Kezdőlap Szerzők Írta Sikorsky

Sikorsky

Sikorsky
93 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Geopolitikai verseny Afganisztánért – II. rész: A Jó, a Rossz és a Csúf

0

Nem a világ nagyhatalmai az egyetlenek, amelyek a saját geopolitikai és gazdasági játékaikat játsszák Afganisztánban, mivel a regionális középhatalmak szintén állandóan versenyeznek egymással a közép-ázsiai feletti befolyásért. A Trump-beszédet követően pedig még intenzívebbé válhat a rivalizálás az olyan “természetes ellenfelek” között, mint India és Pakisztán, vagy Irán és Szaúd-Arábia, amely nem éppen előnyös következményekkel járna Kabulra nézve.

 

Trump augusztus 21-én elmondott Afganisztán-stratégia egy újabb érdekes és kevésbé vizsgált részlete az volt, amikor az amerikai elnök többször tett említést Indiáról és Pakisztánról. Miközben az amerikai elnök Új-Delhi szerepéről pozitívan nyilatkozott, addig Iszlámábádot nagyon kemény szavakkal illette.

A Jó…

Az amerikai elnök augusztus 21-én lényegében „meghívta” Új-Delhit Afganisztánba, hogy vállaljon nagyobb szerepet az ország stabilizálódásában és gazdasági fellendítésében. Habár szó szerint nem tett róla említést, a sorok között kiolvasható, hogy Washington úgy tekint Indiára, mint akivel tökéletesen ellensúlyozhatja a kínai-orosz-pakisztáni együttműködést. Ugyanakkor India egyáltalán nem számít új jelenségnek Afganisztánban: igazából a háttérben eddig is komolyan hozzájárult az ország biztonságpolitikai és gazdasági megerősödésében.

Az indiaiak építették meg az afganisztáni parlament épületét, amely mintegy 90 millió dollárba került. Ma már az afgán exportoldalon India a második legfontosabb ország, és a két állam kereskedelmi volumene elérte a 700 millió dollárt. Kabul és Új-Delhi között pedig már biztonságpolitikai téren is jó együttműködés alakult ki: indiai kiképzők oktatnak  afganisztáni katonákat és rendőröket, és orosz gyártmányú Mi-25 helikopterekkel látják el a helyi haderőt.

A két ország közötti jó kapcsolatokat szimbolizálja, amikor 2016 -ban Narendra Modi indiai elnök és afgán kollégája, Asraf Gáni együtt “megnyomták a piros gombot”, vagyis üzembe helyezték az Afganisztán-India Barátság Gátat. A kép forrása: wikimedia.

India számára ugyanis korántsem számít lényegtelennek, ami Afganisztánban történik: már négy konzulátusuk működik az országban, egyre több indiai üzletember és állampolgár van jelen, akik könnyen áldozatul eshetnek egy terrorista merényletnek. A másik ok, hogy Afganisztánon keresztül vezetne a TAPI (Türkmenisztán-Afganisztán-Pakisztán-India) gázvezeték, amely az indiai gazdaság energiahordozók iránti éhségét csökkentené, mert amennyiben elkészülne, akkor 33 millió köbméternyi földgázzal látná el a dél-ázsiai országot.

Tehát  India számára egy amerikai meghívás és hátszél nagy előnyökkel járhat. Ezzel nemcsak borsot törhetne az örök riválisnak számító Pakisztán orra alá, mivel így annak “hátába kerülne”, hanem ellensúlyozhatja az egyre nagyobbá váló kínai jelenlétet is. Idén már egyszer Új-Delhinek sikerült Pekinggel összerúgnia a port: nyáron ismét fellángolt az ellentét a két ország között a Doklam fennsík  hovatartozása miatt, ami eredetileg Kína és Bhután között zajlott, de India, mint a himalájai ország egyetlen komolyabb szövetségese, szintén belefolyt a vitába. Bár úgy tűnik, hogy augusztus végére már véget ért a viszály, de a feszültség izzó parazsa korántsem hunyt még ki, ami bármikor kiújulhat a jövőben India és Kína között. Végül pedig India számára az amerikai elnök kijelentései lehetőséget kínálnak az Egyesült Államokkal való viszony javítására is, hiszen már júniusban tartott Modi-Trump találkozón megállapodtak arról, hogy közösen szállnának szembe a dél-ázsiai és közép-ázsiai térségben észlelt erőteljes kínai expanzióval szemben. Ha ezt az indiai Modi-kormány elfogadja, akkor Új-Delhi szakít a korábbi külpolitikai gyakorlatokkal:

már elsősorban nem Moszkva fele orientálódni az ország, hanem a világ legnagyobb demokráciája aktívabban fog együttműködni a világ legerősebb demokráciájával.

…a Rossz…

Miközben egy júniusi kongresszusi jelentés úgy emlegette Indiát, mint „Afganisztán legmegbízhatóbb és legkifizetődőbb partnerét”, addig Pakisztánt egy olyan államnak nevezte, amely megfolytja és kihasználja szomszédját, jelentősen hozzájárulva az országban évtizedek óta tomboló kaotikus állapotokhoz. Pakisztán már a (fiatalabb) Bush-adminisztráció óta az amerikai bírálatok kereszttüzében van, mivel Washington szerint a pakisztáni kormány folyamatosan beleszól a szomszédos ország politikájába, a titkosszolgálatán (ISI) keresztül aktív kapcsolatokat tart fenn az afgán militánsokkal és folyamatosan fegyverrel látja el őket. Ugyanúgy ezek a vádak gyakran kitérnek arra a kellemetlen tényre is, hogy

az ország gyakran szolgált menedékhelyül nemzetközileg körözött terroristák számára, mint az ahogyan az egykor Oszama Bin Láden esetében történt. 

Ezért az Obama-adminisztráció alatt is a Pentagon számtalan dróntámadást (pilóta nélküli gépek) hajtott végre a közép-ázsiai ország területén, amelynek pakisztáni civilek is áldozatul estek. Ez pedig csak tovább szította a feszültséget az országon belül, számtalan Amerika-ellenes tüntetést robbantva ki az országban, amely miatt Iszlámábád is Washington között is hűvösebbé vált a viszony. Ezután pedig csak hab volt a tortán, hogy a pakisztáni kormány – mintegy válaszlépésként – mindig szorosabbra fűzte a kapcsolatait  Kínával: nemcsak szignifikánsan megnövekedett a Pekingből érkező segélyek és üzletemberek száma, hanem egyre intenzívebb volt a katonai és titkosszolgálati együttműködés a két ország között.

A Gvadar-kikötő Pakisztánban: Kína 2013-ban átvette a kikötő üzelmetetését, amely azóta az Új Selyemút elképzelés legfontosabb egyik legfontosabb csomópontjává vált. A kép forrása: wikimedia.

Miközben az előző amerikai elnökök még azért viszonylag óvatosak voltak a Pakisztánnal kapcsolatos kritikák terén, és vigyáztak arra nehogy túlságosan megromoljon a viszonyuk egy nukleáris hatalommal, addig úgy tűnik, hogy Trump esetében ez már a múlté. Az amerikai elnök nem rejtette el véka alá a véleményét, amikor kijelentette: „az Egyesült Államok többé nem hallgathat arról, hogy Pakisztán teret enged és menedéket biztosít a káosz, az erőszak és a terror erői számára”. Kifogásolta, hogy Pakisztán túlságosan beleszól a szomszédos országb működésébe és sok olyan tálibot és militáns csoportot támogat, amellyel az amerikai és más nemzetközi erők harcolnak. Ugyanúgy felvetette, hogy nemcsak Afganisztán, hanem Pakisztán esetében is alaposan megvágja majd a pénzügyi forrásokat.

Pár nappal később Rex Tillerson amerikai külügyminiszter  megismételte Trump állításait. Sőt, azt is elismerte, hogy

“az új amerikai külpolitika Pakisztán destabilizációjával járhat, de ezt az árat Washington hajlandó megfizetni az afganisztáni ügy rendezéséért”

Természetesen emellett a pakisztáni vezetés nem ment el szó nélkül, és tiltakoztak a Fehér Házból érkező bírálatok ellen. Kiemelték, hogy ők is harcolnak a terrorizmus ellen, amelytől az országuk szintén szenved. Azonban a pakisztáni kormányt még nagyobb nyugtalansággal tölti el Trump indiai kormánynak intézett szavai. India már az 1947-es függetlensége óta  „természetes ellenfele” Pakisztánnak, amellyel három háborút vívott egymással a Kasmír nevű tartományért. Iszlámábád és Peking aktívan együttműködött azért, hogy “bezárják” Dél-Ázsiába az országot és csökkentsék Új-Delhi világban betöltött szerepét. Ám egy intenzívebb Afganisztán-politikával India kitörhet ebből az izolációs törekvésekből, ráadásul megnyílhat az út Közép-Ázsia és a Közel-Keleti országok felé, ami még nagyobb aggodalommal töltheti a kínai és pakisztáni döntéshozókat.

…és a Csúf(ak)

Ha még ez nem lenne elég, még két olyan rivális állam is versenyzik Afganisztánért, amelyeket ugyan Trump nem említett, de befolyásuk a közép-ázsiai országra megkérdőjelezhetetlen és nem éppen pozitív értelemben. Ez a két ország pedig Irán és Szaúd-Arábia. Tudvalevő, hogy a két közel-keleti ország már évek óta vívja a maga kis hidegháborúját a térségben, amelynek geopolitikai, gazdasági és vallási (szunnita-síta ellentét) okai vannak. Akárcsak egykoron az Egyesült Államok és a Szovjetunió, Rijád és Teherán nem közvetlenül háborúzik egymással, hanem úgynevezett proxykon (helyetteseken) keresztül harcolnak Irakban, Jemenben és Szíriában. Afganisztán sem volt kivétel, igaz, itt kevésbé volt “látványos” az iráni-szaúdi párharc, mint az előbb említett országok esetében.

Az ma már közismert tény, hogy Szaúd-Arábia pénzelte azokat a mudzsahedín (szent harcosokat), akik a Szovjetunió ellen harcoltak még a hidegháború utolsó évtizedében. A szoros anyagi és személyes kapcsolatok azóta is fennálltak egyes szaúdi üzletemberek és a tálibok között, elég csak Oszama Bin Láden szaúdi származására gondolni. Rijád ma is dollármilliárdokkal szponzorálja az afganisztáni (szunnita) mecsetek, kulturális központok és szervezeteket, de néha a szélsőséges nézeteikről ismert prédikátorokat és tálibokat is. A szaúdi vezetés a diplomáciai téren mindig maga mellé akarja állítani a kabuli kormányt, mint ahogyan a 2015-ös Jemen elleni intervenció során tette. Ugyanúgy mivel Pakisztán szoros szövetségese Szaúd-Arábiának, ezért a két ország Afganisztán esetében is együttműködik egymással. Csakhogy mindketten olyan tálibokat és militáns csoportokat  (is) szponzorálnak, amely ellen az amerikaiak ellen harcolnak. Az “afgán szálak” pedig eddig is nehéz árnyékot vetettek az amerikai-szaúdi kapcsolatokra. Valószínűleg Trump – vagy inkább annak külpolitikai tanácsadói – is úgy ítélték meg, hogy India preferálása sokkal kevésbé lenne kockázatos vagy “ütne vissza”, mintha engednék azt, hogy Szaúd-Arábia nagyobb szeletet hasítson ki magának Afganisztánból.

Ezzel párhuzamosan Irán is jelen van a közép-ázsiai országban, igaz, az eddigiektől eltérően sokkal kisebb mértékben. Habár a becslések szerint Afganisztánban mindössze 15 százalék körüli a síiták aránya, mégis Teherán kiemelten figyelemmel követi a sorsukat. Mivel a közép-ázsiai országban nemcsak a kormányerők és a külföldi állampolgárok ellen követnek el merényleteket, hanem más vallási kisebbségek ellen is, ezért Irán igyekszik a védőszárnyai alá helyezni őket. Amióta pedig az ISIS is felbukkant, az emberrablások, a síita mecsetek elleni támadások és gyilkosság száma jelentősen megugrott.

A zaranji afgán-iráni határátkelő.  A két ország közötti határ csak egyes szakaszokon ellenőrzött,  így rendszeresen szivárognak át afgán militánsok Iránba vagy törnek súlyos ki harcok a hátőrök és a fegyveres csoportok között.A kép forrása: wikimedia.

Az iráni vezetésnek azonban nemcsak emiatt lényeges Afganisztán, hanem azért is, mert 900 kilométer hosszú közös határon osztozkodnak. Ennél sokkal égetőbb az afgán menekültek száma:Iránban még a legszerényebb becslések szerint is 2,5 millió afgán menekült lakik, ebből 1 millió menekült-táborokban, és vannak  olyanok, akik az 1979-es szovjet invázió óta a perzsa országban élnek. Habár az iráni kormány többször próbálta megoldani a helyzetüket, továbbra is attól tartanak, hogy az afgán állam totális összeomlása vagy a polgárháborúk eszkalálódása esetén a harcok átterjednek egész Nyugat-Iránra. Éppen ezért Teherán szintén igyekszik beleszólni a kabuli kül- és belpolitikába, de ezt sokkal kevesebb eredménnyel és sikerrel járt, mint Szaúd-Arábia esetében, nem is beszélve arról, hogy a helyi afgán síiták sem feltétlenül örültek mindig az iráni védernyőnek.

Tehát a közép-ázsiai államért egy olyan intenzív verseny folyik, amely a háttérben évek óta zajlott, de Trump-beszéd után ez sokkal intenzívebbé és látványosabbá válhat. Az országgal kapcsolatban gyakran megjegyzik, hogy “Afganisztán a birodalmak temetője”, de a kétrészes elemzés szerző véleménye szerint ezzel együtt a “nagyhatalmak geopolitikai játszmáinak a bölcsője is”.

Szlovákia elfogadja a kvótadöntést, de…

0

Robert Fico szlovák kormányfő kijelentette, hogy tiszteletben tartja az Európai Unió Bíróságának szerdai döntését a közös magyar-szlovák kereset elutasításáról.

„Ez a döntés a kvótákkal és a migrációval kapcsolatos szlovák kormányzati hozzáállást nem változtatja meg” – nyilatkozta a szlovák miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy az ítélet nem jelent semmiféle minőségi változást, csupán azt mutatja, hogy ebben a kérdésben az EU Bírósága más véleményen van. Hozzátette azt is, hogy a menekültek nem akarnak Szlovákiában maradni, ezért amint lehetőségük van elhagyják az országot. A miniszterelnök kiemelte:

a szlovák kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a szolidaritást ne a migránsok kierőszakolt befogadásával, hanem másféleképpen fejezzék ki.

Fico felidézte, hogy a kvóták érvenyessége szeptember 26-án lejár és megnyugtatta az ország lakosságát, hogy a kereset elutasítása nem jár semmiféle büntetőintézkedéssel.

Az egyik újságírói kérdésre reagálva a szlovák miniszterelnök kifejtette a véleményét a magyar kerítésépítésről is. „Nem tudom, milyen valós kiadásai voltak Magyarországnak a kerítés megépítésével kapcsolatban. Azonban egy biztos: Magyarország a saját intézkedéseivel nagyon jó munkát végzett, mert megállította migrációs hullámot.

Orbán Viktor azt tette, ami elvárható volt tőle: Védte a schengeni határszakaszt.”

Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter szintén úgy vélte, hogy Pozsonynak nem szabadna felszólalnia az Európai Unió Bíróságnak döntése ellen, mert ez semmiféle szankcióval vagy negatív következményekkel nem jár. „A szlovák kormány tudomásul veszi, tiszteletben tartja az Európai Bíróság ítéletét. Először részleteiben áttanulmányozza, majd csak ezután fog állást foglalni a kérdésben” – jelentette ki Lajčák.

A szlovák külügyminiszter megismételte a pozsonyi kormány korábban többször hangoztatott álláspontját a kvóták működésképtelenségéről, és szerinte

ez egy olyan álláspont, amelyet az egész politikai színtér, és a lakosság is támogat.

Szlovákiának az uniós előírások alapján Görögországból 652, Olaszországból pedig 250 menekültet kellett volna fogadnia. Ugyanakkor Robert Kaliňák szlovák belügyminiszter azt közölte, hogy eddig Szlovákia 16 embert fogadott be.

A SMER koalíciós partnernének számító Most-Híd kétnyelvű szlovákiai párt szintén azt közölte, hogy nem működnek a kvóták, és

“szolidaritást nemcsak a menekültekkel, hanem az uniós tagállamokkal is vállalni kell, amelyeket nehezen érintett a migrációs válság”.

A szlovák ellenzék ezzel szemben üdvözölte a lépést és felrótta a szlovák kormánynak, hogy két év alatt nem sikerült megoldást találnia a migrációs válságra, nem tudott megfelelően együttműködni az illetékes uniós intézményekkel, és tavaly a SMER választási kampánytémává tette az kvótapert. “Ebben az esetben a szlovák miniszterelnöknek példát kellett volna vennie a francia Emmanuel Macrontól, aki megfelelően kezelte a válságot” – nyilatkozta az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO-NOVA) képviselőnője, Veronika Remišová.

Geopolitikai verseny Afganisztánért – I. rész: A nagyhatalmak

0

Donald Trump amerikai elnök Afganisztánnal és Dél-Ázsiával kapcsolatos kijelentései kapcsán a legtöbb médium és szakértő azt emelte ki, hogy Washingtonban még mindig nem döntöttek a csapatnövelés létszámáról, vagy már felhagytak az amerikai külpolitika egyik legfontosabb irányelvével, a demokráciaterjesztéssel és nemzetépítéssel. Azonban a Trump-beszéd egy másik aspektusból is fontos lehet, amire kétrészes elemzés is igyekszik rámutatni: a világ ízelítőt kaphatott arról, hogy a sok robbantásos és öngyilkos merényletes hír hátterében milyen geopolitikai játszmának folynak Afganisztánért. 

Felhagyott álmok

Augusztus 21-én Donald Trump ismertette azt Egyesült Államok Afganisztánnal kapcsolatos stratégiáját, amellyel a Fehér Ház az év eleje óta adós maradt. Az amerikai és más nemzetközi lapok, médiumok és szakértők leginkább azt hangsúlyozták ki, hogy Trump semmi érdemleges információval nem szolgált az Arlingtonban lévő Fort Myer katonai támaszponton tartott beszédében. Továbbra is homály fedte az afganisztáni csapatnövelés pontos számát; nagy általánosságokban beszélt a szélsőséges iszlamisták elleni harcról; még az afganisztáni kivonulás időpontját vagy módját sem közölte, csupán annyit, hogy ennek „méltóságteljesnek, nem elhamarkodottnak” kell lennie.

Azóta James Mattis, az amerikai védelmi miniszter, augusztus utolsó napján elismerte, hogy immáron

hivatalosan is elrendelte az afganisztáni csapatnövelést.

A Pentagon szintén pár nappal korábban jelentette be, hogy a korábbi közvélekedéssel ellentétben nem 8400, hanem 11 000 katonát állomásoztat a közép-ázsiai országban. Szintén ekkoriban hangzott el az amerikai tisztségviselők részéről, hogy Donald Trump amerikai elnök 4000 katona kiküldetésére hatalmazta fel Mattist.

Donald Trump amerikai elnök és a háttérben James Mattis védelmi miniszter. A kép és Trump teljes Afganisztán-beszédének forrása: heavy.com

A másik rész, amit előszeretettel emeltek ki a kommentátorok a Trump-beszéddel kapcsolatban az, hogy Trump szakított az amerikai elnökök eddigi gyakorlatával: vagyis az Egyesült Államok már lemondott egy demokratikus rendszer kiépítéséről és „nemzetépítésről”, legalábbis Afganisztán tekintetében, amely az amerikai hadtörténelem leghosszabb katonai missziója. Helyette kizárólag a terrorizmus elleni harcra fog koncentrálni, valamint ezzel párhuzamosan a tálibokkal való viszony javítására.

Ez többek közt azt jelenti, hogy

ha a mérsékeltebb irányvonalat képviselő afgán hadurak hajlandóak lemondani a Nyugat-ellenes retorikáról és felhagyni az amerikai katonák és civilek ellen indított támadásról,

akkor Washington is békén hagyja őket, sőt, közvetít, anyagi és más jellegű támogatást nyújt nekik.

Nem arról van szó, hogy most a tálibok politikájában 180 fokos fordult állt volna be, és most hirtelen szimpatizálni kezdtek volna a korábbi ellenséggel. Emögött kőkemény stratégiai és taktikai okok állnak: a tálibok nem akarnak egyszerre két ellenséggel is harcolni. Ugyanis az önmagát Iszlám Államnak (ISIS) nevező terrorista szervezet már 2014 óta komoly riválisa a táliboknak és ezzel párhuzamosan az al-Kaidának.

A tálibokat egy ideig békén hagyták, de ennek a látszólagos fegyverszünetnek vége szakadt: az afganisztáni ISIS-sejt főparancsnoka hivatalosan is hadat üzent az afganisztáni táliboknak, azzal vádolva őket, hogy „hipokriták és tekfírek (hitetlenek), akik már régóta elárulták az iszlámot”. Azóta már

nem egy súlyos összecsapásra, tálibok ellen végrehajtott öngyilkos merényletre és véres leszámolásra is sor került Afganisztánban.

A tálibok már eddig is aggódva – és nem kevés irigységgel – szemlélték azt, hogy az ISIS népszerűségre az ő rovásukra nőtt meg a közép-ázsiai országban, ezáltal egyre kevesebben csatlakoznak hozzájuk, miközben az „Iszlám Állam” folyamatosan ráteszi a kezét a mákültetvényeikre, így egyre nagyobb szerepet hasítanak ki a kábítószerkereskedelemből.

Visszatérve az amerikai elnök beszédére, Trump többször hangsúlyozta, hogy az amerikaiak már belefáradtak az afganisztáni projekt támogatásába. Az Egyesült Államok hiába költött dollármilliárdokat az adófizetők pénzéből, még mindig kevés a kézzel fogható eredmény és Afganisztánt egy „költségvetési fekete lyuknak” számít a szemükben.

Még mielőtt az amerikai elnök ismertette volna az új Afganisztán-stratégiát, már több olyan hír is felbukkant az amerikai médiában, amely azt engedte sejtetni, hogy ezen a téren Washington hamarosan meghúzza a nadrágszíjat. Mattis védelmi miniszter júliusban éles szavakkal illette Pentagon túl nagy kiadásait, mint például azt, amikor

28 millió dollárért készítettek egyenruhákat az afgán hadsereg és biztonsági erők számára.

Csakhogy, mint a leszállításkor kiderült a ruhákat ugyanis zöldes-barna álcafestékkel festették le, ami nem éppen előnyös a hegyvidéki-sivatagos környezetben, miközben Afganisztán alig két százalékát borítják csak erdők.

Továbbá egy augusztusi kongresszusi jelentésből kiderült, hogy a Pentagon közel félmilliárd dollárt pazarolt el az afganisztáni kémprogramba, mivel mindössze csak pár afgánt sikerült kiképezni, akiknek hatékonysága, befolyása vagy felkészültsége semmiféle pozitív eredménnyel nem járt. Mindezek tükrében Trump úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Államoknak már nem kell többé szerepet vállalnia Afganisztán fejlesztésében és egyben tartásában, ezt a veszteségesnek gondolt és komoly biztonsági kockázatokkal járó feladatot inkább más országokra bízza. Legelőször valószínűleg úgy tűnhet, hogy egyetlen jelentkező sem akadhat Washington helyébe, ám közelebbről megvizsgálva a régióban történő eseményeket korántsincs így. Pont ellenkezőleg:

Afganisztánért olyan kiélezett versenyt folytatnak más államok, amilyenre utoljára a 19. század végén volt példa.

Amerikai kiképzők oktatják az afgán hadsereg katonáit. A kép forrása: Air Force.

A Sárkány figyelme…

Afganisztán, bár szegény ország, ahol a belpolitikai helyzet maga a megtestesült káosz, az elhelyezkedése miatt már régóta a nagyhatalmak és a regionális erős középhatalmak érdekeltségének és figyelmének a fókuszában van. Afganisztán 2012-ben megfigyelői státuszt kapott a Sanghaji Együttműködési Szervezetben (SCO), amely Oroszország, Kína és a közép-ázsiai országok által létrehozott integrációs szervezet, és amelynek teljes jogú tagja India és Pakisztán, miközben más fontos ázsiai országok megfigyelők (Irán) a szervezetben, vagy dialógus partnerségi (Törökország) viszonyban állnak vele.

Azóta Moszkvában és Pekingben is felértékelődött Kabul szerepe, igaz, teljesen más okok miatt. Kína 2002 és 2010 között körülbelül 205, 3 millió dollárnyi segélyt adott Afganisztánnak. A kínai tőkéből épült meg a kabuli és parvani állami kórház; 800 afgán biztonsági tisztet képeztek ki Kína területén; valamint Kínában az afgán árukra kivetett vámok 95 százalékát eltörölték. Peking számára

Afganisztán mind geopolitikai, mind biztonságpolitikai aspektusból fontos szereppel bír:

habár Kínát és Afganisztánt között csupán egy 350 kilométeres hosszúságú, de 15-65 kilométeres széles korridor köti össze, mégis ezen ezrével szivárognak át – vagy egyes esetben visszatérnek – az ujgur és hui (muszlin han kínaiak) fegyveresek, akik Irakban és Szíriában harcolnak az ISIS vagy más terrorszervet oldalán.

Másodszor pedig Afganisztán fontos szerepet tölt be az Egy Övezet, Egy Út (One Belt, One Road – OBOR) elképzelés, ami a Selyemút 2.0-t, vagyis Kínát és Nyugat-Európát összekötő útvonalban. Persze a kínai vezetés tisztában van az országban uralkodó állapotokkal, ezért az Új Selyemút hivatalosan „kikerüli” Afganisztánt és mindössze 100 milliárd dollárnyi összeggel ruházott be az ország úthálózatába, de attól viszont tartanak, hogyha nem segítik az afgán állam fennmaradását, akkor a terroristaszervezetek és a zűrzavar tovább terjed a szomszédos Pakisztánra és közép-ázsiai országokra, ahova Kína már több száz milliárd dollárral fektetett be az infrastruktúra-fejlesztésbe, földgáz-és kőolajiparba, illetve az OBOR kiépítésébe.

Asraf Gáni és Vlagyimir Putyin találkozója UFA-ban 2015-ben. A kép forrása: wikimedia.

…és a Medve ölelő szorításában 

Oroszország szerepe Afganisztánban már egy fokkal árnyaltabb, és bizonyos szempontból izgalmasabb. Tudvalevő, hogy az afgánoknak nincsenek kellemes emlékeik a Szovjetunió 1979 és 1989 közötti intervenciójával kapcsolatban, amely miatt a két kormány évtizedekig mégcsak köszönő viszonyban sem volt egymással. Ugyanúgy a 21. század elején

Vlagyimir Putyin támogatta az Egyesült Államok és a NATO afganisztáni hadműveleteit, ideiglenes hozzáférést biztosítva nekik a közép-ázsiai ország bázisokon.

Az amerikai jelenlét és túlzott befolyás miatt az afgán kormányokkal fenntartott kapcsolat gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. Csakhogy miután 2014-ben az ISAF (Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő) felhagyott a katonai hadműveleteivel és csökkent az afgán kormánynak nyújtott nyugati segítség nagysága, megváltozott a helyzet és a korábbi ellenségek hirtelen közeledni kezdtek el egymáshoz.

Talán túl gyorsan is: idén Moszkva kézifegyverekkel (legutóbb 10 000 Kalasnyikovval) látta el az afgán hadsereget, orosz üzletemberek mintegy 150 afganisztáni projektbe fektettek be, és és újranyitottak az orosz konzulátusokat és a kulturális intézményeket is. Az orosz diplomácia sikeresen kezdett el közvetíteni a tálibok és az afgán között, és idén tavasszal már egy békekonferenciát is tető alá hozott, amelyen az Egyesült Államokon kívül minden regionális szereplő és komoly befolyással rendelkező tálib csoport jelen volt.

Még akkor is, ha nem sikerült ezen a rendezvényen semmiféle áttörést elérni, rámutatott arra, hogy Oroszország ismét megkerülhetetlen tényezővé vált Afganisztánban, méghozzá úgy, hogy maga Kabul „hívta meg” őket az országba. Ahogyan egy Afganisztán-elemző találóan megjegyezte:

“ma már az oroszok sokkal nagyobb biztonságban és testőrök sétálhatnak végig az utcán, mint a nyugati állampolgárok”

A Kreml számára az afgán kapcsolatok javításának megvannak a maguk előnyei: a tálibokkal való megegyezéssel igyekeznek csökkenteni a kábítószerkereskedelmet, Afganisztánból származik szinte a teljes orosz heroinpiac. Továbbá az afgán kormányerők és tálibok lefoglalják az ISIS-t, így ezek a harcosok az afgán hegyekben maradnak, nem pedig Szíriába, Közép-Ázsiába, vagy akár Oroszország területére (Csecsenföld, Dagesztán) utaznak, hogy itt harcoljanak a helyi kormányok és az orosz csapatok ellen ellen.

Sőt, ami igazán csábító lehetőséget kínál Moszkva számára, hogy a tálibokkal való kapcsolat erősítésével újabb nyomást lehet gyakorolni Nyugatra, így már az oroszok nemcsak Szíriában vagy Ukrajnában foglalnák le a figyelmüket és erőforrásaikat, hanem Afganisztánban is.

Folytatása következik…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK