Kezdőlap Szerzők Írta Sikorsky

Sikorsky

93 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Írás a falon – A szlovák megyei választások után

0

Fico visszaszorulása, súlyos megaláztatást szenvedő szlovák neonácik, független jelöltek diadalmenete, jobboldali ellenzék megerősödése –  leginkább ezeket emelték ki a szlovákiai és a nemzetközi médiumok a hétvégén tartott szlovák megyei választásokkal kapcsolatban. Pedig könnyen előfordulhat, hogy hosszabb távon egy másik párt lesz a mostani választások legnagyobb vesztese. 

Az egyfordulóssá vált szlovák kerületi, de köznyelvben megyeinek (župa) nevezett választásokon olyan eredmények születettek, amelyek a szakértőket is meglepték és a szlovák politikai élet szereplőit pedig mélyen elgondolkodtatták. (Szükséges megjegyezni: ez elsősorban azért volt így, mert Szlovákiában betiltották, hogy két héttel a választások előtt nyilvánosságra hozzák a közvélemény-kutatások eredményeit). Már eleve az is csodaszámba ment, hogy a mai napig ispánnak (župan) nevezett kerületi vezetőkről és a megyei testületekbe delegálandó képviselőkről szóló választásokon a szavazókorú lakossága 30 százaléka vett részt. Ez elsőre még rendkívül alacsonynak tűnhet, de figyelembe véve az elmúlt éveket, különösen 2013-ben mért 20 százalékos részvételi arányt, igencsak meglepő fordulat.

Kemény pofonok

A Marian Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) elnöke számára egy valóságos katasztrófának ér fel az eredményt (a több mint 300 jelöltből mindössze 2-en jutottak be a megyei testületekbe). Habár a szélsőségesek visszaszorítása megtörtént, más jelentősebb sikert a szlovákiai kormánypártok sem nagyon könyvelhettek el.

A Robert Fico vezette szociáldemokrata Smer számára komoly pofont jelentett, hogy Eperjes és Kassa megyéket elvesztette, amelyek korábban a szlovák miniszterelnök egyik legfontosabb bázisai voltak. Hiába volt az utolsó pillanatig szoros a verseny, Pozsonyról szintén le kellett mondaniuk. A kormánypártok (Szlovák Nemzeti Párt – SNS, és Most-Híd) által támogatott jelöltek csupán Nyitra megyében (Milan Belica), és Trencsénben (Jaroslav Baska) arattak győzelmet.

Az SNS számára még inkább elkeserítő volt az eredmény. 245 jelöltet állítottak ki, köztük saját megyejelölteket is, de még a párt korábbi fő hátterének számító Zsolna megyében is leszerepeltek, ahol a megyei testületbe mindössze 5 saját képviselőt delegálhatnak. Ezt kerületet szintén az ellenzék vitte el, sőt, Szlovákia történetében most először került nő az „ispáni székbe”. Ennek ellenére Andrej Danko, az SNS elnöke,

sikerről beszélt, mivel szerinte 2013-hoz képest növekedett a megyei önkormányzatba beválasztott képviselőik száma.

Omladozó híd

Azonban Bugár Béla a koalíciós partnerével ellentétben már nem volt annyira optimista. Az általa vezetett Most-Híd vegyespárt országos szinten mindössze 10 mandátumot szerzett, miközben négy évvel ezelőtt még 16 volt ez a szám. Jelentősebb eredményt csak a kassai megyében értek el, ott hat jelöltjüket választották be a közgyűlésbe.

Viszont minden más téren a párt komoly kudarcokkal volt kénytelen szembenézni. A besztercebányai és a nagyszombati kerületeket leszámítva, sehol sem sikerült mandátumot szerezniük, még a pozsonyiban sem. Ugyanúgy vereségként ér fel, hogy a nagyszombati megyében indított önálló elnökjelöltjük, Rigó Konrád mindössze 6000 voksot kapott, jelentősen alulmaradva a riválisnak számító politikai mozgalommal, a Magyar Közösség Pártjának jelöltjével szemben. Berényi József ugyanis közel 20 000 szavazatot gyűjtött be, miközben a Most-Híd erőforrásokat és energiákat nem kímélve egy intenzív lejáratókampányt folyatott ellene.

Jelenleg a Most-Híd vezetésében úgy érzik, hogy a Smer meggyengülése rájuk nézve is végzetes következményekkel járhat. A vegyespárt elnökét ugyanis 2016 márciusában tartott szlovák parlamenti választások óta amiatt támadják (nemcsak az MKP vagy a magyar kormány részéről), hogy „árulást követett el”, amikor koalícióba lépett a felvidéki magyar kisebbséggel korábban – legalábbis Ján Slota idejében – rendkívül ellenséges SNS-el.

Habár ezt a Most-Híd vezetése igyekezett ezt úgy kommunikálni, mint „csak így tudják megakadályozni az esetleges magyarellenes intézkedések bevezetését, féken tartják a szélsőségeseket, valamint a felvidéki magyarság érekeit könnyebben tudják érvényesíteni a kormányból, mint ellenzékből”, úgy tűnik, hogy mostanra ez az érv már nem elegendő a mobilizálásra. Sőt, a Bugárral kapcsolatos ellenérzéseket csak tovább növelték, hogy az elmúlt hónapokban Danko többször úgy nyilatkozott a párt elnökéről, mint akivel „baráti kapcsolatokat ápol” vagy a második legtehetségesebb – természetesen önmaga után – politikusnak nevezte az országban.

A megyei választások utáni megrendültség és „hogyan tovább kérdés” tökéletesen kiérezhető a Most-Híd nyilatkozataiból. A sajtóosztály az eredmények kapcsán csupán azt nevezte örömtelinek, hogy

„meggyengültek a szélsőségesek és sokan járultak uránhoz”.

Ezzel párhuzamosan igyekeztek az ellenzék eredményeit is kisebbíteni. Például a 165 bejutott független képviselővel kapcsolatban Bugár megjegyezte, hogy „néhányan még nemrég más pártokban voltak. Ez katasztrófa. Nemsokára meglátjuk, mit jelent függetlennek lenni. Mitől és kitől függetlenek? Hiszen a megyéket irányítani kell“ 

Ugyanúgy egy rádiós vitában látványosan összekülönbözött Richard Sulíkkal, a legerősebb szlovákiai ellenzéki pártnak tartott Szabadság és Szolidaritás (SAS) vezetőjével, amikor a Most-Híd pártjának gyenge teljesítményére próbáltak magyarázatot adni.

Újratervezés?

Bugár Béla. A kép forrása: Wikimedia Commons

Természetesen annyira nem rossz a helyzet Most-Híd számára, mint ahogyan a legtöbb helyen lefestik. Például az MKP-val szemben továbbra is az a legnagyobb helyzeti előnye, hogy a Most-Híd benn van a parlamentben és a kormánykoalíció tagja.

Habár a mostani kerületi választások több ellentétet is felszínre hoztak a kormánypártok között, többek közt ezért indultak külön színekben a kormánypárti „ispánjelöltek”, a hétvége után Ficonak nem marad más lehetősége, mint kiküszöbölni a csorbát. Ehhez pedig mindenképp szüksége van a koalíciós partnereire, nem engedheti meg, hogy most egy vita szétforgácsolja őket. Sőt, mivel már olyan vélemények is elhangzottak a Smer részéről, hogy eltörölnék a kerületeket, az alkotmánymódosításhoz nélkülözhetetlen lenne az SNS és a Most-Híd támogatása.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy a pártban szükséges lesz bizonyos fokú változásokat eszközölni. Valószínűleg felhagynak a rendkívül költséges, lejárató kampányokkal, amelyek pont visszafele sültek el. A kevésbé ismert jelöltek, mint például a nagyszombati Rigó Konrád államtitkár, helyett pedig az ismertebb arcokra vagy a kerületi választáson jelentős sikereket elérő Karol Pataky kassai jelöltre fognak építeni.

” Fiatal embereket próbáltunk ott ki, akik még semmilyen választáson nem voltak jelöltek. Tanulnunk kell belőle, és megyünk tovább”

-ezzel magyarázva a rossz eredményeket Bugár.

A Most-Híd regionális téren eddig is gyengén vagy mérsékelten szerepelt, ezért valószínűleg látva a sorozatos kudarcokat, a pártvezetés inkább az országos politikára fog koncentrálni. Nem elképzelhetetlen, hogy egész Nyugat-Szlovákiát beáldozzák, hiszen Bugár szerint ezek a kerületek passzívak voltak, és helyettük az ország középső és keleti részére érdemes összpontosítani a figyelmet és az erőforrást.

Mindenesetre a mostani megyei választások a Most-Híd számára egy komoly figyelmeztetéssel érnek fel: a párt jövőbeli sorsa szorosan összekapcsolódott Smerrel. Vagyis ha Fico bukik, akkor magával ránthatja Bugárt is.

Mi az? Keleten van, de Nyugatra tart: Mongólia

0

Egyelőre még sok a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy Ukhná Kürelszükh mongol miniszterelnök milyen külpolitikát fog folytatni, de egy dolog biztosra vehető: folytatódik az a fajta geopolitikai verseny, amelynek nemcsak a Mongóliával határos Kína és Oroszország a főszereplője, hanem Japán, India az Egyesült Államok, de még az Európai Unió is a játékosok között van.

„Átalakítás és nyitás” 

Mielőtt részletesen ismertetnénk a mongol külpolitikát és az országért folytatott  geopolitikai versenyt, szükséges röviden kitérni a történelmi előzményekre is. Ugyanis csak ennek tükrében érthető meg Mongólia és a mongol demokrácia különleges helyzete, illetve jelentősége. (A gazdasági és politikai történésekről lásd előző cikkünket.)

Mongóliában, akárcsak a kelet-közép-európai térségben a hidegháború idején kommunista vezetés volt hatalmon. Sőt, 1921 nyarán a mongolok az orosz bolsevikok segítségével űzték el a kínaiakat, és „hálából” kikiáltották a  Mongol Népköztársaságot. Így létrejött a világ második szocialista állama, amely évtizedekig hozzá volt láncolva a Szovjetunióhoz.

Amikor a hatvanas évektől érezhetővé vált a kínai-szovjet ellentét, akkor Ulánbátor Moszkvát választotta, de ennek megvolt a súlyos ára. 80 000 szovjet katona állomásozott az országban, velük együtt biológiai, vegyi és nukleáris töltetekkel felszerelt rakétákat is telepítettek, amelyek a kínai célpontokra voltak irányozva. Természetesen Mao Ce-tung sem hagyta annyiban a dolgot, aki a mongol kommunisták Peking-barát szárnyát támogatta: felsorakoztatta a kínai hadsereg jelentős részét a határ mellett, és nem hagyott kétséget afelől, hogy Mongólia lett volna egy kínai-szovjet határháború első áldozata.

A beszorított Mongólia. A kép forrása: Wikimedia Commons

Ulánbátor az ellentét miatt nem tudta elmélyíteni a gazdasági kapcsolatait sem Kínával, sem pedig más nyugati szövetséges kelet-ázsiai (Japán, Dél-Korea) országokkal. Egyedül csak a kelet-európai államokra hagyatkozhatott:

külkereskedelmének 92 százalékát a KGST, és ennek 80 százalékát a Szovjetunió felé bonyolította le.

Ez azonban a nyolcvanas évek végére, amikor a keleti tömb már recsegett-ropogott, önmagában már nem volt elegendő.

A rendkívül szoros összefonódások miatt a változás szele a kelet-ázsiai országot is hamar elérte. A rendszerváltásban nagy szerepük volt a Csehszlovákiában vagy Magyarországon tanult mongol értelmiségieknek, akik otthon ugyanazt akarták megismételni, amit a kelet-közép-európai országokban. Ez pedig sikerült nekik: kisebb incidenseket és összetűzéseket leszámítva a szovjet típusú rendszer egy puskalövés nélkül összeomlott, és 1990-ben már megtartották az első szabad választásokat. Ezt ugyan a  marxizmust szociáldemokráciára lecserélő Mongol Népi Forradalmi Párt (MNFP) nyerte meg a rá adott szavaztok 60 százalékával, de az ellenzéki pártok – például a Demokrata Párt – szintén bejutottak a Nagy Állami Hurálba.

Tüntetés a demokráciáért Ulánbátorban 1989-ben. A kép forrása: Link

Ez azonban nem hátráltatta a demokratizálódási folyamatokat: az 1992-ben elfogadott új alkotmányt követően 255 törvénymódosítást hajtottak végre, és 71 nemzetközi egyezményt írtak alá, hogy Mongólia megfeleljen egy – nyugati típusú – demokratikus jogállam követelményeinek.

A mongol politikai rendszerben a parlamenti választásokon többséget szerzett párt vagy koalíció adja a miniszterelnököt, aki a kormány vezetőjeként irányítja az országot. Ugyanakkor a közvetlen elnökválasztás során hivatalba került államelnöknek szintén nagy szerepe volt az ország bel- és külpolitikájában.

A demokratizálódás folyamatának egyik leglátványosabb mérője a mongol médiapiac átalakulása volt, hiszen a rendszerváltás óta

300 új nyomtatott napilap, hetilap, magazin, televízió majd pedig internetes híroldal jelent meg az országban. 

Jószomszédsági iszony 

A Szovjetunió összeomlásával és a KGST megszűnésével Ulánbátor nagyon nehéz helyzetben találta magát. Mivel akkoriban nem volt más lehetősége, ezért kénytelen volt Kína felé orientálódni, amivel kapcsolatban a mongolok nagyon sok ellenérzést tápláltak (a kínaiak ugyanis 300 évig megszállás alatt tartották az országot). Ezért 1994-ben egy olyan szerződést kötöttek a „déli szomszéddal”, amely értelmében Peking elismerte Ulánbátor atomfegyvermentes státuszát, illetve Mongólia függetlenségét, önállóságát, területi integritását. Ugyanúgy rendezték a 4000 kilométer hosszú vitatott kínai-mongol határt, és a kínai vezetés gazdasági autonómiát biztosított a Belső-Mongólia nevű, 1,2 millió négyzetkilométer nagyságú területnek, ahol több mint 4 millió mongol él.

A mongolok az egyik legnépszerűbb kisebbségnek számítanak ma Kínában. A két nép között kevés a feszültség, sőt, nagyon sok olyan kínai sztár van, aki a mongol felmenőivel büszkélkedik.

A 21. század elejére Kína lett Mongólia legnagyobb kereskedelmi partnere: a mongol export 90 százaléka Kínába irányult, a kínai import pedig 40 százalékot tett ki, miközben a külföldi beruházások 40 százaléka is kínai eredetű volt. A folyamatosan  nyersanyaghiányban szenvedő Kína számára a mongol ipari nyersanyagok, ércek és  energiahordozók nagyon jól jöttek.

Sőt, miután Vlagyimir Putyin alatt Oroszország stabilizálódott, és egyre inkább nagyhatalomként kezdett el viselkedni, a mongol vezetés ismét szorosabbra fűzte a kapcsolatait az északi szomszédjával. Elsősorban fegyvereket vásárolnak Oroszországtól, valamint közös hadgyakorlatokat tartanak, mint például legutóbb 2016-ban, amelyen 1000 katona, 200 jármű és a légierő vett részt.

Kaltma Battulga. A kép forrása: Wikimedia Commons.

Csakhogy idővel a mongol vezetés úgy vélte, hogy akárcsak a szocializmus időszakában, a kelet-ázsiai ország ismét túlságosan függővé válik egy külső nagyhatalomtól. A Pekingtől – és kis mértékben Moszkvától – való távolodás Kaltma Battulga mongol köztársasági elnök tavaly nyári megválasztása óta gyorsult fel igazán, ugyanis az ellenzéki politikus a győzelmét a Kína-ellenes retorikának köszönhette. Ráadásul ő volt a legnagyobb támogatója a Dalai Láma fogadásának 2016-ban, ami kivívta a kínai média és kormányzat haragját, illetve közvetve hozzájárult a mongol gazdasági válsághoz is.

A mongol államfő állandóan a „keleti veszedelemről” beszél, a riválisait azzal vádolja, hogy nem „eredeti mongolok”, hanem félig kínai származásúak, valamint azt vizionálja, hogy

a két ország között súlyos összecsapások robbannak ki majd negyven-ötven év múlva, amikor Mongólia kifogy a nyersanyagokból.

Battulga azonban nem az első mongol államfő, aki fontos céljának tekintik a „kínai szálak” gyengítését. Ulánbátor már évekkel korábban meghirdette az  ún. „harmadik szomszéd” külpolitikáját, amely lényege, hogy Mongólia más országokkal és térségekkel is elmélyítené a viszonyát. Ezeket az erőfeszítéseket pedig siker koronázta: a kelet-ázsiai ország igencsak aktív és szoros kapcsolatokat épített ki az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, Indiával és  Japánnal. Lényegében azokkal az országokkal, amelyekkel Kínának valamilyen területi vagy gazdasági vitája van, ami természetesen egyáltalán nincs a kínai vezetés ínyére.

Hintapolitika 

Az elmúlt években a régió országai közül a japán-mongol kapcsolatokban történtek a leglátványosabb előrelépések. Abe Sinzó japán miniszterelnök 2013-as útja során arról állapodtak meg a felek, hogy nemcsak hosszútávú stratégiai partnerek lesznek, hanem gazdasági téren is szorosabbá fűzik a kapcsolataikat, ezzel ellensúlyozva Kína szerepét, és az együttműködésbe az USA-t is bevonják.

Mongóliában japán fejlesztési pénzből építették meg az ország második legnagyobb nemzetközi repülőterét, majd vasutakat, hidakat, sőt, a japán bányászati cégek fokozatosan kiszorították a kínaiakat. Idén pedig a japánok 850 millió dollárral segítették meg a mongol gazdaságot, szabadkereskedelmi egyezményt kötöttek, és Kaltma Battulga szeptemberben a japán kormányfővel való találkozóján elfogadta a – Mongóliával korábban baráti kapcsolatokat ápoló – Észak-Korea ellen megszavazott újabb nemzetközi szankciókat.

Augusztusban ünnepelték a japán-mongol kapcsolatok 45-ik évfordulóját. A kép forrása: link

Hasonló a helyzet Indiával is, amely az elmúlt években szintén szorosabbra fűzte a viszonyát Mongóliával. Új Delhi mára az egyik legnagyobb hitelezője a mongol gazdaságnak, csak 2015-ben 1 milliárd dollárt fektetett be a kelet-ázsiai országba. Ennél azonban jóval több fejfájást okoz a kínai vezetésnek az, hogy a két ország közös katonai kiképzéséket és hadgyakorlatokat tart, mint például a „Nomád Elefánt” nevű hadgyakorlat 2017 áprilisában. India „Kína hátsó udvarában” próbálja lefoglalni Pekinget, hogy Kína ne Új Delhi rovására növelje a befolyását az Indiai-óceánon vagy Dél-Ázsiában.

Csakhogy Kínát és Oroszországot egyszerre nyugtalanítja a mongol elit Nyugat-barátsága. Az Európai Unióval (az unió tagállamaival, köztük Magyarországgal, fenntartott kapcsolatokról lásd ezt a cikkünket) és az Egyesült Államokkal.  A kétezres évek elején Mongólia sietett csatlakozni az USA által szervezett terrorellenes hadjárathoz, amiért cserébe Washington 2004-től megengedte, hogy Ulánbátor részesüljön az amerikai szövetségeseknek nyújtott felzárkóztatási programból.

2011-ben Jonathan Addleton, az Egyesült Államok mongóliai nagykövete NATO medállal tünteti ki az Afganisztánban szolgáló mongóliai katonákat. A kép forrása: Wikimedia Commons.

Barack Obama amerikai elnök hivatali ideje alatt váltak az amerikai-mongol kapcsolatok igazán erőssé, ugyanis Mongólia látványos sikereket ért el a demokráciaépítés és az emberjogi helyzet javulása terén, ami különösen vonzóvá tette őt az amerikai külpolitika számára. Például a kelet-ázsiai ország a 2016-ban kiadott Freedom House jelentés szerint 86 százalékot ért el a demokrácia, az emberi jogok és civil társadalom  erőssége terén, mindössze négy ponttal lemaradva az USA-tól. Emiatt aztán

az Obama-adminisztráció minden anyagi támogatást megadott Ulánbátornak:

az USA évenként 300-400 millió dolláros segélyt utal a kelet-ázsiai országnak, a kereskedelmi mérlegük tavaly 170 millió dollárt tett ki. Az Egyesült Államok elkezdte felváltani Kínát az a mongol importoldalon is, főleg a használati, elektronikai és gépipari cikkek terén.

Eddig úgy tűnik, hogy Trump alatt nem lesznek nagy változások az amerikai-mongol kapcsolatokban, továbbra is fenntartják a jó viszont. Igaz, teljesen más okból: Washington számára most nem a mongol demokrácia állapota, hanem a stratégiai helyzete miatt fontos Ulánbátor, hiszen a Kína és Oroszország közé beékelődött állammal igencsak meg lehetne osztani az amúgy évek óta nagyon szorosan együttműködő Peking és Moszkva figyelmét.

Tehát Mongóliát

komoly példaként lehetne állítani a kelet-közép-európai országok, köztük Magyarország elé is.

Nemcsak azon a téren, hogy milyen látványos eredményeket tud elérni egy volt szocialista ország a demokráciaépítés terén, amely képes átvészelni a belső politikai-gazdasági válságokat, hanem a külpolitikai egyensúlyozással kapcsolatban is van mit tanítania Ulánbátornak. Hiszen egy olyan országról van szó, amely földrajzilag ugyan Keleten helyezkedik el, mégis mindent megtesz azért, hogy Nyugatra tartson.

Megérett a demokráciára – Mongólia

0

Úgy tűnik, hogy a mongol demokráciának mostanra sikerült átvészelnie egy különösen nehéz, politikai-gazdasági válságokkal teli időszakot. A demokrácia szó ebben az esetben nem holmi eufemizmust jelent: Mongólia a kelet-közép-európai államokat – különösen Magyarországot – megszégyenítő módon ért el sikereket a nyugati típusú demokráciaépítés és a külkapcsolatok kialakítása terén. 

Korrupcióellenességből jeles

Hiába aratott tavaly elsöprő győzelmet a Mongol Néppárt, mintegy 65 helyet szerezve meg a 76 fős parlamentben, ez sem akadályozhatta meg a szeptemberi bukásukat. A mongol Nagy Állami Hurálban (mongol parlament) a Mongol Néppárt az ellenzékkel közösen (!) megszavazta a Dzsargaltulga Erdenebat miniszterelnök által felállított kabinet leváltását: 33 kormánypárti, 9 ellenzéki és 1 független képviselő a kormány kirúgása mellett voksolt. Habár ez a hír éppen csak elérte a nemzetközi lapok ingerküszöbét, az ország médiumai és lakossága nem kevés elégedettséggel fogadták a kabinet leváltását, és még a párt belső körében sem nagyon szólaltak fel Erdenebat védelmében.

A mongol Nagy Állami Hurál. A kép forrása Wikimedia Commons

A volt mongol vezetéssel szembeni ellenérzések hátterében egy óriási méretű korrupciós botrány állt:

a kormány három olyan helyi vállalattal kötött, összesen 85 milliárd forint értékű szerződést, amelyek valamilyen módon kormánytagokhoz voltak köthetőek. A bizalmatlansági indítvány megszavazása után kiderült, hogy a mongol igazságügyi miniszter a saját építési vállalatával írt alá egy egyezményt. Egy államtitkárhoz tartozó útépítőcéggel szerződött le a kormány, és tető alá hoztak egy megállapodást a munkaügyi miniszter klánja érdekeltségeibe tartozó bányavállalattal.

Erdenebat esetében pedig azt hozták fel, hogy elpazarolta a közpénzeket, amikor a gyerekes családoknak osztogatott pénzt, hogy a nyári elnökválasztáson Enkhboldra, a kormánypárt jelöltjére szavazzanak. Ám még így is alulmaradt a rivális, ellenzéki Kaltma Battulgával szemben.

Dzsargaltulga Erdenebat és Orbán Viktor találkozója 2017.május 13-án. Vajon az „orbáni átok” ismét közrejátszott egy külföldi állam- vagy kormányfő bukásában? A kép forrása: MTI

Megtorpant fellendülés 

A mongol társadalom érzékenysége a korrupciós ügyek vagy a gazdasági kérdések iránt korántsem meglepő, hiszen a kelet-ázsiai ország látványos fejlődést tudhat maga mögött. Mongóliában az ezredforduló után nem volt ritka a 15-16 százalékos GDP növekedés. A boltok az áruk mennyisége terén már bátran felvehetik a versenyt bármelyik nyugati szupermarkettel, a mongóliai pusztákat autóutak szelik át, egymás után épülnek a lakótelepek a városokban, és a középosztály szintén megerősödött. Habár a lakosság harmada továbbra is a nomád életmódot folytatja, ebben az esetben is modern, vagyis televízióval, mobillal és internettel felszerelt jurtákban laknak, miközben nem ritka, hogy 2-3 gépkocsit használnak fel a pusztában való vándorlásaik során.

Csakhogy 2016 nyarától gazdasági krízis bontakozott ki az országban,

mivel a réz és a szén – Mongólia két fő exportterméke – iránti kereslet rendkívül megcsappant. A hivatalos statisztikák szerint a deficit elérte az ország GDP-jének majdnem 21 százalékát. A nemzeti valuta (tugrik) értéke erre az évre már a negyedére csökkent. A külföldi – leginkább kínai -befektetők a kormánnyal való vitáik miatt folyamatosan kivonultak a piacról, és így 2016 végére mindössze 15 milliárd forint értékben fektettek be az országba, miközben évekkel korábban ez az összeg legalább tízszer akkora volt.

Ezért az ország vezetésének nem volt más alternatívája mint a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordulni segítségért, akik végül úgy döntöttek, hogy 2020-ig évenként 400 milliárd forintnyi összegnek megfelelő mentőcsomagban részesítik az országot. Az IMF nem volt egyedül, mert a Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB), Japán és más kelet-ázsiai országok szintén a mongol gazdaság támogatása mellett döntöttek.

Új seprű jól seper? 

Épp ezért érthető, hogy miért volt ez a korrupciós ügy annyira vörös posztó a mongol társadalom szemében. Erdenebat leváltása után 45 nap állt a Nagy Állami Hurál rendelkezésére, hogy megtalálja a megfelelő utódot. Ám a politikai vákuum nem tartott sokáig, ugyanis október 4-én a Mongol Néppárt alelnökét Ukhná Kürelszükht nevezték ki Mongólia új miniszterelnökének. Ő már egy hónapja vezeti a kelet-ázsiai országot, de még mindig zajlik a kabinet tagjainak kinevezése, és folytatja az IMF-el korábban megkezdett tárgyalásokat is.

Ukhná Kürelszükh. A kép forrása: link

Támogatókat elsősorban a párt fiatalabb generációjából szerzett, de sok politikai elemzés és a mongol értelmiségi szerint Kürelszükh képes lesz összefogni a mongol reformista erőket. Ráadásul a mongol hadsereget is maga mellett tudhatja, mivel komoly katonai múlttal rendelkezik. Csakhogy sokan figyelmeztetnek: a miniszterelnök Mongol Néppártban lévő ellenzéke nagy és erős, hiszen Enkhbold és a hozzá hű emberek továbbra is a pártvezetésben maradtak. Jelentős átalakulást igazán csak majd a közelgő pártkongresszus hozhat, amelynek kimenetele egészen 2020-as parlamenti választásokig meg fogja határozni majd a kelet-ázsiai ország jövőjét.

Ugyanakkor már most elindultak a találgatások, hogy a válságos időszak után az új mongol vezetés milyen külpolitikát fog majd folytatni. Ugyanis az elmúlt években Ulánbátornak több érdekes húzása volt a külpolitika terén, hiszen mind a mai napig látványosan lavírozik a Kelet és a Nyugat között. (Erről a témáról vasárnapi elemzésünkben olvashatnak majd bővebben.)

Mint a népmesében: országok, akik elutasították a független Katalóniát, meg nem is

0

Habár a világ nagy része elítélte a Katalán Köztársaság pénteki kikiáltását, nem mindenki volt ennyire elutasító a katalán vezetés lépését illetően: a szeparatista csoportok, politikusok és autonóm terület üdvözölték a lépést, miközben néhány ország is eléggé érdekesen nyilvánult meg az üggyel kapcsolatban. 

A világ 193 országa közül egy sem fogadta el a független Katalóniát vagy ismerte el önálló állanként. Az Európai Unió tagállamainak (többsége) egyértelműen elutasította a katalán parlament „egyoldalú aktusát, vagyis Katalán Köztársaság október 27-i kiállítását”. (Magyarország pedig Spanyolország belügyének tekintette az esetet). Csakhogy néhány állam – nemcsak Európában – nem egyértelműen áll hozzá a kérdéshez és néha egész furcsa nyilatkozatokat tesznek ez ügyben, és a Független Hírügynökség összegyűjtötte ezeket az országokat és megnyilvánulásokat.

Belgium 

Korántsem véletlen, hogy Carles Puigdemont Belgiumba menekült, miután a spanyol kormány aktiválta a spanyol alkotmánynak a katalán területetek autonómiáját megszüntető 155. cikkelyét, ami gyakorlatban azt jelentette, hogy Madrid menesztette a teljes katalán vezetést, átvette az irányítást a helyi rendőrség felett és már néhány függetlenségpárti katalán vezető ellen eljárás indítottak . A nyugat-európai országban ugyanis Theo Francken, a flamand származású menekültügyi és migrációs államtitkár egy televíziós interjúban

belga politikai menedékjogot ajánlott Carles Puigdemontnak és a többi katalán vezetőnek”

Ezzel együtt Geert Bourgeois, a flamand ügyek vezető miniszter szintén támogatását fejezte ki a katalánok önrendelkezési jogát illetően, bár hozzátette, hogy a Katalán Köztársaság elismerése elsősorban a belga föderális kormány döntési joga. A belga kormány többi tagja rövid időn belül elítélte ezek a megnyilvánulásokat:  Charles Michel miniszterelnök úgy reagált, hogy Francken megjegyzése csak „olaj volt a tűzre”, miközben Kris Peeters gazdasági miniszter pedig arról beszélt, hogy nem volt „bölcs dolog”, amit az államtitkár mondott. Ennek ellenére a belga miniszterelnök nem utasította el egyértelműen Katalónia függetlenségét, csupán arról beszélt, hogy „békés megoldást kell találni az ügyre, egy olyat, amely a hazai és a nemzetközi rendszerrel összefüggésben van.”

Szlovénia

Nem Belgium volt az egyetlen az Európai Unióban, amely másképp fogalmazta meg a hivatalos álláspontját a „katalán-kérdést” illetően. Szlovéniában a múlt héten eléggé árnyaltan fogalmazott az ország első elnöke, Milan Kučan is. Az interjújában elutasította azt a közvélekedést, hogy bármiféle hasonlóság lenne Katalónia és Szlovénia függetlenségi harca között, hiszen Spanyolországot nem lehet az egykori Jugoszláviához hasonlítani, ahol „szlovénoknak morális kötelességük volt fellázadni”.

Ugyanakkor elismerte, hogy „minden népnek meg van a lehetősége arra, hogy békés és demokratikus keretek között megszerezze az önrendelkezéshez való jogot”, és a katalánok sem kivételek ez alól. Sőt, ezzel együtt felszólította a szlovén kormányt, hogy tartsa tiszteletben ezt az alapelvet, még akkor is, ha „ezzel valakit esetleg feldühítenének”. A volt elnök nem volt egyedül a véleményével : Jan Skoberne, a Szociáldemokrata Párt helyettes vezetője még október közepén azt írta ki a Twiterre, hogy „Szlovénia az elsők között fogja elismerni a független Katalóniát”. Sőt, reagálva a kommentekre hozzátette azt is, hogy a katalánok önrendelkezési jogát

A spanyol kormány terrorja csak megerősítette

A múlt hét pénteki katalán proklamáció után a szlovén kormány szintén kétértelműen fogalmazott: a belgákhoz hasonlóan nem foglalt állást Spanyolország területi integritása mellett és nem utasította el egyértelműen Katalán Köztársaság megalakulását. Lényegében elismerték „minden nemzet univerzális és elidegeníthetetlen jogát az önrendelkezéshez”, természetesen betartva a helyi törvényeket, a demokratikus standardokat és a nemzetközi előírásokat.

Finnország 

Habár Finnország hivatalosan nem ismerte el az önálló Katalóniát, mégis néhány nemzetközi néhány hírügynökség és lap azt pedzegeti, hogy a következő napokban fordulat állhat be ezen a téren. Elsősorban Mikko Kärnä lapföldi képviselőre és az országot vezető liberális-konzervatív Centrum párt tagjára hivatkoznak, aki már a kezdettől fogva kiemelt támogatója a katalán önállamiságnak, gratulált a katalánoknak és a közösségi oldalán lévő profilképét pedig az Ibériai-félszigeten lévő régió „színeibe öltöztette”. Csakhogy a politikus nem elégedett meg ennyivel, mivel bejelentette, hogy a finn parlamentben indítványozta Katalónia elismerését, és ha elfogadják, akkor ezen a téren Helsinki hajlandó lesz szembemenni az Európai Unióval is.

Argentína 

Ugyan nem európai ország, de mindképp figyelemreméltó Argentína hozzáállása is. Akárcsak a Skandináv-félsziget országában, a latin-amerikai államban egy képviselő szintén azt indítványozta, hogy hivatalosan ismerjék el a Katalán Köztársaságot. A Baloldali és Munkásfront (Frente de Izquierda y de los Trabajadores) egyik képviselője, Juan Carlos Giordano javaslata nemcsak azt tartalmazta, hogy Argentína álljon ki a katalánok mellett, hanem széleskörűen ítéljék el és jegyzékben tiltakozzanak a spanyol kormány „durva és erőszakos intervenciója ellen”.

Bár ez eddig nem történt meg, mégis figyelemre méltó az, hogy az argentin kormány nem utasította el, de el sem ismerte a Katalónia függetlenségét, lényegében nyitva hagyva az egész kérdést.  Buenos Aires reakciójának hátterében leginkább az áll, hogy hiába jelentették be tavaly az argentin-spanyol politikai és gazdasági kapcsolatok „újraindítását„, azóta sem történt előrelépés és nem rendeződött a két ország viszonya. Továbbá Argentínában 175 000-en beszélnek katalánul és itt van az egyik legnagyobb, legerősebb és legnagyobb befolyással rendelkező diaszpóra is, ezért nem alaptalan feltételezés, hogy miattuk volt ennyire közömbös az argentin kormány a „spanyol állam területi integritását illetően”.

Gambia 

Az összefoglaló végére pedig mindenképp meg kell említeni Gambia esetét: ez a nyugat-afrikai ország mégsem ismerte el Katalán Köztársaságot, miközben korábban elterjedt a hír, hogy Banjul volt az első, amely megtette ezt a lépést. Csakhogy kiderült, hogy ismeretlen tettesek Gambia külügyminisztériumának nevében egy hamis Twitter-fiókat nyitottak és ezen keresztül közölték a „gambiai kormány hivatalos kiállását a katalán állam mellett”. A gambiai kormány nem sokkal később egy közleményben tudatta, hogy ilyesmiről szó sincs, valaki szándékosan akarta  befeketíteni „Banjul és Madrid közötti jó viszonyt, amelynek alapja az egymás szuverenitásának tiszteletben tartása”.

Nagyratörő vízió – Szaúd-Arábia egy vallásreform küszöbén?

0

Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg nem kis dologba vágta a fejszéjét, amikor a héten a kijelentette, hogy Szaúd-Arábiába „visszatérne egy mérsékelt és toleráns iszlámhoz”. Vajon ezt lehetséges megvalósítani? Egyáltalán mi vezetett oda, hogy a szaúdi uralkodócsalád egy több évszázados hagyományt és a helyi vallási vezetéssel kötött megállapodást rúgjon fel?

A 32 életévét betöltő Mohamed bin Szalmán koronaherceg, aki idén nyáron apja látványos politikai húzásával lett a szaúdi trón várományosa, kedden több mint kétezer ember előtt arról beszélt, hogy ő egy teljesen új Szaúd-Arábiát hozna létre. Elsősorban egy olyan projektet jelentett be, amely felülmúlná a sivatagi királyság minden korábbi fejlesztési tervét:

a NEOM projekt célja, hogy egy 26500 négyzetkilométeres megaváros építsenek a Vörös-Tenger partvidékén.

A koronaherceg az 500 milliárd dollárból megvalósítani kívánt várost egyfajta „jövő innovációs központjának” szánná, ahol sofőr nélküli autók és drónok közlekednének, megújuló energiaforrással termelnének áramot, miközben szaúdi fiatalok és külföldi szakértők közösen dolgoznának az új technológiák és módszerek kifejlesztésén.

Azonban a nemzetközi médiában Mohamed bin Szalmán beszédének nem ez a része váltott ki óriási visszhangot, igaz, a NEOM ránt is nagy lett az érdeklődés azt követően, hogy Rijád tőzsdére tervezi vinni a mesterséges várost. Hanem az, amikor a koronaherceg az ország ideológiai és politikai megváltoztatására tett utalást.

„Visszatérünk egy mérsékelt iszlám gyakorlásához, amely nyitott a világra és minden más vallásra”

– jelentette ki a trónörökös, hozzátéve, hogy „a közel-keleti ország nem azzal fog újabb 30 évet eltölteni a szélsőséges ideológiákhoz való alkalmazkodással”.

Természetesen amiatt, hogy korábban Szaúd-Arábia engedett a szélsőséges eszméknek, nem magát, hanem más országokat okolt. Elsősorban a nagy geopolitikai riválisát, Iránt. Itt 1979-ben forradalom robbant ki, amely során Ruholláh Khomeini ajatollah vezetésével egy teokratikus rendszert vezettek be. Teherán elkezdte exportálni az ideológiáját, szélsőséges iszlamistákat támogatva szerte a közel-keleti régióban, hogy a perzsa országhoz hasonlóan egy iszlamista forradalmat robbantsanak ki. (Szaúd-Arábiában a az iráni támogatta fundamentalisták a mekkai Nagymecsetet foglalták el, ami több mint 100 halálos áldozattal járó ostrom után tudtak csak visszafoglalni).

Sőt, a szaúdi koronaherceg a szunnita szélsőséges mozgalmak megjelenéséért és térnyeréséért a szomszédos Katart tette felelőssé. Dohával ugyanis nyáron (ismét) látványosan megromlott Rijád – és ezzel párhuzamosan a többi szunnita arab ország – viszonya, amely már majdnem Katar totális elszigetelésével fenyegetett. Ennek egyik oka, hogy a katari uralkodócsalád nagyra törő regionális ambícióin kívül támogatta az olyan iszlamista mozgalmakat, mint a Muszlim Testvériség, amelyet 2014-ben betiltottak Szaúd-Arábiában és tagjait elűzték vagy terrorizmus vádjával börtönbe zárták.

Mohamed bin Szalmán nem győzte hangsúlyozni, hogy a szélsőséges iszlamizmusért pont ez a két ország a felelős, mivel a radikális szunniták és síiták együtt akarják tönkretenni az iszlámot és lejáratni a muszlimokat. Ezért most Szaúd-Arábia feladata, hogy példát mutatva, „visszatérjen a mérsékelt és toleráns iszlámhoz”. Ezt lényegben egy új „társadalmi szerződéssel” valósítaná meg, ahol háttérbe szorulna a szalafizmus szélsőséges oldalágának tartozó vahabita iszlám irányzata, amely az ország fő ideológiája.

Csakhogy továbbra is kérdés marad: Vajon a Szaúd-Arábia 1932-es létrejötte óta jelentős politikai hatalmat kiépítő és nagy befolyással rendelkező vahabita papságnak mi a vélemény a koronaherceg elképzeléseiről? Mennyire lenne hajlandó beletörődni ezekbe a „történelmi” változásokba? Egyáltalán milyen gazdasági-geopolitikai és biztonságpolitikai okok vezettek oda, hogy Mohamed bin Szalmán ilyen „radikálisnak nevezett” lépésre szánja el magát?

Ezen kérdések megválaszolásához lásd az alábbi elemzésünket.

Új fegyverrel a klímaváltozás ellen vívott háborúban

Az emberiség évenként 40 trillió kilogrammnyi szén-dioxidot állít elő, amely komoly problémát jelent a globális felmelegedés tükrében. Azonban nemrég kifejlesztettek egy új módszert, amellyel megoldható lenne a nagy mennyiségű szén-dioxid tárolásának kérdése. Csak sajnos roppant költséges eljárásról van szó. 

A svájci központú Climeworks egy új módszert dolgozott ki arra, hogy a Föld légköréből kivont szén-dioxidot a föld alatt tárolják. Ennek tesztelése Izlandon kezdődött meg, a Reykjaviktól 15 kilométerre fekvő Hellisheidiben lévő erőműben, ahol már 2007 óta végeztek az üvegházhatást okozó gáz tárolásával kapcsolatos kísérleteket.

Az eljárás lényege, hogy vízben tárolják a szűrőkkel és ventillátorokkal átmozgatott szén-dioxidot. Ezek a tartályok közel 1000 méter mélyen helyezkednek el, ahol a szén a bazaltos kőzettel reagál, s így szilárd ásványi formát vesz fel. A technológia egyelőre nem alkalmas a tömeges alkalmazásra. A Climeworks kezdetben évente mindössze 50 tonna légköri szén-dioxid kivonását tervezi.

Az eljárás folyamata: Forrás: Quartz. Forrás: Quartz.

„A szén nagy része már két évvel rövidebb időszak alatt szilárd halmazállapotot vett fel, ami évszázadokkal gyorsabb, mint ahogyan azt eredetileg vártuk”

– nyilatkozta Edda Aradottir a közös izlandi-svájci projekt vezetője.

Jan Wurzbacher, a Climeworks alapító-igazgatója abban reménykedik, hogy a különböző kormányok támogatásának köszönhetően majd a jövőben kevesebb mint 100 dollárba fog kerülni egy köbméternyi szén tárolása. Ugyanúgy bízik az Európai Unió anyagi támogatásában is, mivel Brüsszel 2016-ban, csak a fejlődő országok esetében 20,2 milliárd euróval járult hozzá az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez.

Egyelőre még nem mindenki vélekedik pozitívan az új eljárásról. A kritikusok azt róják fel, hogy rendkívül költséges a projekt: a vállalat 2050-ig 10 milliárd tonnányi  CO2-t akar megkötni, de ez csak évenként 500 milliárd dollárba kerülne. Ezért a szkeptikusok szerint sokkal hasznosabb és kifizetődőbb lenne, ha inkább fák ültetnének, illetve az üvegházgáz-kibocsátást csökkentenék.

Rövid videó a projektről:

Bős-Nagymaros: fizessenek a magyarok!

0

Manapság már szinte közhelynek számít, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok korábban soha nem voltak olyan jók, mint most. Budapest és Pozsony számtalan európai és nemzetközi kérdésben ért egyet, miközben több közös gazdasági és természetvédelmi projektbe vágtak bele. Azonban van egy téma, amely a jövő bármikor „újramelegedhet”: a Bős-nagymarosi vízlépcső.  

Ez nem játék! A magyarok ötmilliárd euróval tartoznak nekünk!

– nyilatkozta a Hospodárske noviny újságírójának kérdésére Július Binder, aki egykoron a bősi-nagymarosi vízlépcső szlovák cseh-szlovák szakaszának megépítésért felelt. Ma van ugyanis huszonöt éve annak, hogy Pozsony önkényesen üzembe helyezte a létesítményt, miután az akkori magyar kormány kilépett a projektből.

Julius Binder, aki később Vladimír Mečiar Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) képivselője lett a szlovák parlamentben. Kép forrása: MTI

Binder már több energetikai céget és építővállalat vezetője volt Csehszlovákiában, amikor megkapta a jogot a bősi-nagymarosi projekt megvalósítására. A később politikai pályára lépő üzletember úgy látja, hogy a magyarok a vízlépcső meghiúsításáért a szlovákokat hibáztatják és azt mondják, hogy Pozsonynak kellene kártérítést fizetnie.

Pedig Binder szerint pont ellenkezőleg kellene történnie: a nagymarosi szakasz be nem fejezése miatt volt kénytelen az 1993-ban függetlenné váló Szlovákia más, rosszabb minőségű és környezetszennyező módszerekhez nyúlni. Azóta pedig a szlovák hatóságok kiszámították, hogyha befejezték volna a projektet, akkor a ma öt milliárd euróval több lenne a szlovák államkasszában. Továbbá elutasította azt a magyar érvet, miszerint a a vízlépcső súlyosan károsította volna a természetet, akár ökológiai katasztrófát előidézve.

„Ezek a félelmek abszolút nem voltak alátámasztva. A magyarokkal közösen figyeltük meg a környezeti hatásokat. Semmiféle katasztrófa nem fenyegetett. Sőt, az egész vízlépcső inkább ökológiai építészet része lett volna”

Lejegelt probléma

Szlovákia számára a mai napig érzékeny témának számít a bősi vízierőmű kérdése. A megvalósulása körülbelül 450 milliárd forintnak megfelelő csehszlovák koronát emésztett fel. A bősi gát ma 200 millió köbméter vizet duzzaszt fel, 275 méter hosszan húzódik, mélysége eléri 20 métert. Jelenleg ez az erőmű biztosítja az ország áramtermelésének több mint 10 százalékát, de 2015 óta több száz gigawattórával kevesebb áramot állít elő.

A bősi erőmű gyakran vált a Szlovák Villamosművek (SE) és a kormány közötti konfliktusok tárgyává. Három évvel ezelőtt a Fico-kormány felbontotta a szerződést, és a újraállamosították a vállalatot. A szlovák hatóságok büntetőeljárást indítottak az SE vezetői ellen korrupció gyanúja miatt. Az üggyel kapcsolatban 2016 májusában kihallgatták Mikuláš Dzurinda egykori szlovák miniszterelnököt.

A kép forrása: MTI

Vajúdnak a hegyek…

A bősi-nagymarosi vízlépcső létrehozásáról szóló első tervek már 1956-ban, a szocialista országokat tömörítő Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST) egyik ülésén felvetődött. Azonban Csehszlovákia és Magyarország csak 1977-ben kötött egy megvalósítási szerződést arról, hogy „komplex módon” felhasználják a Duna vízét, vagyis egy bősi, nagymarosi és dunakiliti vízlépcsők építenek meg.

A nyolcvanas évek végére a magyar kommunista vezetés folyamatosan kihátrált a projekt mögül. A helyiek a földjeik elvesztése miatt ellenezték az építkezéseket, a költségek is jóval magasabbak lettek az előzetes számításoknál és az Ausztriától kölcsönkapott összegeket is az államadósság törlesztésére használták, miközben a környezetvédők is keményen támadták a közös projektet és igyekeztek külföldi szervezetek meggyőzni a támogatásukról. Az úgynevezett Duna Kör létrehozásával pedig rendszeres Bős-nagymarosi  vízlépcső ellen irányuló tüntetések vették kezdetüket.

Vörösmarty-téren zajló tüntetés 1988. szeptember 12-én. A kép forrása: Wikimedia.

Ezért 1989-ben Budapest felfüggesztette a Dunakitli mellett zajló építkezéseket, amely miatt az akkori cseh-szlovák kormány tiltakozott. Nem sokkal később a nagymarosi szakaszon zajló munkálatok is leálltak. A magyar kormány 1992. június 9-én hatályon kívül helyezve az 1977. évi államközi szerződést. Ennek ellenére Pozsony folytatta a bősi erőmű építését és októberben már beindították a turbinákat, amellyel megkezdték a meder áttöltését. A Duna folyásvizének 85 százalékát elterelték, ami jelentős gazdasági, árvízvédelmi és környezeti károkat okozott a Duna túlpartján elterülő Szigetköznek.

Emiatt abban az évben az Antall-kormány keresetlevelet nyújtott be a hágai Nemzetközi Bírósághoz. A perben 1997 szeptemberében született döntés, amely szerint mindkét fél jogtalanul járt el: Magyarország önkényesen rúgta fel az 1977-es szerződést, miközben Szlovákia törvénytelen módon, a környezeti aggályokat figyelembe nem véve helyezte üzembe a bősi erőművet. Az ítélet azonban inkább iránymutatást jelentett a kártérítésekre nézve, de egyik ország számára sem volt kötelező érvényű.

Azóta ugyan több magyar-szlovák kormányszintű találkozó témája volt a Bős-nagymarosi vízlépcső ügy, de sokáig semmiféle előrelépés nem történt ez ügyben. 2015 januárjában egy közös magyar-szlovák munkacsoport alakult, amely felméréseket és kutatásokat végez a térségben. 2016-ban a szlovák fél elismerte a Szigetközbe juttatott vízmennyiség lényeges megemelésének szükségességét és egyes hátrányos környezeti károkat. Cserébe a magyar kormány a Bős–nagymarosi kérdéskörről leválasztotta a Szigetköz és a Csallóköz, valamint az érintett főmeder rehabilitációjának kérdését. A munkacsoport a tanulmányt jövő év közepére ígéri, és csak ezután indulhatnak el az érdemi tárgyalások Magyarország és Szlovákia között.

Trónok harca – koalíciós játékok Csehországban

0

Mivel Csehországban kilenc párt jutott be a cseh Képviselőházba, ezért igencsak élénk találgatás zajlik azt illetően, hogy vajon az Andrej Babiš cseh milliárdos vezette ANO pártnak kivel is sikerül kormánykoalíciót létrehoznia. Habár több párt is leszögezte a kampányidőszak alatt, hogy soha nem fog együttműködni a számtalan botrányba keveredett politikussal, a politikában soha nem lehet végletekben beszélni, hiszen a hatalomért cserébe nem egy politikus változtathatja meg a korábbi véleményét. 

Rövid áttekintés:

A csehországi választást magasan, a szavazatok több mint 29 százalékát megszerezve Andrej Babiš milliárdos populista pártja, az ANO nyerte meg. A cseh választások történelmében még nem nyert ilyen nagy fölénnyel egyetlen párt sem. A jobbközép Civil Demokrata Párt (Občanská demokratická strana – ODS) 11 százalékkal a második helyre került. Meglepetést okozott a Kalózpárt, amelynek a választók 10,78 százalékát gyűjtötte be. Nem sokkal lemaradva utánuk következett a szélsőjobboldali Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) a maga 10,64 százalékával.

A  Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSČM) 7,7 százalékot szerzett, ami azt jelenti, hogy a párt 1921-es megalakulása óta ilyen rossz eredményt nem értek el. Ugyanúgy a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) számára egy óriási pofonnal ér fel, hogy csupán 7,2 százaléknyi szavazatot sikerült begyűjteniük, miközben  2013-ban több mint 20 százalék volt. A maradék pártoknak, mint a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-ČSL) 5,8 százalékkal, a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) 5,17 százalékkal, és sokáig a parlamenti küszöböt súroló TOP 09-nek 5,29 százalékkal sikerült bejutnia a cseh Képviselőházba.

A csehországi pártokról itt olvashat bővebben.

A cseh politológusok és szakértők között már megindult a találgatás, hogy miképp fog majd kinézni a következő cseh kormány. Vajon Babišnak a koalíciós tárgyalások során mely pártok vezetőivel sikerül dűlőre jutnia?

A FüHü összegyűjtött néhány koalíciós felállást:

  1. ANO-Cseh Szociáldemokrata Párt- Keresztény és Demokrata Unió – Csehszlovák Néppárt (ANO-ČSSD-KDU-ČSL):

Babiš ezen a téren egyáltalán nem elzárkózó, hiszen ugyanez a formáció jött létre a 2013-as képviselőházi választásokat követően. A néppárti képviselők esetében azt jegyezik a kommentátorok, hogy „mindenre kaphatóak”, vagyis ők fenntartások nélkül hajlandóak lesznek együttműködni azzal a párttal, amely felajánlja nekik a kormányban való részvételt.

A szociáldemokraták ismételt részvétele egy ilyen kormányban igencsak bizonytalan. Egyrészt még élénken emlékeznek arra, hogy a 2017-es kormányválság az akkor pénzügyminiszteri pozícióban lévő Babiš kétes üzletei miatt robbant ki, amely majdnem az akkori miniszterelnök, Bohuslav Sobotka lemondásával járt. Ugyanakkor a mostani választásokon a szocialisták kormányfőjelöltje,  Lubomír Zaorálek külügyminiszter, többször is olyan óvatos nyilatkozatokat tett, hogy nem zárja ki az együttműködés lehetőséget a győztes milliárdossal.

Csakhogy a ČSSD nem lesz hajlandó mindenáron koalícióba lépni. Többek közt azt a feltételt támasztotta, hogy nem Babiš lesz miniszterelnök és távozik az ANO éléről. Természetesen ebben a cseh milliárdos sem megy bele. Ugyanúgy több politikai és gazdasági kérdést illetően nyílt ellentét van a két párt között. Példának okért:a szociáldemokraták támogatják az euró minél előbbi bevezetését, és a szorosabb együttműködést Brüsszellel, miközben Babiš – Orbán Viktorhoz hasonlóan – gyakran kritizálja az Európai Uniót, nem támogatja az integráció mélyítését, illetve elutasítja az euró bevezetését is.

2. ANO- A Civil Demokrata Párt (ANO – ODS): 

A csehországi választások két legnagyobb nyertes pártájénak esetleges kormányalakításáról már többször szóba került a cseh médiában.

Elsősorban azért, mert ideológiai „közelség” az ANO és az ODS között: mindketten a gazdasági liberalizmust és az erős euroszkepticizmust hirdeti. Másodszor pedig politológiai szempontból a két pártnak meglenne a kényelmes többsége a kormányalakításhoz, nem kellene más pártokkal „közösködniük”, vagy azok igényeit figyelembe venni.  Harmadszor pedig, ha úgy érzik, hogy ANO a szélsőjobbal és szélsőballal akar koalíciót létrehozni, akkor annak megakadályozása érdekében minden támogatást megadnak Babišnak.

Ugyanakkor ennek az opciónak van két komoly buktatója: az egyik, hogy az ODS-ben többször leszögezték, hogy nem alakítanak kormányt Babiš-sal. A második probléma, hogy a jobbközép párton belül miképp alakulnak majd az erőviszonyok: Petr Fiala pártvezető ugyanis kevesebb szavazatot kapott, mint a fiatalabb Václav Klaus, ezért elindulhat egy belső folyamat, amely során lecserélik a jelenlegi pártvezetést. Amennyiben Klaus kerül hatalomra, esetében nem elképzelhetetlen, hogy a korábbi vezetéssel ellentétben elfogadja az ANO pártelnökének ajánlatát.

 

3. ANO- Szabadság és Közvetlen Demokrácia -Csehország és Morvaország Kommunista Pártja (ANO-SPD-KSČM)

Sokak számára a rémálom-forgatókönyvet jelentené, ha Babiš kezet nyújtana a cseh politikai spektrum két végpontján elhelyezkedő csoportnak: a bevándorló- és iszlámellenes szélsőjobbnak, és a kommunistáknak. Ezt sokan abból vezették le, hogy az ANO és SPD sem ért egyet az Európai Unió migrációs politikájával, és a többi közép-európai országgal, populista politikusával és ultranacionalista párttal való szorosabb együttműködést hirdetik. Az ANO és a KSČM esetében pedig szintén a Brüsszellel szembeni távolságtartás, és néhány gazdasági kérdésben (például az euró elutasítása) van átfedés.

Azonban ennek megvalósulására gyakorlatban nagyon kevés esély van. Babiš korábban többször hangsúlyozta, hogy nem fog koalíciót alkotni a kommunistákkal és a szélsőjobbal. Az ANO-ban egy ilyenfajta együttműködés komoly törést okozna, ami akár a párt szétszakadásával járna, illetve megkockáztatná az Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) pártból való kizárást is. Ugyanúgy vannak lényeges ideológiai eltérések is. Az ANO az SPD-vel együtt kritizálja az Európai Uniót, de a szélsőjobbal ellentétben nem akar egy CzExitet, vagyis EU-ból való kilépést. A kommunisták a NATO-t szeretnék otthagyni, de a győztes párt továbbra is a katonai szervezetben képzeli el a jövőjét, főleg mert a védelmi miniszteri pozíciót az ANO alelnöke tölti be.

4. Egyéb lehetőségek: 

Természetesen vannak egyéb alternatívák is, még ha ezek megvalósulására nagyon kevés az esély. Elhangzott, hogy az ANO akár a komoly meglepetést és történelmi győzelmet arató Cseh Kalózokkal folytatna tárgyalásokat. Azonban ők is többször hangsúlyozták, hogy nem fogadják el Babiš személyét, illetve túl nagy különbségek vannak a két párt gazdasági és politikai programjukat illetően. A többi kisebb párt hozzáállása szintén sok kérdőjelet von maga után, hiszen egyelőre nem egyértelmű, hogy mennyire fogják feladni a korábbi elveiket, ha a győztes ANO felajánlja az együttműködést vagy a szélsőségesekkel kezd el egyezkedni.

Ugyanúgy bizonytalan tényezőt jelent, hogy Babiš ellen büntetőeljárás van folyamatban a „Gólyafészek” ügyben, vagyis uniós támogatásokkal élt vissza. Habár ez korántsem érdekli Miloš Zeman cseh köztársasági elnököt: ő korábban kijelentette, hogy a győztes párt vezetőjét fogja először ezzel a feladattal megbízni, függetlenül annak „bírói ügyeitől”.

Viszont felmerülhet az az eshetőség, hogy a többi párt nyomása miatt, vagy a sikertelen tárgyalásokból kifolyólag Zeman végül nem Babišt fogja megbízni a kormányalakítással. Ebben az esetben a köztársasági elnök saját maga alakíthatja ki a szakértői kormány, dönthet a miniszterekről és csupán ideiglenes vezethetik az országot, ameddig egy újabb választásokat írnak ki az országban. Ez korántsem lenne precedens a cseh politikai életben, hiszen 2013-ban is így volt, miután megbukott Petr Nečas vezette jobbközép kormány.

Útmutató a csehországi választásokhoz: Az aréna játékosai

0

Az októberi csehországi választásokon igencsak nagy a tülekedés, amit jól szimbolizál az a tény, hogy idén rekordszámú párt indul: a cseh választási bizottság összes harmincegy mozgalmat regisztrált. A legfontosabb és legérdekesebb pártokat mutatjuk be.

  1. A Cseh Szociáldemokrata Párt (Česká strana sociálně demokratická – ČSSD)

A cseh szociáldemokraták nyerték meg a 2013-as választásokat, mivel a voksok 20 százalékát sikerült begyűjteniük, amellyel 50 ülőhelyet szereztek a cseh Képviselőházban. Az arányos választási rendszer miatt kormánykoalíciót kötöttek az ANO-val és a Keresztény és Demokrata Unió – Csehszlovák Néppárttal (KDU-ČSL). Csehország miniszterelnöke Bohuslav Sobotka lett.

Habár sokáig úgy tűnt, hogy a Sobotka-kormánynak a cseh politikában szokatlan módon sikerül nagyobb kormányválság átvészelnie a hivatali idejét, 2017 májusában majdnem megbukott. Az ANO-val való konfliktus miatt Sobotka lemondott, de ezt Miloš Zeman köztársasági elnök nem fogadta el, így a kormányfő visszavonta a döntését. Ugyanakkor kijelentette, hogy az októberi választásokon nem indul újra a miniszterelnöki posztért, és helyette a cseh diplomáciáért és külügyekért felelő Lubomír Zaorálek lett a szocialisták kormányfőjelöltje.

Bohuslav Sobotka

A cseh szociáldemokratákra jellemző, hogy erősen EU-pártiak.

Támogatják az euró minél előbbi bevezetését, és a szorosabb együttműködést Brüsszellel.

Több cseh médium szerint Sobotka és a szociáldemokraták jelentik a „leggyengébb láncszemet” a visegrádi négyekben, és inkább az olyan regionális együttműködéseket helyezik előtérbe, mint a slavkovi háromszög (S3). Ígérték, hogy a havi átlagbért 50 százalékkal megemelik, egy új adórendszert vezetnek be és hatékonyabb egészségügyet működtetnek.

A népszerűségük jelenleg 10 és 15 százalék közötti, de a cseh közvélemény-kutatások az esetükben mérték a legnagyobb visszaesést a 2013-as évi felmérésekhez képest.

2. ANO – Elégedetlen Polgárok Akciója (Akce nespokojených občanů – ANO; de cseh nyelvben az ANO igent jelent)

Jobb lesz – Politikai mozgalom

Egy viszonylag új pártról van szó, amely rövid időn belül a szociáldemokraták legnagyobb riválisa lett. A pártot a szlovák származású Andrej Babiš milliárdos alapította 2012-ben, és az egy évvel később tartott képviselőházi választásokon már 47 képviselői helyet kaparintott meg a cseh törvényhozásban. Az ANO a kormánykoalíció tagja lett, Babiš megkapta a pénzügyminiszteri posztot, és a párt két évvel később az európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért pártcsalád teljes jogú tagjává vált.

A párt elnökét nem véletlenül hasonlítják Donald Trump amerikai elnökhöz:

ma ő Csehország második leggazdagabb embere, vagyonát az 1993-ban létrehozott Agrofert-konszernnel alapozta meg, de alaposan bevásárolt a médiában is, hisz övé a MAFRA médiacég. (Magyarországon is vannak üzleti érdekeltségei, elsősorban a mezőgazdaságban)

Andrej Babiš.

Mivel azonban Babiš a pénzügyminiszteri pozícióját a nagyvállalatok igényeinek kielégítéséhez és a saját tulajdonában lévő vállalatok támogatásához használta fel, ezért megromlott a viszonya a koalíciós partnerével. Az ügyeletei miatt az Európai Csalás Elleni Hivatal (az OLAF) már 2015-től nyomozást folytatott ellene.

Végül Babiš 2017 májusában mondott le a pénzügyminiszteri posztról és azóta az ANO vezetője csak a kampánnyal foglalkozott. Ugyanakkor

ez nem jelenti azt, hogy ne került volna újabb botrányos ügyekbe.

Legutóbb október elején indítottak Babiš és Jaroslav Faltýnek, a politikai mozgalom alelnöke ellen büntetőeljárást a Gólyafészek („Čapí hnízdo”) miatt, amely során a szabadidő- és kongresszusi központ építésekor 580 millió forintnyi összegű uniós támogatással éltek vissza. Továbbá kiderült: nemcsak tagja volt az egykori Csehszlovák Kommunista Pártnak, hanem a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézete által közzétett dokumentumok szerint az StB (egykori csehszlovák titkosszolgálat) Bureš álnevű ügynökeként jelentett is.

Mindezek ellenére Babiš népszerűsége töretlennek tűnik Csehországban. Önmagát centralistának nevezi, de

az ANO sokkal inkább egy olyan populista politikai mozgalom, amely elsősorban a profitot és az üzleti érdekeket tartja a szem előtt, az ideológiai színezet a háttérbe szorul.

Babiš gyakran tesz elit- és EU-ellenes nyilatkozatokat, mindenért Csehországot érintő problémáért Brüsszelt hibáztatja. A politikai programjában ígérte a jövedelemadó-terhek csökkentését, a tanítók fizetésének és a nyugdíjak jelentős megemelését,  több száz kilométernyi autópálya megépítését, valamint

olcsóbb csapolt sört a kocsmákban.

Támogatottságát a közvélemény-kutatások 25 és 30 százalék közé teszik.

3. Csehország és Morvaország Kommunista Pártja (Komunistická strana Čech a Moravy – KSČM)

Sarló és kalapács helyett cseresznye.

Az egykori Csehszlovák Kommunista Párt jogutóda, amely nyíltan felvállalja elődje politikai és ideológiai örökségét. 1990 óta rendszeresen bejutnak a cseh Képviselőházba, sőt nem egyszer második helyen végeztek. 2013-ban 33 mandátumot szereztek meg, amelynek köszönhetően a  harmadik legnagyobb parlamenti párttá és legnagyobb ellenzéki mozgalommá váltak.

„Igazi” marxisták,

nagyon erős euroszkepticizmus és kapitalizmusellenesség jellemzi őket.

A választási programjukban nagyobb szociális szerepvállalást, a biztonság és védelmi kiadások növekedését, brüsszeli bürokraták elleni fokozottabb harcot, munkanélküliség megszüntetését, államosítást és az egyház kárpótlások, illetve tulajdonok felülvizsgálatát ígérik. Az ifjúsági  szervezetét egy időre betiltották és majdnem a párt is így járt 2011-ben. Jelenlegi támogatottságuk 10 százalék fölötti.

4. A közvélemény-kutatások szerint a negyedik és az ötödik helyen két párt váltogatja egymást:

ODS

A Civil Demokrata Párt (Občanská demokratická strana – ODS) és az ebből kilépett tagok által 2009-ben alapított TOP 09 (Tradice Odpovědnost Prosperita – Hagyomány Felelősség Prosperitás). A jelenleg Petr Fiala által vezetett ODS-t a liberális konzervativizmust, a gazdasági liberalizmust, és az euroszkepticizmust képivselik. Ennek egyfajta fordított tükörképe a a TOP 09: ők gazdasági konzervativizmust, Európa-barátságot és konzervatív liberalizmust hirdetik.

TOP 09

Mindkét párt „büszkélkedhet” egy-egy híres cseh politikussal: az ODS jelölte volt az euroszkepticizmusáról híres második csehországi elnök, Václav Klaus; a TOP09 alapítói közé tartozott Karel Schwarzenberg herceg, aki Milos Zemannal szemben elvesztette a 2013-as elnökválasztást.

 

5. A csehországi választások két legérdekesebb indulója:

Az egyik a Kalózpárt (Pirátská strana). Ők 2009-ben alakultak meg, de eddig soha nem tudták átlépni az egy százalékot. Az Ivan Bartoš által vezetett liberális párt komoly népszerűségre tett szert a városi értelmiség és az egyetemi diákság körében, a közvélemény-kutatások 7-8 százalékot jósolnak nekik. A  közvetlen demokrácia hívei, támogatják a teljes átláthatóságot, a marihuánafogyasztás és -forgalmazás feltételeinek megváltoztatását akarják (saját cseh kábítószergyártó vállalatok alapításával), a szabadság védelmét és a digitális társadalom megvalósítását hirdetik.

Ám amivel igazán nagy bombát robbantottak a cseh politikában, az a

47 százalékos átalányadó bevezetéséről szóló elképzelésük volt.

Tomio Okamura. A kép forrása: Twitter.

Ideológiai szempontból ennek tökéletes ellentéte a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (Svoboda a přímá demokracie – SPD). Ők jobboldali populisták, bevándorló- és iszlámellenesek. Egyik legfontosabb céljuk a „CzExit” végrehajtása, ami az ország kivezetését jelentené az Európai Unióból. Ami igazán érdekes a párt esetében, hogy a tokiói születésű Tomio Okamura vezeti, akinek édesapja japán, édesanyja morvaországi.

Az SPD már 2016 októberében meglepetést okozott, amikor az önkormányzati választásokon a jelöltjeik majdnem minden megyei közgyűlésbe bekerültek. Ők, vagy a hozzájuk köthető személyek szervezik a legnagyobb a bevándorlás- és iszlámellenes megmozdulásokat, illetve performance-okat Csehországban. Egyes felmérések szerint az SPD támogatottsága elérheti a 10 százalékot is.

Útmutató a csehországi választásokhoz

0

Október 20-án és 21-én parlamenti választásokat tartanak Csehországban. Ennek apropójából a Független Hírügynökség egy összefoglalóval készült a cseh politikai rendszerről és a választáson induló legérdekesebb és legnagyobb pártokról. 

Csehországban kétkamarás parlament működik: egy 200 fős Képviselőház; illetve a 81 fős Szenátus. Ma és holnap a cseh választók a Képviselőház összetételéről döntenek, mivel a szenátusi választások már 2016 októberében lezajlottak. A Képviselőház tagjait négyévente közvetlenül választják meg.

A szavazás nyílt, nem országos listán zajlik és arányos. Csehország 14 választási körzetre van felosztva: minden régióban csak a nagyobb pártok indítanak jelölteket, míg a kisebb pártok és mozgalmak általában csak helyi szinten indulnak. Egy szavazó négy jelöltre adhatja le a voksát. A parlamenti bejutási küszöb öt százalék, de amennyiben pártszövetségek alakulnak akkor ez mindig további öt százalékkal emelkedik, tehát két párt összefogása esetén 10, a háromnál 15, stb. százalékot kell szerezniük.

A győztes párt vagy pártszövetség alakíthat kormányt, és annak vezetője lesz majd Csehország miniszterelnöke. Az arányosan rendszer következtében széles kormánykoalíciókra van szükség az ország vezetésére.

A legfontosabb pártokkal egy külön elemzésünkben foglalkozzunk, amely itt olvasható.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!