Kezdőlap Szerzők Írta N. Vadász Zsuzsa

N. Vadász Zsuzsa

210 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Merre? Tovább! – Akik nem szeretik a töltött káposztát

44 ezer forint – ennyi jött össze egy tegnapi – ilyentájt, Karácsony előtt nem ritka – adománygyűjtésből. Ez lehetne sok, lehetne normális összeg és lehetne kevés is. Mindenki maga döntse el, minek tartja. Annyit azért elárulok, hogy kik voltak ennyire nagylelkűek:  a magyar parlamenti képviselők. Sok? Kevés? Kérdés. Kérdés?

A képviselők mentségére szóljon: nem közvetlenül a potenciális választóiknak nyújthatták ezúttal át a nagylelkű adományukat, mint tette ezt a napokban a nagyreményű Rétvári Bence (ld. még krumpliosztás Vácott), hanem egy becsületdobozkában gyűlt (volna) a remélt sok-sok bankó. S nem is a köz pénzét kellett volna nagylelkűen szétosztaniuk a rászoruló zemberek között (ld. még pl. Bajkai István fideszes alpolgármester képével ellátott ingyen tojások), hanem a saját maguk által szorgos és kemény munkával megkeresett forintjaikból lehetett volna néhányat a felállított becsületkasszába dobniuk.

Nem tették… élükön az ország első emberével, Orbán Viktorral, akinél bizonyára nem volt éppen pénz, s emiatt nem is nyúlt a zsebébe (igaz, máskor sem adakozás, hanem inkább csak zsebrevágás céljából teszi), de legalább Semjén padtársával együtt derűs mosollyal nyugtázta az akciót, s azt a műanyag dobozocska karácsonyi töltött káposztát, amelyet még kapott is a remélt adománya cserébe. Hiába no, előre nem érdemes neki(k) semmit adni!

A befolyt összeg alapján, hiába mondta Orbán, hogy adakozik- ez nem jött össze! 44 ezer forint gyűlt össze! Köszönöm a…

Közzétette: Bangóné Borbély Ildikó – 2017. december 12.

Az akció kiötlője és végrehajtója, a szocialista Bangóné Borbély Ildikó persze be akarta őket húzni a csőbe: nem ingyen adta volna a káposztát, melyet otthon szépen lefőzött, kiporciózott, műanyag dobozkákba tett, majd beszállított az Országgyűlés idei utolsó ülésnapján, s takaros magyaroschra hajazó ruhában-köténykében minden képviselő elé letett belőle egy adagot. Nem várt cserébe sokat, emberi reakciót és gesztus, s némi kis pénzt, hogy azt később egy debreceni jótékonysági célra fordítsa.

Pénzt kevesektől kapott, ami persze érthető is, hiszen az egyik, neki az akció kapcsán szívből jövően és őszintén kiszóló-beszóló Balog miniszter úr tudja – s ezt nagylelkűen meg is osztotta a népével –, hogy Magyarországon megszűnt a szegénység, ergo, biztosan valami aljas szándék lehet a gyűjtés mögött. Ki is mondta rögvest: „hogy sértjük a ház méltóságát!”.

Kiosztottuk a képviselőknek az ajándékunkat! Természetesen, azonnal kivitették a teremből! Néhány beszólás: Balog…

Közzétette: Bangóné Borbély Ildikó – 2017. december 12.

Kapott a szocialista politikus további, sok-sok mélyről jövő emberi reakciót és a gesztust. (Igaz, nem feltétlenül olyat, mint amilyenre az ember így Karácsonyra, a szeretet, a megbocsátás és a bensőségesség ünnepére ráhangolódva gondolná). Ld. Facebook-poszt fent.

S még a káposztát sem ették meg! Kivitették a teremből. Hiába no, rend és fegyelem van az Országgyűlésben.

Miként lesz az országban is 2018 áprilisa után. Nem kérdés!

ÉLET – MÓD   Ünnepre fel! A pénztárcánk mélye

„…s össze-vissza vásárolunk felesleges dolgokat csak azért, hogy kerüljön sok kis pakk a karácsonyfa alá” –  írtam minap a karácsonyi készülődés kapcsán. S habár nem feltétlenül kellene így lennie (legutóbb tanácsoltam is az előzetes lista készítését a ’meglátom-s-gondolkodás nélkül-megveszem-bizonyára-örülnének-neki’ elkerülésére), azért ma még a magyarok közül sokan tovább nyújtózkodnak, mint ameddig a takarójuk ér.

Ez nem csak az én tapasztalatom (mert hogy persze nekem is van előéletem, s nem véletlenül álltam át immár hét éve a listás módszerre), a magyarok jó része is így gondolja. Pontosan a megkérdezettek 37 százaléka érzi úgy, hogy többet költ karácsonyi ajándékokra, mint megtehetné – derül ki egy nemzetközi kutatásból.

Vajon Ön hogyan ikszelne?

Némi öröm az ürömben, hogy a kutatásból kiderül: ez nem magyar sajátosság, hasonló tendencia figyelhető meg a többi 23 vizsgált európai országban is.

Az pedig már csak hab a tortán (reménykedjünk, hogy talán az elmúlt évek hiteltörlesztési mizériájának is köszönhetően), hogy ugyan a magyar családok jelentős része túlköltekezik karácsonykor, de 10-ből csak 2 vesz fel kölcsönt a nagybevásárláshoz.

És Ön? Ön melyik táborba tartozik?

A felmérés egy további nagyon fontos lehetőségre is felhívja a figyelmet: az online vásárlásra, amely – a tapasztalataim szerint – kiválóan szolgálja az ésszerű vásárlás célját. Hiszen a rendelés rögzítése előtt nem csak hogy alaposan végig kell gondolni és lehetőség szerint rögzíteni a beszerzendő ajándékot vagy éppen élelmiszert (jaj-jaj-jaj! Már megint a mániám, a lista!), de minden egyes szükséges tételnél szembesülünk annak az árával, s felkutathatjuk – szintén a világhálón – annak esetlegesen olcsóbb alternatíváit. Az online vásárlás előnyeire már sok magyar rájött: a felmérés szerint ugyanis a megkérdezettek 51 százaléka állította, hogy az egy évvel korábbi időszakhoz képest ma már nagyobb részben webes felületen keresztül intézi költéseit.

És Ön?

Sokan persze máig ellenérzéssel viseltetnek az online vásárlással szemben, mondván, hogy szeretnék megfogni, megtapogatni, megszagolni, élőben látni azt, amit vásárolnak. Ha Ön is így érzi, akkor sem kell lemondania az online vásárlás előnyeiről: a lista (!) készítése előtt a neten megvizsgálhatja, hogy hol lenne a legésszerűbb beszerezni az adott cikket, s utána már céltudatosan az adott boltba elmenni (de akár fordítva is működik a folyamat).

Persze ehhez tudatosság és idő is kell – de érdemes rászánni az időt és az energiát – rögtön a nem túlköltekezők 60 százalékos táborába kerülhetünk a segítségével.

Ön szán(na) erre időt?

Persze az online vásárlás sem csupa hóka, móka kacagás – vannak hátrányai is, például a szállítási költség; igaz, ha több cikket rendelünk, akkor a kiszállítás költsége fajlagosan alacsony(abb), akár elenyésző is lehet, illetve van, amikor egy bizonyos összeg felett kedvező árat vagy egyenesen ingyenes kiszállítást vállalnak a kereskedők. Persze akkor még meg kell oldani, hogy a szállítási címen át is tudja venni a megrendelteket. Szerencsére egyre gyakoribb a konkrét kiszállítási idősáv választásának a lehetősége, lehet kérni a kiszállítást a munkahelyre is, esetleg egy nyugdíjas rokont kérni meg, hogy lehessen ő, akinek kézbesítik, de ha végképp megoldhatatlan, akkor vannak pikk-pakk pontok, ahol fel lehet venni a rendelést. Van mozgástér, hiszen van választási lehetőség.

Megnéztem az idei karácsonyi vásárlásaimat: az élelmiszereknek körülbelül a 70 százalékát, s az ajándékoknak is jóval több, mint a felét az interneten szereztem be.

Nem akarok dicsekedni, de így, Szenteste előtt nem egészen két héttel én bizony már nagyon jól állok: az ajándékok java a szekrények mélyén eldugva várja a nagy napot, a saját készítésű ajándékok (merthogy esküszöm a saját készítésű ajándékra) alapanyagai közül (pl. festék, mozaik, ragasztó, stb.) már csak azok hiányoznak, amelyek elfogytak, az élelmiszerek közül a tartósak már a spájzban vagy a mélyhűtőben, s a többire is ott az ütemezett vásárlási lista.

És Ön?  Ön hogy áll?

Bejegyzés nem múlhat el konkrét jótanács nélkül. Született derűlátóként úgy veszem, hogy az ajándékok már sínen vannak Önnél is, tehát inkább az élelmiszerekkel-italokkal, azok beszerzésével foglalkoznék röviden. Szánjanak rá egy órácskát, s nézzenek alaposan körül a nagy kereskedelmi láncok online rendelési felületein – nézzék meg, mit, hol adnak jó áron, de azért nem árt észnél lenni: rengeteg ugyan az akció, s az alapos vizsgálódás megóvhat minket a bizony tetten érhető „szatócs-trükköktől”: mint pl. kisebb kiszerelés olcsóbban, akciósan hirdetett áru valójában a régi áron, stb.).

Merre? Tovább! – A szék határozza meg a tudatot

Magyarország végre gazdaságilag és emberileg is abban a helyzetben van, hogy segíteni tud” –„Sétálni se jutottunk el még, minden álmom egy babakocsi karácsonyra, mert arra se futotta még”.  A két idézet ugyanazon a napon hangzott el (hogy precízek legyünk, ugyanazon a napon jelent meg a sajtóban), mindkettőt Magyarországon élő, magyar ember mondta, csak éppen más székből: az előbbit miniszteri bársonyszékből, az utóbbit egy átlagos magyar az otthonában található ülőalkalmatosságból.

De menjünk csak szépen sorjában!

Az első idézet Balogh Zoltán emberminisztertől származik, s az az apropója, hogy egy olasz városban, Tolentinóban felavatták a Magyarország segítségével helyreállított egyik helyi templomot. Ezt egyébként személyesen Orbán Viktortól kérte levélben az érintett templomot fenntartó társaság – mint ahogy a kiadott MTI-jelentés nem győzte erre felhívni a figyelmet. Balogh Páter örülne, ha látná mennyire dagad honleányi keblem a büszkeségtől: megérhettem az ország felvirágzódását, ami lehetővé teszi, hogy 150 milliónyi adóforintunkból segítjük meg a kemény forintjainkra rászoruló Olaszországot, s az anyagi javakban nem kevésbé szűkölködő egyházat. Íme, itt a bizonyíték: nem kormánypropaganda a magyar gazdasági potenciál felvirágozása.

Csak az a fránya másik idézet ne zakatolna a fejemben!

A sóhaj, amely Szilágyi Laurából, abból a miskolci anyukából szakadt ki, aki szeptember közepén hármasikreknek adott életet. Nem munkanélküliek és nincstelenek a fiatalok: ő maga nővér, a párja kőműves. „Szüljenek csak a magyar lányok-asszonyok sok-sok kis magyart, az ország mögöttük áll, támogatást is kapnak ehhez” – sulykolják belénk évek óta. S bizonyára csak a minden kákán sok-sok csomót kereső rosszindulat  miatt merül fel  a kérdés: miként lehetséges mégis, hogy a kis család három hónap óta nem tudott egy, a hármas ikrek számára alkalmas babakocsihoz jutni? Hogy-hogy nem segít az állam, az önkormányzat, az egyház? Aki elég idős, az még emlékezhet arra, hogy az átkosban, ha nagy ritkán születtek hármasikrek, őket bizony ellátta az állam, az önkormányzat, (na jó, akkor nem az egyház, hanem) a párt, ha nem is minden földi jóval – de az ellátásukhoz szükséges tárgyakkal, eszközökkel, gépekkel feltétlenül. Aki nem hiszi, járjon utána! (Nem lesz nehéz, van nyoma a korabeli sajtóban.)

Pedig akkor is futotta a más – akkor nem csak szövetségesnek, hanem barátinak  is nevezett – országok és népek megsegítésére, amúgy szolidaritási alapon; például kórházakat épített és újított fel a magyar, magyar pénzből – most a kórházak mellett stadionokat és íme, már templomokat is.

Ami igencsak dicséretes, s örülünk is neki. De azért én valahogy jobban örülnék, ha előbb a Szilágyi-félék, s a náluk még jobban rászorulók életét tennék könnyebbé a jelek szerint bőviben rendelkezésre milliókból, milliárdokból. Még akkor is, ha ők személyesen nem fordulnak Orbán Viktorhoz ez ügyben.

Chikán Attila: Ez nem nemzethalál, „csak” elszalasztott lehetőség

A gazdasági lecsúszást meg lehet állítani, bár nem könnyen, mivel nagyon mélyen lemerültünk már. A legfőbb bajom a kormányzati politikával, hogy a tényektől eltávolodó gyűlöletbeszéddel olyan mértékű negatív érzelmi indulattöltetet vitt a társadalomba, amit nagyon nehéz lesz kiirtani” – így látja a helyzetet Chikán Attila közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az első Orbán-kormány első gazdasági minisztere. A Független Hírügynökségnek adott interjújában úgy fogalmazott: „Futunk a versenyben, haladunk előre, de egyre távolabb kerülünk az előttünk futók mezőnyétől”. Kifejtette azt is, hogy a kormány a gazdasági sikereit a társadalmi folyamatok rovására valósította meg. S a kiút? „A változásokat csak az alapoktól lehet kezdeni: a legnagyobb hazai problémák nem tisztán gazdasági természetűek. Az egész társadalompolitikai irány kérdőjeles”.

 

Hogy érzi magát a mai Magyarországon? Mint magánember, illetve mint elismert egyetemi tanár, gazdasági szakember?

A magánközérzetem jó, a közközérzetem azonban nem. Szakmailag elfoglalom magam,  oktatok, előadásokat tartok, tevékenykedem különféle társadalmi szervezeteknél, vállalatoknál, de a legtöbb időt a Rajk Szakkollégiummal, a kollégistákkal és ügyeikkel töltöm. S persze írok – most jelenik meg a Springer kiadónál egy könyv, amelynek én vagyok az egyik szerzője, és pont ezen a héten jött ki egy a globalizációval foglalkozó, társszerzővel írt tanulmányunk. Nem unatkozom.

Az Ön által közközérzetnek mondott „énjére” mi hat negatívan?

Nagyon sok olyan jelenséget látok, ami elszomorít, vagy akár dühít. Ezt nem is rejtem véka alá, igyekszem felhívni rá a figyelmet.

Hol és kinek?

Gyakran tartok előadásokat vállalatvezetőknek Budapesten és vidéken, szerepelek különféle konferenciákon, s a médiában is megjelenek.

És politikusoknak is szokott tanácsot adni?

Nem adok tanácsokat senkinek, csak a véleményemet mondom el.

Akkor másként kérdezek: kifejezetten a politikusok,  kormányzat politikusai számára is elmondja a véleményét?

Ha arra kérdez rá, hogy vannak-e politikusokkal szakmai kapcsolataim, akkor erre a válaszom az, hogy nincsenek. Arra, hogy eljut-e hozzájuk, amit írok, nem tudom a választ.

Ez azért érdekes, mert Ön – ismeretes módon – az első Orbán-kormány idején, annak első másfél évében miniszteri posztot töltött be, nem is akármilyen minisztérium –  a gazdasági – élén. Egyáltalán nem tartja velük a kapcsolatot, nem kérik ki a véleményét?

Az egy teljesen más korszak volt, más volt a politikai és a gazdasági közeg, mint ma.

Ki a felelős azért, hogy ennyire megváltozott a helyzet?

Igazából nem  a felelős(ök) személyének a megnevezése az izgalmas, hanem az idáig vezető folyamatok vizsgálata, azoké, amelyek lehetővé tesznek bizonyos vezetési módokat, politikai magatartásokat. Ebből a szempontból pedig minimum a rendszerváltásig érdemes visszamenni, amikor még tanácstalanok voltunk abban, hogyan akarjuk berendezni a gazdaságot és a társadalom egészét. Ami az előbbit illeti – hiszen az a szakterületem –, azt tudtuk, hogy piacgazdaságot akarunk, de annak is számtalan válfaja van. Magyarország a rendszerváltás után elindult egy úton, amely a kezdetekben sokban követte a nyugati, az euro-atlanti fejlődést, mégpedig a kilencvenes években a hibák ellenére is többnyire sikerrel. Nem véletlen, hogy 2001-ben a Világgazdasági Fórum százharminc országra kiterjedő versenyképességi rangsorában a 29. helyen álltunk, megelőzve az összes volt szocialista országot.

Mikor és mivel kezdődtek a problémák?

A közgazdászok között is vita van ebben, például azt illetően, hogy mennyire hibáztatható a válság későbbi kialakulásában a Fidesz 2000. után követett gazdaságpolitikája vagy az MSZP-SZDSZ kormány kétszer száznapos programjára vezessük-e vissza a problémák elmélyülését. Ezt nehéz megítélni, de az tény, hogy a kétezres évek bukdácsolást hoztak, így a  2007-2008-as válság már egy meggyengült gazdaságot küldött padlóra.

És milyennek látja a második és harmadik Orbán-kormány gazdaságpolitikai fordulatát.

Ebben is eltérések vannak szakmai körökben. Nagy vonalakban úgy írnám le, hogy

döntően pártpolitikailag  motivált,  a nemzetközi trendektől, intézményektől erős függetlenedési törekvésekkel átszőtt, eszköztárát tekintve a korrupcióig elmenően pragmatikus, a hosszú távú társadalmi problémáknak csekély súlyt tulajdonító  gazdaságpolitikai döntések születnek,

egy sajátos nemzetfejlesztési koncepció jegyében.

Ön szerint mennyire sikeres ez a gazdaságpolitika?

A függetlenedés több mutatót tekintve sikerült, csak éppen az a kérdés, hogy ez kinek jelent sikert. A makrogazdasági folyamatok, mutatók többsége önmagában elfogadható, ha nem bánjuk azt, hogy a korábban mögöttünk lévő volt szocialista országok rendre jobban teljesítenek. Ugyanakkor folytatódott sok negatív tendencia, amely nem a második és harmadik Orbán-kormánnyal kezdődött, de  amelynek megváltoztatására lett volna lehetőség. Gondolok itt elsősorban az egészségügyre, az oktatásra, a nyugdíjrendszerre, a szociális ellátásra.

Összességében a kormány a gazdasági sikereit a társadalmi folyamatok rovására valósította meg.

Ebben egyébként nagyok a nézetkülönbségek  a kormány és az ellenzék között, a valamennyire semleges, tapasztalt közgazdászok jó része azonban osztja az aggodalmakat.

Vegyük a szűkebb szakmájának a közegét, az oktatást. Ott mit lát a legnagyobb szakmai hibának?

A felsőoktatást és a szakképzést tekintve azt, hogy teljesen a mai üzleti világ igényeire épít (ennek emblematikus kifejezője a duális képzés), pedig ma nem lehet tudni, hogy milyen jellegű munkakörök lesznek húsz-harminc év múlva. Az oktatásban pont azoknak a készségeknek, tudásnak a fejlesztését hagyták el vagy sorvasztották el, amelyek lehetővé teszik a munkaerő adaptációját. Gondolok itt az általános műveltségre, a tanulási készségre, stb. Ezek kialakítása persze már az alapfokú oktatásban kezdődik, arra is nagyobb figyelmet kellene fordítani.

Mégis nagyon keresett a magyar munkaerő, százezerszámra vándorolnak ki, s boldogulnak is külföldön a magyarok.

Ez nem mond ellent a fentieknek: a mai munkaadói igényeknek megfelelő szakmunkásokat, szakembereket képeznek a hazai oktatásban, például az autóipar számára, de mi lesz, amikor – ahogy az előrejelzések  szólnak – pár év múlva már nem lesznek olyan  autógyárak, mint ma. Persze ne tévedjünk, lesz helyette más munka, de a jelenlegi magyar szakképzésből kikerülő munkaerő nehezen fog adaptálódni az új helyzethez.

Lesz helyette más munka – mondja, de a világ a szolgáltatások irányába fejlődik, miközben nálunk pont az ellenkezője zajlik: a gyártás, a kézzel fogható termék előállítása felé fordultunk. Ez mennyire veszélyes a gazdaság jövője szempontjából?

Nem lehet tudni, mennyi ebben a kormányzati retorika és mennyi a valóságos szándék.

A fejlett országokban látványosan nő az anyagi és nem anyagi szolgáltatások aránya az értéktermelésben, s ezen belül növekszik a szellemi teljesítmény súlya. Nekünk arra kellene törekednünk, hogy erősítsük az oktatás hozzájárulását ehhez.

Ön szerint mi lenne az a három terület, ahol a legsürgetőbb és a legfontosabb változtatni? És merre kellene lépni, mit kellene tenni?

A lényeg, hogy a változásokat csak az alapoktól lehet kezdeni: a legnagyobb hazai problémák nem tisztán gazdasági természetűek. Az egész társadalompolitikai irány kérdőjeles. Nem minősíteném egyszerűen hibásnak, hiszen azt majd a történelem dönti el, hogy mi volt jó és mi nem.

De az azért jelzésértékű, hogy a gazdasági eredményeink nem igazolják vissza a követett pályát:

még a volt szocialista országokhoz képest is látványosan maradunk le mutatókban, ez pedig valószínűsítheti, hogy nem a jó úton járunk.

Hol és hogyan kellene változtatni?

A szűken vett gazdaságnál maradva a legfontosabb kormányzati probléma a kiszámíthatóság, a bizalom légkörének a helyreállítása. Ez nem rövidtávú feladat. Már csak azért sem, mert nem tisztán az elmúlt hat-hét év tehet róla: a magyar ember gondolkodásmódját meghatározó, történelmünk korábbi szakaszaiból eredeztethető  kulturális elemek is szerepet játszanak benne.

A magyarok magánmegoldásokat keresnek a közügyekre, kivonulnak a közügyek intézéséből, nincs olyan politikai aktivitás az országban, amely kikényszerítené a változásokat. 

Ez a fajta magyar gondolkodás nem csak a Kádár-korszakban szocializáltak jellemzője, vannak, akik szerint a török időkig visszanyúlik, amikor minden településnek, tanyának magát kellett megvédenie a betörő ellenséggel szemben. A bizalomépítésnél az lenne az alapfeladat, hogy be kell tartani az ígéreteket, illetve olyanokat kell ígérni, ami betartható és megvalósítható. Persze amikor olyanokat mondunk, hogy bizalomépítés meg kiszámíthatóság, akkor ugyan igazat szólunk, de mégis túlságosan általános és frázisként hat az olvasókra. Mondok néhány konkrét példát. Ott van a nyugdíjrendszer: függetlenül attól, mennyire volt ez helyes lépés, tény, hogy egészen más struktúrát ígértek, amikor államosították a magánnyugdíjpénztárakat; ma már szó nincs arról, amit ígértek arra, hogy mi lesz majd akkor – olyan húsz év múlva  –, amikor élessé válik a nyugdíjhelyzet. Vagy ott vannak a válság nyomán bevezetett ágazati különadók: a bevezetéskor azt hangoztatták, hogy megszüntetik, fokozatosan kivezetik őket, de ma, 2017. végén még mindig beszedik azokat.

De a reálszféra szereplői – tisztelet a kevés kivételnek – csendben vannak. Miért?

Mindenki lobbizik, saját maga igyekszik engedményeket elérni a kormánynál, ez pedig a kormánynak tetsző dolog, nem véletlenül köti sorra a stratégiai szövetségeket az egyedi vállalatokkal.

Az üzleti szféra érdekképviselete gyenge, a szakmai szövetségek, a kamarák nem lépnek fel az egész gazdaság védelmében, egyedi megoldásokat keresnek az általuk képviseltek szűken vett problémáira, s fel sem merül, hogy nagyobb gondokat kellene megoldani. Erre lehetett volna példa a 2008-ban a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), az Agrárszövetség, az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) képviselt kilenc munkaadói szervezet, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetői által létrehozott, másfél évig működött Reformszövetség, amelyben én is aktív voltam. A Reformszövetség párbeszédet folytatott valamennyi politikai erővel, s nem csekély szerepe volt azon idők politikai változásaiban

Ma nem készül valami ilyesmi?

Nem ismerek erre irányuló gondolkodást.

De tapasztalatom szerint a gazdaságot képviselő szervezetekben általában nagy az elégedetlenség.

De az nem cél, hogy azért jöjjünk össze, hogy egymás vállán sírjuk ki a bánatunkat.

Miért nincs hasonló összefogás, mint közel tíz éve? Miért nem lépnek fel nyilvánosan és az ajtók mögött is közösen a reálszféra érdekében annak szereplői? Még a külföldiek sem, akiknek azért sokkal kevesebb veszíteni valójuk lenne, mint a magyaroknak. Félelemből netán? Hiszen azért ma – ebből a szempontból is – más a légkör, mint akkor volt.

Nem jó szó rá a félelem, ez túlságosan negatív. Inkább úgy látják, hogy kárt okoznának maguknak, ha a különmegállapodások helyett elkezdenének általános kérdésekkel foglalkozni és így beleszólni a politikába. Addig talán még csak el-eljutnak, hogy általánosságban elmondják a panaszukat, de odáig már nem, hogy erőforrásokat (munkát, pénzt) is tegyenek egy a gazdaság működésének lényegesen megváltoztatására irányuló mozgalom mögé.

Pedig az üzleti szférában van erő, létre lehetne hozni olyan intézményeket, amelyek segíthetnék a kibontakozást.

Milyen intézményre gondol? Kizárólag az üzleti szféra részvételével vagy kormányzati és állami képviselők bevonásával működőre?

Egy példát mondok: Most záródik egy olyan kutatás, amelynek keretében megvizsgáltuk 14 ország versenyképességgel foglalkozó intézményrendszerét, azt, hogy milyen intézmények működnek és mit tesznek a versenyképesség erősítése érdekében. Több helyütt működik sikerrel olyan versenyképességi tanács, amelyik a legfelső vezetéshez, adott esetben a miniszterelnökhöz tartozik, s amelyben magas beosztású, képzettségű, tapasztalatú emberek által van jelen a tudomány, az oktatás, az érdekképviseletek, az üzleti körök és amely deklaráltan és valóságosan is a mindenkori kormány mellett működő pártok felett álló testület. Hiszen egy ország versenyképességének fokozása kormányokon átnyúló feladat, nem rendelhető alá a négyéves választási ciklusoknak

Ezért szűnt meg a hasonló céllal 2008-ban létrehozott testület?

Még Gyurcsány Ferencék hozták létre jelentős médiaparádéval a Versenyképességi Kerekasztalt, amely komoly erőkből állt: körülbelül húsz, az érdekképviseletek, a tudomány és az üzleti világ érdemi emberéből, elnöke elismert közgazdász akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi főtitkára volt.

De nem kommunikáltak velünk, nem vették figyelembe a munkánkat, az ajánlásainkat, az állami vezetők nem működtek velünk együtt.

Tragikomikus volt a megszűnése is: amikor elhatároztuk, hogy feloszlunk, az elnök feltette a kérdést: bejelentsük-e a sajtónak, hogy beszüntetjük a tevékenységünket vagy csak egyszerűen menjünk haza? Egyszerűen hazamentünk, s nem tudok róla, hogy valaki keresett volna bennünket.

De valamivel több mint egy éve ez a kurzus is felállította a saját hasonló testületét, a Nemzeti Versenyképességi Tanácsot, amely az idén tavasz óta működik. Az nem megfelelő platform?

Ez egy szűkkörű, a kormányzathoz közelálló emberekből álló testület, amely az első ülésén elfogadott egy olyan programot, amely a Világbank „Doing Business” rangsorából – az alacsonyan csüngő gyümölcsök leszedési módszerével – kiemelt szempontokat tartalmazott, azokat, amelyekben a legrosszabbul teljesít a gazdaság. Az még hagyján, hogy a Világbank rangsora deklaráltan nem a versenyképességre, hanem a szűken vett üzleti környezetre fókuszál, az rosszabb, hogy érzékelhető  kommunikáció nincs  a munkájáról.

Viszonylag dinamikusan nő a gazdaság, rekordokat döntöget a kivitel, aktív a folyó fizetési mérleg hiánya, 3 százaléka alatt van költségvetési deficit, s csökkenő trendvonalat mutat az államadósság – mégis nagyon sok közgazdász, elemző fanyalog. Miért?

Kérdés, mi számít sikernek, nem szólva arról, hogy amiben nem sikeresek, arról a kormányzati kommunikátorok nem beszélnek, még a kérdés felmerülésének a szintjén sem.

Különböző fórumokon sokszor hallom a kormányzati képviselők előadásait, szinte csak jó dolgokról hallunk. Ez a magatartás ismerős, évtizedeken át így ment a Kádár-korban, bár akkor tételesen hazudtak is, ma a prezentált számok igazak, inkább csak nem beszélnek arról, ami problémás. Ami pedig a fanyalgást illeti: az eredmények akkor jók, ha elfogadjuk, hogy Magyarország egy lecsúszó ország Európa közepén, amelynél minden közvetlen versenytárs  jobban teljesít. Futunk a versenyben, haladunk előre, de egyre távolabb kerülünk az előttünk futók mezőnyétől.

Nem lehet tehát azt mondani, hogy nem fejlődünk, hogy rosszabbul élünk, csak az a kérdés, hogy mihez mérjük.

Azért nagyon sokan rosszabbul élnek ma, mint négy vagy nyolc éve – hiszen az életszínvonal emelkedik ugyan, de ez csak átlag.

Valóban nagyon igaz, hogy hibát követünk el, ha csak az összevont adatokat nézzük, hiszen problémáink jelentős hányada strukturális természetű. Az olló területileg és szociológiailag is olyannyira kinyílt, hogy már időzített bombává vált. Vannak a problémák közt olyanok, amelyeknek a kezelésére születnek elfogadható elképzelések, de a megvalósításuk az adott közegben eltorzul. Ilyen például a közmunkaprogram, amely jó, hogy van, s elvben jó is lehetne, de annak már drámaiak a következményei, hogy korrupt környezetbe van beágyazva. Ráadásul olyan a rendszer, hogy (itt kapcsolódva a képzési rendszer hiányosságaihoz) alig kínál kimenetelt a benne résztvevők számára.

Mit hagyunk a gyerekeinkre, az unokáinkra? A gazdaság csak egy dolog, de mi van a társadalmi „lélekkel”, erkölccsel, etikával?

A gazdasági lecsúszást meg lehet állítani, bár nem könnyen, mivel nagyon mélyen lemerültünk már. A legfőbb bajom a kormányzati politikával, hogy a tényektől eltávolodó gyűlöletbeszéddel olyan mértékű negatív érzelmi indulattöltetet vitt a társadalomba, amit nagyon nehéz lesz kiirtani. Távolról akár még komikusnak is nevezhető, ahogyan a soha nem látott migránsoktól félnek az emberek, ám az, hogy hamis állításokkal teli konzultációs kérdőívekre épüljön a nemzeti konszenzus és együttműködés … ez már nem tréfa.

Ön hogy látja, a fideszesek elhiszik mindezeket?

Úgy látom, a legtöbb vezető fideszes meggyőződése, hogy jót csinálnak.

Persze valamennyi cinizmus nélkül nem lehet politizálni, de nem ez az alapvető – ők ezt ha másként nem, hát racionalizálják magukban. Fegyelmezett politikusként naponta ismételgetik a tételeiket, nem csoda, hogy elkezdik hinni. Akinek pedig mégis valami kételye merül fel, az a beszélgetések, viták során megkerüli a kérdést.

Mi lesz Ön szerint Magyarországon? Magyarországgal?

A formális logika szerint Orbánéknak győzniük kell, hiszen olyan nagy a megosztottság az ellenzékben, hogy abból nehezen jön bármi. Bár az is tény, hogy nagyon sok a rejtőzködő szavazó; ezt a felmérések is mutatják, de még inkább az általános morgás, amellyel nap mint nap találkozik az utcán az ember. Nem lehet tudni, hogy ennek milyen következményei lesznek a választáson.

Mi lesz, ha marad Orbán? Számít változásra?

Nem hiszem, hogy nagy változások lennének a jelenlegi kurzuson belül. A gazdaságpolitika alapelvei várhatóan nem fognak változni,

beleértve a nemzetközi folyamatoktól való (kérdéses kimenetelű) függetlenséget, az erős magyar nagyvállalkozói réteg bármi áron, akár korrupcióval történő létrehozását, azt a szemléletet, hogy miután a GDP-t nem a szegények termelik, a szociálpolitika másodlagos szerepet kap.

De ez azt jelenti, hogy teljesen reménytelen a helyzet?

Hol van az előírva, hogy Magyarországnak a gyorsabban fejlődő országok közé kell tartoznia? Mindig is voltak gazdag és szegény országok, mi sosem tartoztunk a leggazdagabbak közé,  bár a világ országainak a listáján mindig annak első felében voltunk. A rendszerváltáskor sokan naivan azt gondoltuk, hogy feljebb léphetünk. Ha önsorsrontó módon politizálunk és olyan gazdaságpolitikát folytatunk, amely lassúbb fejlődéshez vezet, akkor majd a történészek megírják, hogy nem ez történt.

Ez nem nemzethalál, „csak” elszalasztott lehetőség.

Persze lehet, hogy nem is létezett, csak belegondoltuk a helyzetbe. A mai folyamatokat látva nincs ok arra gondolni, hogy másként lesz, de reménykedni persze lehet.

ÉLET – MÓD  Ünnepre fel! A lista

„Az ünnep fogalmának jelentése: olyan naptári időtartam, amely valamilyen szempontból fontosabb eseménynek, személynek állít emléket és rendszeresen megünneplik” – ez egy találomra kiválasztott meghatározás a sok közül. Eléggé száraz, nem? Sajnos a legtöbb ünnepünk maga is ennyire „szárazzá” változott: vagy ajándékokban vagy a munkaszüneti nap örömében testesedik meg. Pedig lehetne másként is. Sőt, másként kellene! Ez a sorozat ebben igyekszik tapasztalaton alapuló tanácsokat adni.

 

Itt van mindjárt a legaktuálisabb, a Karácsony. Szerte a világon – a nem keresztény kultúrkörben is – ünneplik, nem véletlenül, hiszen mint általában az ilyen vallásra épülő ünnepek, ez is a pogány időkre visszanyúló gyökerekig nyúlik vissza: a kereszténység megjelenése, Jézus születése előtt a téli napfordulót köszöntötték ebben az időszakban. Amelyre a természettel még közelebbi kapcsolatban élő elődeink testben és lélekben egyaránt rákészültek, ahogy egyébként elvben mi is tesszük, az adventi időszak által. Nem véletlen a négy vasárnap: időt és lehetőséget kínál a ráhangolódásra, arra, hogy

megálljunk egy pillanatra, magunkba mélyedjünk, s ünnepi ruhába öltöztessük ne csak a környezetünket, hanem a lelkünket is.

Sajnos a legtöbbször pont erre nem jut idő. Nagyon sokan szépen feldíszítik ugyan a lakásukat, megveszik az adventi koszorút (vagy előveszik az évekig elálló, „praktikus” családi örökzöldet), talán még a gyertyát is meggyújtják, ám azok bizony kevesen vannak, akik négy egymást követő vasárnapon, közös családi programként körbe ülik a koszorút, a gyertyákat közösen meggyújtva, elcsendesedve együtt vannak.

Együtt vannak!

Hasonlóan vagyunk az ajándékokkal is: elkoptatott közhely, hogy őrültek házává változik ilyenkor  világ (a nyugati része feltétlenül, de a nem keresztény világnak is mind nagyobb szelete), rohanunk, tolongunk, sorban állunk, s össze-vissza vásárolunk felesleges dolgokat csak azért, hogy kerüljön sok kis pakk a karácsonyfa alá. Pedig jó előre kitervelve, hogy ki, minek örülne, a meglepetéseket saját magunk által elkészítve (hogy kibújjon belőlem a gazdasági újságíró: hozzáadott értéket teremtve) sokkal több örömet okoznánk … magunknak is. S nem elhanyagolható szempontként, a pénztárcánkban is maradna némi pénz az ünnepek utánra.

S persze, fontos, hogy az ünnepet szépen díszített asztallal, finom étellel-itallal is köszöntsük, de ebben is elszaladt már velünk a ló – ha megnézzük a statisztikai adatokat, irgalmatlan az az összeg, amit ilyenkor erre elköltünk. Biztos, hogy szükség van erre? A szépen díszített asztal körül ülő családtagok számára nem az együttlét, a hétköznapokban oly ritka együtt étkezés a lényeg?

Az együttlét!

Mi sokan üljük körbe az ünnepi asztalt – négy generáció van együtt ilyenkor, ezért ez a nagy lakoma. Fotó: FüHü

Ugyan már közel van a Karácsony, de azért talán még nem késő, ha a fentiek szellemét is megtestesítő üzemmódba kapcsolunk.

S hogy jusson azért némi praktikus tanács is ehhez az eszmefuttatáshoz – végtére is a sorozat célja nem az okoskodás, hanem elsősorban a segíteni vágyás szándéka.

Lista…lista…lista

Még nem késő listákat készíteni a tervezett ajándékokról, a tervezett menüről és az ahhoz megvásárolandó hozzávalókról, arról, mit, mikor csináljunk és mibe, kit fogjunk be. Nálam nagyon bevált (az idén már hetedik éve csinálom) a „Karácsonyi mindenest” – ami nem más, mint egy sok fülből álló Excel-file, amelybe sokszor már év közben is jutnak bejegyzések, ha találkozom egy olyan ötlettel, meglátok egy olyan tárgyat vagy szolgáltatást, amelynek úgy gondolom, hogy egy bizonyos, a megajándékozottjaim listáján szerelő személy örülne. Nem szégyen, de mellette jelzem az árat is, hogy lássam, belefér-e a végén a büdzsémbe (ha készíteni kell azt a bizonyos ajándékot, akkor az alapanyagok árát vésem fel).

Az Excel file – amely helyett megteszi egy füzet is – nagyon praktikus: részint évekre visszamenőleg megvan, hogy ki, mit kapott, kizárva a kínos ismétlés veszélyét (ami ha bevalljuk, ha nem, bizony realitás), illetve egy mozdulattal át lehet emelni és rögzíteni lehet például a bevásárlási listát (ami általában évről-évre ugyanaz, hiszen a legtöbb családban a számukra már hagyományossá vált menüsor kerül az asztalra). Ha interneten rendelünk, akkor az összes szükséges információt lehet ebben vezetni, nyomon lehet követni a kiadásainkat, a hátra- és soron-lévő teendőinket .. s bármit, kinek, mi az igénye, kinek, milyen mankóra van szüksége. S végső soron a file folyamatos karbantartásával, azzal, hogy év közben is foglalkozik vele az ember, még magasabb rangra emeli, fontosabbá teszi az ünnepet – legalábbis a számomra.

Fotó: FüHü

„A politikai gengszterek kora” címmel ír újabb ópuszt Radványi K. Miklós

„Tragikomikus, amikor egy Soros, egy Radványi és egy Gyurcsány egy véleményen van – márpedig a Soros elleni hadjárat kérdésében megegyezik hármunk álláspontja” – mondta a Független Hírügynökségnek adott interjújában dr. Radványi K. Miklós, a Frontiers of Freedom  jobbközép értékeket követő amerikai intézet külpolitikai kérdésekkel foglalkozó alelnöke. Hozzátette: a menekültkérdésben nem Sorossal, hanem Orbánnal ért egyet, mégis undorítónak tartja a magyar kormány Soros ellenes kampányát. Az önmagát racionális republikánusnak tartó szakértő leszögezi: a történelem során mindig tragédiába torkollt, amikor Magyarország keletre fordult vagy ha a kelet Magyarország felé fordult. Ebből nem az ország, csak Orbánék profitálnak. „Egyelőre síri csönd van, váratlanul érhette őket a nyílt levél”, amelynek célja a figyelem felhívása volt. A Kongresszusban és a Fehér Házban olvasták is az írást. Tudomása szerint Szijjártó Pétert bízták meg azzal, hogy dolgozza ki a levél kezelésének a stratégiáját. Ha a helyzet jelentősen nem változik, újra fogják választani Orbánt, bár kétharmadot nem fog kapni, jósolja.

 

A magyar sajtóban sok minden jelent meg a személyéről, a politikai beállítottságáról, a hovatartozásáról, eddigi tevékenységéről. Öntsünk tiszta vizet a pohárba: hogyan definiálná a nézeteit? Hova sorolná magát?

Elterjedt rólam  hogy az altright-hoz tartozom. Ez úgy ahogy van, komplett blődség. Akit érdekel, elolvashatja az 1995-ben alapított, George C. Landrith által elnökölt Frontiers of Freedom alapítvány 12 pontját, abból kiderül, hogy mit vallok, úgy is mint annak az elnökhelyettese, s persze magánemberként is. Röviden: kiállok az egyén szabadsága, az erőn alapuló (kül)politizálás, a szabad piacok és az amerikai Alkotmányban és a Függetlenségi Nyilatkozatban lefektetett hagyományos amerikai értékek, elvek mellett. Leginkább „racionális konzervatívnak”  mondanám magam, aki – s ezt hangsúlyozom – senkinek nem a szócsöve, hiába próbálnak más bélyeget rám sütni. Az is sokat elárul a nézeteimről, hogy Nancy Reagan nekünk adta a Reagan Award kezelésének a jogát.

És mi igaz abból, hogy Trump kampánycsapatában dolgozott? Erről és ennek cáfolatáról is jelentek meg hírek a magyar sajtóban?

Igazak a hírek: Trump virginiai kampánycsapatát segítettem – no nem úgy, hogy házról-házra jártam, hanem úgy, hogy – elsősorban külpolitikai – beszédek írásával, tanácsokkal járultam hozzá a helyi kampányhoz.

Azért a reagani konzervativizmus messze áll a trumpitól, nem? Akkor mégis, miért segítette Trumpot?

Nem sarzsiért. A legelején nyilvánvalóvá tettem, hogy nem azért csatlakozom a kampányhoz, mert valamifajta állami állást szeretnék, s azt is, hogy nem akarjuk feladni az intézet önállóságát, azaz, annak sem akarunk támogatást. Az ok egyszerű volt: Hillary Clintont – ahogy meg is írtam – „vagina jelöltnek” (vagina candidate) tartottam. Donald Trumppal egyszer találkoztam életemben, s most sincs vele közvetlen kapcsolatom. Jellemző rám, hogy nem szeretek a reflektorfényben dolgozni. Bölcsen mondta Orrin Hatch szenátor, hogy Washington D.C. olyan, mint egy akvárium, minden oldalról meg van világítva, s az a hal marad életben a legtovább, amelyik a legkevésbé feltűnő. Most hozzam elő Gorka Sebestyén példáját, akinek ma már nulla a politikai befolyása?

Ha már Trump és a Trump adminisztráció: Orbánék soha nem rejtették a véka alá, hogy Trumpra tettek, s biztosak voltak abban, hogy Barack Obama távozásával, az új, republikánus elnök irányította adminisztrációval sokkal jobbak lesznek a kapcsolataik. Ám ebben nyilvánvalóan csalódniuk kellett, hiszen a Fehér Ház láthatóan nem kíváncsi Orbánra, Orbánékra. Ön bejáratos felsőbb republikánus politikai körökbe, vannak kapcsolatai a Fehér Házban és persze a törvényhozásban – ebből a szemszögből mindez hogyan látszik?

Szomorú, de nem tisztelik Orbánt, akinek valójában 1998 elején, Bill Clinton elnöksége idején volt esélye Washingtonban. De ezt már akkor eljátszotta, George Bush ezután már abszolút semmibe nem vette, Barack Obama meg jószerint a létezéséről sem tudott. Hiába járt az amerikai fővárosban Orbán, ugyan volt, hogy „összefutott” például Obamával, de hát azok olyan alkalmak voltak, mint a washingtoni úgynevezett Nemzeti Imareggeli (National Prayer Breakfast), amelyen egy nagy asztal köré ültetik a jelenlévőket, az elnököt bevezetik egy ajtón, elmondja a beszédét, majd mindenki odatülekedik, megpróbál kezet rázni vele, s közös fényképet készíteni.

Ezt csinálta Orbán is, ami – valljuk be – megalázó volt Magyarországra nézve.

Trumpnak mi a baja Orbánékkal?

Orbán – mint egyébként Európában nagyon sokan –  félreérti Trumpot, az „America first” jelszavát. Ez a jelszó ugyanis nem más, mint részben reakció Obama elmúlt nyolc évére, annak kül- és belpolitikájára, arra, hogy elment mindenhová és bocsánatot kért mindenkitől a világban. Az embereknek elegük lett ebből, de hát eleve a szavazatoknak csak a 47 százalékával sikerült elektori többséget összehozva megnyernie a második terminusát.

Amit Orbánék – és sokan mások – nem értenek: Trump egy gyakorlati üzletember, nem ideológus, kellett egy vonzó szlogen a kampányban  – ez lett az „Amerika az első”.

Ami a többséghez szólt és mozgósított – mint látható, eredményesen. S van még valami, amit a magyarok – s nem csak Orbán, hanem az elődei sem – értettek soha: fontosabb a jó kapcsolatok kiépítése és ápolása a Kongresszussal, hiszen a hatalmi ágak megosztása eredményeként a pénz náluk van.

Ön elsősorban külpolitikai szakértő, adódik a kérdés, hogyan ítéli meg az orbáni külpolitikát?

A kormány most megpróbál egyensúlyozni kelet és nyugat között. Ám a történelem során mindig tragédiába torkollt, amikor Magyarország keletre fordult vagy ha a kelet Magyarország felé fordult. Magyarország évszázadokon keresztül a nyugathoz, s persze Nyugat-Európához akart tartozni, ezt sikerült megvalósítania a NATO-tagsággal, s persze az Európai Uniós csatlakozással.

Erre jön Orbán, aki elhatározza, hogy ő lesz a kakas a szemétdombon. Vegyük a legutóbbi külpolitikai eseményt, a kínai miniszterelnök budapesti látogatását. Nem értette meg Li Ko-csiang repülőgépről neki címzett levelét sem, s egyszerűen nem fogja fel, hogy Magyarország nem működhet Ázsiában, mint egyenlő partner. Nem értik a kínai gazdaságpolitikát sem: szemben például az arabokkal, akik nagy és látványos befektetéseket hajtanak végre, a kínaiak a sok-sok milliárdjukat elsősorban nem egy helyen költik el, s  nem nagy projektekbe teszik, hanem stratégiailag és politikailag kifundáltan terítik a kis- és középvállalati szférában, s ezzel szereznek pozíciókat szerte a világban. A magyar gazdaságnak nem ez a járható útja: csak akkor játszhat szerepet a globális világgazdaságban, ha Budapesten felfogják, hogy Magyarország semmilyen szempontból sem nagyhatalom, s a vezető gazdasági nagyhatalmakra – például az amerikaiakra, a németekre, a britekre, a franciákra, stb. – csatlakozik rá.

A példamese jut az eszembe: megy az elefánt át a hídon, a hátán a kisegérrel, aki megszólal: „Hallod-e Elefánt, hogyan dübörgünk?”.

Mi a helyzet az Oroszországgal folytatott politikával?

Szerintem azt elsősorban személyi anyagi érdekek motiválják. Vegyük Paks-II-őt: a magyar korrupciós botrányok között ez az egyik lenyilvánvalóbb. Politikailag mindenképpen „köhög” a törekvés a különutas külpolitika folytatására Moszkvával. Orbán egyszerűen nem érti, hogy Magyarország nem folytathat a nyugati szövetségeseivel nem egyeztetett Oroszország- vagy Kína-politikát. Még az USA sem teheti meg, hogy úgy indítson új Oroszország-politika vonalat, hogy előtte ne egyeztessen szövetségeseivel, ne vegye figyelembe azok véleményét, az érdekeit. Ennek elhagyása nagyfokú bizalmatlanságot kelt Magyarország iránt,

ma senki nem tudja, hogy mi kerül vissza Putyinhoz abból, ami például Brüsszelben zárt körben elhangzik. Putyinnak persze Orbán nagyon hasznos.

Ön szerint mi mozgatja Orbánt az úgynevezett keleti nyitásban? A pénz? A hatalom? A nyugattal való kisebbségi érzés? Vagy rényleg úgy hiszi, hogy ezzel Magyarország javát szolgálja?

Van valami ebben a kisebbségi érzésben. Ő úgy érzi, hogy keleten sokkal jobban megbecsülik azáltal, hogy renegáttá vált nyugaton, csak éppen azt nem veszi figyelembe, hogy ezzel tönkreteszi Magyarország sok évszázadás aspirációját. Ez nem csak, hogy nélkülöz mindenfajta normális logikát, de praktikus politikai szempontból sem magyarázható.

Az ő személyes – és köreinek – anyagi hasznán kívül semmi előnnyel nem jár, főként nem az ország számára. Ugyanakkor árt, nem is keveset, például az EU egységesítési törekvéseinek.

Ezt sem az uniós tagországok, sem az Egyesült Államok nem bocsátja meg. Nem véletlen, hogy a budapesti amerikai ügyvivő – mert hogy nagykövet már régóta nincs – igen kemény gesztusokkal lép fel, például a sajtószabadság, a szólásszabadság állapotára reagálva küld jelzést az amúgy kis pénznek számító 700 ezer dolláros, a vidéki sajtó számára meghirdetendő pályázati kerettel.

Óhatatlanul felmerül a kérdés: hogyan értékeli a Soros elleni orbáni kereszteshadjáratot?

Előrebocsájtva: sokat elárul a Soros Györggyel kapcsolatos véleményemről a fél éve írt írásom, annak már a címe is: „A hamis Messiás” (The False Messiah). Soha nem is értettem egyet vele – egyébként a menekültkérdésben sem –, de ezzel együtt is undorítónak tartom az egészet. Tragikomikus, amikor egy Soros, egy Radványi és egy Gyurcsány egy véleményen van – s a Soros elleni hadjárat kérdésében megegyezik hármunk álláspontja.

Hallgatva Önt, felmerül a kérdés, van-e bármi, amiben egyetért Orbánnal?

Van, a menekültkérdés. Soha, és most, a nyílt levelemben sem bíráltam emiatt. Úgy látom, hogy Angela Merkel német kancellár menekülteket befogadó döntésével rá akarta kényszeríteni az EU-ra a német belpolitikai és gazdasági, a munkaerő-hiány kezelése által motivált érdekeket. Merkel kiindulópontja az volt, hogy Németország eléggé erős és gazdag ahhoz, hogy befogadjon egymillió menekültet, német állampolgárokká tegye őket, ellensúlyozva a népeségcsökkenést, megoldást kínálva a munkaerőhiányra. Lehet, hogy ez náluk működne, de a kisországokat nem lehet tömegek fogadására kényszeríteni.

De hát nem tömegekről beszélünk, a kvóta értelmében 1134 menekült befogadásáról van szó Magyarország esetében.

Nem a számról, hanem az elvről van szó. A baj az, hogy ők nem asszimilálódnak. Én 12 éve járom a Keletet, s látom, tapasztalom, hogy annyira más a kultúra, amiben felnőnek: „Inshallah” – mondja az arab, azaz „Ha isten is úgy akarja”. Más szóval, a felelőség nem az egyénen, hanem az istenen van.

Ön szerint elvek miatt hadakozik a kormány Brüsszellel? De hát akkor a letelepedési kötvény esetében nincsenek elvek?

Az színtiszta korrupció, köze nincs az elvekhez.

Van-e bármilyen kapcsolata Orbánnal, Orbán belső köreivel? Illetve volt-e a múltban, s valamiért ez megszakadt, s Ön most sértődött ember és emiatt támadja?

Szeretem Magyarországot, és a javát akarom – emiatt bírálom Orbánt. 1990 és 1994 között személyesen mindegyik mai fideszes vezetőt ismertem. Próbáltam is tanácsokat adni nekik – miként egyébként más pártoknak is. Az országnak szeretettem volna segíteni, hogy az egykori szocializmus legvidámabb barakkjára, mint alapra építve elinduljon a demokrácia irányában.

De Orbán és köre, s az egész ország leírt egy kört – köszönhetően elsősorban az inkompetenciának és a korrupciónak.

Sajnos Magyarországot bevitték egy ördögi körbe, 360 fokos fordulatot tett az ország a rendszerváltás, 1990 óta, 2017-re eljutottunk oda, hogy rosszabb helyzet, mint 1975-76 után volt. Én azután tényleg nem vagyok vádolható kommunista-szimpátiával, de sajnos ez az igazság.

A feni válaszából is kiderül, lesújtó a véleménye a magyarországi helyzetről. Ez azért nem csak Orbánon múlik, a magyar embereken is, akik sorozatban megválasztják. Ön szerint mi lehet ennek az oka?

Nem tudom jobban megfogalmazni, mint Hannah Arendt, a német zsidó származású amerikai gondolkodó, a totalitárius rendszerek kutatója. Az ő briliáns mondata valahogy így hangzik magyarul:

„A totalitárius rendszer ideális alanya nem az elkötelezett náci vagy kommunista, hanem azok az emberek, akik számára a tény és a fikció, az igaz és a hamis közti különbség már nem létezik”.

(„The ideal subject of totalitarian rule is not the convinced nazi or the dedicated communist, but people whom the distinction between fact and fiction, true and false no longer exists”) Ennél nem lehet eklatánsabb, precízebb választ adni a kérdésre, hogy a miért követnek valakit tömegek.

Mire számít, mi lesz Magyarországon a jövő évi választásokon?

Ha a helyzet jelentősen nem változik, újra fogják választani Orbánt. Kétharmadot ugyan nem fog kapni, de miután az ellenzék szétzilált, s nincs olyan személy, aki össze tudná fogni és egységesíteni, ezért ha csak valami „bomba” nem robban a Fidesz kap még négy évet.

Mi lesz, ha a Fidesz kap még négy évet?

Erre egy viccel tudok válaszolni: Elmegy a 80 éves Kohn a rendőrségre azzal, hogy bejelentse kivándorlási szándékát Amerikába, amit azzal indokol, hogy él ott egy 100 éves nagybátyja, aki süket is, vak is, béna is, nincs más rokona, őt kellene gondoznia,. Mondja neki a rendőr: „De hát Kohn, miért nem inkább őt hozatod haza és ápolod itthon?” Kohn válasza: „Az igaz, hogy 100 éves, meg süket is, meg vak is, meg béna is… de hát nem hülye!”.

Mi volt a célja a levelével?

Ha ez az ember még négy évet kap, akkor az teljesen tönkreteszi Magyarországot.

Sokat gondolkodtam a formáján, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy egy nyílt levél hatékonyabb műfaj, mint egy elemzés. S hogy mennyire mélyről jött: sokszor egy-egy cikken eldolgozom egy jó darabig, most leültem és egy óra alatt kiírtam magamból a mondandómat.

Mit remélt elérni általa?

Felhívni a figyelmet a helyzetre.

Magyarországon végig futotta a médiát, nagy visszhangot keltett, Amerikában kikhez jutott el?

A Kongresszus tagjaihoz, és a Fehér Házban is olvasták.

És hogyan fogadták, milyen visszajelzéseket kapott?

Megköszönték, ugyanis azt mondták, hogy zömmel nem tudták, hogy Magyarországon ennyire kritikus és súlyos a helyzet. Nem tudták, mert nincs a fókuszukban az ország.

Orbánék nem reagáltak?

Egyelőre síri csönd van, váratlanul érhette őket a nyílt levél. Úgy gondolom, hogy egyelőre gondolkoznak a levél kezelésének a stratégiáján, tudomásom szerint Szijjártót bízták meg ezzel. De az sem kizárt, hogy megpróbálják teljesen figyelmen kívül hagyni.

Ez egyébként illene a módszerükbe: ami kényelmetlen azt elhallgatják.

Orbánék vannak védekező pozícióban – a magam részéről mindenesetre úgy tekintek erre, mint egy jogi ügyre – megszoktam, hogy ügyészként támadok, s amikor védőügyvéd voltam, akkor is támadtam.

Mire számítsunk, lesznek még hasonló írásai a közeljövőben?

Készülök egy második megírására, már formálódik bennem a tartalma, a címe meg is van: „The time of the political gangsters”, azaz „A politikai gengszterek kora”. Ebben részletesen írok a korrupcióról és a jövő évi költségvetési anomáliákról.

Ki a magyar? – kérdeztem Dr. Radványi Miklóstól, aki összesen húsz évet élt Magyarországon – tinédzserkorában 5 évet Izraelben, majd 1973-as disszidálása után Németországban, és végül az USA-ban telepedett le. A kérdés azért is releváns, mert – szemben a nem egy magát nagy  magyarnak valló kivándorlóval – máig teljesen tisztán, akcentus nélkül, a szavakat nem keresgélve, választékosan beszél magyarul.
Soha sem tagadtam meg a magyarságomat” – kezdi a választ. Szimbolikus, hogy a keresztnevét sem változtatta meg, amit azzal indokol, hogy édesapját is így hívták, illetve, mert ezzel is jelezni akarta, hogy soha nem tagadja meg a múltját.
„Büszkének kell lenni arra, ahonnan jön az ember, meg kell értenie azt, hogy van egy világ, amelyben nagyon sok nép és etnikum, vallási közösség él, s akármilyen idegennek is tűnik az ő kultúrájuk, az embernek meg kell előlegezni a tiszteletet irántuk” – vall alapelveiről. Az már más kérdés, hogy ha az ember mélyebben megismeri a másikat, akkor már szabad bírálnia – teszi hozzá.
„Nem vagyok nagy híve a multikulnak, de azt elítélem, ha valaki etnikai vagy nemzeti felsőbbrendűséget és rasszizmust hirdet” – árul el egy további, az életét alapjaiban befolyásoló elvről.

 

Lapszem – 2017. december 4.

Ma a Barbarák és a Borbálák ünneplik a névnapjukat. A Köpönyeg előrejelzése szerint Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és főleg délutántól több helyen alakul ki eső, havas eső, hó. Reggel -9 és -2, délután 0 és +5 fok között alakul a hőmérséklet. Megélénkül a DNy-i szél. Jó – dugómentes –  közlekedést kívánunk! De lássuk, miről írnak ma a lapok!

 

Népszava: Konzervatív össztűz Orbán Viktorra

A harmadik Orbán-kormány és a Trump-adminisztráció kapcsolatainak eddigi története valójában a Fehér Házba szóló amerikai elnöki meghívásra való meddő magyar várakozás története – írja a Népszava szakírója. A magyar kormány a jelek szerint a republikánus kormányzattól ugyanazt kapja jutalmul, amit a demokratáktól büntetésül. Budapesti kormánykörökben kirobbanó derűlátással várták, hogy a demokraták hosszú kormányzása után végre olyan politikai elit veszi át Amerika irányítását, amely megértéssel viseltetik, sőt jórészt azonosul is az „illiberális” rendszert meghirdető Orbán Viktor politikájával. A magyar kormányfőt azonban mindmáig nem fogadta az elnök az Ovális Irodában.

A Trump beiktatása óta eltelt időszaknak a kétoldalú kapcsolatokat jelző történéseit felelevenítve a szerző azt a következtetést vonta le, hogy a magyar kormány nyilvánvalóan elszámolta magát.

Egyfelől azt remélte, hogy a bevándorlás- és liberalizmusellenes Trump „elnézi” majd neki azt, hogy nyíltan nekitámad egy amerikai milliárdos üzletember és filantróp adományozó által alapított amerikai egyetemnek, a CEU-nak, illetve más, emberi jogvédelemmel foglalkozó nem kormányzati szervezeteknek – sőt, antiszemita képzeteket keltő gyalázkodó kampányt indít személyesen Soros György ellen. Másfelől abban is súlyosan tévedett, hogy Trump majd „oroszbarát” légkört teremt Washingtonban, időközben ugyanis az elnök kénytelen volt jócskán visszafogni Vlagyimir Putyin elnökhöz fűzött reményeit. Ebbe a kontextusba helyezi Radványi K. Miklós, a Frontiers of Freedom (A szabadság határai) elnevezésű amerikai alapítvány külpolitikai kérdésekkel foglalkozó alelnökének a hétvégén a magyar sajtóban végigfutott írását is.

Magyar Nemzet: Humán Operátor: akadályozták volna a diákok kifizetését?

Aznap utalták volna az előzetes letartóztatásban lévő MSZP-s önkormányzati képviselő, Czeglédy Csaba vezette Humán Operátor Zrt.-hez köthető diákszövetkezettel szerződésben álló diákok bérét, amikor Czeglédyt őrizetbe vették. Többségük azért jutott hozzá mégis pénzéhez, mert – a Magyar Nemzet értesülése szerint – a politikus a szokottnál korábban utalt. Czeglédyt és társait mintegy hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsítják, az ügyészség szerint a Humán Operátorhoz kötődő cégek nem fizették meg az adókat és járulékokat a diákmunkások után. Hankó Faragó Miklós, Czeglédy Csaba ügyvédje a lapnak elmondta, hogy a korai utalásnak köszönhetően végül összesen csak 10-30 ember nem kaptam meg időben a fizetését.

– Az ügyészség több szempontból is június 13-i őrizetbe vétellel számolhatott, hiszen ügyfelem előző nap este érkezett haza, és három nap múlva lett volna az esküvője. A közelmúltban elfogadott parlamenti határozatból világosan látszik, hogy a döntéshozók eredetileg ezres nagyságrendű „károsulttal” számoltak – mondta Hankó Faragó.

Czeglédy Csaba jelenleg előzetes letartóztatásban van. A volt szombathelyi alpolgármester, önkormányzati képviselő ellen indult üggyel összefüggésben tanúként kihallgatták Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök feleségét. Ő utána leszügezte: „Szerintem nem véletlenül ellene zajlik ez az eljárás, hiszen

ő volt talán a leghangosabb, legtöbbet szereplő ügyvéd, aki a szombathelyi Fidesz, a Lázár János vagy az Orbán Viktor elleni perekben aktívan részt vett.”

Magyar Idők: Távolodik az MSZP és a DK

Nem igaz, hogy Molnár Gyula és Hiller István megállapodtak a jelöltállításról a DK-val – hangoztatták a Magyar Időknek az MSZP elnökségében. A szocialista pártban annak ellenére is jó ötletnek tartják, hogy Kunhalmi Ágnes lesz a kampányuk arca, hogy a budapesti elnök az utóbbi időben többször is zavartan viselkedett – írja a kormánypárti Magyar Idők, amely szerint nem lesz egyhamar egyezség a szocialisták és a DK közötti választási együttműködésről.

– Külön küzdelem zajlik a választási kampányban az MSZP és a DK között, a szocialista párt előbb-utóbb a Gyurcsány-féle alakulatban fogja végezni –

idézi Galló Béla politológusnak az M1 műsorában kifejtett véleményét a lap, mely szerint Kunhalmi ahhoz a politikuscsoporthoz tartozik, amelynek elemi érdeke a DK-val való együttműködés. Horn Gábor a Magyar Időknek azt hangsúlyozta: az MSZP-nek még mindig van egy olyan brandje, illetve hálózata, amelyek egyikével sem rendelkezik a DK, a kutatások pedig egyértelműen majd kétszeresére mérik a szocialista pártot Gyurcsány Ferencékhez képest. A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint az MSZP számára az lehet megoldás, hogy megtalálja azokat a kisebb pártokat, amelyek tudnak és akarnak is együttműködni.

A szocialisták velük közösen létrehozhatnának egy széles körű, akár civilek által is támogatott listát, amit egy közös miniszterelnök-jelölt vezet, miközben a DK-val meg lehetne állapodni az egyéni körzetekről – vélekedett Horn Gábor.

Magyar Hírlap: „George Soros a kormánynak tesz szívességet, és segíti a kormánypártok kampányát”

George Soros nemcsak véleményt formál Magyarországról, hanem Magyarországot akarja formálni – mondta a Magyar Hírlapnak az aktivizálódó milliárdosról Boros Bánk Levente politológus, aki szerint Gyurcsány Ferenc lépésről lépésre darálja be a szocialistákat. Egyben kiderült az is, hogy nem csak blöff, amit a kormány állít, hiszen Soros nem csupán saját hálózatának vezetőjeként létezik, hanem bevallottan szándékai és céljai vannak, és be akar avatkozni a kampányba. Nem pártként pártpolitikát kíván folytatni Magyarországon.

Külföldön ezt a belügyekbe való beavatkozásnak minősítik, és ennek megfelelően szankcionálják – hangsúlyozta az elemző.

A hétértékelő összegzésben arra is kitér a Médianéző igazgatója, hogy bár az ellenzék megpróbált hecckampányt indítani a nemzeti konzultáció ellen, a számok azt mutatják, hogy a téma politikai táborokon átívelő módon foglalkoztatja az embereket. A magas részvételi arányból ugyanis kiderül, hogy nem csak a Fidesz-szavazók küldték vissza a kérdőíveket, amelyek kitöltése önkéntes volt, ami azt bizonyítja, hogy az emberek igenis el akarták mondani a véleményüket – tette hozzá.

A baloldali káoszról Boros Bánk elmondta: Gyurcsány Ferenc lépésről lépésre darálja be a szocialistákat. Az MSZP és a DK nem egyenrangú felek: az egyik oldalon egy saját magát térdre kényszerítő párt, míg a másikon egy erőpozícióból politizáló, de valódi erővel nem bíró párt áll. Boros Bánk úgy látja, a helyzet az MSZP–SZDSZ-viszonyra kezd hasonlítani.

A politológus beszédesnek mondta, hogy a Jobbik már az LMP-vel és a Momentummal is szövetkezne.

Azzal, hogy Vona Gábor két liberális párttal is koalícióra lépne, nemcsak a radikális, hanem a nemzeti oldallal is szakít.

Ezek a lépések nem tükrözik a pártelnök által hangoztatott magabiztosságot, inkább a néppártosodás kudarcának közvetett beismerését jelentik – fogalmazott a politológus.

 

Merre? Tovább! – A hét szürreális déjà vu-i

„Orbán Viktorhoz címzett táviratban fejezte ki szívből jövő köszönetét a magyar miniszterelnöknek, kormányának és a magyar népnek a ’melegszívű és baráti fogadtatásért’ Li Ko-csiang, Kína miniszterelnöke – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.” Szürreális déjà vu! S nem is ez volt az egyetlen ilyen átsuhanó, a múltba visszarepítő érzésem a héten.

Forgalmi dugó Budapesten
MTI Fotó: Mónus Márton

Déjà vu 1

Ül az ember (leánya) hétfőn délelőtt a Budapesten tán még soha nem látott méretű dugóban, megpróbál nyugodt maradni (órákon át nehezen megy) és jobb híján mereng. Jelenen, jövőn és múlton. És déjà vu érzése támad. Ilyet – de legalábbis hasonlót – valamikor már átélt. Igaz, volt már annak – kimondani is elborzasztó – 31 éve, hogy Budapest adott otthont a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete ülésének, magyarra lefordítva: a fővárosban tárgyalt két egész napon át a mag-szocialista országok összes, szebb napokat is megélt vezetője, élükön a pártfőtitkárokkal: a többi között – ha még mondanak valakinek valamit a nevek – Erich Honecker, Todor Zsivkov, Nicolae Ceaușescu, Gustav Husak, s persze a szocialista tömb későbbi széthullásában komoly szerepet játszó fiatal(abb) Mihail Gorbacsov. De zömmel idős(ödő) trotty férfiak,

akik ugyan elvben a nép érdekében és a nép vezéreként vezették országaikat a szebb jövő felé, ám akik mindennél jobban féltek a néptől.

És ennek megfelelően mindennél szigorúbban ügyeltettek a biztonságukra.

És akkor itt van az a bizonyos déjà vu elásva!

Merthogy ők is közlekedtek a városban, miként a hét első felében a kínai miniszterelnök és kísérete is. Aki éppen úgy elvben a nép érdekében és a nép vezéreként vezeti az országát a mai, a XXI. század elejéből a szebb jövő felé, ám akit – szemmel láthatóan – mindennél szigorúbban vigyáznak. Legalábbis itt, nálunk, Budapesten.

Fotó: Fenn-O-maniC

A VSZ PTT öregjeinek az útja – történetesen – a Kálvin tér környékét érintette, mégpedig  a délutáni csúcs idején, akkor, amikor a Magyar Televízió és Rádió pasaréti óvodájából a gyerekeket a Rádió Pollack téri bejáratához szállító busz is odaért csomóponthoz. Ami persze hermetikusan le volt zárva, s amiről persze mi, a gyerekekre onnan párszáz méterre várakozó szülők mit sem tudtunk. Csak vártunk…és vártunk…és vártunk. Mobil telefon nem lévén egyre jobban izgultunk, bár az nem tűnt valószínűnek, hogy mind a három – a kék, a sárga és a piros – busz lerobbant, ne adj’ isten, balesetet szenvedett volna. Egy bő másfélórányi várakozás után egyszer csak megjelentek a gyerekek, gyalogosan – az óvónéniknek elegük lett a várakozásból és az aluljárón keresztül elhozták a 3-6 éves apróságokat az aggódó szülőkhöz.

Slusszpoén: Orbán Viktor, a vendéglátó, szemmel láthatóan kifejezetten nagyon-nagyon büszkén – ezúttal nem meghajolva, hanem feszítve – nemzetközi sajtótájékoztatóján (pontosabban, a kínai vendéggel közösen tartott sajtónyilatkozat-tétele közben – na tessék, hát nem itt türemkedik még egy déjà vu!)

köszönetet mondott a budapestieknek azért a türelemért, amit a látogatás alatt kimutattak – persze, ha hallotta volna, miket mondtak a dugóban ülve, állva, tömegközlekedésre vagy csak gyalogosan az úttesten átkelésre várva a zemebrek!

Megjegyzem: 1986-ban is megköszönte pártunk és kormányunk a lakosság türelmét. És persze ők sem tudták, miket mondott a várakozó nép az utcákon, és persze ők sem kértek elnézést. Ezért sem.

Déjà vu 2

„A kínai miniszterelnök levélben fejezte ki köszönetét a magyar népnek a baráti fogadtatásért” – ezzel a címmel jelentette meg szombaton reggel a Magyar Távirati Iroda a héten Budapesten vendégszerepelt kínai miniszterelnök Orbán Viktor kormányfőhöz intézett táviratát, amelyben

„szívből jövő köszönetét fejezte ki a miniszterelnöknek, kormányának és a magyar népnek a ’melegszívű és baráti fogadtatásért’.”

Li Ko-csiang, azt is leszögezte: „Készek vagyunk közös erőfeszítéseket tenni azért, hogy a további kínai-magyar együttműködés és közös fejlődés számára tartós lendületet biztosítsunk”, majd így folytatta: Orbán Viktor miniszterelnök személyes figyelmével és támogatásával a VI. Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó jelentős sikert ért el.”. Végül leszögezi: „Ha közösek a törekvéseink, sem hegyek, sem tengerek nem távolíthatnak el bennünket egymástól”.

Lehet, hogy bennem van a hiba, de olvasva ezt az állami hírügynökség által ismertetett üzenetet, Bródy János népszerű dala villant be az agyamba:

És találomra kikerestem egy idézetet – már csak a memóriám leellenőrzése végett is:

„A szovjet és a magyar nép szoros barátságát a marxizmus—leninizmus, és a szocialista nemzetköziség eszméi lelkesítik.

Engedjék meg, hogy még egyszer szívből jövő köszönetEt mondjak a fogadtatásért és a küldöttségünk iránt tanúsított testvéri érzésekért.

Sok sikert kívánunk a Beloiannisz-gyár minden dolgozó, …” – mondta Leonyid Iljics Brezsnyev 1996-ban Budapesten.

Hát, így valahogy, így telt el a magunk mögött hagyott hét.

 

Mellár Tamás: El kell kerülni a dél-amerikai típusú kormányváltósdit

Egyedülálló – egyelőre legalábbis – az országban Mellár Tamás esete: a nem jó kedvéből a politika felé kacsingató közgazdász, oktató, kutató, presbiter lelkész az első, aki nyilvánosan is felvállalta, hogy kész a jövő évi országos választásokon képviselőként indulni szűkebb pátriájában, ha az ellenzék összes pártja – a Jobbiktól a DK-ig – mögé áll. Tárgyalásain „inkább baráti és támogató jellegű közeggel” találkozott, s lát esélyt a teljes összefogásra.

 

Hogyan áll pontosan a választásokra a jelöltsége? Független, több párt támogatásával? Egy párt támogatásával jelölt, s a többi párt Ön mögé áll? És persze ez már biztos az indulása?

Baranya 2. választókerületében indulok, különféle ellenzéki pártokkal folytatok tárgyalásokat az esetleges támogatásukról. Az első nekifutások után úgy tűnik számomra, hogy eléggé pozitívak a visszajelzések, van fogadókészség a pártok részéről. Inkább baráti és támogató jellegű közeggel találkoztam. Egyelőre azonban még korai lenne bármit mondani, hiszen a pártok egymás között is egyeztetnek, egyezkednek arról, hol, kit, hogyan indítanának. Az én körzetemben is még függőben van a konkrét megállapodás a jelölt személyéről. Korábban azt mondtam, hogy csak akkor vagyok hajlandó indulni, ha érzem, hogy mögém állnak az ellenzéki pártok. Erre csak ráerősített a Közös Ország Mozgalom kezdeményezése, hogy közvéleménykutatók által mérik fel mind a 106 egyéni körzetben az egyes potenciális jelöltek támogatottságát, ami után egyetlen jelölt maradhatna állva, s azt közösen indíthatnák a pártok a siker reményében. Én állok e megmérettetés elébe. Ha a közvéleménykutatás eredménye alapján nem én leszek Baranya 2. választókerületében a lakosság által a legnagyobb arányban támogatott jelölt, akkor én habozás nélkül hátra lépek. S vállalom, hogy a legnagyobb támogatottságú jelöltet a tőlem telhető minden módon támogatni fogom. Merthogy

nem az én képviselőjelöltségem a cél, hanem a Fidesz leváltása,

és nem leszek csalódott, mert merem remélni, hogy az életutam is mutatja, hogy nem a politikára tettem az életemet. Van nekem egy becsületes közgazdász szakmám, oktatói és tudományos teljesítményem, nem vagyok rászorulva arra, hogy képviselő legyek.

Miért kész mindennek ellenére mégis beszállni a politikába?

Helyzet van, kiélezett helyzet, s úgy érzem, jeleznem kell, hogy kész vagyok ringbe szállni a közös célrét, a Fidesz leváltásáért.

Kik ösztökélték erre a szerepvállalásra? Netán az Eötvös Csoport vagy valamelyik párt?

Az Eötvös csoport egyáltalán nem ambicionálta ezt, sőt, még igyekszik is egy kis távolságot tartani a napi politikától, hiszen a csoport tagjainak elsődleges célja a konzervatív értékek megőrzése.

Mint régebben a polgári köröké volt? Mintegy az ő szerepüket próbálják átvenni?

Azokat a konzervatív, ha úgy tetszik, nemzeti liberális értékeket igyekszünk megőrizni, amelyektől a Polgári körök, de még inkább a Fidesz maga igencsak eltávolodott, ez utóbbi nagyon erőteljesen. Mosolygok, amikor hallom, hogy belső tájékoztatókon Orbán Viktor azt mondta rólam, hogy  „Mellár egy áruló” – ha visszanézzünk 10-15 évet, akkor azt látjuk, hogy miközben én konzekvensen kiálltam bizonyos értékek mellett, a Fidesz és Orbán Viktor ettől nagyon eltért, nem egy tekintetben 180 fokot fordulatot vett. Ma már látványosan tagad sok olyan eszmét, amely mellett egy-másfél évtizede még kiállt.

Visszatérve a döntésére, hogy politikai szerepet vállal: mi adta ehhez a löketet, hiszen önmagában a kurzussal való egyet nem értés miatt az emberek zöme nem nyilvánítja ki, hogy elindulna az országos képviselőválasztásokon?

A döntés viszonylag hosszabb érlelődés eredménye, gyökerei két évvel ezelőttre nyúlnak vissza. Akkor indult Pécsett egy polgári szerveződés, amelybe hívtunk pártokat és civileket hogy közösen gondolkodjunk el a város és az egész ország jövőjéről, arról, mit tudunk mi érte tenni, hogyan tudunk ennek érdekében együttműködni. Ugyanis az már akkor is világosan látszott, hogy a pártok helyi képviselőt az országos központ irányítja, Budapesten határozzák meg, hogy mit csinálhatnak, merre mozdulhatnak. Ebből a szerveződésből jött létre a „Mind egyet akarunk” csoport. A  beszélgetések előrehaladtával egyre erősebben merült fel a kérdés, vajon a civilek és a pártok  tudnának-e közös jelöltet indítani a jövő évi választásokon. Mindenkitől kértünk, hogy állítson össze egy listát a potenciális jelöltekről, akiket terveztünk azután megkérdezni arról, hogy hajlandók-e a szerepvállalásra. Ennek a folyamatnak én voltam az egyik irányítója, s a mikor kiderült, hogy nemigen tudunk megfelelő személyt találni, aki el is vállalná a felkérést, egyre többen fordultak felém. Én jó darabig hárítottam:

nem vagyok és nem is akarok politikus lenni, de mind többek véleménye volt – vagy igazuk van vagy nem –, hogy velem lenne reális esély legyőzni a Fidesz jelöltjét.

Sok-sok vívódás után, a lelkiismeretemre hallgatva, a családommal, barátokkal egyeztetve jutottam arra a döntésre, hogy belevágok, még akkor is, ha kudarccal végződik a dolog, hiszen legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. Bár a környezetemben nem arattam osztatlan sikert, nagyon féltettek és még most is féltenek.

Nem csodálom, hiszen a rágalmazástól kezdve a karaktergyilkosságig minden benne van a pakliban. Trenírozza ennek kezelésére magát?

Erre nagyon nehéz felkészülni, mert váratlan dolgok történhetnek, s ki tudja, éppen hogyan próbálnak fogást találni rajtam? Persze már el is kezdődött, hiszen meggyőződésem, hogy Deutsch Tamás akciója már a támadás része: mint ismert, azt állította, hogy Jeszenszky Géza, Bod Péter Ákos és én már a politikai elbutulás szakaszába léptünk. Ez a szokásos Fideszes taktika: nem folytatnak érdemi vitát egy adott kérdésről, hanem állítják, azért más a véleményünk, mint a kormányé, mert sértettség, irigység és dac van bennünk amiért  nem vettek be a hatalomba. Erre a vélekedésre én azt válaszoltam,  – s ezt tudattam is Deutsch-csal –, hogy

kész vagyok leülni egy nyilvános vitára Matolcsy Györggyel és Varga Mihállyal, s ha szakmai érvekkel meg tudnak győzni, akkor meg fogom változtatni a véleményemet és csak  borászkodni fogok életem hátralévő részében.

Visszatérve a jelölt szerepének az elvi elvállalására: ezek szerint nem valamely párt ösztökélésére egyezett bele?

Elterjedt, hogy a MoMa jelöltje lennék – de ez nem így van. Már csak azért sem, mert tejesen világos, hogy csak akkor van esélyem nyerni, ha függetlenként indulok, s így minden ellenzéki párt támogatására jogosan tarthatok igényt. Várom tehát minden párt támogatását, a DK-tól a Jobbikig bezáróan. Csak így lehet legyőzni a Fidesz homogén bázisát.

Említette a Jobbikot. Vannak olyan vélemények, hogy eleve a Jobbikkal szimpatizál. Az, hogy sok más demokratikus párt – például az Ön által is emlegetett MoMa, amely, ha jól tudom elsőként állt Ön mögé – deklarálta már, hogy a Jobbikkal nem hajlandó összefogni. Ön szerint azért fű alatt mégis lehetséges ez az összefogás?

Nem vagyok Jobbik-párti, de ebben a pillanatban minden ellenzéki párt szavazatára szükség van a jelenlegi kormány leváltása érdekében. Elég, ha megnézzük a közvéleménykutatási adatokat: ma a Jobbik a második legerősebb párt. Lehet persze azt mondani, hogy ez vagy az nem elfogadható, de én tudok a DK-ban és az MSZP-ben is mondani olyat, ami nem elfogadható.

S lehet, hogy nem csak Vona és társai egyes múltbéli gondolatai, tevékenysége elfogadhatatlan, vannak gondok akár Gyurcsány esetében is.

De én vele is együtt kívánok működni a közös cél érdekében. Miként Vonával is. A magam részéről nem fogadom el egyik párt programját sem, de persze nem is azoknak a pártprogramoknak a megvalósítása az elsődleges feladat. Hanem a demokrácia helyreállítása, a fékek és ellensúlyok rendszerének a visszaállítása, a nemzeti intézmények kinevezési gyakorlatának a megváltoztatása, új választási törvény hatályba léptetése, egy új alkotmányozási folyamat elindítása. A szakmai kérdések, problémák megoldása majd csak ezek után válik aktuálissá.

Ön szerint van reális esély az ilyen széleskörű összefogásra?

Szerintem van rá lehetőség, hiszen vannak alapvető, közös célok. S nem csak lehetőség, szükségesség is van. Éppen ezért mondom, hogy aki bármely oldalon nekiáll ideológiai kérdésekkel foglalkozni ebben a helyzetben, az a Fidesz malmára hajtja a vizet, s előrevetíti a kormány leváltásának a kudarcát.

Fel kell tudni ismerni a történelmi szükségességet:

vagy újból kétharmaddal győz a Fidesz, s akkor kivezet bennünket az Európai Unióból, s hozzáköti Magyarországot az oroszokhoz, a keleti despotikus rendszerekhez, s folytatja a sorosozó, burkoltan antiszemita politikáját, vagy össze tudunk fogni, s akkor lesz egy olyan koalíciós kormány, amelyben a Jobbik – bár legerősebb pártként, de mégis – kisebbségben, tehát kontroll alatt lesz. Ez a helyzet pedig sanszot ad arra, hogy egy következő választáson – amely korábban lehetne mint a normál négyéves ciklus — már programalapon fogjanak össze a demokratikus erők. Egyébként visszatérve a Jobbikra vonatkozó kérdésére: ha a két lehetséges forgatókönyv között kell választanom, akkor egyértelműen a másodikra teszem a voksomat

A fentiek fényében különösen érdekelne, hogy az egyes nagyobb pártokkal miben ért és miben nem ért egyet. Tudna mondani példákat?

Bár konzervatív vagyok, mégis egyetértek az MSZP és a DK álláspontjával, hogy csökkenteni kell a jövedelemkülönbségeket Magyarországon, s ennek egyik eszköze lehet a progresszív személyi jövedelemadó ismételt bevezetése. Sőt, tovább megyek, bizonyos vagyoni határ felett akár vagyonadóval is segíteni kellene ezt a folyamatot. Már csak azért is – s ebben is egyetértek e pártokkal –, mert

nem piaci alapon és nem tehetségre épülve halmozódtak fel óriási vagyonok, hiszen például Mészáros Lőrinc zsenialitásával kapcsolatban van mit megkérdőjelezni – igyekeztem finoman fogalmazni.

Ugyanakkor kifejezetten elutasítom a szocialisták 13. havi nyugdíj visszaállításának az ötletét: ugyanis ez egyszerűen nem fenntartható. A nyugdíjrendszert éppen hogy normatívvá kellene tenni, a névleges számlás rendszer bevezetésével, hogy világos legyen mindenki számára, amit kap nyugdíjjáradékként, az arányos a járulékbefizetéseivel. Amúgy tovább megyek: azt is normatívvá kellene tenni, hogy a választásokat megelőzően senki ne ígérgethessen magas nyugdíjakat, a járandóság emelése minden időszakban a GDP alakulásától függjön.

Mi a helyzet a Jobbik terveivel? Mivel ért egyet, s mivel nem?

Vegyük a béruniós tervüket. Elutasítom azt a primitív értelmezést, hogy itt és most béreket kell emelni. Hiszen bért csak akkor lehet emelni, ha megfelelően nő a termelékenység.

Sokkal árnyaltabban kell kezelni a kérdést, egyébként, amikor Vona Gáborral tárgyaltam, akkor ő is árnyaltabban fogalmazott.

Az Európai Unióban is vannak olyan nézetek, hogy speciális programok kellenek, amelyek a fejlesztéseket nem a volt szocialista (tag)országok  alacsony béreire alapozzák, hanem egy hosszabb ideig tartó bérfelzárkózást előrevetítő folyamatot indítanak el, amelynek az alapja a termelékenység növelése, mégpedig a high-tech iparágak, a modernizáció, a magasabb hozzáadott érték termelésének elterjesztésével. Ellenkező esetben ugyanis úgy járunk, mint a Medgyessy kormány béremelésével az oktatásban és az egészségügyben: az sem bizonyult rendszerszintű megoldásnak.

Pont az az LMP emelne nagyon nagyot ebben a két szférában, amellyel Önt szintén „összehozták már”.

Egyetértek azzal, hogy ezek a bérek rendkívül alacsonyak, de a lóra nem úgy kell felülni, hogy megemelem az oktatásban és az egészségügyben a béreket, hanem úgy, hogy koncepciót alakítok ki, s annak megvalósításával szüntetem meg a rendszerben egyidejűleg tetten érhető forráshiányt és pazarlást. Először hatékonyan működő rendszereket kell kiépíteni, s amikor azok már jól működnek, akkor jöhet a béremelés.

Eddig viszonylag keveset beszéltünk a kormányról. Nagyon érdekelne, hogyan jellemezné az eddigi Orbán-kormányok gazdasági jellegű tevékenységét.

Ha függvényszerűen akarnánk bemutatni a problémát, s a vízszintes tengely lenne az időtengely és a függőleges az eredmény szintje, akkor azt látnánk, hogy az egymást követő Orbán-kormányok teljesítménye egyre rosszabb. Az elsőben – 1998 és 2002 között viszonylag jó gazdasági teljesítmény eredményeként viszonylag jó állapotban adták át a kormányzást a következő kabinetnek. Ha a rendszerváltás óta regnáló kormányok között kellene döntenem, akár azt is mondhatnám, hogy a legjobb címért is sikerrel indulhatott volna nálam. A második Orbán-kormány sokkal gyengébben muzsikált, de legalább valamilyen szinten végrehajtott egy gazdasági stabilizációt.

A harmadik kormányzati periódus tevékenysége ugyanakkor már egyetlen dologban merült ki: abban, hogyan tudják magánvagyonokká transzferálni az uniós pénzeket.

Teljesen lemondtak a gazdaság modernizációjáról, vagy akár arról, hogy megmentsék, de legalább feljebb emeljék a társadalmilag leszakadókat. Ez a kormány számomra az 1990 óta regnálók közül a legrosszabb. Én ezt nagyon sajnálom, már csak azért is, mert én tényleg szívvel-lélekkel az első Orbán-kormány mögé álltam, s támogattam a második Orbán-kormány hatalomra jutását, ezért is vállaltam el a Századvég kutatási igazgatói posztját. Sajnos rá kellett azonban döbbennem, hogy már nem a polgári Magyarországot akarták megteremteni, hanem egy stabil uralmat, egyébként igen hasonlóan ahhoz, amit a szocialisták csináltak, csak éppen jóval nagyobb hatékonysággal. Miként a korrupció terén, a Gyurcsány-kormány korrupciója csak gyenge kísérlet volt összehasonlítva Orbánék zseniális módon csúcsra járatott korrupciójával. Mindennek köszönhetően az ország most éppen a lehetőségeit éli fel.

Ha egy mondatba kellene sűríteni: miben látja a jelen kormány történelmi bűnét?

Gazdasági szempontból az, hogy elherdálta az uniós forrásokat, amelynek nagysága GDP-arányosan a II. Világháború utáni Marshall-segéllyel vetekszik. Nem arra használták és használják, hogy elinduljon a gazdaságban a modernizáció, a szerkezetváltás, a technikai-technológiai váltás, csupán arra, hogy legyen 3-4 százalékos gazdasági növekedés. Plasztikusan is le tudom írni, hogy mit csináltak:

kaptunk egy nagy köteg eurót, s ahelyett, hogy megszerveztük volna belőle, hogy hosszú távon legyen elegendő tüzelőanyagunk, inkább elégettük a köteg pénzt, ami finom meleget ad ideig-óráig, hiszen a papír nagyon jól ég. Ettől rövidtávon meleg lesz, az emberek is ezt érzik, és értékelik.

Abba már nem gondolnak bele, hogy soha vissza nem térő lehetőséget égettünk el. Történelmi bűn ez, hiszen ebből a támogatásból érzékelhető változásokat, felzárkózást lehetett volna végrehajtani. Ahogy tették azt például a szlovákok vagy éppen a balti államok. Gyurcsányék jó konjunkturális időszakban eladósították az országot, Orbánék pedig elherdálták az uniós támogatásokat a rövid távú növekedés által elért rövid távú politikai haszon reményében.

Ha sikerülne a kormányváltás, mi lenne a legfontosabb teendője – a fentiek fényében is – az új kormánynak?

Döntő, hogy az új kormány mennyire lesz foglya a hatalmi érdekcsoportoknak. A rendszerváltás azért ment vakvágányra, mert a kormányok hatalmi érdekcsoportok foglyai voltak – igaz, ezeket most divatos oligarcháknak vagy éppen nemzeti burzsoáziának nevezni. Ilyen volt ugyan már 2010 előtt is, de akkor Orbán bejelentette, hogy Magyarországon vége az oligarchák világának – persze közben azért csak ott ült mellette Csányi és Demján, akik szerepet játszottak Orbán hatalomra jutásában. Ha valóban egy elkötelezett szakértői kormány tud majd felállni, olyan, amely nem foglya egyetlen gazdasági érdekcsoportnak sem, akkor az könnyen össze tud állítani egy rövid távon is ható gazdasági programot.

De az szinte bizonyos, hogy kétharmadot nem tudna elérni – akkor hogyan tudna működni a megörökölt környezetben?

Ez nem nagyon számítana abban a lélektani előnyben. 55 százalékkal is csodát lehetne tenni. Arról nem szólva, hogy a nemzeti intézmények esetében olyan szabálytalanságok történtek, amelyek miatt akár feles  törvények alapján is el lehetne indítani az eljárásokat. Két dolog kiemelkedően fontos: az első, hogy hatalomra jusson az ellenzék. A másik, hogy felálljon egy olyan kormány, amely szakmai alapon tud döntéseket hozni, s nem hatalmi érdekcsoportok befolyása miatt.

El tud olyan embert képzelni, aki kész lenne egy ilyen – a Jobbikot is magában foglaló – koalíciós kormány élére állni miniszterelnökként?

Nem zárom ki. Bízom benne, hogy van olyan tisztességes jó szakember, aki az ország érdekét nézve hajlandó részt venni az Orbán-kormány örökségének a lebontásában.

Van esély a győzelemre, ha az emberek nagy többsége rádöbben arra, hogy elég volt az eddig megszokott váltógazdaságból, és nem a majdnem egyformán rossz 2010 előtti és a 2010 utáni kormányok közül kell választani.

Ha rádöbbennek, hogy ellenkező esetben jön a dél-amerikai típusú kormányváltósdi, s nem lesz valódi rendszerváltás, akkor akad majd lehetséges jelölt a miniszterelnöki posztra is, olyan aki képes kivívni a szavazók többségének a szimpátiáját. Ez nagy lecke az egész országnak.

Tehát el tudja képzelni, hogy lesz ilyen ember? És abban is biztos, hogy a pártok mögé állnának? És egyáltalán, Ön szerint már közös miniszterelnök-jelölttel kell nekifutni a választásnak?

Csak úgy van értelme a 106 jó jelölt kiválasztásának is, ha mellé tudnak rakni civil miniszterelnököt, akár egy egész árnyékkormányt, mert ez lehet hívószó arra, hogy azok is menjenek el választani, akik nem képesek egyetlen párt mellé letenni a voksukat.

Ez talán mozgósítani tudná azokat, akik azért nem terveznek szavazni, mert „úgyis mindegy”. Így lehetne választást nyerni és jelentős változásokat végbe vinni.

S ha ez a széleskörűen, a ma ellenzéki pártok által támogatott kormány bizonyos ideig korlátozott mandátumot adnának  – a demokrácia helyreállítása, a fékek és ellensúlyok rendszerének a visszaállítása, a nemzeti intézmények kinevezési gyakorlatának a megváltoztatása, új választási törvény hatályba léptetése, egy új alkotmányozási folyamat elindítása feladatával – , akkor ennek végeztével ki lehetne írni egy új választást.

Ez gyakorlatilag a MoMa 500 napos programja, nem?

Akár az is lehet a közös alap. Jómagam nem véletlenül vettem részt az 500 napos program promóciós filmjében, ahol támogattam is az elképzelést. Alkotmányozó nemzetgyűlést kell létrehozni. Ez valóban történelmi helyzet, ezért is vállalom a független jelöltséget.

Ön vállalna posztot egy ilyen kormányban?

Azt nem, legfeljebb tanácsadói szerepet akár a miniszterelnök, akár valamely miniszter mellett.

Nem tart attól, hogy ha sikerül mindez, amit politikailag tervez, akkor nem jut majd ideje az „életre”? Borászkodni, zongorázni, eleget tenni presbiteri kötelezettségeinek, s persze család, stb.?

Kétségkívül így lenne. De a vallásom  segít választ adni erre: ha a Jóistentől kaptam talentumot, akkor azzal kötelesség is jár. Akkor szolgálni kell! Ha valóban olyan helyzet lesz, hogy szükség lesz arra, amit én tudok, akkor nem szabad méricskélnem, hogy mihez lenne leginkább kedvem, hanem be kell állnom és tenni a dolgomat, hogy az ország haladjon előre.

Látatlanba, ingyen kaptam a talentumot, amivel el kell számolnom: ha jó cél érekében használtam, akkor volt értelme az életemnek.

Ha az emberek bizalmat szavaznak nekem, akkor én készen állok a köz javára tevékenykedni, s ideiglenesen lemondani a békés, nyugdíjas évekről.

Mikor lesz Budapest okos város?

Nem sok szó esik egyelőre még Magyarországon az okos város koncepcióról, bár Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje éppen most hétfőn hozta szóba a témát az Országgyűlésben elhangzott interpellációjában. Budapest 30 éven belül válhat okos várossá – vélik a budapestiek.

A Futureal-csoport és a TEDxDanubia közös budapesti interaktív rendezvényén végeztek felmérést, arra keresve választ, miként határozzák meg a jövő metropoliszai a lakóik és az egész emberiség sorsát. A környezetszennyezést, a túlnépesedést, valamint az élelmiszer-, illetve az energiahiányt tartják a legnagyobb kihívásnak a jövő metropoliszai számára a „Városok jövője, a jövő városai” című rendezvényen megkérdezett közel 100 építőipari, informatikai, kereskedelmi területen dolgozó szakember és diák.

Minden harmadik válaszadó szerint Budapest a következő 50 évben biztosan nem válik okos várossá, a többség azonban úgy véli, erre 30 éven belül sor kerülhet.

A jövő városai előtt álló legnagyobb kihívásként a válaszadók 21 százaléka a túlnépesedést, 24 százaléka a környezetvédelmet, 27 százaléka pedig az alapvető igények kielégítését – így az élelmezést, az energia- és a vízellátást – nevezte meg, de 17 százalékuk a környezetvédelem kapcsán is komoly fenntartásokat fogalmazott meg.

A jövő metropoliszai által megoldandó feladatok között a résztvevők a közlekedés nehézségeit, a zsúfoltságot, a zöld területek hiányát, illetve a légszennyezést említették a legnagyobb arányban. Minden tízedik válaszadó az okos megoldásokban, a zöld technológiákban, illetve a zöldterületek növelésében látja a városok élhetőbbé válásának kulcsát, de 20 százalék a közlekedést is a mainál hatékonyabb formában képzelné el.

Mi az az okos város?
Az okos város olyan település vagy település csoport, amely természeti és épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint a területén elérhető szolgáltatások minőségét és gazdasági hatékonyságát korszerű és innovatív információtechnológiák alkalmazásával, fenntartható módon, lakosainak fokozott bevonásával fejleszti. (A 2017. március 20-i Magyar Közlönyben megjelent az 56/2017. (III. 20.) Korm. rendelet)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!