Kezdőlap Szerzők Írta Polonius

Polonius

1764 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Ne csak az orosz hanem minden földgáz kapjon ársapkát

Azt javasolja Belgium miniszterelnöke, aki szerint van mozgástere az Európai Uniónak hiszen Európában a földgáz kétszer annyiba kerül mint Ázsiában és tízszer annyiba mint az Egyesült Államokban, hogy ne csak az orosz földgáz kapjon ársapkát.

A cél az, hogy a nagy gázkereskedő cégeknek érdekük legyen az, hogy Európában adjanak el földgázt és ne Ázsiában – magyarázta elképzelését a brüsszeli Politiconak Alexander De Croo belga miniszterelnök. Rámutatott, hogy a rendkívül gyorsan változó földgázárak igen egyenlőtlenül oszlanak el a kontinensek között: Ázsiában 150 euró/megawattóra, Európában 300, míg az Egyesült Államokban mindössze 30 euró. Tegyük hozzá, hogy Európa és Ázsia nettó importőr míg az USA exportőr vagyis megengedheti magának, hogy alacsonyan tartsa a hazai árakat miközben méregdrágán exportál.

Nem indokoltak ezek a nagy árkülönbségek – érvelt a belga kormányfő a Brussels Timesban hiszen a szállítási költségek csak néhány megawattóra energiát használnak fel, mert a cseppfolyósított energiát szállító hajók a szállítmányból nyerik az energiát.

“Európában szakadék választja el a termelési költségeket a piaci áraktól.

Ezért közbe kell avatkoznunk. Az energia piac nem működik, ezért Belgium már március óta azért lobbizik Brüsszelben, hogy legyen ársapka a földgázon, és vizsgáljuk meg újra, hogy mit tegyünk a villamosáram árával, mert annak jelentős részét megújuló energia források vagy atomerőművek adják nem pedig a földgáz és a kőolaj.”

Brüsszel csakis az orosz gázra akar ársapkát

Putyin orosz elnök fegyverként használja az energiát miközben az Európai Unió szankciókat alkalmaz Oroszország ellen az Ukrajna elleni agresszió miatt. A brüsszeli bizottság csakis az orosz gázra akar ársapkát, mert nem tudja, hogy az USA hogyan reagálna erre.

“Csakis politikai döntés lenne az, ha kizárólag az orosz gázra alkalmaznánk ársapkát. Ezért nem is támogatjuk ezt a megoldást”

– mondta a belga energiaügyi miniszter, aki részt vett a rendkívüli tanácskozáson Brüsszelben.

Németország viszont szkeptikus az ársapkával szemben, Magyarország és néhány más tagállam pedig elutasítja azt. Nem véletlenül: Putyin azonnal közölte, hogy aki ársapkát alkalmaz, az nem kap orosz földgázt. A franciák arra mutatnak rá, hogy a gázkereskedők jelenleg válogathatnak a vevők között. Ha tehát az Európai Unió ársapkát húz a földgázra, akkor a kereskedők inkább eladják azt Ázsiában. A belga miniszterelnök ellenvetése: elég 5%-al magasabb árat kínálni mint az ázsiai piac, és a kereskedők máris előnyben részesítik Európát.

“Szerintem egyre több tagállam támogatja az általános ársapkát a földgázra egyszerűen azért, mert senkinek sincs annyi pénze, hogy ezt a magas árat tartósan elviselje” – mondta a brüsszeli Politiconak Belgium miniszterelnöke.

Korrupció miatt az uniós pénzek legkevesebb 20%-át bukhatja Magyarország

Rendszerszinten állnak a korrupciós problémák Magyarországon – állapítja meg a brüsszeli bizottság, melynek szeptember 22-ig kell állást foglalnia a jogállamisági vitában, amely hónapok óta húzódik a magyar kormány és az Európai Unió között.

Johannes Hahn, a brüsszeli bizottság költségvetési biztosa azt javasolta, hogy a kohéziós program három fő tételének 70%-át fagyasszák be. Daniel Freund, német zöld uniós parlamenti képviselő úgy számol, hogy mintegy 20%-al kapna kevesebbet Magyarország. Daniel Freund az Orbán kormány egyik legnagyobb bírálója az uniós parlamentben, ahol a lehető legnagyobb szigorúságot várja el Ursula von der Leyen asszonytól, a brüsszeli bizottság elnökétől. A Der Spiegel szerint “Ursula von der Leyen csillapítani akarja a konfliktust Orbán Viktor kormányával”. Ez így volt már Lengyelország esetében is, de az Európai Parlament megkontrázta a bizottság döntését, és a varsói kormány még mindig vár a pénzére. Ursula von der Leyen két tűz között van. Holnapután mondja el beszédét az Unió helyzetéről, amely az első lesz azóta, hogy Merkel kancellár nyugalomba vonult. Angela Merkel volt Ursula von der Leyen mentora és fő támogatója. Távozásával nagyon meggyengült a brüsszeli bizottság elnökének politikai pozíciója.

5122 milliárd forint befagyasztása

Ez a játszma tétje – legalábbis egyelőre. Az Európai Unió hét évre 9770 milliárd forint felzárkózási támogatást irányzott elő Magyarországnak. Ennek tehát több mint a felét befagyasztanák a rendszer szintű korrupció miatt.

Annál is kínosabb ez, mert amíg nincs döntés ebben az ügyben addíg áll a helyreállítási alap ügye, amely viszont dátumhoz kötött. Míg a felzárkózási alap pénzeit csak befagyasztanák a korrupciós vádak miatt, addig a helyreállítási alap pénzeinek egy része elveszne, ha nem jönne létre megállapodás a magyar kormány és Brüsszel között az év végéig.

Mi lehet a megoldás? A brüsszeli Politico értesülései szerint a brüsszeli bizottság a lengyel utat választja majd: a Tanácsnak, amely a tagállamok vezetőiből áll, azt javasolja, hogy kössék feltételekhez a pénzek átutalását.

Daniel Freund, az Orbán kormány nagy kritikusa, úgy nyilatkozott a der Spiegelnek, hogy “az Európai Bizottság nem hagyhatja magát elvakítani a hamis magyar reformoktól! Orbán csakis azért tesz javaslatokat, hogy megkaparintsa az uniós pénzeket miközben egyáltalán nem áll szándékában, hogy véget vessen a korrupciónak, melynek fő haszonélvezője a családja és baráti köre.”

Kínai cégek orosz cseppfolyósított földgázt adnak el Európában

A londoni Financial Times hívta fel a figyelmet, hogy a hiánnyal küszködő európai gázpiacon kínai óriások árulnak földgázt minden valószínűség szerint orosz forrásból. Ez persze nem oldja meg az európai problémákat, de enyhít a válságon miközben a kínaiak jól keresnek a furcsa üzleten.

2,8 millió tonna cseppfolyósított földgázt vásárolt Kína Oroszországtól az első félévben – írja a hongkongi South China Morning Post. Ez egy év alatt 28,7%-os növekedést jelent.
Az Európai Unió 60%-al több cseppfolyósított földgázt importált mint egy évvel korábban, mert így akar megszabadulni az orosz gázfüggéstől. Csakhogy a kínaiak orosz földgázt adnak el Európában. Először a kínai JOVO cég jelezte, hogy 100 millió dollárért adott el cseppfolyósított földgázt egy meg nem nevezett európai államnak. A pekingi sajtó megírta, hogy a Sinopec kínai óriás 3,8 millió tonna cseppfolyósított földgázt adott el az európai piacon. A Financial Times összegezve az adatokat, arra a következtetésre jutott, hogy a kínaiak összesen 4,8 millió tonna cseppfolyósított földgázt reexportáltak Európába.
Ez 7%-a volt az Európai Unió teljes földgáz importjának az első félévben.

Képmutatás minden szinten

Az európaiak tudják, hogy orosz földgázt vesznek, de úgy gondolják, hogy a szükség törvényt bont. A kínaiak így segítik Oroszországot abban, hogy megkerülje a szankciókat miközben jó üzletet is csinálnak.

Miért van ilyen sok fölös földgáz Kínában?

A kínaiak  a világ legnagyobb vásárlók a cseppfolyósított földgáz piacán, de minthogy nagyon lelassult a hazai gazdaság, ezért fölösleg keletkezett. Ezt adják el a kínaiak Európában, ahol kapva kapnak minden ajánlaton. A kínai óriás cégek előre leszerződött földgázt árulnak vagyis nem rontják az európaiak helyzetét az igencsak feszült piacon.

“A cseppfolyósított földgáz importja Kínából mindenképp oldja a feszültséget az európai gáz piacon “ – mondta Zongqiang Luo, aki Rysad Energy vezető elemzője. Miközben Európában mindenki igyekszik földgázt szerezni a téli fűtési szezonra, a kínaiak csökkentették importjukat cseppfolyósított földgázból, mert a tárolók tele vannak. Az elmúlt nyolc hónapban Kína 4,7 millió tonna cseppfolyósított földgázt importált. Ez 25%-al kevesebb mint tavaly holott akkor több volt a Covid lezárás. Azzal, hogy elad és nem vásárol, Kína enyhíti a piaci nyomást az európai országokon, melyek eddig elsősorban orosz gázt használtak, de Putyin leállította az Északi Áramlat 1 vezetéket.

“Az Európai Unió tagállamai ársapkát szeretnének húzni a villamosáramra és a földgázra “

– magyarázta Luo, aki hozzátette: “Spanyolország már ki is próbálta a gázársapkát a nyár folyamán a saját belső piacán.”

A szakértő szerint mindezzel együtt reális veszély marad az, hogy nem lesz elég földgáz az Európai Unióban a fűtési szezon idején, és akkor valamiféle korlátozások jöhetnek.

A gyakori vétózás nem tesz jót a magyar kormány megítélésének

 Csehország jelenleg az Európai Unió soros elnöke és a Visegrádi négyesben is most ők vannak soron. Mikulás Bek Varga Judit igazságügyi miniszterrel tárgyalt Brüsszelben. Ezt követően a magyar diplomácia visszavonta a vétót azzal a fekete listával kapcsolatban, melyet az Európai Unió Putyin kedvenc oligarcháiról állított össze.

A magyar diplomácia három orosz oligarchát akart levenni a listáról. Ezzel kapcsolatban fogalmazott úgy egy magát megnevezni nem kívánó uniós diplomata a Politiconak: “tudtuk, hogy a magyarok árulók!”

A brüsszeli magyar képviselet tárgyalt Johannes Hahn költségvetési biztossal hiszen végülis arról van szó , hogy megkapja-e Magyarország az uniós eurómilliárdokat, és hogyha igen, akkor mikor? Ennek nemcsak a magyar költségvetés egyensúlya miatt van döntő fontossága hanem amiatt is, hogy a pénzpiacon ennek alapján ítélik meg a magyar forintot, melynek leértékelődése tovább erősíti az inflációt Magyarországon.

Huxit?

Lehetséges-e az, hogy Magyarország kilép vagy kikerül az Európai Unióból? – kérdezték a minisztert.

“Magyarország ma már messzire ment. Ezt úgy képzeljék el, hogy elérkezett a szakadék szélére. Most döntést kell hoznia, hogy visszalép-e a szakadék széléről vagy pedig egy újabb kockázatos lépést tesz, melynek a következményeiről nem szeretnék spekulálni.”

A kilépésre gondol?

“Elméletileg igen valamikor a jövőben. A cseh elnökség idején (ez a mostani félév) Magyarország elérkezik egy olyan útkereszteződéshez, ahol muszáj megtenni egy sorsszerű végső döntést.

Az már a magyarokon múlik, hogy miképp döntenek, hogyan választanak. A cseh elnökségnek nem feladata az, hogy olajat öntsön a tűzre. Ellenkezőleg teret kell biztosítani az objektív helyzetértékeléshez, a tisztességes vitához. Ha Magyarország képes lesz kijavítani azokat a hibákat, melyeket a brüsszeli bizottság felró neki, például az európai források elosztásával kapcsolatos hibákat vagy az emberi jogokkal és a kisebbségekkel kapcsolatos problémákat orvosolni tudja, akkor az Európai Unió tagja maradhat. Ez Csehországnak is érdeke.”

Mikor lesz döntés?

“Nem tudom, hogy erről döntenek-e még a cseh elnökség idején” – válaszolta a cseh miniszter. “Meghallgatásra biztosan sor kerül, és ez alatt a tagországok képviselői nagyon konkrét kérdéseket tesznek majd fel a magyar félnek. A meghallgatás után kerülhet sor az állásfoglalásra. Ha úgy döntenek, hogy Magyarország megsérti az Európai Unió alapelveit, akkor ezt négyötödös többséggel kell elfogadni. Az is lehet az állásfoglalás, hogy a helyzet javul Magyarországon, ezért a szavazás nem szükséges.

A második nagy vita az uniós források elköltésével kapcsolatos. Ez a pénzügyminiszterek között zajlik majd le. Közben még szeptemberben a brüsszeli bizottság közzéteszi majd következtetéseit a jogállamisággal kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy ez befolyásolja majd a pénzügyminisztereket is” – mondta Mikulás Bek Csehország európai ügyekkel foglalkozó minisztere a prágai közszolgálati rádióban.

Ha visegrádi “barátaink” így látják a helyzetet, akkor mit gondolhatnak az Orbán rendszer ellenfelei?

Putyin barátai Orbán barátai is

A magyar diplomácia orosz oligarchákat akar levetetni az uniós fekete listáról. Szeptember 15-ig kell megújítani az Európai Unió fekete listáját, melyen Putyin oligarchái szerepelnek.

A brüsszeli Politico szerint három oligarchát akar levenni a fekete listáról a magyar diplomácia: Usmanovot, Avent és Rasnyikovot. Mindhárman Putyin barátai és mindhárman dollármilliárdosok. A magyar kezdeményezés vétóval ér fel.

“Tudtuk a magyarokról, hogy árulók!”

– fogalmazta meg véleményét egy magát megnevezni nem kívánó uniós diplomata a Politiconak.

A cseh elnökség időközben elérte, hogy elhalasszák a döntést a három orosz oligarcha sorsáról vagyis Magyarország nem vétóz az ügyben, de kérdés, hogy mit kért és kapott cserébe? Mit akar Orbán valójában elérni?

A cél a gázársapka megfúrása

Ursula von der Leyen asszony gázársapkát akar bevezetni az orosz gázra, hogy ily módon akadályozza meg az árak elszabadulását. Jelenleg már több mint tízszerese a gázár a tavalyinak. Az Európai Unió energiaügyekben illetékes miniszterei pénteken tárgyalnak a gázársapkáról. Oroszország máris közölte: aki ársapkát alkalmaz, az nem kap orosz földgázt vagy kőolajat. Ursula von der Leyen asszony szeptember 14-én szándékozik ismertetni az uniós tervet amikor elmondja szokásos beszédét az unió állapotáról.

A magyar kormánypárti média nyíltan az Európai Unió Oroszország elleni szankcióit hibáztatja a magas energiaárakért holott az energiaválság már egy éve tart, vagyis jóval korábban kezdődött mint ahogy Oroszország megtámadta Ukrajnát – február 24 – és az Európai Unió emiatt szankciókat vezetett be ellene. A kormánypárti média azt is elhallgatja, hogy Putyin és Orbán a piaci árnál olcsóbb földgázt ígért, de valójában Magyarország éppúgy tőzsdei árat fizet mint mindenki más. Ha ilyen magasan maradnak a földgázárak a világpiacon, akkor a magyar kormány nem lesz képes fenntartani a rezsi csökkentés megmaradt rendszerét sem. Ez pedig komoly kihívás Orbán Viktornak, aki a választások idején még azt ígérte: nem lesznek megszorítások!

Utóirat: Magyarország elállt a vétótól, megszavazza. a szankciókat. Hiába, nem csak a kormány nyakán a kötél, de szorul is.

Fekete szeptember München – KGB

50 éve a müncheni olimpián hajtott végre terrorakciót a Fekete Szeptember, a Palesztin Felszabadítási Szervezet osztaga. Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezére KGB ügynök volt – írta Pacepa tábornok, aki 200 ezer dollárt adott át neki minden hónapban. Pacepa vezérőrnagy a román titkosszolgálat főnöke volt amíg nem emigrált az Egyesült Államokba, ahol kitálalt.

Megírta, hogy Jasszer Arafat legjobb barátja, biztonsági főnöke, a DIE a román hírszerzés ügynöke volt. Az oroszoktól ugyanis a románok kapták meg a palesztin terroristákat kiképzésre. Az alap koncepciót azonban a KGB adta meg. Mit mondott Jurij Vlagyimirovics Andropov, akkori KGB főnök Pacepa tábornoknak 1972-ben?

A zsidó származású Andropov a világméretű antiszemita kampány szervezője

„1972-ben a Kremlben úgy határoztak, hogy az egész muzulmán világot szembe fordítják Izraellel és az Egyesült Államokkal.

Több mint egymilliárd ellenfél sokkal nagyobb csapást tud mérni az Egyesült Államokra mint pár millió – hangsúlyozta Jurij Andropov. Náci típusú gyűlöletet kell keltenünk az iszlám világban a zsidók ellen! Ezeket az antiszemita indulatokat azután terrorakciókká változtathatjuk Izrael és fő támogatója, az Egyesült Államok ellen. A KGB elrendelte, hogy minden szocialista országban a Varsói Szerződésen belül ki kell képezni palesztin terroristákat. Mielőtt leléptem volna a DIE éléről Romániából 500 kiképzett ügynököt küldtünk a muzulmán országokba, ahol azután Izrael ellenes gyűlöletet keltettek és terror akciókat szerveztek” – írta Pacepa tábornok. Aki hozzáteszi 1978-ig a Szovjetunió és szövetségesei összesen 4000 ilyen ügynököt küldtek a muzulmán világba. Carlos szerepe a latin-amerikai forradalmár a KGB és az iszlamista terroristák összekötő tisztje lett. Fáradalmait részben Magyarországon pihente ki, ahol egy magyar újságíró volt az összekötő tisztje a magyar titkosszolgálattal. Később ez az újságíró megírta emlékeit Carlosról, akit a franciák levadásztak Szudánban. A magyar titkosszolgálat nem díjazta igazán a Carlos könyv megjelenését Franciaországban. A magyar újságírót elrabolták a horvát tengerparton, és lecsukták. ÁFA csalás volt a vád, de valójában a bűne az volt, hogy megsértette a titkosszolgálat egyik fő szabályát: hallgass!

Pacepa tábornok, aki száz éves korában a Covid áldozata lett, végig álnéven élt az Egyesült Államokban, de így is több sikertelen merénylet célpontja volt. A Szovjetunió bukásával az iszlamista terrorizmus egy időre elveszítette legfőbb támogatóját, de Putyin uralkodása idején újra elővették Andropov régi elképzeléseit. A nagyszabású párizsi terrorakciókat már aktívan támogatta az orosz titkosszolgálat, amely ily módon is destabilizálni akarja az Európai Uniót és az Egyesült Államokat.

Európa az orosz kémek játszótere

A nyugati kémelhárítás ma már igen aktív, de évekig elnézték Putyin hírszerzőinek olykor igen brutális akcióit is. Az USA többször is figyelmeztette európai szövetségeseit, de eddig hiába. Ez derül ki a hamburgi Der Spiegel összeállításából. 

“Új dimenziót kapott az orosz kémkedés megítélése azután, hogy Putyin agressziót követett el Ukrajna ellen. Az orosz fenyegetés nemcsak kémkedést jelent hanem dezinformációs kampányokat és hekker akciókat is” – nyilatkozta a német hetilapnak Németország belügyminisztere Nancy Faeser.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Aznap amikor az orosz csapatok benyomultak Ukrajnába – február 24 – sokmillió Viasat előfizető elveszítette átmenetileg az internetes kapcsolatát. 5800 szél turbina nem tudott kapcsolatba lépni a központi irányítással. Mind emögött az orosz hírszerzés állt. A berlini Fal leomlása után egészen Putyin mostani agressziójáig Németországban és az egész Európai Unióban elnézően kezelték az orosz hírszerzés játékait holott az USA és Nagy Britannia gyakran figyelmeztetett a veszélyre. Európa és Eurázsia CIA főnöke volt 2017 és 2019 között Marc Polymeropoulos. Ő így emlékezett vissza:

”Az oroszok Európát a saját játszóterüknek tekintették, ahol büntetlenül beavatkozhattak a választásokba vagy akár gyilkosságokat is elkövethettek különösebb következmények nélkül.”

Az oroszok a digitális háborút már jóval korábban megkezdték Ukrajna ellen minthogy a csapataik átlépték volna a határt. A Viasat elleni akció is azt célozta, hogy megbénítsák az ukrán hadsereg információs rendszerét. A Viasat kénytelen volt 30 ezer új digitális dobozt szállítani Ukrajnába, mert az oroszok teljesen átprogramozták a régieket.

Ennek is megvolt az előzménye: Észtországban, a kis NATO tagállamban megbénították a nagy informatikai rendszert, amely hetekig nem működött. Hogy tudták ezt megtenni? Úgy, hogy az észt hadügyminisztériumban működött egy magasrangú orosz hírszerző. Szakértői megítélés szerint ez az észt tiszt okozta a legnagyobb kárt eddig a NATO informatikai rendszereiben.

Az oroszok továbbra is igyekeznek beépíteni az embereiket a fontos döntéshozó helyekre Nyugaton. Nemrég Hágában a nemzetközi bíróságon bukott meg egy jelölt, aki az életrajza szerint Brazíliában született és az USA-ban a Johns Hopkins egyetemen tanult. A törekvő gyakornokról hamarosan kiderült, hogy az igazi neve Szergej Cserkaszov és az orosz hírszerzés tisztje.

Miért kellett az orosz hírszerzésnek egy ember a hágai nemzetközi bíróságon?

Mert ott vizsgálják ki a háborús bűntényeket, melyeket az orosz hadsereg Ukrajnában elkövetett. 2020-ban Nápolyban letartóztattak egy francia alezredest, mert kémkedett Oroszországnak.

Hogy lett belőle orosz kém?

Töltött néhány kellemes órát az ágyban Adela K-val az orosz hírszerzés ügynöknőjével, aki még idejében lelépett. Nápolyban van a NATO földközi tengeri flottájanak a főhadiszállása, ezért már a szovjet időkben is kiemelt célpont volt, és ez mit sem változott Putyin idejében, aki ifjúkorát maga is titkosszolgálatnál töltötte, és hálózatának vezetői tagjai mind egykori csekisták. Az embargó feltörése az orosz titkosszolgálat egyik fő célja amióta Putyin annektálta a Krím félszigetet 2014-ben szankciók sújtják Oroszországot.

Az orosz hírszerzés egyik fő feladata lett, hogy beszerezze a tilalmi listán szereplő árukat. A német ügyészség szerint ennek a bevásárló osztagnak az élén egy bizonyos Szergej K. állt. Hivatalosan ő egy fedőszervezet igazgatója volt. A Jekatyerinburgban működő tudományos és technológiai fejlesztő központ – ez a szervezet neve, létrehozója az FSZB , a KGB utód szervezete.

A GRU, a katonai hírszerzés egy külön gyilkos kommandót működtet, amely Nyugaton is öl. Az egység kódja 29155. Ők próbálták meg Novicsok idegméreggel megölni Szkripal ex ezredest, aki korábban eladta az orosz kémhálózatot az amerikai és a brit kémelhárításnak. A merénylet Nagy Britanniában nem sikerült, de a híres árulót és a családját azóta is szigorú őrizet alatt tartják. A 29155-ös alakulat benne volt egy puccskísérletben a NATO tag Montenegróban. Az oroszok benne vannak a digitális rendszerünkben Ezzel a kissé meglepő állítással szolgált a Bundesnachrichtendienst, a német hírszerzés igazgatóhelyettese. Wolfgang Wien elmondta azt is, hogy

“az oroszok készülnek valamire ellenünk!”

Minden kémelhárító szolgálatnak az a rémálma, hogy az ellenség behatol a rendszerébe. A legnagyobb gondot a német elhárításnak a Kígyó hekker csapat jelenti, melyet teljes mértékben az FSZB irányít. 2018-ban ők behatoltak a német külügy erősen védett rendszerébe is. A CIA szerint a német kémelhárítás gyenge. John Sipher ex CIA ügynök úgy nyilatkozott a Der Spiegelnek, hogy

“sok szolgálattal dolgoztam együtt, de a német volt az egyik leggyengébb. A német kémelhárítás sokkal gyengébb az orosz felforgató tevékenység elhárításában mint más európai szolgálatok.”

Sri Lanka csak kemény feltételekkel kap kölcsön a Nemzetközi Valutaalaptól

A csődbe jutott dél-ázsiai szigetország 2,9 milliárd dolláros kölcsönt kaphat azt követően , hogy megállapodik hitelezőivel. Sri Lanka áprilisban jelezte, hogy képtelen törleszteni adósságait.

8,7%-kal csökken Sri Lanka GDP-je az idén és az infláció legkevesebb 60%-os lesz az IMF előrejelzése szerint. A Nemzetközi Valutaalap küldöttségének vezetői szerint azt szeretnék elérni a kölcsönnel, hogy stabilizálják az ország gazdaságát, és Sri Lanka népét megszabadítsák a válság legsúlyosabb következményeitől.

“Aránytalanul nagy terhet viselnek a válságból a szegények és a legsebezhetőbb társadalmi rétegek” – mondta sajtóértekezletén az IMF küldöttség két vezetője. Akik hangsúlyozták, hogy előzetes egyezményről van szó, mert azt még jóvá kell hagynia a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsának. Ennek pedig az a feltétele, hogy Sri Lanka állapodjon meg az adósság visszafizetés új határidőiről a hitelezőkkel.

Több mint 50 milliárd dollár

Ilyen hatalmas összegről van szó. A megállapodás a hitelezőkkel távolról sem tűnik egyszerűnek, mert ott van közöttük Kína, amely szereti titokban tartani a pénzügyi szerződéseket. Az IMF küldöttség vezetői elmondták a CNBC tudósítójának, hogy a kínai Új Selyemút program keretében kiosztott hitelek részét képezik a mostani megállapodásnak.

Az IMF azt is kikötötte, hogy Sri Lanka reformokat hajt végre annak érdekében, hogy a jövőben elkerülje a fizetésképtelenséget. A tervek szerint a reformok eredményeképp Sri Lanka költségvetése már 2024-ben többletet mutatna: 2,3%-ot. Idén a deficit a GDP 9,8% lesz. A váltást elsősorban az adóreform segítségével érnék el. Eddig ugyanis az adók begyűjtésében nem jeleskedett a kormányzat, amelyet átjárt a korrupció.

Mi lesz az inflációval, amely a múlt hónapban 64%-os volt?

Az IMF szerint ezt úgy lehetne megfogni, hogy megteremtenék  a jegybank függetlenségét. Ebből a célból Sri Lanka kötelezte magát arra, hogy új törvényt hoz , mely garantálja, hogy a nemzeti bank önállóan dönthet a fontos kérdésekben.

“Nagyon fontos a jegybank függetlensége. Ily módon ugyanis meg lehet akadályozni azt, hogy a nemzeti bank pénz nyomtatással finanszírozza a költségvetést. Ez táplálja az inflációt, amely a legsúlyosabb adót jelenti minden polgár számára Sri Lankán”

– mondták az IMF küldöttség vezetői  a dél-ázsiai szigetországban a CNBC tudósítójának.

Az Európai Központi Bank oldja meg az energia válságot?

Nem jó ötlet az Európai Uniónak az az elképzelése, hogy ársapkát kell húzni az orosz földgáz szállításokra, mert ez elvezethet ahhoz, hogy Moszkva elzárja a földgázt – írja Nagy Márton fejlesztési miniszter a Magyar Nemzetben.

Orbán Viktor gazdasági csodadoktora szerint a jegybankokra, és mindenekelőtt az Európai Központi Bankra vár az a feladat, hogy megoldják az energiakrízist, amely egész Európát fenyegeti. Nagy Márton, aki korábban a Magyar Nemzeti Bank alelnöke volt, úgy véli, hogy energiaválság idején a monetáris és kamatpolitika hatékonysága alacsony. Az energiaárak csökkentésével viszont mérséklődhet az infláció és növekedhet a gazdaság. Emiatt a jegybankokat fel kell hatalmazni arra, hogy beavatkozzanak az energiapiacokon.

“Az Európai Központi Bank így beléphetne az energiapiacra azzal a szándékkal, hogy javítsa a likviditást és interveniáljon. Az energiapiaci beavatkozást egy olyan pénzügyi alap is végezhetné, amelyet a jegybankok finanszíroznának”

– javasolja Nagy Márton, akinek Orbán Viktor kulcsszerepet szán a válság megoldásában.

A háborús gazdaság európai szinten alakult ki, de nekünk lokális szinten kell megoldani

– írja a gazdaság fejlesztési miniszter, aki mintha megfeledkezne arról, hogy az energiaválság jóval az Ukrajna elleni háború előtt megkezdődött!

Kiderült, hogy Európának versengenie kell a fizetőképesebb ázsiai gazdaságokkal az energiaimportért. Vagyis a magyar rezsicsökkentés felett már tavaly ilyenkor megkondult a vészharang, de a választások miatt az Orbán kormány úgy tett mintha nem hallaná meg azt.

Orbán Viktor a Nemzeti Bankkal finanszírozta meg választási kampányát, ezért kellett azután az alapkamatot 11,75%-ra, rekord magasra emelnie a Nemzeti Banknak.

Amely egyáltalán nem lenne képes interveniálni az energiapiacon. Ezért javasolja Nagy Márton, aki közben lelkesen hirdeti a magyar utat, hogy az Európai Központi Bank lépjen a színre. Vagyis Frankfurt segítsen az energiaárak leszorításában. Ezzel az akcióval a magyar kormány semmit sem kockáztatna viszont a nyereségből ő is részesülne miközben tovább hirdeti “a magyar utat”. Félő, hogy az Európai Központi Bank nem csap le Nagy Márton javaslatára, akkor viszont hamarosan kiderül, hogy hova is vezet a magyar út az energia válság idején?!…

Kiesett a kórház ablakán és szörnyethalt a Lukoil alelnöke

Veszélyes üzem Oroszországban milliomosnak, oligarcának lenni. Főleg, ha mindig nyitva tartják az ablakokat. Be kellene tiltani az egy emeletnél magasabb építményeken a nyílászáró nyithatóságát. Persze mint tudjuk az FSZB nem ismer lehetetlent, hallottunk már olyanról aki a bezárt ablakon keresztül ugrott ki. Véletlenül.

Újabb rejtélyes halál Putyin birodalmában, ahol az elit tagjai elég gyakran távoznak a túlvilágra idő előtt nem épp a saját akaratukból. A Lukoil alelnöke egy kórház hatodik emeleti ablakából zuhant ki. Az orosz rendőrség szerint öngyilkosság történt. Putyin birodalmában senki sem vehet biztosan semmit, mert a rendszer vélt vagy valós ellenfelei gyakran villámgyorsan távoznak az élők sorából. A Covid járvány idején azok az orvosok, akik bírálták a hatalom járvány kezelését, egymás után estek ki a kórházak ablakán. A 67 éves Ravil Maganov súlyos szívbeteg volt, és a rendőrség szerint azért lett öngyilkos, mert mellbevágta őt a diagnózis. Vagy az FSZB. A titkosszolgálat fellépése annál is valószínűbb, mert a második legnagyobb olajvállalatnak immár a második fontos embere tűnt el napokon belül. Alekszandr Szubbotyin alkohol függő volt, és egy csodadoktornál keresett a problémáira megoldást. Problémái villámgyorsan meg is oldódtak, mert meghalt – tisztázatlan körülmények között. Az orosz rendőrség nyomoz. Nem kétséges, hogy azt a magyarázatot fogják “bizonyítékokkal” alátámasztani, melyet a hatalom megrendelt. Oroszországban parancsra élnek és halnak nemcsak a közönséges földi halandók, de a vezető káderek is.

Csökken a kőolaj és a földgáz ára

Putyin a számításait Oroszország óriási nyersanyag készleteire alapozza. Az Ukrajnában folyó háború nagyon felértékelte ezeket, de az elmúlt napokban megindult a csökkenés a világpiacon. Miért? Mert az energiaválság megnövelte egy világméretű recesszió esélyét. Jelen pillanatban Észak Amerika, az Európai Unió és Kína a recesszió szélére került – más más okból. Recesszió idején jóval kevesebb olaj és földgáz fogy. A másik ok az árak mérséklődésére az, hogy az emberek elkezdtek takarékoskodni világszerte. A brit pénzügyminiszter külön azért elutazott Washingtonba, hogy egyeztesse az energiaválsággal kapcsolatos terveket. Az Európai Unió energia miniszterei szeptember 9-én egyeztetik az elképzeléseiket. Ursula von der Leyen asszony, a brüsszeli bizottság elnöke, “rendkívüli sürgősségi beavatkozást” ígér.

Közben pedig Putyin újra elzárta a gázcsapot: az Északi Áramlat 1 három napig nem ad gázt.

“Fel vagyunk készülve arra is, hogy az oroszok végképp leállítják a gázszállítást”

– írta Twitteren Olaf Scholz német kancellár.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!