Kezdőlap Szerzők Írta Lendvai Péter

Lendvai Péter

267 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

MSZP: csontritkulás és demencia

Lendvai Péter
-
0
MSZP: csontritkulás és demencia

Nem is tudom, honnan kellene nekifutni egy olyan elemzésnek, amely arra vállalkozik, hogy a Magyar Szocialista Párt állapotát, elmúlt esztendei állapotát akarja vizsgálni. Eleve már azt nehéz tisztázni, mi is ez a párt ma? Hiszen huszonnyolc évvel ezelőtti alapítása, gyenge parlamenti jelenléte után hihetetlen felfutás következett (1994), hogy aztán onnan kezdve csak lefelé vezessen az útja. És ez akkor is így van, ha az 1998-as vereség után – amely a Fidesz és a Kisgazda Párt összeborulása nélkül – győzelem lett volna -, némiképp váratlan sikerek következtek, kétszeri kormányalakítással, de végtelen megosztottsággal. Mondhatjuk: utoljára Horn Gyula volt képes uralni ezt a pártot, ami nem azt jelenti, hogy ő képes volt egységet teremteni, inkább csak annyit: a különböző irányokba menő pártot, a szanaszét húzó embereket képes volt olykor uralni. De már Horn Gyula regnálása alatt – és ez ma látható csak igazán – elindult a szétesés, már akkor felfedezhettük annak nyomait, aminek a végeredményét a legutóbbi választás mutatta meg igazán.

Az MSZP, már 1994-ben, megfeledkezett arról, hogy hálózatát építeni, működtetni, fejleszteni kell; igazán akkor hitte el magáról, hogy újra hatalmasra nőve kezében van az egész ország. Hát nem volt. Mert miközben a Fidesz rájött arra – főként 2002-es veresége nyomán -, hogy csak akkor lehet sikeres, ha országos hálózatot épít, megveti a lábát a legkisebb településen is, addig a szocialisták saját nagyságuk bűvöletében elrévedve a belső hatalmi rendszer megszilárdításán dolgoztak. A megyei vezetők a saját státus quo-jukat őrizték, a fővárosiak, a különböző áramlataikon keresztül pedig a dominanciára törekedtek – egymással szemben.

Erre a múltbéli kalandozásra csak azért volt most szükségünk, hogy jól lássuk: az MSZP elfáradása, a belső küzdelmek, helyezkedések kiváltotta eróziója nem most kezdődött; hiba lenne az elmúlt néhány évben látottak alapján ítélkezni. A folyamat tehát 1994-ben kezdődött, és bármily furcsa: Gyurcsány felbukkanásával erősödött tovább. Ő volt az, akire sosem tekintettek úgy, mint ős-szocialistára, olyanra, aki azonos kultúra részeként emelkedett a párt élére. (Ezt a kultúrát tessék sajátosan értelmezni, sem hely, sem tér nincs arra, hogy ezt itt és most bővebben kifejtsük, s arra főként nem, hogy megfejtsük. Elégedjünk meg annyival: ennek a pártnak igenis van egy sajátos szubkultúrája, egy olyan belső világa, ahol a párton belüli háborúk megvívása mindig fontosabb volt, a külső politikai ellenfél legyőzésénél, vagy finomabban: feltérképezésénél.)

Ezek az önsorsrontó háborúk is vezettek oda, hogy 2010-re egy végtelenül legyengült formáció hagyta maga mögött a nyolcéves kormányzást, amely kormányzás két miniszterelnöki bukást is magával hozott (Medgyessy, Gyurcsány), és amely még megosztottabbá tette a pártot. Ekkorra az MSZP végképp elszakadt a tömegektől, és bár magára még mindig nagy pártként gondolt, a valóság azonban azt mutatta: hívei könnyedén állnak át más pártokhoz, akár például a szélsőséges nézeteiről elhíresült Jobbikhoz. Újabb és újabb elnöki próbálkozások jellemezték az időszakot; nem tudott – talán nem is lehetett – egy olyan személyt találni, aki legalább annyira képes uralni a tagságot, mint Horn Gyula. A megosztottság, a különböző irányzatok immár nem ideológiai különbségeket jelentettek, nem a nép-urbánus, vagy éppen liberális-plebejus törésvonalat jelentették, hanem személyi háborúkat. Amely személyi háborúk is folyamatosan változtatták formájukat, kiterjedésüket éppen a pillanatnyi érdekek voltak a meghatározóak.

Mindezen jelenségek együttese eredményezte azt, hogy 2014-re, az ismételt kétharmados fideszes győzelem időszakára, még a legnagyobb ellenzéki pártként jutott a parlamentbe az MSZP, de valójában érzékelhető volt, hogy a lejtőn nincs megállás. Főként azért nincs, mert ehhez szükség lett volna a zsugorodás tényének felismerésére, elismerésére, ugyanakkor az építkezés megindítására. Ez azonban nem történt meg, a belső háborúk megmaradtak, legfeljebb annyiban terjedtek szélesebbre, hogy immár az ellenségek közé soroltatott az időközben MSZP-t elhagyó, önálló pártot alapító Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció is. (Most látható csak igazán, hogy az MSZP és a DK nem tudott külön-külön új híveket toborozni, a régi tagság osztódott meg, s nézett gyűlölettel a másikra.) Ennek legélesebb képviselője Botka László lett – róla bővebben megemlékeztünk már a Párbeszédről szóló elemzésünkben -, aki egészségesnek látszó küldetését azzal kezdte, hogy Gyurcsány Ferencet akarta elűzni a szocialisták – értsd: az összefogás – közeléből. Pedig Botka választása, miniszterelnök-jelöltté tétele biztató lépésnek tűnt; sikeres polgármesterként, a vidéket jól ismerő politikusként jó eséllyel indult a sikeresebb szereplés felé. Bár azért legyünk óvatosak: azok a törésvonalak, amelyek át, meg átszelik ezt a pártot, viszonylag csekély esélyt kínálnak, bárki számára. Ezzel együtt a Botka-féle koncepció, a tisztább baloldaliság fordulata, egy másik sikeres polgármester  – Tóth József – maga mellé emelése, megfelelő koncepciónak tűntek ahhoz, hogy egy erőteljesebb MSZP vágjon neki a 2018-as választásnak.

Ebből aztán semmi nem valósult meg. Nem valósulhatott meg már azért sem, mert az erők egy részét felőrölte a felesleges küzdelem az összefogásért, a közös lista, közös miniszterelnök-jelölt, az egy jelölt a Fidesz aspiránsával szemben megvalósításáért, a másik részt pedig elvitte a Botka eltávolításáért folytatott bozótharc. Amivel nem azt akarjuk mondani, hogy elkerülhető lett volna, pusztán azt jelezni: kilenc hónap úszott el úgy, hogy egy lépést sem sikerült előre tenni, sőt: a nyilvánosság másról sem hallhatott, mint ennek a megosztottságnak a különböző jeleiről. Nem folyt továbbra sem építkezés, ezzel szemben szinte visszafordíthatatlanná vált a lépülés. Nem térünk ki most olyan epizódokra, amelyek akkoriban azért uralták a nyilvánosságot: a Lattmann-féle futamra, vagy a Botka-éra utáni Gyurcsánnyal folytatott vitákra sem. Mert ugyan ekkorra már az MSZP bizonyult az ellenzéki oldalon a legrugalmasabb pártnak, ő mutatta magát a legnyitottabbnak, ez a nyitottság azonban inkább tűnt már inkább kontraproduktívnak, mint hasznosnak. (Jellemző, hogy a DK-val folytatott tárgyalásokat is a legrosszabb, pillanatban sikerült lezárni, akkor, amikor a DK a legerősebbnek mutatta magát, messze erősebbnek, mint amit az áprilisi végeredmény visszaigazolt. Ezért aztán a szocialisták egy sor olyan helyet adtak át a DK-nak, ahol a még meglévő, valamelyest erősnek nevezhető beágyazottságukról is lemondtak, csalódást, kiábrándulást okozva helyieknek, és ezzel egyszersmind kikapcsolva őket az eredményesebb kampányból.)

Ebből a perspektívából nézve súlyos vereségnek tekinthető Karácsony Gergely megjelenése az MSZP-lista élén. Egy kisebb párt vezetőjeként érkezett oda, s bármily rokonszenves politikusként lehetett őt bemutatni a közvélemény előtt, a belső elégedetlenséget csak átmenetileg volt képes csillapítani. Ma ugyan az a hivatalos kánon a szocialista párton belül, hogy Karácsony importálása jót tett a pártnak, nélküle még ez az eredmény sem született volna – csaknem minden közvélemény-kutató tíz százalék alá mérte őket -, önmagában a tény, hogy már nem találtak a vezetésre szocialistát, lefelé húzta a párt megítélését.

Nagy kérdés, hogy ezek után merre indulnak tovább. A szerény parlamenti jelenlét, ráadásul az a változatlanul létező hit, hogy a Fidesz befolyása elég erős a pártra, a vidéki hálózat szinte teljes lenullázódása nem kínál jó terepet a felemelkedésre. Még akkor sem, ha a lehetőség adott volna. Adott volna, hisz Budapest egyértelműen elutasította a Fideszt, egyéni képviselői szinten mindenképpen. Amiből viszont az következik, hogy csakis a hiteles embereken keresztül, és innen Budapestről indulhat meg a fejlődés, ha egyáltalán létezik még visszaút. A hamarosan sorra kerülő választásról egyelőre csak annyi hírlik, hogy a pécsi Tóth Bertalan látszik befutónak az elnöki posztra, arról azonban semmi információ, hogy mi a tényleges elképzelés a párttal: arccal a 2022-es megszűnés felé, vagy tovább az 1994-es úton.

Ez a tétje a kongresszusnak, és ez a tétje a mai magyar baloldalnak. Ma nehéz nem észlelni a csontritkulást, de ha e mellé még egy kis demencia is párosul, vagyis elfelejtik bevenni a csontokat erősítő gyógyszert, akkor mindannyiunk fölött győz az Alzheimer: elfelejtjük, hogy valaha létezett egy kormányzóképes MSZP.

Orbán a zsonglőr, övé a manézs

Lendvai Péter
-
0
Orbán a zsonglőr, övé a manézs

Vajon mit lehet mondai egy olyan pártról, amely sorozatban harmadszor nyeri meg az országgyűlési választásokat, ráadásul meggyőző fölénnyel, kétharmados többséggel?  Szabad-e kritikával illetni, arról beszélni, hogy antidemokratikus, minden maga alá gyűr, kiiktatja a fékeket és ellensúlyokat, formálissá teszi az ellenzék szerepét?  Nem követjük el azt a hibát, amelyre – lássuk be – hajlamosak vagyunk, és amely felmentést ad a gyengén teljesítők számára?

Nyilvánvaló, ha a szerző maga objektívnek is igyekszik feltüntetni magát, hamar lebukik, akár a Fidesz hívője, akár az ellenzéke. Az érvek, a teljesítmény értékelése, az a szempontrendszer, amellyel a témát megközelíti, nyilvánvalóvá teszi az álláspontját, az elvi megközelítését, de elfogultságait is. Olvasóink közül bizonyára többen is voltak már részesei olyan vitának, amikor egy-egy párt, politikai oldal teljesítményét próbálták értékelni; manapság sajnos nincsenek meggyőző érvek, mindig mindenre van valami válasz, amely vagy felment, vagy éppen kritizál.  Szóval, amikor most azt állítanánk, hogy mi ezúttal megpróbáljuk tárgyilagosan megvizsgálni, miként is szerepelt az elmúlt időszakban a vezető kormánypárt, aligha tetszeleghetünk az objektív elemző szerepében, pedig ezt hisszük magunkról.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ráadásul, a Fideszről szólva, különösen nehéz a helyzetünk. (Sorozatunkból tudatosan hagytuk ki a Kereszténydemokrata Néppártot, a Fidesz testvérét, az párt ugyanis a közvélemény előtt valójában nem létezik. Van ugyan egy önálló frakciója a parlamentben – sokszor kinevezéssel jutnak oda az emberek – ennek a frakciónak azonban legfeljebb annyi a szerep, amit a Fideszben ráosztanak, sem önálló véleménnyel önálló hanggal, ennek megfelelően önálló karakterrel sem rendelkezik. Külön kitérhetnénk persze elnökére, aki egyszersmind miniszterelnök helyettes volt, van és lesz, Semjén Zsoltra, de az ő legnagyobb tette is, kimerül egy szarvas svédországi leterítésében. A KDNP munkáját tehát fedje jótékony homály, szerintem így járnak jobban).

Nem vagyunk könnyű helyzetben akkor sem, ha pusztán a Fidesz munkáját vizsgáljuk. Amit sietve le kell és le lehet róla rögzíteni, az a hihetetlen fegyelem, ahogy ez a párt működik. És ezt kéretik most nem a negatív tartományba sorolni; valóban nagy erény, ha egy politikai formáció képes azt a képet mutatni önmagáról, hogy ott egység van. Igaz, hogy a napokban Lázár János arról beszélt – még ha azt a hírügynökség meg is cenzúrázta – , hogy a Fideszen belül is akadtak olyanok, akik a párt, a kormány bukására játszottak, ebből hozzánk, földi halandókhoz semmi nem jutott el. Mi legfeljebb annyit láthattunk, hogy akár a párt elnöksége, akár parlamenti frakciója óramű pontossággal hajtja végre a rá kirótt feladatot. Ez a feladat, az elmúlt esztendőt, de inkább két évet vizsgálva, nem volt más, mint tudomásul venni a központi utasítást; semmi másról nem beszélni, mint a migránsokról. (Hogy ennek milyen túlhajtásai voltak, az szinte mellékes is, mivel a közönség semmin nem rendült meg, legfeljebb a baloldali értelmiségit zavarta, ha például a bogárevés kultúrájának térhódításáról beszélt egy miniszter; mellesleg nem ebbe bukott bele. )

Hiába volt a Fidesznek gigafrakciója, és hiába vezette és vezeti a legtöbb települést ennek a pártnak a tagja, híve, a központi akarat sehol nem futott ellenállásba, a nyilvánosságot, ha netán voltak is, elkerülték a viták.

Ha tehát a Fideszt kell mérlegre tenni, nem tehetjük meg, hogy csak a saját ízlésvilágunk, politikai kultúránk, meggyőződésünk alapján hirdessünk eredményt. Igen is, meg kell állapítanunk, hogy egy modern párt csakis így működhet. Most tehát nem arról beszélünk, hogy milyen programot követ,  miként vélekedik az állam szerepéről, hogyan használja a parlamenti többségét, pusztán csak azt hangsúlyozzuk: egy kormányzó párt csak akkor lehet igazán eredményes, ha fegyelmet tud tartani.

És, ha ezen túl vagyunk, akkor állapíthatjuk meg, hogy ezt a fegyelmet nem a kollektív vezetés, a közös gondolkodás, az egységes akarat tartja egyben.  Ha nem, akkor viszont mi? Mi az a kohézió, amivel elkerülhetővé válnak azok a konfliktusok, amelyek más pártokat olyan nagy mértékben jellemeznek?  A kérdésre mi magunk sem tudjuk a választ, legfeljebb tapogatózunk találgatunk, az eddig tapasztalatainkra hagyatkozunk. Ez a tapasztalat azonban meglehetősen gyenge alapokat ad, hiszen a magyar politikai életben eleddig ilyennel nem találkoztunk; a pártokra inkább az időről időre felbukkanó belső konfliktusok, az

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

állandóan előre haladó erózió volt a jellemző. A Fidesz az első olyan csapat, amely tényleg csapatként működik, illetve ezt a látszatot tudja kelteni. Nem rendítik meg a külső támadások – a külső értsd: itthonról és külföldről érkezőként – , de még a kriminális ügyek sem. A Fideszben nincs belső bírálat, nincs belső elhatárolódás – olykor egy-egy pletyka suhan csak el, például Elios ügyben a vej időleges eltüntetéséről a nyilvánosság elől, valahova külföldre, ha tényleg ez volt az ok, és tényleg így történt -; itt összetartás, vagy hallgatás van. A Fideszt nem rendítette meg, mint hittük, sem az előbb említett Elios ügy, sem a Kósa-ügy, sem egyetlen olyan eset, amelyről azt hittük: vége a párt virágkorának.

Hát nem lett vége. Vagyis térjünk vissza a kérdéshez: mi tartja egyben a Fideszt? Bármennyire szeretnénk elkerülni ezt a választ, ki kell mondanunk: bizony Orbán Viktor. Ő az, aki egyszemélyben kézben tartja a pártot, aki dönt a konkrét helyzetek megoldásáról, arról, hogy kit tart – egy darabig – az élvonalban, és kit tol a háttérbe. Ő dönt arról is, hogy melyik helyzetre milyen kommunikációs válasz dukál, ki mit mondhat, meddig mehet el. A választások eredményét figyelembe véve azt is megkockáztatom: ő dönt arról is, hogy ki milyen „alkotmányos” költséget engedhet meg magának. Erről, belátom, mást gondoltam egy-két hónappal ezelőtt: azt hittem, kicsúszott a kezéből a vezetés, nem uralja már a helyi kiskirályokat, túl nagy konglomerátumot – ha értik mire gondolok – kell lefednie, és bár a struktúra működésének alapja, hogy minden döntés felfut hozzá, ezt már nem képes uralni, átlátni, befolyásolni. Tévedtem. Látja, tudja, de feltehetően azt is, hogy mi ennek az ellenszere.  Az ellenszere pedig az országos hálózat, a helyi emberek hűsége, kötelesség tudata, az ottani közösség feletti uralma. Ez a titok nyitja.

Akkor tehát, ha a Fideszt akarjuk értékelni, Orbán Viktort kell értékelnünk, és el kell jutnunk odáig, hogy miközben a Fidesz Magyarország legnagyobb pártja, valójában egy egyszemélyes pártól beszélünk. Egy olyan pártról, ahol az erős, karizmatikus vezető pontos szereposztás szerint osztja el a feladatokat, megvan az intelligens, a bunkó, a hátteret építő és a nőket megszólítani képes figura, és senki nem léphet ki saját jelmezéből.

Sokszor írták már le, hogy ma Orbán Viktor szinte a legöregebb politikai szereplő, harminc éve uralja a pártját, illetve azokat az embereket, akik csatlakoztak hozzá. Elemezők azt mondják: akár húsz-harminc éve is lehet még neki, kiváltképp, ha továbbra is ilyen ügyesen játszik az emberekkel. Továbbra is, mint a zsonglőr dobálja őket, tudja ki repül lefelé, és ki felfelé. Nagyjából ennyi a titka. És mindaddig, amíg fel nem bukkan egy másik zsonglőr, övé a manézs.

Szabóné kiadatási őrizetben, de ne örüljön Kósa Lajos

Lendvai Péter
-
0
Szabóné kiadatási őrizetben, de ne örüljön Kósa Lajos

Pénteken elfogták Svájcban Szabó Gábornét, az aznap kiadott nemzetközi körözés alapján. Most kiadatási őrizetben van, legfeljebb hatvan napig. Helmeczy László a csengeri csalóként elkönyvelt asszony ügyvédje azt mondja: maga sem tudja, hogy létezik-e az örökség vagy sem, de abban bizonyos, hogy Kósa Lajos nem fog örülni annak, ha Szabóné megszólal, Kósa Lajos ugyanis egyáltalán nem epizódszereplője az ügynek.

 

Tudott-e arról, hogy nemzetközivé bővítették az elfogató parancsot?

Pénteken jelent meg a nemzetközi elfogatás híre, és még aznap délután telefonáltak nekem, hogy őrizetbe vették az ügyfelemet.

Hivatalos értesítést kapott?

Nem, azok a hozzátartozók hívtak, akik vele voltak. Az őrizetbe vétel időpontjában telefonáltak, meg a svájci, egyébként magyarul tökéletesen beszélő kolléganő értesített.

A körülményekről mit tud?

Intelligensen jártak el. Azonosították a személyazonosságát, a környezetében lévő személyeket igazoltatták, és utána előállították. Hivatalos értesítést nem kaptam. Azt egyébként nem tudom, hogy egészen pontosan hol van, illetve volt az ügyfelem, de annyit igen, hogy valahol Zürich közelében.

De továbbra is ön az ügyvédje?

Persze. Engem a körözésről hivatalosan is értesített a nyomozó hatóság. Azt azonban szeretném most is leszögezni, mert emiatt támadott engem a sajtó, hogy azt állítottam, hogy Szabó Gáborné nem volt gyanúsított. Nos, szeretném tudatni, hogy akkor lesz gyanúsított egy személy, amikor ezt vele közli a hatóság. Azt is, hogy mivel gyanúsítja. De, hogy pontosan mi az, még velem a védővel sem közölte a hatóság. Ezt akkor fogja közölni, amikor alkalma lesz, vagyis akkor, ha ott lesz a gyanúsított. A jól értesült kormánypárti ajtó emlegeti, hogy Szabónét háromszor is megidézték. Elmondanám, hogy az idézések olyan időpontban érkeztek, amikor vagy nem volt itthon, vagy a megadott idézési időpont után érkeztek. Különben én is hasonlóan jártam, bár két alkalommal én megkaptam időben. Akkor értesítettem is az ügyfelemet, hogy rendezzék a hagyatékot. Akkor azt ígérték, hogy hamarosan eljuttatnak hozzám  dokumentumokat, és rövid időn belül az utalások is  megindulnak. Nekem e pillanatban kétféle információm van: az egyik szerint megkezdődtek az utalások, a másik szerint nem. Tehát erről nem tudok pontos információval szolgálni.

Most mivel gyanúsítják Szabó Gábornét?

Nyilván csalással.

Ennek  mi volna a lényege?

Az, hogy Szabó Gáborné, a külföldi hagyatékra való hivatkozással kért kölcsön pénzeket, és ezeket nem adta meg. De abban az esetben, ha ez a hagyatéki pénz meglesz,és ő képes lesz megadni a tartozásait, ez a csalás már nem tekinthető létező gyanúnak, vagy vádnak.  Szóval egyszerű a dolog: ha van hagyaték, akkor nincs csalás, ha nem, akkor igen. Én ezt szorgalmaztam az ügyfelemnél: ha megnyílik a hagyaték, haladéktalanul törlessze az adósságait.  Sőt, a Kiskun-Tender esetében én kerestem meg a végrehajtót, hogy közöljék velem, napra pontosan, hogy mennyivel tartozik nekik Szabóné. Ő egyébként ügyvédi letétbe akarta utalni a pénzt, én azonban erről hallani nem akartam, ugyanis az adósságot közvetlenül az érintettnek kell utalni, nekem csak a banki igazolásra van szükségem, hogy azonnal vihessem a Nemzeti Nyomozó Irodához. Azt egyébként látom, hogy a hatóság nagy szorgalommal gyűjtögeti össze azt is, ami szerintem nem csalás. Van olyan sértettje – a sértettet idézőjelben értem – az ügynek,  akit már többször is kihallgattak, és azt mondta, hogy ő nem kíván feljelentést tenni, hogy nem kéri a pénzt, pedig nem kis összegről van szó. Azt nyilatkozta: ő úgy tudja, hogy ez a hagyaték előbb-utóbb meg fog oldódni, és vele rendezni fogja Szabóné a kölcsönt. És mi van, ha még sem, kérdeztem tőle, meg nyilván a nyomozó is, azt válaszolta: akkor így jártam. De én akkor sem fogok feljelentést tenni.  Ehhez képest, a körözési értesítőben ez a legjelentősebb összeg.  Szóval ez is alapja a nyomozó hatóságnál annak,hogy Szabóné elkövette a csalást. Nem furcsa, hogy a károsult azt állítja, hogy őt nem károsították meg, de a hatóság ezzel nem törődik. Ez akkor is különös, ha egy miniszter fenyegetőzik feljelentéssel. És még annyit: a police.hu-n keresgetik a károsultakat. Könyörgöm: a károsultakat keresgélni kell? Ha van károsult, az fog jelentkezni. Hát igen, nagyon nagy vehemenciával vetetett bele magát az ügybe a rendőrség, mert tudjuk, hogy kiről van szó.

Kósa Lajos a sértettek között szerepel?

Nem. Legalábbis a körözési  értesítés szerint nem.

Kósa tehát nem szereplője az ügynek?

Nem látom a nevét. De őt mivel csapták be?

Azért kérdezem, mert Kósa Lajos nyilatkozta, hogy feljelentést tesz a nő ellen.

Vajon miért? Talán kevesellte a nyolcszáz milliót? Nincs kedvem vele viccelni, de miért tesz ő feljelentést? Lehet itt most a jobboldali sajtónak tapsolni, meg ajnározni a nyomozó hatóságot, hogy milyen ügyes meg gyors volt, de nem biztos, hogy olyan sok köszönet lesz abból Kósa Lajosnak, ha ez az asszony megszólal. Én beszéltem ezzel az asszonnyal, ezért állítom, hogy nem biztos, hogy olyan nagyon fognak neki örülni, ha megszólal. Egy biztos: nem játszott ebben az ügyben epizód szerepet Kósa úr.

Mennyi ideig tarthat az ügyfele kiadatása?

Úgy tudom maximum hatvan napig, az biztos, hogy Szabóné nem fog belemenni a rövidített kiadatásba.

Ön továbbra is marad az ügyvédje Szabónénak.

Igen. Megkaptam a körözési értesítést is. Ezt csak azért említem, mert ebben nem szerepel a sértettek között Orendi Mihály, miközben a Pesti Srácok írása szerint Orendi Mihályt is lehúzta Szabóné, húszmillió forinttal.

Egyébként Szabóné a legutóbbi, Független Hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, hogy a pénz nagyobbik része május másodikán érkezik. Most ezzel mi van, mi lesz?

Hát ez nagyon nehéz számomra is, mert az időpontok állandóan tolódtak. Tehát nem tudom, mi az igazság. A Svájcban élő kolléganő szerint a komolyabb összegek utalása ott lassabban történik meg, mint itthon.

Szabóné most Svájcban van őrizetben, ugye?

Igen. Kiadatási őrizetben van.

Ez Magyarorszag: korrupció nélkül nem lehet érvényesülni

Lendvai Péter
-
0
Ez Magyarorszag: korrupció nélkül nem lehet érvényesülni

Ha bennünket innen elüldöznének, az mindenképpen új mélységet jelentene a jogállamiság romlásának folyamatában… Hat évig voltam a Figyelő főszerkesztője. Rossz látni, hogy idáig süllyedt a lap. Tudjuk, hogy kormányzati szócsővé vált az újság, de ez a listázás, hogy mi Sorosnak az emberei meg zsoldosai lennénk, megint olyan szakmai és morális mélység, amit nehéz ép ésszel értelmezni – a többi között ezt mondta Martin József Péter a Transparency International ügyvezető igazgatója, a Corvinus Egyetem oktatója a Független Hírügynökségnek adott interjújában.

 

Önök veszélyben vannak?

Mindenki valamilyen szinten veszélyben van, aki kritikus a kormánnyal. De hogy pontosan hol található ez a szint és pontosan mi is a veszély, az nehezen meghatározható, mert napról-napra változik.

Azért is kérdezem, mert a Nyílt Társadalom Alapítvány költözni készül Magyarországról, de egy olyan szervezet számára, mint a TI, amely a korrupciót vizsgálja az adott országban ez nem lehet pálya…

Mi nem tervezünk elköltözni. Mi itt akarunk, és remélem itt is fogunk működni. Betartjuk a törvényeket, valamint az átláthatóság minden írott és íratlan szabályát.

Ez ma Magyarországon elég?

Nagyon bízom benne, hogy elég. Ha bennünket innen elüldöznének, az mindenképpen új mélységet jelentene a jogállamiság romlásának folyamatában. Akkor már végképp nem beszélhetnénk demokráciáról.

Azt mondta, hogy a TI is kormánykritikus szervezet, pedig azt gondolnám, hogy az önök feladata a korrupció megakadályozásának segítése, illetve a meglévő feltárása. De mert hazánkban állami szintre emelkedett a korrupció, így jogos a kormánykritikusság. Ez egyébként magyar sajátosság, vagy általánosnak mondható a világban?

A TI valóban kritikus, de nem csupán ezt a kormányt, hanem az előzőket, azaz a  baloldaliakat is kritizálta. Csak példaként említem, hogy 2008-ban ez a szervezet mondta ki, hogy intézményesült a korrupció Magyarországon. Egy ilyen szervezet – épp úgy, mint a szabad sajtó – a világon mindenhol kritikus a kormány egyes intézkedéseivel kapcsolatban, a mértékek persze különböznek. Ráadásul van mit kritizálni, súlyos a helyzet a korrupciót illetően. Ezt nem pusztán mi gondoljuk így, a nemzetközi szervezetek, az üzleti szféra és a magyar lakosság is egybehangzóan így vélekedik. Rengeteg felmérés támasztja alá ezt az állítást. Magyarországon ráadásul a korrupció és az állami működés összeér.

Továbbra is kérdezem: mennyire általános az, ami ma Magyarországon történik? Máshol is találkozunk ennyire felülről vezérelt korrupcióval?

A magyar eset az Európai Unión belül egyedülálló. Sehol nincs ennyire centralizált politikai és gazdasági rendszer. A korrupció pedig ezt a központosított mintázatot követi. Világszinten azonban számos hasonló ország akad, például Latin-Amerikában vagy Ázsiában. Ezek a rendszerek valahol a liberális demokrácia és a diktatúra között helyezkednek el.

Önnek van személyes kötődése Soros Györgyhöz?

Soha nem találkoztunk, de még csak telefonon sem beszéltünk egymással.

És a szervezetnek?

A szervezet a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézet nyilvánosan meghirdetett pályázatain többször is nyert támogatást egyes konkrét projektekhez.  A teljes éves költségvetésünknek mindössze 13 százaléka jön a Nyílt Társadalom Intézettől.

Cserébe mit kell adniuk?

Megvalósítjuk a megnyert pályázatokat.

Például az illegális bevándorlók támogatását?

Ez a szervezet soha nem foglalkozott a bevándorlással. A TI mintegy kilencven országban működik, és mindegyik tagozat a korrupció ellen küzd, illetve az átláthatóságot igyekszik előmozdítani.

Nem foglalkozunk bevándorlással és menekültüggyel. Némi malíciával azt mondhatom, hogy a bevándorlással akkor foglalkozunk, ha a letelepedési kötvények ügye előkerül. De ugye ez egy teljesen más kontextus…

Akkor hogyan érintette Ön, amikor a munkatársait meglátta a Figyelő listáján?

A munkatársaimat és persze saját magamat is. Mondhatom: nagyon szomorúan. Számomra ez különösen az, mivel korábban hat évig voltam a Figyelő főszerkesztője. Rossz látni, hogy idáig süllyedt a lap. Tudjuk, hogy kormányzati szócsővé vált az újság, de ez a listázás, hogy mi Sorosnak az emberei meg zsoldosai lennénk, megint olyan szakmai és morális mélység, amit nehéz ép ésszel értelmezni. Szomorú, hogy ide jutott a magyar közélet és a kormánypárti sajtó.

Volt némi riadalom a kollégaiban?

Volt ilyen, de aztán közös erővel úrrá lettünk ezen.

Számít-e arra, hogy ez a kormányzati nyomásgyakorlás tovább fokozódik?

Két lehetőséggel számolok. Az egyik valóban az, hogy tovább fokozódik a nyomás, és a lejtőn nincs megállás. Ennek a végső fázisa akár az is lehet, hogy elüldözik a civil szervezeteket Magyarországról. A másik szcenárió a húzd meg, ereszd meg állapot. Először bekeményítenek, aztán kiengednek, majd újra jön a keménykedés, és így tovább…

Azzal tehát nem számol, hogy ezzel a politikával felhagyna a kormány?

Ezt persze nagyon szeretném, de egy szervezet vezetőjének mindig realistának kell lennie. Az április 8-a utáni jelek nem a konszolidációra utalnak. Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány minden kritikus hangot ellenségnek tekint. Nem vitapartnernek, hanem ellenségnek. Ebbe a körbe tartozik a nem-kormányzati szervezeteken túl a megmaradt szabad média, a még mindig független bíróságok, és adott esetben akár az önkormányzatok is. Ez a négy utolsó bástyája maradt a demokráciának.

Hogyan mérhető az önök munkájának a hatékonysága?

Nem könnyen. De sok mindent elértünk, amire nagyon büszkék vagyunk. Az egyik leglátványosabb ezek közül, hogy a közérdekű adatok megismerése iránt nagyon sok pert indítunk, és ezeket rendre meg is nyerjük. Kiváló jogászokkal dolgozunk. Nekünk köszönhető például, hogy tudjuk, mire ment a jegybanki alapítványok pénze, ma már majdnem teljesen tisztán látunk a letelepedési államkötvények ügyében, és a társasági adókedvezmények, a sportnak juttatott úgynevezett  „tao-pénzek” átláthatósága ügyében is nagyon komoly eredményeket értünk el. A munka még egyik fronton sem ért véget, tehát megyünk tovább.

A közérdekű adatokért folytatott pereken keresztül nyilvánosságra hozunk olyan információkat, amelyek korábban nem voltak ismertek a közvélemény előtt.

Folyamatosan tárjuk fel az érdekkonfliktusokat, olyan eseteket, amikor közszereplők vagy kormányközeli oligarchák indokolatlan előnyhöz jutnak. Friss ügy, hogy Semjén Zsolt vadászata kapcsán nehezményeztük, hogy a vagyonnyilatkozata hiányos és emiatt többféle hatóság eljárását is kezdeményeztük. Mindemellett elemezzük és kutatjuk a korrupciót, továbbá az EU megbízásából két nagy közbeszerzési eljárást monitorozunk, és szakmai konferenciákat is szervezünk. A szabad sajtó megmaradt részében véleményt formálunk, közzétesszük a feltárt adatokat.

De hát látjuk, hogy ebben az országban mennyit érnek a nyilvános információk: kétharmadot a Fidesznek.

Ez egy következmények nélküli ország. A mi szerepünk ott véget ér, hogy nyilvánosságra hozzuk az általunk feltárt tényeket. Utána valóban többnyire nem történik semmi.

A karaván halad,…

Így van. Két vonalon sem történik semmi. A magyar ügyészség úgy látszik, nem olvas újságot, mondom némi iróniával, sőt, és ez még rosszabb, a hivatalos feljelentésekben írt tényektől sem hagyja magát zavartatni. A bűnüldözés, amely egyébként a kormány feladata, teljességgel elveszítette azt a szakmai függetlenséget, ami a hatalomhoz köthető visszaélések és az állami korrupció egyéb formáinak a tisztességes feltárásához szükséges. Az elmúlt három évben például az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) negyvenegy esetben tett javaslatot arra, hogy a magyar hatóságok vizsgálják ki az Európai Unióból származó pénzekkel kapcsolatos szabálytalanságokat, és ebből mindössze három esetben emelt vádat a magyar ügyészség, ráadásul abból egy a négyes metró volt, ami az előző, baloldali kormány ügye. Ez és más példák, így

a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak a közpénzherdálásai ügyében tanúsított tétlenség elég egyértelműen mutatják, hogy a magyar ügyészség a magas szintű korrupciós ügyekben az igazság kiderítésénél és az elkövetők felelősségre vonásánál előbbre valónak tartja a kormányhatalom érdekeit.

Ezt a tapasztalatot erősíti a letelepedési államkötvények ügye is, amely miatt egy normális országban az ügyészség minimum elkezd vizsgálódni, itt azonban semmi nem történt. Hiába tettünk feljelentést, elutasították. A másik  terület, ami legalább ennyire súlyos, a társadalom érdektelensége. Nincs meg az az elemi felháborodás a korrupciós ügyekben, ami a demokráciákban általában megszokott.

Ha röviden összefoglalható: mi derül ki azokban az ön által említett konkrét ügyekben?

A letelepedési államkötvények ügyében az, hogy miközben ilyen konstrukció sok országban létezik, de mindenhol közös, hogy az állam ebből jól jár, Magyarországon az adófizetők pénzéből a kötvényforgalmazó közvetítő cégek gazdagodnak. Ezek a cégek egy kivételével offshore hátterűek, és többnyire kínai és orosz állampolgároknak értékesítenek magyarországi letelepedésre jogosító állampapírokat. Amúgy teljesen felesleges a létezésük.

Csak a politikai korrektség miatt nem említ politikai szereplőket, mint haszonszerzőket?

Csak arról szeretek beszélni, amiről van bizonyítékunk. Arról van, hogy az említett cégek nagyjából hatvanmilliárd forintot kaptak a magyar államtól.

Arra is van bizonyíték, hogy ki bízta meg őket, nem?

A magyar országgyűlés bízta meg őket. A gazdasági bizottságot be is pereltük a megbízás körülményeivel kapcsolatban, és a pert meg is nyertük, az adatokat is megkaptuk. Ebből azt tudtuk meg, hogy a parlament meglehetősen nagyvonalúan bánt a letelepedési kötvények forgalmazására irányuló engedélyekkel, mondhatni, még azt a kevés előírást sem tartotta meg az engedélyezési eljárásban, amit a törvény amúgy megkövetel. Az ügyben hivatali visszaélés miatt feljelentést tettünk, de az ügyészség bűncselekmény hiányában nem indított eljárást. De folytatom a választ a kérdésére. A jegybanki alapítványok ügyében az derült ki, hogy ezek a szervezetek több esetben is a kormányközeli szereplőknek juttattak közpénzt, például egy baráti cég ugyanazt az egyébként nem túl magasröptű, hivatkozások nélküli tanulmányt eladta öt alapítványnak, több mint százmillió forintért. Ez az alapítványosdi önmagában intézményi nonszensz, mi ezt először 2014 szeptemberben szögeztük le, a jegybanknak ugyanis nem feladata a pénzügyi oktatás megújítása. Ha még emlékszünk rá, ez volt ennek a közel 300 milliárd forintnyi akciónak a fedőtörténete.

Ennek volt az alfejezete a közpénz jelleg elvesztése…

Így van. A jegybank sokáig állította, hogy az alapítványok nem közpénzt kezelnek, aztán a közérdekű adatkéréseinket megakadályozandó megalkották a titkosítást célzó törvényt, amelynek „mottója” szállóigévé lett: elvesztette közpénzjellegét. Ebben az esetben, talán utoljára az elmúlt nyolc évben, működtek a fékek: a köztársasági elnök nem írta alá a törvényt, az Alkotmánybíróság pedig megsemmisítette a titkosító passzusokat. De, ha már közpénz jelleg: igaz ez a tao-pénzekre is, ott is hosszú ideig vitatkoztunk a kormányzattal, hogy ez közpénz-e vagy sem, noha ott is evidens, hogy közpénz. A cégek ugyanis nem az adózás utáni eredményükből támogatják a sportegyesületeket, hanem az adózás előttiből. Itt nagyjából 530 milliárd forintról beszélünk 2011 óta, ennyi pénzzel jutott kevesebb a költségvetésbe. Nem állítom, hogy ez mind korrupció, és azt is elismerem, hogy az utánpótlás-nevelésre is sok jut ebből a pénzből. Nekünk nem az a gondunk, hogy a kormány ilyen mértékig támogatja a sportot – ez ideológiai kérdés, amivel a TI nem foglalkozik –, hanem az, hogy egyrészt mindez átláthatatlanul történik, másrészt a támogatás elszakad a teljesítmény elvtől. Nem azok a klubok kapják a legtöbb pénzt, amelyek a legjobban teljesítenek, hanem azok, amelyek politikailag a leginkább beágyazottak. A támogatottak bajnokságát Felcsút vezeti, miközben az igaziban gyengén teljesít.

Gondolom a konstrukcióval van baj, hisz az teremti meg a lehetőséget, hogy Felcsút kaphassa meg a legtöbb pénzt.

Igen a konstrukcióval van baj. Felcsút mellett Kisvárda és Mezőkövesd, azaz Seszták és Tállai birodalma is nagymértékű támogatáshoz jut.

Ez az ügy is rendesen elhúzódott, és még nem látjuk azt a részletét, amely megmutatná: mennyi állami támogatáshoz, pályázati pénzekhez jutnak azok a cégek, amelyek nagyvonalúan támogatják a sportot.

Még valóban nem látjuk; mi azt pereltük, hogy mely cégektől jönnek a tao-pénzek, és meg is nyertük ezeket a pereket. Egyelőre hiába van jogerős bírósági döntés, még nem teljes körű az adatszolgáltatás. De megyünk tovább. Ha megkapjuk az összes adatot, akkor jöhet az a vizsgálat, hogy ezek a cégek véletlenül nem nyertek-e többet az utóbbi időben a  közbeszerzéseken.

És, ha kiderül, hogy igen, akkor a Fidesz a következő választást már három harmaddal nyeri… De, ha már itt tartunk: a TI döntően támogatásokból él, ám egy olyan országban, ahol korrupció állami szintű, ki mer támogatni egy ilyen céget?

Pontosítanék: alapvetően projektekből élünk. A legnagyobb támogatónk, az Európai Unió, amelynek Magyarország az egyik tagállama, ezért is abszurd az, hogy a kormány e projektalapú, nyílt pályázatokon elérhető forrásokat is külföldinek tekinti. Ilyen alapon persze a magyar kormány a legnagyobb külföldről támogatott szervezet. Az éves költségvetésünk több, mint ötven százaléka származik az uniótól, közvetlenül Brüsszelből, az Európai Bizottság egyes főigazgatóságitól és az OLAF-tól. Vannak persze céges támogatóink is, de nem sok. Nagyon óvatosak a vállalatok. Volt egy erre vonatkozó kutatásunk is, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a cégek többsége a jelenlegi helyzetben az alkalmazkodás, hogy ne mondjam a behódolás stratégiáját választja. Vannak persze kivételek.

Összefoglalóan megállapíthatjuk-e azt, hogy ma Magyarországon a korrupció feltárása nem érdeke az államnak, a választások alapjáén mondhatjuk, hogy nem érdeke az embereknek, és a kormány túlsúlya miatt nem érdeke a cégeknek. Vagyis: a korrupció feltárása senkinek sem az érdeke.

Ez provokatív állítás, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs benne igazság. Ezzel együtt picit árnyalnám a kijelentést, főleg a második pontot. Az államnak valóban nem érdeke, hiszen rendszer-szintű korrupcióról beszélünk, néhány korrupciós csatorna pontosan azért jön létre, hogy ki lehessen szivattyúzni a közpénzt a haveri magánzsebekbe. A cégek az alkalmazkodó stratégiát választották; egyszerűen félnek attól, hogy elesnek üzletektől, vagy, ha kritizálnak, akkor valamilyen retorzió éri őket. Az alkalmazkodásban az is benne van, hogy az üzleti szféra jelentős része – legalábbis rövidtávon –  elégedett a kormány gazdaságpolitikájával. Csak egy példa: a GKI bizalmi indexe történelmi csúcson van… Úgy fest, a vállalatok egyelőre megtalálják a számításukat. A gazdaság jelentős részét ugyanakkor áthatja a járadékvadászat, az állami javakhoz, elosztáshoz, szabályozáshoz való baráti hozzáférés, befolyásolás. Ma Magyarországon az egyik legjobb üzleti befektetés az, ha az ember „barátja” lesz a kormánynak. A legbonyolultabb az állampolgárok kérdése. Az nem igaz, hogy az embereket egyáltalán nem érdekli a korrupció. A mi felméréseink ennek az ellenkezőjét mutatják, tisztában vannak az emberek azzal, hogy a korrupció ma nagyon súlyos probléma Magyarországon. Még azzal is tisztában vannak, hogy az állami korrupció is jelentős, sőt azzal is, hogy ez nincs így jól. Csak azt gondolják, hogy nálunk ez az élet rendje. Business as usual. Ez így volt, így van, és így is lesz, kormányokon átívelően. Az évtizedek során kialakult a tanult tehetetlenség. Az átlag magyar úgy gondolja, hogy aki hatalomra kerül, az szükségképpen korrupt lesz, és ezzel rögtön felhatalmazva érzi magát a – saját szintjén – a kisebb mutyikra. Az, hogy közben változik a korrupció természete, mondjuk az elmúlt nyolc évben végletesen központosítottá vált, az az emberek nagy részét már nem érdekli. Némi reménysugarat jelent, hogy nem gondolják, hogy nincs korrupció. A gyógyulás első feltétele a betegségtudat.

Van azért ennek egy rosszabb ága is: látják, hogy ma az van Magyarországon, és azt gondolják, hogy eszerint kell élni.

Így van. Egy felmérésünk szerint a fiatalok 71 százaléka is azt mondja: korrupció nélkül nem lehet érvényesülni. Láthatóan a korrupt, de legalábbis az ügyeskedő, kiskapukat kereső mintákhoz, tapasztalatokhoz, kultúrához alkalmazkodik az emberek többsége. Egyéni szinten ez persze érthető, makroszinten viszont több mint problémás. Persze mindebben óriási a mintanyújtó elit felelőssége. Van egy olyan felmérésünk is, amelyben azt a kérdést feszegettük, hogy jelentenék-e az emberek azt, ha korrupciót észlelnének. Mindössze 21 százalékuk jelentené. Ez nagyon alacsony arány, gyakorlatilag Oroszországgal, Ukrajnával állunk egy szinten e tekintetben. Amikor megkérdeztük tőlük, hogy miért nem jelentenék, a domináns válasz az volt, hogy úgysem történne semmi. A második leggyakoribb válasz az, hogy félnek.

Amikor annak idején, a Figyelő főszerkesztőségét otthagyva nyilván nem gondolta volna, hogy egy skarlát-betű kerül a homlokára…

Valóban nem gondoltam. De erőt ad, hogy kollégáimmal, kiváló csapattal  a partnereink, donorjaink által elismert magas színvonalú szakmai munkát végzünk, tény és értékalapon. Jó ügyért dolgozunk, az ország, a közjó érdekében.

Egy ember, akit nem véd az államtitok

Lendvai Péter
-
1
Egy ember, akit nem véd az államtitok

Tíz éve folyamatos pereknek van kitéve, de beszélni alig beszélhet róluk, mert amivel vádolják, az államtitok – ez derül ki abból a beszélgetésből, amelyet a Független Hírügynökség folytatott Szilvásy Györggyel, volt titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterrel. Az utolsó ügy, az úgynevezett kémper ugyan lezárul, méghozzá jogerős felmentő ítélettel, ám az ügyészség felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. Hogy mi lesz belőle, még nem tudni, még az is elképzelhető, hogy minden kezdődik elölről. Mert az ügyészég nem nyugszik. Nem hagyja őt, de a családot sem.

 

Amikor először beszéltünk a hírről, hogy az ügyészség felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, az ön, az önök ügyében, azt mondta, hogy még semmiféle hivatalos értesítést nem kapott róla. Azóta sem?

Most kaptam meg, ön látja először postai értesítést; a Kúria adta fel, tehát valószínűleg ebből fogok értesülni a dologról. Az ügyvédem persze tájékoztatott arról, hogy milyen eljárás várható.

Mikor is kezdődött ez a bizonyos „kémper”?

2011-ben kezdődött.

Mikor érzete úgy, hogy le van zárva, maga mögött hagyta ezt az egészet?

Én mindig a legrosszabbra készültem. Amikor legelőször meggyanúsítottak, 2009-ben  – az egy másik ügy volt -, én azóta mindig a legrosszabbra készültem. Most is. És miután a felülvizsgálati lehetőség az egy létező jog, készültem erre, hogy ez be fog következni. Természetesen titkon reméltem, hogy a jogerős ítélettel lezárult a procedúra, de ezt csak nagyon titkon. Inkább tényleg azzal kalkuláltam, hogy ez be fog következni.

Azért, mert ismeri ezeknek az ügyeknek a mechanizmusát, tudja, hogy a vádhatóság nem akar veszíteni?  Vagyis úgy zárult le ez hétéves tortúra, hogy bebizonyosodott nem kém, nincs bűncselekmény, sem ön, sem a társai nem követtek el semmit.

Az utolsó fordulóban már nem kémkedéssel vádolt az ügyészség, hanem azzal, hogy a feljelentési kötelezettségemet elmulasztottam. A részleteket nem mondhatom el, mert azok titkosítva vannak. Azt azonban igen, és talán érdemi körülménynek is számít az ügyben, hogy az a téma, amiről ez a per szól hét éve, egyáltalán nem új: annak idején, 2008-ban, amikor még funkcióban voltam, kivizsgáltuk, hogy úgy mondjam, tokkal vonóval. Vagyis, amit elővettek az egy kész anyag volt 2008-ban. Erre mondják azt, hogy én nem tettem feljelentést, illetve elmulasztottam feljelentést tenni. Pedig akkor, még 2008-ban, az összes illetékes azt mondta, hogy nem történt bűncselekmény, és ezt erősítette meg immár jogerősen is a bíróság 2017-ben, vagyis nem mulaszthattam el a kötelességemet megtenni. Tehát a végén már ez volt a módosított vád, és éreztem, hogy az ügyészség még lépni fog.

Mert?

Mert fontos számára, hogy legalább egyszer, egy ügyben elmarasztaljanak engem.

Mit lehet különben elmondani a nyilvánosság előtt ezekről az ügyekről, amelyekben Önt meggyanúsították, ha amúgy az anyagok titkosak?

Két titkos ügyem volt: ez, illetve volt még egy, aminek csak a tényéről beszélhetek, hogy abban meg voltam gyanúsítva, de az abban a szakaszban el is halt, nem lett belőle vádemelés.

Ennek ellenére nem mondhatja meg, hogy miről van szó?

Nem, csak annyit mondhatok, hogy egy ügy. Ezen felül volt az elhíresült, UD Zrt.- ügy, még 2009 áprilisából. Ez volt ugye az a szervezet, amely a Fidesz, úgymond, árnyék titkosszolgálati háttere volt. Miután lebukott a társaság, a Fidesz indított ellenem, meg Laborcz Sándor ellen egy olyan támadást, amelyet az ügyészség segítségével jogi útra tereltek. A büntető ügy a személyiségi jogok megsértése körül forgott.  Többszörös eljárás volt az is, első fok, másodfok, visszaeső első fok, másodfok, de ez  mindig felmentéssel zárult le. Amikor már látszott, hogy az UD Zrt-s esetből nem lesz semmi, akkor meggyanúsítottak egy magántermészetű ügyben, ama bizonyos faültetésről van szó, ha emlékszik még rá. Ez a kreálmány is jogerős felmentéssel záródott, majd jött ez a kémper. Első fok, másodfok, visszaeső első fok, másodfok, és most felülvizsgálati kérelem. Az elsőfokú, debreceni ítélet elmarasztalt, még az eredeti vádban, de olyan formai és tartalmi hibái voltak az ítéletnek, ami miatt a másodfok nem tehetett mást, mint visszaadta első fokra, Kaposvárra. Ott felmentettek, ez történt másodfokon is. Az ügyészség közben módosított a vádon: már nem felbujtóként, hanem feljelentési kötelezettség elmulasztásáért vádolt meg. Hogy most mi van a felülvizsgálati kérelemben, azt nem tudom, még nem láttam.

Ha nagyközönségnek röviden el kellene mondania, hogy mi az ügy a kémperben, akkor mit mondana?

Hát abban semmi sem nyilvános. Mint említettem, egy olyan ügyről van szó, amelynek a körülményeit mi annak idején kivizsgáltuk, és következményei is voltak.

Azaz?

Azt nem mondhatom el, mert nem nyilvánosak. Ugye itt egy 2007-2008-as vizsgálatról van szó, amelyet 2010-ben, a kormányváltás után elővettek, mégpedig azzal az egyértelmű céllal, hogy a Laborczot és engem levadásszanak. Laborcz egyébként csak kisebb mértékben volt benne, Galambos Lajos volt az elsőrendű vádlott.

De miről szól az ügy?

Ismétlem: azt nem mondhatom el, mert titkos. Hoztak persze belőle részleteket, de ezt mind a kormányzati sajtó csinálta. Náluk ennek nincs következménye, de ha én mondanám el, annak lenne. A kormányzati sajtóban egyébként a legtöbb állítás hamis volt, talán ezért nem indult ellenük eljárás államtitoksértés miatt.

Ön meg nem tudja cáfolni…

Nem tudom cáfolni, mert akkor ugye megint ott vagyunk az államtitoksértésnél. Annyit tudok mondani róla, hogy nem igaz. Amúgy hajmeresztő összeesküvés-elméleteket tartalmazó írások jelentek meg a kormánysajtóban, mégpedig azért, hogy valahogy elfogadtassák a hazai és a nemzetközi közvéleménnyel, hogy itt valóban kémkedésről van szó. Ha ugyanis azt írták volna le, amit mi kivizsgáltunk, abból nehezen lehetett volna kihozni azt, hogy engem, meg a többieket vezetőszáron, bilincsbe verve vigyenek el. Évekkel később, amikor már senkit nem érdekelt, hogy mi van velünk, illetve a felmentő ítélet sem, akkor már a háttér sem volt fontos.

Mennyi időre van titkosítva az ügy?

Azt hiszem negyven évre.

Ha viszont azt mondja, hogy a felmentő ítélete már nem volt érdekes senki számára, miért érdeke most bárkinek felmelegíteni az ügyet? Pláne, hogy már nem is kémkedés a vád.

Nekem úgy tűnik, most már csak az ügyészségnek áll az érdekében ez a felmelegítés.

Az ön szerepe elsősorban azért volt fontos, hogy utolérjék valahogy Gyurcsány Ferencet?

Közvetve mindenképpen. Szempont lehetett, hogy ha már Gyurcsányt személyesen nem tudják, akkor a második emberét el lehet kapni.  Ennek ugyebár az lett volna a jelentősége, hogy a második ember csak úgy csinálhat bármit, hogy az első is tud róla. De engem folyamatosan támadtak és üldöztek, előtte is. Volt például még egy büntetőügy, amelybe engem is bele akartak keverni, de, amikor nem sikerült, és első fokon a vádlottakat felmentették, nem is fellebbezett az ügyészség. Vagyis, nélkülem már nem volt érdekes. És, sajnos, a testvéremre is kiterjesztették ezt a hajtóvadászatot, már nyolc éve ő is büntetőeljárás alatt él, „természetesen” koholt vádak alapján.

Arról lehet-e beszélni, hogy a kúria vajon akceptálja-e a felülvizsgálati kérelmet?

Az ügyvédek szerint, ha az ügyészség ilyen kéréssel fordul a Kúriához, akkor mindenképpen tárgyalnia kell. Az ügyvédem szerint szakmailag nonszensz a felülvizsgálati kérelem, de még ő sem látta, hogy mi van leírva.

Az is bekövetkezhet, hogy újra bíróság elé kell állnia?

Ezen a mostani tárgyaláson nem kell megjelennem, de természetesen el fogok menni. A Kúria dönthet úgy, hogy elutasítja a kérelmet, de akár vissza is adhatja az egész ügyet újratárgyalásra. 

Ad abszurdum, elindulhat az egész elölről?

Annyira alapos tárgyalások volt ezek, mind első, mind másodfokon, annyira részletesen mindenre kitértek, hogy nem létezik, hogy törvénytelenséget követett volna el a bíróság. Mert csak ebben az esetben van helye a felülvizsgálati kérelemnek. De ad abszurdum, ahogy mondja, még azt is lehet képzelni, hogy elindul minden a kezdetektől.

Sokat mosolyog, én gondolom kínjában, amikor erről az egész ügyről beszél…

Pszichológus lett?

Nem, csak így képzelem, mert nem annyira mulatságos a dolog. Szóval hogyan lehetett elviselni évek meghurcoltatásait?

Nagyon nehéz erről beszélni, pláne, hogy öregszem, és egyre érzékenyebbé válok…

Mert hány éves?

A napokban töltöm be a hatvanat… Inkább nem beszélnék az érzelmeimről.  Legyen elég annyi, hogy mindenféle szempontból megviselt engem, a feleségemet, akinek nagyon sokat köszönhetek, és a családomat is, nem tudtam őket megvédeni.  A kisfiam, aki most tizenegy éves, nem tudja, hogy mi van, de érzi. Négy éves volt, amikor mentünk fagyizni, és ahogy kihajtottunk volna az udvarról, 3-4 fekete autóval találtuk magunkat szemben. Kiszállítottak bennünket, és mondták, hogy a gyereket vitessük el, ne lássa, hogy házkutatás lesz, és az apját elviszik. Egy hét múlva, miután a bíróság elutasította az ügyészség indítványát, és elengedtek az őrizetből, újra elindultunk, hogy akkor tényleg fagyizzunk, a gyerek megkérdezte: a rendőr bácsik most engedni fognak bennünket? Később mesélte, hogy rendszeresen azt álmodta, üldöznek bennünket feketeruhás emberek, és hol őt zárják be, hol engem. Hogy honnan tudta négy-öt évesen, hogy mi az a börtön, fogalmam sincs. Szóval a gyerek szinte minden megérzett, ami körülötte zajlott.

A civil életét hogyan tudja menedzselni?

Ez sem volt könnyű, bár az emberek többsége kifejezetten pozitívan viszonyult hozzám, inkább szurkoltak nekem. Nem akartam magyarázkodni, eléggé visszahúzódtam a társasági életből.

És munkát is talált?

El tudtam helyezkedni, de csak most vagyok vezető állásban, mert két éve egy könyvkiadót vezetek. Előtte is jó munkám volt. A munkatársaim fantasztikusak voltak, nehéz erről is meghatottság nélkül beszélnem. Egzisztenciálisan is rendben voltam, bár ehhez sok segítséget adott a Fidesz: megnyertem a 98 százalékos pert, ami ugye a végkielégítésemet illette, a munkaügyi peremet, aminek következtében visszamenőleg két éves munkabéremet kellett kifizetniük, nagyon sok pénzt nyertem a kártérítési perekben. Amikor hazudtak rólam, és ezt gyakran megtették, akkor én pereltem. Nyertem Budai Gyula ellen, Németh Szilárd ellen, Rogán Antal ellen, az összes újságíró ellen, aki hazugságot írt.

Ezekről nem sokat olvashattunk…

Nem, mert már sem a jobb, sem a baloldalnak nem voltam fontos. Az MSZP, azok után, hogy 2010-ben azt tűzte a zászlajára, hogy a múlttal le kell számolni, a politikai szintre emelt szolidaritást nem vállalta, mert nem akart belőlem hőst csinálni. Én a múlt, a Gyurcsány embere voltam. Így aztán mind a két oldal abban volt érdekelt, hogy elhallgassa a pozitív fordulatokat az ügyeimben. Személyesen többen mellém álltak az MSZP-ből is, politikailag azonban már csak a Demokratikus Koalíció.

Pedig ön demonstratívan nem politizált…

Nem igazán, pedig kellett volna, miután miniszter lettem, de abban a pozícióban is szakemberként viselkedtem. Nem is volt jó döntés az, és erről többször nyilatkoztam, hogy politikai állásra adtam a fejem. A rendszerváltás óta a közigazgatásban voltam, egészen 2006-ig, és akkor vállaltam el a miniszteri posztot. Nem volt jó döntés. A feleségem óvott is tőle. Sajnos igaza volt. Azt gondolom, hogy jó közigazgatási szakember voltam.

Nyilván ezért dolgozhatott az Antall-kormányban is.

Igen, de fontos tudni, hogy az MSZP-től kaptam hozzá az engedélyt. Tagja voltam a pártnak, bár felfüggesztették, közös döntés alapján a pártagságomat. Tegyük hozzá gyorsan: ezt Antall József elfogadta. Ez a mai világban teljességgel elképzelhetetlen. Az még egy más politikai kultúra volt. Hogy mennyire más politikai kultúra volt, emlékszem rá: ’94-ben, amikor az MDF elvesztette a választást az első fordulóban, megkeresett engem Boross Péter – tudván az MSZP-s kötődésemről – , hogy próbáljam meg elintézni a szocialisták vezetésével, hogy a Magyar Nemzetet, amely egy állami cég birtokában volt, megvehesse a jobboldal. Tehát a kérés az MDF-kormánytól érkezett és az MSZP-kormány hagyta jóvá. Mindezt nem vertük nagydobra, de a Magyar Nemzet így tudott kijönni az állami felügyelet alól.

Vannak még politikai kapcsolatai mostanság?

Vannak, csak politikai ambícióm nincs már, semmilyen irányban. Politikus nem akarok lenni, de azért sokat beszélgetek politikusokkal.

Tehát nincs kizárva.

Nem is voltam soha. Itt pusztán arról van szó, hogy az én ügyeimmel kapcsolatban csinált-e politikát a baloldal, vagy nem. Hát nem csinált.

Ez a könyvkiadó, amit vezet, erről mit lehet tudni?

Művelt Nép Könyvkiadó.

Ilyen létezett valamikor.

Igen, mint könyvterjesztő cég. Az én édesapám a Móra Könyvkiadónak volt az igazgatója, de azt privatizálták, a Művelt Nép pedig partnere volt apámnak. Legközelebbi kollégám édesapja pedig a Művelt Nép egyik vezetője volt, így az ő emlékükre lett ez a neve. Jó két éve létezünk.

Milyen profillal?

Vegyes, de alapvetően szórakoztató irodalom a női közönség számára. Krimik, sci-fik, romantikus regények, de vannak politikai-közéleti kiadványaink is.

Nem akarja megírni az élettörténetét?

Gondoltam rá, de nem biztos, hogy meg tudnám úgy írni, hogy ne keltsek csalódást. Mint említettem az ügyeim jelentős része államtitkot érintenek. Azok nélkül pedig értelmetlen lenne könyvet írni. Miniszterségem alatt például a legérdekesebb szituációk minősített adatot érintenek. Pár éve a nemzetbizottsági bizottság ülésén elmondtam, hogy az ott ülők mindegyikéről tudok valamit. Ha óhajtják, én ezeket mind elmondom, ha kapok felmentést a titoktartási kötelezettség alól. Nem óhajtották. Csak azt akarom mondani, hogy úgy megírni valamit, amiről tudok, hogy csak jelzem a tudást, semmi értelme.

És fikcióként?

Nagyon sok ügy van, és előbb-utóbb ráismernének arra, akiről írom.

Így viszont az élete egy regény, de egy rossz regény.

Nem rossz. Miért lenne rossz?

Azért, mert a főszereplő élete folyamatos lelki terrornak van kitéve, de mindezt nem lehet könyv formájába önteni.

Természetesen azt a vonulatát az életemnek, ami a meghurcoltatást jelentette és jelenti, nagyon rosszul élem át, azt viszont nagyon jól, ahogy az emberek viszonyulnak hozzám. Hogy mindenhol segítenek, támogatnak, elfogadnak. A család szintén nem a rossz része az életemnek; a feleségemet nem ismertem volna meg, ha nem dolgozom az államigazgatásban. Nem mondhatom persze, hogy a bírósági rész nem visel meg, mert megvisel, éppen úgy, mint a börtönnel való fenyegetettség. Sokszor átéltem és álmodtam azt, hogy a börtönben vagyok, és ott mit kell csinálnom, illetve hogyan tudok gondoskodni a családról, ha bent vagyok.

Ugye három napot töltött cellában?

Igen, azt a bizonyos 72 órát. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy nem kívánom ezt a sorsot azoknak sem, akik ezt tették velem. Semmilyen bosszúvágy nincs bennem. Pedig én nem követtem el semmilyen bűnt, koholt vádak alapján hurcoltak meg. Lehet, hogy épp ez a magyarázat: nem kívánok a politikai ellenfeleimen ilyen módon bosszút állni, hiszen velem is ez történt.

Egyébként hogy élte át azt a három napot?

Szörnyű volt. A feleségem készített össze csomagot, először nem engedték be, de aztán bekönyörögte magát. És beadott egy könyvet, hogy olvashassak, a könyvbe beletett egy fényképet, ahol hárman vagyunk a gyerekkel. Alig tértem magamhoz tőle. Már csak azért is, mert nem tudtam, hogy mi lesz velem, látom-e egyáltalán őket, két évig, tíz évig, száz évig, életfogytig… Nem tudtam, hogy mi fog történni. És ez mindenkit megviselt, az egész családot, szülőket, gyerekeket, testvéreket egyaránt.

Az orvos testvérét, ha jól tudom, 2010-ben ön miatt dobták ki az igazgatói állásából.

Igen, miközben az egyik legjobb szakember és vezető volt az egészségügyi szférában. Érdekes talán, hogy amikor én döntéshozói pozícióban voltam, nem engedtem őt kinevezni, pont azért, nehogy támadjanak bennünket emiatt. Pedig megnyerte az akkor még létező BM kórház főigazgatói posztjára kiírt pályázatot. Jogilag nem lett volna törvénybe ütköző, erkölcsileg azonban nem vállalhattam. Később, amikor elkerültem a Belügyminisztériumból, kinevezték, és kiváló munkát végzett ott is, majd a Központi Állami Kórházban is. Tudja az, hogy engem bántanak, az egy dolog, de hogy a környezetemet is, az nehezen elviselhető. A feleségem közvetlen munkatársait is sorban rugdosták ki az állásukból.

Úgy tudom, május végén dönt a Kúria, így van?

A hétvégén megyek el a Postára kiváltani az értesítőt, lehetséges.

És mikor lesz hatvan éves?

Vasárnap, és összejövünk: család, barátok. Már most tudom, hogy boldog születésnap lesz.

Orbán akár zsarnoki hatalommal is felruházhatja magát

Lendvai Péter
-
1
Orbán akár zsarnoki hatalommal is felruházhatja magát

Az alkotmányozó hatalom is egy embernél összpontosul, és ez hatalmas hatalom – mondja Szentpéteri Nagy Richard,  a Méltányosság Politikaelemző Központ politikai elemzője a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Többek között ezért sem nevezhető ma Magyarország alkotmányos demokráciának. És mert minden egy emberen múlik, állítja az elemző -, az is, hogy Orbán át akarja-e alakítani a rendszert, valami mássá. Semmi nem szól amellett, hogy prezidenciálissá  formálja,  arra van esély, hogy félprezidenciálissá. Egy ilyen rendszerben a hatalom birtokosa akár zsarnoki jogosítványokkal is rendelkezhet. Az egyébként tévhit, hogy ez együtt járna a közvetlen elnök-választással, megoldható az átalakítás anélkül is.

 

Ön szerint hozzányúl az alkotmányhoz Orbán Viktor?

Már a kérdésben is benne rejlik a különös helyzetleírás. Mert valóban az a helyzet, hogy az alkotmány sorsa kizárólag Orbán Viktoron múlik. Ő dönti el, hogy a parlament hozzányúljon-e a szöveghez, és ha belepiszkál, mit változtasson rajta. Ez kétségkívül hatalmas hatalom: az alkotmánymódosító és az alkotmányozó hatalom is egy embernél összpontosul. E

hatalomnak pusztán az érzete is erőt ad. A hatalmas erő ugyanis nem a hatalom gyakorlásában van, hanem a hatalom gyakorlásának a lehetőségében.

Sokszor éppen az biztosítja a tekintélyt, ha a hatalom nem él azzal a lehetőséggel, amivel élhetne. Gondolom, van már döntés arról, hogy mely pontokon kell változtatni a rendszeren. De arról is van döntés, hogy ez a döntés csak akkor szülessék meg, amikor leginkább szükséges, mert a vezér bármikor dönthet úgy is, hogy a döntést nem hozza meg. Az egész politikai rendszer az ő kezében van.

Nevezhető-e ma Magyarország alkotmányos demokráciának?

Erre a kérdésre egyértelmű a nemleges válasz. Ez talán már az eddigiekből is világos volt. Egyébként a rendszer maga sem tart igényt erre az elnevezésre. A rendszer megalkotója és névadója ugyancsak nem használja ezt a kifejezést. Azon lehet vitatkozni, hogy a nemzeti együttműködés rendszere demokratikus-e, de azon nem folyik vita, hogy alkotmányos-e. Még akkor sem, ha alkotmányosan jött létre. Az természetesen lehetséges, hogy valaki egy másik alkotmányfogalommal dolgozik, mint a liberális konszenzus. De az nem lehet, hogy ne tudna viszonyulni ehhez a fogalomhoz, amikor nevet ad a szüleménynek Az illiberális jelző az alkotmánytalanított politikai rendszer jelzője, hiszen a nyugati hagyományban a liberális demokrácia az alkotmányos demokrácia szinonimája. És mivel a modern nyugati demokrácia liberális, vagyis alkotmányos demokrácia, ezért a nem ilyen rendszereket nem is tartja demokráciáknak.

Hol sérült az elmúlt nyolc évben a demokratikus rend?

Az eddig mondottak alapján azt állíthatjuk, hogy az elmúlt nyolc év az alkotmányos rendben hozott változást, és ez hatott ki a demokráciára. Márpedig az alkotmányos rendben tengernyi változás volt, kezdve az Alkotmánybíróság hatásköreinek megnyirbálásával és bezárva a választási visszaélésekkel. Mindezek összességükben egy gyökeresen új – a korábbihoz képest más – politikai rendszert hoztak létre, miközben a felszín, a formális struktúra látszólag alig változott. Az alkotmánytalan rezsim az alkotmányos kulisszák mögött épült ki, méghozzá nem is egyik napról a másikra, hanem fokozatosan. Ezért a közvélemény jószerivel meglepődni sem tudott, nemhogy örülni vagy tiltakozni.

Tudományos megközelítésben minek nevezné azt a rendszert, ami létrejött?

Hát, eddig arról beszéltünk, hogy minek nem nevezhető a rendszer, és amikor most konkrét elnevezést keresünk, akkor azt hiszem, továbbra is a bevett fogalmakhoz viszonyítva kell nevet alkotnunk vagy találnunk. Talán van, aki tudja, hogy egy rádióműsorban évek óta foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Néhány évtizeddel ezelőtt sokkal kevesebb fogalom állott rendelkezésünkre, mint most. A politikatudomány újabban sokat fejlődött, de megítélésem szerint nem eleget. Ma már széles körben elfogadott, hogy a demokráciák és a diktatúrák között van egy köztes mező, egy szürke zóna, egy hibrid állapot, amelybe sok rezsim belefér. Talán bevallhatom, hogy igyekszem követni a kérdés nemzetközi és hazai szakirodalmát, de az a benyomásom, hogy újabban a hibrid rezsimek fogalmát kissé túlzottan tágan értelmezik. Korábban szinte semmilyen rezsimet nem soroltak ebbe a körbe, ma pedig szinte minden országot ide gyömöszölnek bele, amelyik egy kicsit is kilóg innen vagy onnan. Jelzem, ez a fogalmi bizonytalanság ugyancsak kedvez a magyar rendszer működtetőinek. Ez a hatalom nagyon szerencsésnek mondható. De hogy letegyem valahova a voksomat: el tudom fogadni, hogy a magyar rendszert köztes rezsimnek nevezzük, és azt is, hogy ennek a furcsa, köztes rendszernek érdekes, hangzatos vagy ötletes nevet adjunk. Azt azonban nem tudom elfogadni, hogy ennek érdekében különbséget tegyünk a rendszer és a rezsim kategóriája között, mert ez a különbségtétel megkerüli a problémát, és nem tudományos, hanem politikai célt szolgál.

Van-e olyan terület, ahol Orbán Viktor vigyáz arra, hogy ne lépje túl a határt?

Igen, a pávatánc valódi művészet, amelyben megtervezett lépések összessége adja ki a könnyed spontaneitás artisztikus látszatát. Különleges a rendszer abban is, hogy nem őszinte. Tulajdonképpen lopva és titkolva rajzolja meg magát, még a hívei is mindig utólag tudják meg, hogy ők minek is a hívei. A korszellem nem kedvez az őszinteségnek, a látszatok sokszor megtévesztők. A leíró tudomány szerencséje, hogy a rendszer irányítója – az egyedüli ember, aki megengedheti magának az őszinteséget, hiszen még az alvezérek sem mernek nyíltan beszélni a szándékokról – időnként odadob egy-egy morzsát az elemzőknek, amikor új politikai rendszert, illiberális államot vagy pávatáncot említ, mert ezekkel a kifejezésekkel sokat segít a megértésben. Általában két területen van, ahol a miniszterelnök képes visszavonulni: ahol Európa ma még erősebb, és ahol a közvélemény jelentősen ellenáll. Ezek igazán kis területek, és kevés példa volt arra, hogy ténylegesen visszakozni kellett.

Miért nézi el neki az EU, hogy illiberális államot épít?

Tulajdonképpen nem nézi el. De nem tesz, nem tehet semmit. Sokat adna azért, ha nem kellene ezzel a rendszerrel számolnia. Tisztában van azzal is, hogy a példa ragadós, a rendszer attraktív más autoriter vezetők számára, és vonzó lehetőség a kontinens egész keleti felén. Az EU minden rendű és rangú vezetői a hátuk közepére kívánják ezt a problémát, és készek lennének áldozatokat is hozni azért, hogy megszabaduljanak tőle. De nincs valódi eszköz a kezükben, és nincs kellő elvük egy olyan hatalom ellen, amely rendszeresen választásokat nyer, és amelyet a nép nagy része támogat. Sok illúzió volt a magyar közvélemény szemében az EU erejéről. Valójában az EU egy gyenge hatalom, amely nincs rendesen kitalálva, és amely napjainkban egyébként is nehéz helyzetben van. Nem arra jött létre, hogy belső ellenségekkel foglalkozzék, amikor még külső ellenfelekkel sem tud elbánni. Egyedül abban képes gondolkodni, hogy legalább ne finanszírozza euró-milliárdokkal a kebelén belüli kémet. De mire a gondolkodást tett követi, addigra maga az EU is meginoghat. Európa malmai iszonyú lassan őrölnek.

Van-e annak realitása, hogy Orbán mondjuk két év múlva prezidenciális rendszerré alakítja át Magyarországot?

A beszélgetésünk elején tisztáztuk, hogy a rendszernek éppen az a lényege, hogy bármikor bármi lehet belőle. A döntés kizárólag egyetlen ember érdekén múlik. Hangsúlyozom, hogy itt a legprimerebb érdek játszik szerepet. Természetesen a kormányforma megváltoztatása is szolgálhatja ezt a személyes politikai érdeket, de jelenleg nem látszik elég indok a módosításra. Arra alig van érv, hogy prezidenciális rendszerre térjünk át. Arra több érv van, hogy úgynevezett fél-prezidenciális rendszer legyünk, de pillanatnyilag ez sem áll Orbán érdekében. Ám a dolgok változhatnak. A változtatáshoz nemzetközi példák egész sora áll rendelkezésre, jó és rossz példák egyaránt. Tudomásom van arról, hogy a miniszterelnök a reform lehetőségét többször is komolyan mérlegelte, és feltételezem, hogy akár most is fontolgatja. Miért is ne fontolgatná? Az országnak nem érdeke ugyan, de neki személyesen opció lehet arra az esetre, ha a Fidesz jelentősen meggyengül. Ez a helyzet természetesen éppúgy bekövetkezhet, mint ennek az ellenkezője. Mindenesetre, ha ez a helyzet előállna, akkor az átállást nagyon egyszerűen le lehetne bonyolítani, és Orbánnak királyi útja lehet a Sándor-palotába vagy a Várba.

Mik a veszélyei egy ilyen rendszernek?

Ennek a kérdésnek hatalmas irodalma van, és az egyes országok tapasztalatai is számosak. Egy fél-elnöki rendszerben az elnök nagyon erős, és szinte korlátlan, kontrollálatlan és komoly eszközök vannak a kezében. Maga az elnevezés tulajdonképpen megtévesztő is, hiszen egy fél-prezidenciális rendszerben az elnök akár még erősebb is lehet, mint egy elnöki rendszerben. Ha más mechanizmusok nem korlátozzák – mint Franciaországban –, akkor a hatalma zsarnokivá is válhat – mint Kelet-Európa despotikus köztársaságaiban. Csakhogy Orbán Viktornak – mint jeleztük – jelenlegi pozíciójában is korlátlan hatalma van – mint pártelnök, a frakciószövetség elnöke és miniszterelnök –, és ez egyedülállóvá teszi a mai magyar kormányformát szinte az egész világon, holott esetünkben olyan országról van szó, ahol a parlamentáris hagyományok a térségben szinte egyedülállóan fejlettek, és százötven évre tekintenek vissza.

Van-e olyan kockázata Orbán Viktornak, hogy egy közvetlen elnökválasztáson nem választják meg?

Persze, de Orbán Viktornak nem kell ilyen kockázatot vállalnia. Bár a fél-elnöki rendszer definíciójához szokták sorolni a közvetlen elnökválasztást, valójában a fél-elnöki rendszerhez nem szükséges, hogy az elnököt a nép válassza. De Gaulle az első elnöki ciklusának teljes hét évét úgy töltötte ki, hogy nem a nép választotta, a rendszer mégis már fél-elnöki szisztémaként működött. Magyarországon a köztársasági elnököt a parlament választja, sőt a második fordulóban a megválasztáshoz relatív többség is elég. A jelenlegi elnök mandátuma 2022-ben jár le, még a parlamenti választások előtt. Vagyis az új elnököt (Áder nem indulhat harmadszor) a most összeülő parlament fogja megválasztani öt évre. Még kétharmad sem kell majd hozzá. Mindez azonban csak addig áll, amíg nem nyúlnak az alaptörvényhez, amihez viszont kell – és meg is van – a kétharmad. De talán nem érdemes most ennyire előreszaladni. Négy év alatt még sok minden történhet.

 

Gyárfás Tamás nyilatkozott a FüHü-nek

Lendvai Péter
-
0
Gyárfás Tamás nyilatkozott a FüHü-nek

Homályos utalások vagy egyértelműnek tűnő információk jelennek meg a különböző sajtó termékekben Gyárfás Tamás szerepét illetően a Fenyő gyilkossággal kapcsolatban. A Magyar Idők például arról számol be, hogy a médiavállalkozó, sportdiplomata által átadott hangfelvétellel szemben, amelyről az érintett azt közölte, hogy különböző időpontokban elhangzott beszélgetésekből összevágott anyag, létezik egy vágatlan szalag is. A Független Hírügynökség ezzel kapcsolatban megkereste Gyárfás Tamást, aki következőket nyilatkozta:

Végre. Így végre mindenki számára egyértelműen kiderül, hogy soha senkinek nem adtam megbízást semmire.

Vagyis Gyárfás világossá tette, hogy az ő érdeke azt szolgálná, ha nem mindenféle mende-mondák keringenének a hanem végre hallhatóvá válna az ominózus beszélgetés.

Gyárfást mint ismeretes egy héttel ezelőtt kedden Budapesten fogta el a rendőrség, nem azért mert  szökött volna előlük, állítólag ez a kötelező rendje a meggyanúsításnak. Két nap után hazaengedték a gyanúsítási fogvatartásból, a harmadik napon pedig a bíróság lakhelyelhagyási tilalomra enyhített. A meggyanúsított vállalkozó ügyvédei tanácsára nem nyilatkozik senkinek, most az idézett  egy mondat erejéig kivételt tett a Független Hírügynökség számára, az ügy további részleteiről azonban nem kívánt  nyilatkozni.

Mészáros Lőrinc távozására

Lendvai Péter
-
0
Mészáros Lőrinc távozására

Üzleti ügyeire akar koncentrálni a jövőben Mészáros Lőrinc, ezért lemond a felcsúti polgármesterségről. A hír bombaként robbant; aligha van még egy polgármester az országban – beleértve a főpolgármestert is -, akinek lemondása ilyen hangsúlyt kapna a médiában. Pedig, ha belegondolunk, hogy egy egyszerű gázszerelőről van szó, akit feltehetően Orbán Viktor szemelt ki erre a posztra, nehezen érthetnénk meg, hogy mitől olyan jelentős egy négyezres falu éléről a távozás. De mindannyian tudjuk, hogy itt sokkal többről van szó, annál is többről, hogy maga a miniszterelnök jelölhette erre a posztra, és arról is, hogy történetes ők ketten jó barátok.

És még az sem lenne annyira izgalmas, legfeljebb érdekes, ha ez a gázszerelő történetesen Magyarország leggazdagabb emberei közé katapultálta magát; nyilván csodájára járnának a világban a ritka tehetséget emlegetve.

Mészáros Lőrinc azonban nem tartozik a legtehetségesebb emberek közé, legalább is erről az oldaláról nem sikerült megmutatkoznia.

Annál inkább volt összeköthető mesés gazdagodása Orbán Viktorral;

ki így, ki úgy találta meg azt a kapcsot, ami a két szereplőt összeköti. Mészáros ugyanis nem talált fel semmit, nem specializálta magát egy területre, ahol nagyot alkotott, ezzel szemben igazi polihisztorként, tényleg mindenhez értve ártotta bele magát az üzleti életbe. A dolog pici szépséghibája csupán az volt, hogy ezeket a lépéseket jobbára az állam is támogatta, úgymond, pályázati pénzekkel. A turizmustól kezdve a bankolásig, az útépítéstől a szállodaiparig mindenben otthon volt. És mindenütt, a háttérben –állították sokan – felsejlett a miniszterelnök.

Itt állunk tehát most ezzel a hírrel szemben, és nem tudunk vele mit kezdeni. Azt biztosan merjük állítani, hogy sokféle igazság lehet ebben az ügyben, csak az nem, amit hivatalosan mondanak. Ha valaki sok éven polgármesterként fungál, és egy átrepülő légy sem tudja megzavarni az egyéb területeken tapasztalható – de magyarázatokban szűkölködő – mesés pályázati sikereit, és gazdagodását, akkor vajon miért mond le ily hirtelenséggel? Miért nem tudta kivárni a jövő évi választásokat, illetve miért nem adott magának egy értelmes határidőt?

A választ persze nem tudjuk,

lehet, hogy soha nem is fog kiderülni.

Amit most ideírunk csak fantáziálás, miközben be kell látnunk: a mi fantáziánk messze nem volt képes követni azt a szárnyalást, amit ez a gázszerelő-miniszterelnök páros bemutatott az utóbbi években. Egyszer, majd az Orbán utáni korban, talán egy egyetemista megírja majd a diplomamunkájában, hogy a kétezres évek első felében, hogyan lehetett gazdaggá lenni olyasvalakinek, aki semmi egyébbel nem rendelkezett, mint hogy jó helyre született és jókor. Miáltal ő lett a kiválasztott.

És most következzen egy-két lehetséges tipp, ok, ami miatt Mászáros Lőrinc bejelentette távozását. (Azt azonnal dobjuk félre, hogy lehet-e ez is afféle G-nap; Mészáros Lőrinc túl kicsi pont ahhoz, hogy olyan konfliktusba keveredjen Orbánnal, mint Simicska Lajos. Ráadásul Simicskáról tudjuk, hogy van saját vagyona.)

  1. Olyan tranzakcióba kezd Mészáros, amelyet nem akar már a vagyonbevallásában feltüntetni.
  2. Olyan vizsgálat indulhat el az Unió részéről, amelynél jobb, ha Mészárost kivonják az önkormányzati munkából
  3. Olyan tranzakcióba kezd, amelyet polgármesterként nem kezdhetne
  4. Olyan pályázati pénzt fog elnyerni, amelyre csak hétköznapi emberként pályázhat.

A mi szűk fantáziánkkal eddig jutottunk. Lehet, hogy az olvasóknak vannak még ötletei. Persze az lenne a legjobb, ha elárulnák az igazat. Amire azért lenne szükség, mert az újkori demokráciánk legtalányosabb figurája készül eltűnni a szemünk elől. És még csak azt sem mondja, hogy kizárólag a kezét figyeljük…

Iványi Gábor: Alávalóság lenne félreállni

Lendvai Péter
-
0
Iványi Gábor: Alávalóság lenne félreállni

Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, a Wesley János lelkész-képző főiskola rektora azt mondja a Független Hírügynökségnek adott interjúban, hogy valóságos csoda, hogy kibírták az elmúlt nyolc évet. Egyházi státuszukat elvették, és várhatóan a következő négy évben is mindent elkövet majd a hatalom ellenük. Orbán Viktor ugyanis nem változik, képtelen bármiféle kompromisszumra, Fáraónak hiszi magát. Pedig a Fáraó is védtelen a szúnyogokkal szemben. Addig azonban nem lesz változás, amíg az emberek nem parancsolnak megálljt neki, vagy Fidesz nem válik meg tőle. Iványi, mint mondta, megtehetné, hogy félreáll, de ez alávalóság lenne; azt teszi, ami az egyház feladata. 

 

Ön keményen bírálta Orbán Viktort az elmúlt időszakban, mint a választásokból kiderült, amit elmondott csak pusztába kiáltott szó lett. Viszont a miniszterelnök jogi, erkölcsi és politikai elégtételt ígért az ellenfeleinek. Mire számít?

Azzal kezdeném, hogy tulajdonképpen számítottam a folytatásra. Számítottam, mert úgy van megalkotva ez az egész gonosz rendszer, hogy lehetetlen normális, demokratikus úton leváltani. Egyszerűen így van kitalálva. A baloldal tehetetlensége, amit én nem veszek olyan szigorúan, hiszen olyan eszköztelen volt, vagy ebből a reménytelen helyzetből valami zseniálisát, diadalmasat kitalálni, szóval ez a tehetetlenség ebből is fakad. A jobboldalon gátlástalanul felfalt mindent a Fidesz, pedig a demokráciában benne volna az, hogy nem faljuk fel egymást, hanem megpróbálunk együttműködni és teret adni mindenkinek. A baloldalon viszont ez megmaradt. Ha valaki tehát továbbra is demokráciát akar játszani, akkor ez nem változik.

Hogy érti, hogy demokráciát akar játszani?

Kérem, ne vegye ezt sértőnek.

Nem, nem veszem annak.

Ha valaki következetesen demokrata akar maradni, és az emberi sokszínűség a politikában is érvényben maradjon, akkor soha nem lesz egy egységes baloldali párt. Nagyon rossz lenne, tudjuk, hiszen ilyen volt már. Vagyis egyáltalán nem tartom bajnak, hogy nincsen, hogy megjelennek a különböző színei a baloldal világának. A jobboldalon nem. A kereszténydemokratáknak csak a nevükre van szükség, valójában egy nagy blokk van, ha persze nem számítjuk a Jobbikot, de nem lepne meg, ha a Jobbikot is előbb-utóbb felfalná a Fidesz. Aki következetes akar maradni a maga értékeihez, az egy sokkal hosszadalmasabb, nehezebb, hosszabb utat jár meg. Szerintem megéri. Én erre vagyok berendezkedve. Már ameddig tart az én történetem.

Arra még nem válaszolt, amit az elején kérdeztem: számít-e Orbán Viktortól erkölcsi, jogi, vagy politikai elégtételre?

Ha mást nem csinálnak, csak gyötörnek bennünket tovább, az is elég lenne, és nem tudom, hogy meddig húzható. Nekem csoda, hogy mi ezt az elmúlt nyolc évet kibírtuk. Tényleg csoda, mert az első pillanattól kezdve el akartak lehetetleníteni bennünket. Ami pénzt lehetett, azt elvették tőlünk. Emiatt nem tudtuk befejezni a főiskola új épületét. Azonnal felszólítottak bennünket, hogy nyilatkozzak arról, milyen intézményeink vannak, és arról is, hogy kinek adom át őket. Ezt olyan arcátlannak és durvának tartottam, hogy ugyan kimutatást adtam, mert azt adnom kellett, de nem értettem a kérdés második felét, ezért nem válaszoltam rá. Emailfordultával érkezett a kifogás: nem írtam meg, hogy kinek adom át az intézményeket. Hát visszaírtam, hogy nem óhajtom átadni.

Ez a főiskolára vonatkozott, ugye?

Nem csak a főiskolára. A szociális hálózatunkra, mindenre.

Mindenre, amit felépített?

Talán az a szerencsénk, hogy az a fajta munka, amit mi végzünk, nem kell senkinek. Az ország egyetlen fertőtlenítő állomása például itt működik. Az ÁNTSZ már nem foglalkozik ezzel, a múltkor két ügyvédet küldtek ide, akik, feltehetően a munkájuk során megfertőződtek. Ez a munka nem kell tehát senkinek, pedig van naponta 30-40 fős forgalmunk, természetesen nulla finanszírozással, pedig egy fertőtlenítés körülbelül négyezer forintba kerül. Ezt nem csinálja az állam, pedig állami feladat lenne. Mi fejre állnánk, ha ezt nem csinálnánk.

Ezt hogy érti?

Elborítana bennünket a tetű, a rüh.

Ezt a kormány nem akarta elvenni…

Ezt nem. Erre mondom, hogy vannak dolgok, amire csendben rájöttek. Végül is utcaseprőre is szükség van. Az, hogy mi végezzük ezt a munkát az állam helyet, nem zavar, az már inkább, hogy erre egy forintot sem adnak. Amíg a Máltai Szeretetszolgálatnál volt a feladat, addig nem volt ilyen probléma.

De hogyan tudják így megoldani?

Nem tudom. Valahogy minden hónapban jön egy sms a gazdasági igazgatómtól. Ennyi szokott lenni: Istennek hála, tudunk fizetéseket adni. És akkor davenolunk egy kicsit (zsidó kifejezés, imádkozás – A szerk.). Egyébként ezer ember kap fizetést itt, és nekem mindig meg kell vívnom magammal a harcot, hogy az egyötödét el kellen küldeni. De rájövök: nem fog állást kapni máshol, és az én keresztény-zsidó vegyes hátteremben van egy ilyen elv, ameddig tudsz adni, addig magad is tudsz araszolgatni.

Végül nem is sikerült elvenni önöktől semmit az elmúlt négy év alatt?

Egyetlen iskolát zártunk be. Ott öt évre kötöttünk a településsel megállapodást, három év után mindent elkövettek, hogy kicsavarják a kezünkből, mert az iskola helyén fitness-szalont akartak létrehozni. A tsz elnök hajdani sofőrje most a polgármester ott, és az ő kultúrájában nincs benne, hogy bizonyos dolgokat nem lehet egy pattintással megcsinálni. Minden megtett ellenünk, és a végén, öt év elteltével azt mondtam: ha a falu nem harcol az iskoláért, akkor én sem fogok harcolni tovább.

Melyik faluról beszélünk?

Felsődobszáról, ahol az ott élők zöme roma, ebből következően a gyerekek többsége is roma volt. Egy gazdag ember van, ez a polgármester, aki mindent tulajdonol, az emberek meg tengődnek. Alig várják a tavaszt, mert akkor legalább nem kell fűteni.

Még mindig visszatérnék az elégtételre. Mit tudnak még Iványi Gáboron elégtéltelet venni?

Hogy például továbbra sem kapjuk meg az egyházi státuszt, bár nincs ok, amiért ne kaphatnánk meg.

Eddig se volt.

Így van, eddig se volt. Bár az alkotmánybíróságnak van egy ilyen tavaly őszi döntése, amely szerint ez év márciusig választ kell adni arra a kérdésre, hogy mi történjen akkor, ha valaki minden törvényi feltételnek megfelel, ám ennek ellenére nem kapja meg az egyházi státuszt. Egy fideszes túlsúlyban lévő alkotmánybíróságtól nagyjából ez a maximum, amit várni lehet. Mellesleg 20012-ben már született egy AB döntés arról, hogy alkotmány-sértő módon vették el – többektől, nem csak tőlünk – az egyházi státuszt, és azt vissza kell adni, de ezt a Fidesz, azzal az érvvel, hogy az AB azt nem mondta meg, hogyan kell ezt megtenni, elszabotálta döntést. Körülbelül hetven felekezet érintett ez a döntés, illetve annak elszabotálása. Itt ugye az egyszázalékos támogatások befogadásának lehetőségéről is szó van, ezért is született ez a tavalyi AB-döntés. Azt jelentette ki a testület, hogy azok is kaphatnak ilyen támogatást, akik egyházból egyesületté alakultak át. Ez viszont bennünket azért nem érint, mert mi lettünk egyesület. Most olyan helyzetben vagyunk, egyedüliként, hogy nem hajlandóak elismerni az egyházi státuszunkat, mi meg nem vagyunk hajlandóak átalakulni egyesületté. Most a hátunk mögött a nyíregyházi bíróság beírta, hogy mi egyesület vagyunk. Másodfokra, a debreceni táblabírósághoz kellett fordulnunk, hogy a lépést megsemmisíttessük, de meglepetésünkre ott jóváhagyták a nyíregyházi határozatot, ezért visszük tovább az ügyet, immár a Kúriához. Én ugyanis elfogadhatatlannak tartom, hogy egy jogállamban valakiről megállapítanak valamit, amiről az érintettet meg sem kérdezik. De ha kell, megyünk tovább Strasbourgig, csak hát mire odáig eljutunk, eltelik három év. Addig pedig ki kell bírni, valahogy talpon kell maradni.

Belefáradt ebbe a harcba?

Nem, ezt nem mondhatnám. Inkább az van bennem, hogy megértettem: az én történetem az erről szól. Nem erről szólna egyébként, sem lelkészi pályám, egyház, vagy intézményépítő munkám. Nincs bennem rossz érzés, vagy fáradtság, inkább a hosszú úton lévő embernek még a cél előtti kíváncsisága.

Azért kérdeztem azt, hogy belefáradt-e, mert mielőtt elkezdtük volna az interjút, nyugdíjról beszélt…

Hatvannyolc éves vagyok, ilyenkor az ember általában elgondolkodik. De nem azon, hogy elfáradtam, és nyugdíjba kellene mennem. Ha a dolgok rendben lennének, akkor egy sor kérdésben hoznék határozott döntést. Nem képzelem azt, hogy nélkülem megáll az élet, vagy hogy az utódom nem fogja tudni jobban csinálni, mint én.

De nem baj, ha én azt állítom: Iványi Gábor nélkül megáll az élet…

Megtisztelő… De most mondok valamit: ha egyházi intézmény lenne a Wesley János főiskola, akkor már le kellett volna mondanom, mert a rektorság hatvanöt éves korig szól. Ha lemondok, utódomat Orbán Viktornak kell kinevezni, nem teljesen a saját elképzelése szerint, hanem az egyház javaslatára, de ismerjük őt: a végtelenségig játszhat azzal, hogy nem írja alá, hiszen a kreatív jogászkodásban nehéz őket megverni. Ezt láttuk a választási rendszer kialakításában, a levélszavazatoktól kezdve, az apróbb és nagyobb stiklikig, úgy volt kitalálva, hogy mindenképpen nyerjenek, legfeljebb a kétharmad volt kétséges. Sztálin mondta: nem az a lényeg, hogy hányan szavaznak az emberre, hanem, hogy ki számlálja a szavazatokat. Visszatérve a főiskolához: ha nem egyházi, hanem alapítványi az intézmény, akkor hetvenéves koromig lehetek rektor. Ezért úgy döntöttünk, hogy húzzuk valahogy ezt a dolgot még három évig. De ezek mind kényszerszülte megoldások. Ezért mondtam azt, hogy az én dolgom az, hogy a végső pontig elvigyem. Boldogan engedném el a másik ágát a munkámnak, az általam alapított Oltalom Karitatív Egyesületet, ami a kórházat működteti, és naponta körülbelül ezer hajléktalannak ad valamilyen segítséget. Hatszáz ágyat tartunk fenn. Nem azért ekkora, mert megalomániásak vagyunk, hanem mert az egyik feladat hozta a másikat. Így került ide a fertőtlenítő is, amiről már beszéltem.

Mit gondol, Orbán Viktor tovább folytatja eddig politikáját, vagy gesztusokat is fog tenni?

Nem számítok arra, hogy Orbán gesztusokat gyakorol majd. Nem tud gesztusokat tenni. Nem tud megváltozni. Példaként mindig a bibliai Fáraót szoktam említeni, aki ugye istennek képzelte magát. Ezzel szemben Mózes arról beszélt, hogy nem rokona a Nap meg a Hold, hanem azok lámpák, amelyek világítanak. Ez forradalmian új volt Mózes korában. És ezt nem hallotta jó szívvel a Fáraó hogy ő nem Isten, és hogy még a szúnyogokat sem tudja kezelni. Mert ha a tíz csapás keretében szúnyogok lepik el Egyiptomot, a Fáraó tehetetlen. Ugyanezt látom itt. Amúgy pedig az ereje, mint minden zsarnoknak a szervilis, lebutított alattvalókban van. És, ha ez nem így lenne, egy pillanat alatt pukkanna szét ez az egész rendszer. De ő nem tud megváltozni. Ő elhitte, hogy ő védte meg Európát, éppen ma reggel halottam tőle újra. Legfeljebb papíron, vagy gondolatban, a nemlétező veszedelemtől, amit ő gerjesztett. Én magam láttam még 2015-ben hogyan szállították gyorsvonati sebességgel a menekülteket, szóval ez a megvédjük is az ordas hazugságok egyike. Orbán tehát, ismétlem, nem tud megváltozni, és kompromisszumot sem lehet vele kötni. Nem, mert nem ismeri ezt a fogalmat. Lehet, hogy nem is kellene leírni, mert félreértik: az ördöggel sem lehet kompromisszumot kötni. A sátán úgy van kitalálva a teológiában, hogy ne tudjon kompromisszumot kötni. Az ügyésszel sem lehet. Az ügyész nem mérlegel, és ezt csak azért vetem közbe, mert a héberben a sátán az ügyészt jelenti. Most is. Orbán egy dolgot tud zseniálisan, hogy nincsenek szabályok. Egy cél van: minden az ő kezében összpontosuljon. Ha néha enged, az csak taktikai visszavonulás. Ha tehát ő elégtételt akar, és ebben nem fog kemény falakba ütközni, akkor megy előre. Kétféle falat tudok elképzelni: az egyik az öntudatra ébredő magyar polgárok tömege, akik azt mondják, itt a vége, nincs tovább, a másik, hogy Brüsszelnek és Washingtonnak elege lesz, illetve azoknak a külföldi partnereknek, akik eléggé kesztyűs kézzel bántak vele. Ami csak akkor következik be, ha megértik: ennek nem lesz vége. Ha megértik, akkor majd ajtót mutatnak nekünk, ami persze nem őt fogja nagyon kellemetlenül érinteni, hanem bennünket. Amikor majd azt mondják: tessék odakinn gondolkodni azon, hogyan védte meg Európát, meg a világot. Ha ez nem következik be, akkor ez a játék örökké tartani fog. Ő most az ötvenes éveiben jár, még húsz-harminc évig boldogít bennünket. Ha sokáig él, akkor az öreg diktátorok sorsa vár rá és ránk; folyamatosan kínozni fog bennünket. Nem, és nem fog megváltozni, szerintem a Fidesznek is meg kellene fontolni, hogy belülről indítsa el a változást és váltsa le. Ugyanis a párt vezetőinek pontosan érteniük kell, hogy Orbánnal már nem lehet sokáig bent maradni Európában. Hacsak nem az a cél, hogy onnan kijöjjenek, ha nincsenek hagymázas vissza Trianont álmai, ami miatt megpróbál dörgölőzni Putyinhoz, aki nála is nagyobb méretű kombinátor, és nem sétálunk bele megint, őrült fejjel, száz éven belül harmadszor, negyedszer, nem tudom hanyadszor rossz döntésekbe. Orbán a végzete Magyarországnak, és ezen belül az én történetem, vagy a mi történetünk egy aprócska pont, ha mi sem változunk meg. De nem szeretnénk, mert mi is valahogy úgy vagyunk összerakva, hogy ne féljünk tőle. Persze okoz nekem ez fejtörést, az tudniillik, hogy az én makacsságom kerül az egyházam ilyen nehéz helyzetbe. Ugyanez a dilemma az evangélikus egyházban, ahol például ki fogják csinálni Fabinyi püspököt. És ez 1958 óta előszö9r fog előfordulni. Már látszanak a jelek: berakják az evangélikus világi vezetésbe azokat az embereket, akik belülről szét fogják feszíteni, rohasztani, pusztán azért, mert ez az egyház csípi Orbánnak a szemét. Nagy dilemma ez, hogy valaki álljon-e félre, annak érdekében, hogy a viselkedésével, ami egyébként a hivatása, ne akadályozza a hatalom akaratának érvényesülését. De a másik oldalról nézve: vajon nem alávalóság-e félreállni? Hogy félreállni, azért, hogy a dolgok könnyebben menjenek. Eddig az egyházon belül mindenki azt képviselt, hogy ne. Mert, ha megtesszük, akkor mitől egyház az egyház?

Fél Kósától és védelmet kér a csengeri nő

Lendvai Péter
-
0
Fél Kósától és védelmet kér a csengeri nő

Körözést adtak ki a Szabó Gáborné ellen, egyelőre csak Magyarországon. A csengeri asszony, aki előbb Kósa Lajos feleségét, majd a politikus édesanyjának akart nyolcszázmillió forintos jutalmat adni, most – külföldön tartózkodva – arról számolt be a Független Hírügynökségnek, hogy félelemben tartják őt, és védelmet fog kér a hatóságoktól. Azt is mondja, hogy jövő héten már rendezni tudja az adósságait is.

 

Olvasom, hogy körözést adtak ki maga ellen.

Igen, Magyarországon.

De csak Magyarországon.

Igen. Csalásért, ugye?

Igen.  Egyébként eddig még egyetlen idézést nem adtak át sem nekem, sem Helmeczy ügyvéd úrnak. Nekem azért nem, mert külföldön vagyok, az ügyvéd úr meg, előfordul, hogy később kapta meg, mint amikorra szólt az idézés. Különben meg, képzelje, egy olyan fényképet tettek fel rólam a police.hu-ra, amely egy bálban készült, Kósa Lajos társaságában fotóztak le, de a képről Kósát levágták. Hát lehet ezt? Lajost leveszik róla, engem meg fölnagyítva kitesznek? Nemzetközi szervezetekhez fordulunk emiatt is, Helsinkibe, Brüsszelbe, meg ahova lehet. Tudniuk kell azt a törvénytelenséget, amit Magyarországon velem csinálnak.

Például?

Hogy sorra hallgatják ki az ismerőseimet, de ők semmi törvénytelenségről nem számoltak be.

Senki semmilyen terhelőt nem mondott Önre?

Semmit. Lényegében három, vagy négy ember, ebben benne van Orendi Mihály is, aki nyolcszázmillió forint ajándékot akart elfogadni.

Orendit is kihallgatták?

Őt nem tudom, hogy kihallgatták-e, de akik az én ismerőseim, őket igen. Ők valamennyien várják, hogy el tudjam rendezni a dolgaimat. És, ha elrendeztem, tudják, hogy visszakapják. Volt olyan, aki elmondta, hogy a tőlem kapott kölcsönt adta vissza.

Magának mekkora az adóssága?

Van egy százmilliós forintos, Polus Palace ügyben. Ez ugye az a bizonyos szállodavásárlás, amelyből visszaléptem. Kétségtelenül volt aláírt szerződés, de vevő akadt volna később is, ám a bank inkább ezt a velem való megegyezést akarta, ebből származik a százmilliós adósságom.  (1.8 milliárd volt a hotel vételára – A szerk.) Ezt a megállapodást a Magyar Követeléskezelővel kötöttük.

Ezt tehát ön elfogadta, hogy ennyivel tartozik.

Én azt mondtam, hogy százmillió forintot fizetünk, ha megkaptuk a pénzt.

Mit akart csinálni a szállodával?

Vendéglátással akartunk foglalkozni, szerettem volna, ha a fele a mienk. A család abból tudott volna profitálni.

Ezen kívül milyen adósságai vannak még?

Van egy család, akik mindig segítettek engem, nem is jelentettek fel, ott elég tetemes összeggel tartozom. Velük mai napig jó a kapcsolatom, és tudják, hogy meg fogják kapni a pénzt. Ők tudják miért segítettek nekem, én is tudom miért segítettem nekik.

Ennyi az összes adósság?

Meg a Kun-tenderes dolog van.

Amire a múltkor azt mondta, hogy nem a magáé.

Hát az enyém, mert az én nevemen van, meg a férjemén. A közös számlánkra jött a pénz.

De azt mondta, hogy ez a pénz lényegében csak átfutott a számláján.

Igen, igen.

Azt nem árulta el, hogy hova futott.

Lehet, hogy akit érint már nem is emlékszik rá. Mert ugye azt senki sem gondolja, hogy valaki Csengerből odamegy egy izsáki céghez, és kéri, adjanak már neki hatvanhét millió forintot, és ha megkapja az örökségét majd visszaadja. Ennyi erővel bemehetek az Audihoz is.

Szóval ön valakinek szívességet tett, de nem árulja el, hogy kinek.

Igen, De én még most is azt mondom, hogy ezt majd az ügyvéd úrral megbeszéljük.

Azt is hallottam, hogy fenyegetettnek érzi magát. Miért, ki fenyegeti?

Igen. Folyamatosan hívnak engem, meg azt is, aki itt van velem külföldön, őt is, egy 44-es angliai számról. Ma például azzal hívták fel az ismerősömet erről a számról, hogy elkészült az az útlevél, amelyet én kértem, az angol követségről beszél, de engem nem ér el, tudna-e segíteni abban, hogy hol talál meg. Soha nem kértem Angliába útlevelet.

Nem is kell Angliába útlevél.

Igen, ezért is érthetetlen. Próbáltuk visszahívni ezt a számot, de nem lehetett rajta elérni senkit. Rengeteg ilyen telefonhívás volt. Most meg azt tudtam meg közvetve, hogy Kósa Lajosnak érdekében áll, hogy én ne tudjak semmit elrendezni másodikáig, jobban mondva addig, amíg a kormány meg nem alakul. Mégpedig azért, hogy ne legyen bizonyíték arra, hogy hazudott.

De hogy tudja Kósa Lajos megakadályozni, hogy ön hozzájusson a pénzhez, és rendezze az adósságait?

Például a körözéssel. Nincs semmi jogalapja.

Még egyszer kérdezem: hogyan tudná Kósa megakadályozni azt, hogy hozzájusson a pénzhez?

Nem tudja megakadályozni. Akkor tudja megakadályozni, ha engem elfognak. Vagy megölnek.

Ne túlozzon.

Nézze, az alapján, amit a családom és az én személyem ellen folyamatosan elkövetnek, igazán mindenre fel kell készülnöm. Kósa különben mindig azt mondta nekem, hogy ha kiderül, mennyi pénzem van, veszélybe kerülök, ezért ne is mondjam el senkinek, mennyi pénz fölött fogok rendelkezni.

Igen, ezt elmesélte már egyszer nekünk.

Tudom, de most attól tartok, hogy a lányom és az unokám otthon vannak Magyarországon, nehogy bajuk essék. De én sem érzem magam biztonságban itt, külföldön sem. Bárki utána tud nézni, hogy hol tartózkodunk, és igen, félek. A történetben akadnak tisztességtelen emberek. És az már sok, hogy engem ennyire félelemben tartsanak. Ezt is be fogjuk jelenteni, legkésőbb a hétfői napon.

Mit jelentenek be?

Hogy védelmet kérünk.

A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondta, hogy április 17-27 között jut hozzá a pénzéhez.

Egy részéhez, amiből már tudom rendezni a dolgaimat.

Ezek szerint még nem jutott hozzá.

Részben igen. Az utalásokat jövő héten fogjuk tudni rendezni. A továbbiakat pedig május 1-e után.

Akkor most arról azért írunk, hogy védelmet kér.

Meg azt is, hogy kiteszik a fényképemet, úgy, hogy még csak meg se hallgattak. Azzal, hogy én csaló vagyok. Szerintem csak küldözgették az idézést, hogy ki tudják adni a körözést.

1...789...278. oldal a 27-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan