EP választás után

0
45
Orbán Viktor. MTI/Koszticsák Szilárd

Európát távolról, kívülről nézve, figyelmeztetőnek, mi több sokkolónak tűnt a vasárnapi (26.05.2019.) választás eredménye. A jó öreg kontinensen ugyanis valami (nagyon) megváltozott. Véget ért a hagyományos jobb- és baloldal megszokott, kiegyenlítő vezető szerepe, az, amit Németországban és Ausztriában „nagy koalíció” néven emlegetnek, amikor a két vezető politikai tömegpárt közös kormányzással irányítja az országot, a jóléti államot, és aminek meghatározását (tömegpárt), az állandó, biztos 30% feletti szavazat jelenti. Igaz, már jó ideje „jóléti társadalom”-ról, nem pedig államról beszélnek, amikor a jólétet nem kizárólag az állami elosztás, hanem a társadalom biztosítja.

Ez a kérdés, vagy probléma, az első világháború óta intenzíven foglalkoztatja a kapitalizmus bírálóit, élükön Engels gondolataival, amik a köztudatban, mint a politikai gazdaságtan marxi tanai váltak ismertté. Az alapötletet szocializmusnak nevezték el, mely 1848 óta foglalkoztatja a jobb, igazságosabb elosztásra, és az abból fakadó magasabb életszínvonalra áhítókat, akik a megvalósítást a szakszervezeti mozgalomban látták.

Az 1915-ös zimmerwaldi konferenciáig csak szociáldemokrata pártok léteztek, melyek a szakszervezetek támogatását élvezve, mint „munkáspártok” voltak jelen a világ parlamentjeiben. Lenin vált ki ebből a hagyományos munkásmozgalmi idillből, és radikalizálta a mozgalom balszárnyát, minek eredményként 1918 óta jelentek meg a „kommunista” pártok, a tanács (szovjet) rendszerek, és „proletárdiktatúra” néven tették tönkre a kapitalista gazdaságot bíráló egész marxi-engelsi eszmevilágot, gondolatrendszert.

A problematikát az egyház is felismerte, és a 19. század vége felétől a híveknek is támpontot kívántak nyújtani az életkörülmény javítására. A 20. század második felében, különösen Dél-Amerikában, lett erős ez a mozgalom, ahol a „kispapok” híveikkel együtt élték át a társadalmi problémákat, nehézségeket, és tenni akartak a megtapasztalt nyomor és egyenlőtlenség ellen. Nem véletlen, hogy az első jezsuita egyházfő (Jorge Mario Bergoglio), mint a szegények és elesettek védelmezője vette fel assisi Szent Ferenc nevét. Ő az első pápa az amerikai kontinensről és egyben a déli féltekéről, ráadásul az első nem európai pápa a szíriai születésű III. Gergely óta.

Erre csak az önmagukat a „európai kereszténység védelmezőinek” kikiáltókat kívánom emlékeztetni, elsősorban az ötös számú Fidesz párttagkönyv tulajdonosát és egykori kollégista társát és barátját, a jelenlegi párt- és miniszterelnököt.

Figyelemre méltó, hogy a nyertes populisták (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Lengyelország) között nem szerepel Magyarország! Ennek egyszerű az oka: a magyarországi Fidesz a Néppárt frakció (EPP) tagja. Éppúgy, mint az EPP-ben külön pártként regisztrált, és számon tartott KDNP, amire nem vonatkozik a felfüggesztés, és amiről mintha megfeledkezne a hazai média, különösen az ellenzéki. A frakción belüli felfüggesztés ellenére a Fidesz az európai parlamenti választáson (2019.május 26.) a Néppárt (EPP) tagjaként indult, és vett részt. Gyakorlatilag a Fidesz további sorsát a parlamenti választás utánra hagyták, és a pártcsalád tagjainak döntésére bízták.

A 28 tagországból mindösszesen a fentebb említett négyben szereztek többséget a populisták, azon belül is a nacionalista, szélsőjobboldali, „euroszkeptikusok”. Tehát, az az áttörés, amiről Orbán (és Trump volt tanácsadója, Steve Bannon) álmodozott, elmaradt. Sőt, még az sem biztos, hogy az észak-olasz Matteo Salvini álma, egy „új Európát” képviselő parlamenti frakció létrejön-e, hiszen annak alapfeltétele minimum 25 parlamenti képviselő, legalább 7, azaz hét tagállamból. Ez a hét tagállamból érkező képviselő-csoport kérdéses.

A szélsőjobboldali veszély elmúlt, ill. négy EU tagállamra szűkült. Az „euroszkeptikusok” leszerepeltek. Persze, jelenlétükkel továbbra is számolni kell, elsősorban a nacionalizmus feléledése miatt, mely az EU végét jelentheti, azaz a kontinens nyugati felének több mint 70 éves kemény munkáját teheti tönkre.

A Vasfüggönnyel elzárt Kelet-Európának, a volt „szocialista” országoknak, viszont az elmúlt 30 év alatt sem sikerült felzárkózniuk, sem gazdaságilag, sem politikailag, mivel nem értették meg, hogy az elosztás, az egymásrautaltságon alapuló gazdasági együttműködés kontinensünk jólétének és békéjének titka.

A nacionalista gondolat, a „nemzetállam”, mint olyan, már a múlt században bebizonyította, hogy Európát pusztulásba dönti. Ennek hazai jelei épp most, a magyarországi választáskor mutatkoztak be, méghozzá az ellenzék részéről. Hiszen tudatalatti volt az a „riasztás”, ahogy az ellenzék (felháborodva) jelezte, „megnyitották az ukrán-magyar határt” a várható nagy helyi forgalom előtt. Magyarokról, „testvéreinkről”, „véreinkről”, nemzettársainkról egy szó sem esett a hazai médiában. Mégis jól érzékelhető volt az az ellenszenv, amit intézkedéseivel a nacionalista magyar kormány gerjesztett.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..