasz Északi Liga elnökét, jelenlegi kormányfő-helyettest és belügyminisztert, Matteo Salvini-t tekintik a szellemi atyjának.

Igen, valamikor szó volt, hogy Orbán is jelentős szerepet kaphat, de a „pávatánc”-ot a nyugat-európai szélsőjobboldaliak sem veszik be.

Ha Orbán egy új frakcióban akar vezető pozíciót (mondjuk alelnöki posztot), akkor előbb ki kellene lépnie az EP legnagyobb frakciójából, a néppárti tömörülésből (EPP). Mint ahogy ezt 2000-ben tette, amikor lemondott a Liberális Internacionálé alelnöki tisztjéről, és pártjával (Fidesz) együtt átlépett az Európai Néppártba. Napjainkra eltűnt ez a húsz évvel ezelőtti (politikai) elszántság, helyette populista lett, aki – mint a magyar lélek kiváló ismerője – csak azt fújja, amit hazai hívei hallani szeretnének.

Az EU-s választási kampányban jó partnernek bizonyul a hazai ellenzék is, mely ugyancsak a megszokott Orbán-ellenes szövegeket szajkózza, miközben még csak célzás sincs alternatívára, például a jövőt illetően, mit kellene Magyarországnak tennie. A „maradjunk az EU-ban”, meg „mi európaiak akarunk maradni”, édeskevés. Épp olyan semmit mondó, de jól hangzó (populista) kortes beszédek, mint az EU-s kampánytól független eddigi ellenzéki megszólalások. Sehol egy utalás, magyarázat, figyelemfelkeltés, hogy valójában van-e koncepciója Orbánnak arra, hogy mi legyen Európával, és benne Magyarországgal, ha annyira megerősödne az európai parlamenti szélsőjobb, hogy kormányzási, de legalábbis beleszólási jogot szerezne? A megszokott nacionalista szlogeneken kívül („megvédjük határainkat”, „idegeneket nem engedünk be és nem keveredünk velük”, „a mi hazánkban nekünk senki se dirigáljon külföldről”, stb.)

Orbán, eddig semmilyen jövőképet nem vázolt fel. Például, hogyan nézne ki a „nemzetállamok Európája”? Különös tekintettel annak gazdaságára, melynek fel kell majd vennie a harcot az USA-val és Kínával.

Ez a legfőbb probléma ma is az EU-ban. Ezt Nyugat-Európában látják, és ha eddig csak szőrmentén jelezték, azért tudvalevő, komoly átalakításokat terveznek a májusi választások után. Ezt jól érzi és látja Orbán is. Nem hiába rémisztgetik, pardon „készítik fel”, miniszterei a lakosságot a közeledő „válságra”. Magyarul, az EU-s pénzek elapadására.

Különben az összes feltörekvő szélsőjobboldali mozgalommal ez az igazi baj: halvány lila elképzelésük sincs a nemzetállamok együttműködéséről, az európai gazdaság működéséről. Ha nem „Brüsszel irányít”, akkor mi lesz a gazdasággal? Ha központilag nem szednek be adókat, mert az a nemzetállamok kezébe kerül, és minden ország maga intézi dolgait, akkor az esetleges pillanatnyi pénzügyi nehézségeiket hogyan fogják egymás közt kisegíteni? Vajon a nemzetállamok például védővámokat fognak bevezetni tartalékaik feltöltésére? Mi lesz a „közös valutával” (euró)? Ismét váltani kell majd a „nemzeti valutákra”, ami igencsak meg fogja nehezíteni a külkereskedelmet, a kezelési költségekről nem is beszélve!

Egyáltalán, hogyan képzelik el az európai prosperitást (a gazdasági, üzleti fellendülést), a versenyképességet az USA-val, Kínával szemben? Ezek nagyon fontos dolgok, egy ország, egy nemzetállam, és azok Európája számára. Ezt hiányolják leginkább a szakértők is az alakuló új európai parlamenti frakció, és jövendő tagjai, elképzeléseiből.

Jelenleg négy európai országban van szélsőjobboldali, populista kormány hatalmon: Olaszország, Magyarország, Ausztria és Lengyelország. Legalább még két országban (Franciaország és Hollandia) jelentős a szélsőjobb. A milánói összejövetelre 20 országot hívott meg Salvini, amire végül csak négyen jöttek el. Salvini-n kívül két EP képviselő, Jörg Meduthen, a német AfD-től, és Anders Vistisen, a dán „néppárt”-tól, valamint Olli Kotro, aki nagy reménységű jelölt a nacionalista finneknek az EU-s parlamenti választásra. A most vasárnap (2019. március 14.) tartott finn parlamenti választáson mindösszesen 0,2 %-kal (5.000 szavazattal) maradt alul a győztes szociáldemokratáktól, a Finnek nevű párt, mely igen erős (szélső)jobboldali jelenlétet mutat a finn politikai életben.
Megfigyelők szerint, bármennyire is erősödnek a szélsőjobboldali pártok (saját hazájukban), egy ütős, erős parlamenti frakció létrehozása nem valószínű. Borzasztó nagy elvi ellentéteket kellene félretenniük. Salvini szoros barátságot épített ki a francia Marine Le Pen Nemzeti Gyűlés/Tömörülés nevű pártjával. Ugyanezt az olasz szélsőjobboldali Salvini-nek nem sikerült elérnie a lengyel Jarosław Kaczyński-val, mert bármennyire is azonos a gondolkodásuk a migráció és az „európai kultúra” terén, a lengyelek történelmi orosz-ellenességét senki sem tudja megváltoztatni. Különösen Salvini nem, aki köztudottan Putyin csodálója, és az Oroszország elleni szankciók mielőbbi megszüntetésének szorgalmazója.

Megfigyelők szerint a franciákat és a lengyeleket nem lehet közös nevezőre hozni.
Salvini meg akarja törni a jelenlegi Európát (EU) domináló francia-német tengelyt is. Mint látható, Orbántól eltérően, a nyugat-európai szélsőjobbnak van elképzelése egy „új Európa megteremtésére”, kivéve a gazdaság átalakítására, ami nélkül nem lehet prosperáló Európát építeni. Kicsit hasonló a probléma, mint a szélsőbaloldali eszmék terjedése és uralkodása idején. A kommunista rendszerek is a gazdaságba buktak bele.

Menekültválság 2015

Stephen Elekes

-

2019-03-28

0

Ezt az írásomat 2015. szeptemberében követtem el, a Bécsi Napló felkérésére. A lap (jogosan) túl hosszúnak találta, ezért a megjelenésre szánt cikket rendesen meg kellett rövidítenem. Most (2019. március) találtam rá az eredeti (tényleg hosszú) írásomra, ami ma is megállja a helyét, aktualitásából alig vesztett. Sőt, remek háttérnek tűnik a mai európai folyamatok jobb megértéséhez.

Menekültválság. Nem. Ez Európa, pontosabban az EU válsága. Most jöttek elő működési rendszerének hiányosságai. A gazdag nyugati és a szegény keleti tagállamok közti különbség, valamint a szervezeti egység hiányai. Az EU nem egy államszövetség, mint például az USA, Kanada, India, Ausztrália, Brazília, vagy Európában az NSZK és Ausztria. A szövetségi államrendszerben központi feladat a honvédelem, a határőrizet, a bűnüldözés, stb. Az országhatár védelméért a központi (szövetségi) kormány felel, nem pedig a határmenti tartomány, vagy tagállam.

Be kell látni, az EU ma is az a gazdasági közösség, amelynek alapját Nyugat-Európa a hidegháború idején tette le a győztes (nyugati) szövetségesek oltalma alatt. Ennek történelmi háttere a múlt század 20-as éveire, a Versailles-i békediktátum utáni időkre vezethető vissza, amikor Köln polgármestere (dr. Adenauer) elképzelte, ha kontinentális Európa két legnagyobb lélekszámú (német és francia) lakossága hasonló gazdasági szinten él, akkor eltűnik az irigység, egymás gyűlölete, és nem lesz többé háború (Nyugat-) Európában.

Az atomtöltetű rakéták árnyékában reményteljes gazdasági fejlődésnek indult Nyugat-Európa. Az EGK (Európai Gazdasági Közösség) szigorú feltételek alapján vette fel tagjait, azok csak bizonyos gazdasági szint elérése után csatlakozhattak. A nemzetközi és politikai helyzet 1989-re gyökeresen megváltozott. A „falak”, a határzárak felszámolása új helyzetet teremtett. Félő volt, hogy a szovjet által (legalább) 40 éve elnyomott, a nyugatinál lényegesen rosszabb körülmények között élők egyszer csak tömegesen elindulnak a jobb élet reményében. Ezért gyorsan kellett cselekedni.

A legjobb megoldásnak a „kétsebességű” Európa tűnt. Ezt kimondatlanul is az euró bevezetése (2002) jelezte. Az 1993-ban (Maastrich-i szerződés) EU-nak átkeresztelt laza politikai szövetség hosszú tárgyalások után 2004-ben (látszólag) keblére ölelte a volt szoc. országokat, miközben a „teljesjogú tagsághoz” bizonyos gazdasági szint elérését tűzte ki.

Új szövetséget! – valóság vagy ijesztgetés

Stephen Elekes

-

2019-03-12

0

Új szövetséget! – valóság vagy ijesztgetés

Megdöbbenéssel olvastam a kormánypárti Magyar Nemzetben megjelent „Új szövetséget!” című vezércikket. Feltűnő, hogy nem jegyzik a szerzőt, ellentétben a „Helyzet” nevű új rovat(?) többi cikkével, amiket a kormánypárt egy-egy elismert kiválósága írt. Ez az egyetlen írás, mely alatt szerzőként maga a kormánylap neve (Magyar Nemzet) szerepel, tehát a vezető párt (Fidesz) és kormánya (Fidesz-KDNP) álláspontját képviseli.

Az világos, hogy elkezdődött az EU parlamenti választási kampánya, és ennek része a vezető magyar párt kinyilatkoztatása, mely szerint az Orbán Viktor vezette Fidesz új irányt keres, ill. jelölt ki a jövőre nézve, amennyiben az európai néppárt kizárná sorából, vagy olyan helyzetet teremtene, mely távozásara kényszerítené a magyar kormánypártot. Hogy ebből mennyit ért és ismer a hazai választó, egyelőre nem tudni. Egy biztos, az ellenzék megnyugodhat, Magyarország vezető pártja és kormánya nem szándékozik elhagyni az Uniót, a felzárkózásra szánt pénzek eddigi forrásait. Sőt, mintha új ambíciókat adna

Orbánnak a kialakult európai és világhelyzet, elvégre a nacionalizmuson alapuló populizmus mindenhol feltörekvőben van. Viszont ellentétben a hazai felfogással, a populizmus politikai oldaltól függetlenül dekadens, haladásellenes.

Az utóbbi években a hagyományos parlamentáris (szociáldemokrata) baloldal vesztette a legtöbb szavazatot és szavazót világszerte. Ennek issza levét a magyarországi ellenzék is, mely sok kis pártra szakadt, és elveszítette az amúgy is évtizedek óta gyenge szakszervezetekkel a kapcsolatot.

Az utóbbi időben, mintha valami elindult volna a hazai sztrájkmozgalmak terén, de az is valójában nacionalizmuson alapszik, hiszen a külföldi cégek (multik) ellen irányul.

A magyar (Orbán holdudvarú, pl. Mészáros, stb.) tulajdonú vállalatoknál miért nem sztrájkolnak? Ott annyival jobban fizetik az alkalmazottakat, mint a „multiknál”? Eszerint Magyarország valóban jobban teljesít.

Ugyancsak tény, hogy a magyar ellenzék sehol sem lenne a Jobbik nélkül. Ez némileg hasonlít a német belpolitikához, ahol a legnagyobb ellenzéki párt az AfD (Alternatíva Németországért). A német helyzet azonban annyival másabb, hogy ott a pártok a választás kimenetelétől, eredményétől függetlenül, előre tudomására hozzák választóiknak, hogy kivel hajlandók koalícióra lépni. Világszerte ismeretlen az a magyar gyakorlat, hogy még a választás napja előtt „visszalépnek” a másik „javára” – anélkül, hogy a választó tudná, valójában kire is szavaz, szavazott. Tényleg, a hazai ellenzék által a szolidaritás és az összefogás jegyében meghonosított visszaléptetési cirkuszt a májusi EU-választáson is alkalmazni fogják az Orbán leváltására szövetkezők? Tudunk már valamit is az EU-választás magyarországi lebonyolításáról? Miben tér el, ha egyáltalán eltér, a bevett hazai gyakorlattól, ami rendszeresen elősegíti a Fidesz kétharmados győzelmeit?
Egyáltalán, mit tud az átlagmagyar az EU-ról, annak szervezeti felépítéséről? Sokszor hallani, hogy a „Fideszt már rég ki kellett volna rúgni a Néppártból”. Csakhogy nem egy pártról (a Néppárt) van szó, hanem egy parlamenti frakcióról (EPP), mely a néppárti értékeket szem előtt tartó, hasonló gondolkodású európai pártok csoportosulása.
A Néppárt saját meghatározása:
Az Európai Néppárt csoport (frakció) a legnagyobb és legrégebbi csoportja (frakciója) az Európai Parlamentnek. Gyökereink Európa alapító atyáihoz (Robert Schuman, Alcide De Gasperi és Konrad Adenauer) vezet vissza, és tagjai az EU tagállamaiból tevődnek össze.
(The Group of the European People’s Party (EPP Group) is the largest and oldest group in the European Parliament. Our roots reach back to Europe’s Founding Fathers – Robert Schuman, Alcide De Gasperi and Konrad Adenauer – and our Members come from all of Europe’s Member States.)

Tehát, a Magyar Nemzet vezércikkében szereplő Helmut Kohl-ra, mint „alapító atyára” még csak utalás sincs! Kohl nagy érdeme, hogy „jó időben, jó helyen” volt, és felismerte azt a történelmi pillanatot, amit a Vasfüggöny (a berlini Fal) lebontása jelentett. Egyesítette Németországot! Egy olyan labilis ideológiai pillanatban, amikor hónapokon át szovjet csapatok állomásoztak egy NATO ország (a volt NDK) területén, és Nyugat-Németország fizette az alakulatok és családtagjaik áttelepítését (új kaszárnyák építését) a Szovjetunióba. Az eurót is Kohl forszírozta, mint az egységes Németország valutáját. Hamis (hazug) az az állítás, hogy „A néppárt mára a beteg liberalizmus kiszolgálója lett….” Kohl ugyanis a szabaddemokratákkal (FDP) kötött koalícióval lett kancellár, és a francia szocialista Mitterranddal közösen építették (az egyesülő) Európát, melynek jelképei lettek. Magyarországon eleve elképzelhetetlen a „nagy koalíció”, azaz a két legnagyobb (bal- és jobboldali) párt közös kormányzása.

Ezek után, lássuk a Néppárt (EU) frakció tagjait: (kattints rá!)
Mint látható, Magyarország két párttal képviselteti magát: a Fidesz 10, a KDNP, pedig 2 mandátummal, azaz összesen 12 parlamenti képviselővel vesz részt a Néppárt munkájában. Romániát három párt is képviseli az európai Néppártban, az egyikük az RMDSZ. Szlovákiát két magyar párt is képviseli! A legtöbb néppárti képviselőt Németország adja 34-et, amiből 5 bajor (CSU).

Bármennyire is örülnének a kárörvendő Orbán-ellenesek, a Fidesz kényszerű vagy önkéntes távozásának, az mindenképp sajnálatos lenne, a májusi választások utáni európai parlamentáris erőviszonyok szempontjából. A Néppárt szavazatvesztése jelentősen csökkentené az EU-pártiak táborát és arányát az euroszkeptikusokkal szemben.
Ennél is

sokkal nagyobb baj lenne, ha az Orbán vezette Fidesz-KDNP a radikalizálódás útját választaná. De, ami még ennél is szomorúbb lenne, ha a várható választási eredmények azt jeleznék, hogy a (magyar) nép nagy részének ez tetszik.

A vezércikkben van még egy bökkenő. Az ijesztgetésen kívül nem egyértelmű az orbáni vízió. A Néppártnak (EPP) hátat fordítanak. OK. Viszont, helyette melyik frakcióhoz akarnak csatlakozni? Az olasz Salvini (Északi Liga), az osztrák FPÖ, valamint a francia Le Pen az ENF frakcióban van, míg a lengyel PiS (Jog és Igazságosság) az EKR-hez (Európai Konzervatívok és Reformisták) tartozik. Vajon melyik EP frakcióba (ENF vagy EKR) ülne át a Fidesz? Esetleg Orbán és a Fidesz kedvéért egy új frakciót alakítanak?
Lássuk a 750 fős jelenlegi EP összetételét:
(az alábbi felsorolásból vajon hány átlagmagyar ismeri az EP frakciókban működő magyar pártokat?)

Parlamenti többség (477):
EPP (217) Néppártok
(két magyar tagja van: Fidesz, KDNP)
(alelnök: Gál Kinga – Fidesz)

S&D (190) Szocialisták és demokraták
(két magyar tagja van: MSZP, DK )
(alelnök: Niedermüller Péter – DK)
ALDE (70) Liberálisok
(két magyar tagja van: Magyar Liberális Párt, Momentum Mozgalom)

Parlamenti ellenzék (273):
EKR (74)
GUE-NGL (52)
Zöldek (50)
EFDD (45)
ENF (39) – a „kemény mag”, az euroszkeptikusok frakciója, vezetőjük: Marine Le Pen
(egy magyar tagja van: Magyar Nacionalista és Konzervatív Párt – mely a Jobbikból lépett ki)
Független (14)

Hogy a jelenlegi helyzet mennyire fog megváltozni a májusi EP választás után, nem tudni, de sejteni lehet, hogy jobbratolódás várható, mivel feljövőben van a nacionalizmus, ami a múltban is Európa egysége ellen dolgozott. Az első világháborút követően kezdte Európa nyugati fele felismerni az európai egység fontosságát. Az alig 29 éves Richard Coudenhove-Kalergi 1923-ban jelentette meg „Páneurópa” című könyvét, mely megalapozta a Páneurópa mozgalmat és eszmeiséget. Célja egy olyan európai közösség létrehozása volt, mely politikai és gazdasági érdekközösségként megakadályozhatja egy újabb világháború kirobbanását. Már a 30-as évektől a mozgalom hirdetői között megtaláljuk Otto von Habsburgot, Konrad Adenauert, vagy Albert Einsteint is.
A Vasfüggöny árnyékában a Páneurópai gondolat volt az alapja az Európai Gazdasági Közösségnek (EGK) is. Tagja csak olyan ország lehetett, mely elért egy bizonyos gazdasági (jóléti) szintet. Ezt az elvet és gyakorlatot zavarta meg 1989, a kétpólusú világ és jelképe, a Vasfüggöny megszűnése, a szovjetrendszer felbomlása. A gazdasági feltételeket háttérbe szorította a politikai átalakulás, a gazdaságilag harmat gyenge volt szocialista országok felvétele. Egy önvédelmi mechanizmus jött létre, mely a fejlett (jóléti) társadalmakat (EGK) az euró zónába tömörítette, az újonnan felvetteknek, pedig előírták a felzárkózást, amihez jelentős anyagi támogatást biztosítottak.

A felzárkózás (30 év távlatából) keveseknek sikerült. A sikertelenek a nacionalizmusban és a politikai kalandorságban próbálják megtalálni a kiutat, miközben az európai, páneurópai gondolatot sutba vetik.

Helyette középkori romantikába menekülnek és mint a „keresztény Európa megmentői” tetszelegnek. Jólétről, jóléti társadalomról manapság nem esik szó. Sőt, az eddig jólétben éltek is úgy érzik hanyatlásnak indult megszokott életük, életszínvonaluk. Remélhetőleg a májusi választás majd választ ad merre is haladjon az egységes Európa.

Stephen Elekes

az első szabadválasztás helyszíni közvetítésekor a debreceni tudósító így jelentkezett be: „az SZDSZ „sajnos” elveszítette a helyi választást”. A Rádió addigi hitele pillanatok alatt odalett.

Ha lenne SZER, azt ki fogja működtetni és finanszírozni?

Az 1919. június 28-i versailles-i szerződés, annak is 232-es cikkelye, kemény feltételeket szabott a kétfrontos háborút vívott, és veszített Németországra. Ráadásul a békeszerződés aláírását nem előzték meg a szokásos „egyeztető” tárgyalások.

a Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a mai napig nincs (megközelítőleg) pontos adat az I. világháború magyar áldozatairól, az összes katonai veszteségről.

Nem kellett sokáig kutakodnom, a számítógép pillanatok alatt kidobta:

utólag könnyű okosnak lenni, de puszta kíváncsiságból: egy ilyen sétahajózást (a szabályok, az előírások szerint) mikor lehet lemondani?

Erre csak az önmagukat a „európai kereszténység védelmezőinek” kikiáltókat kívánom emlékeztetni, elsősorban az ötös számú Fidesz párttagkönyv tulajdonosát és egykori kollégista társát és barátját, a jelenlegi párt- és miniszterelnököt.

A legkárosabb az orbáni eszme, ami a „nemzetállamok” kifejezésben testesül meg.

minden amerikainak, nemcsak elnöknek, az alkotmány, azon belül a „fékek és egyensúlyok” (checks and balances) rendszere szent! Ahhoz nem akar és nem is tud hozzányúlni.

Amiről nem szólnak a jelentések:

Magyarországon kevés szó esik a világgazdaságról, pedig annak része a „nemzetállamok Európája” elképzelés is, ami a kontinens 70 éves gazdasági fejlődését és az azon alapuló békét robbantaná fel.

Az, hogy Sorossal nem szimpatizál Trump, még nem jelenti, hogy az amerikai elnök ne támogasson bármilyen amerikai érdekeltséget!

Az utóbbi időben, mintha valami elindult volna a hazai sztrájkmozgalmak terén, de az is valójában nacionalizmuson alapszik, hiszen a külföldi cégek (multik) ellen irányul.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA