FüHü
Ki akarja a szövetségi Európát, és ki nem?
Orbán arra épít, hogy a mélyebb integráció ügyében ellentétek vannak a nyugati vezetők között. Látja a nacionalisták megerősödését, érti, hogy az unió vonakodik túlmenni...
A nap kérdése – Vasárnap tüntet a baloldal
Vasárnap délután közösen tüntet a három baloldali ellenzéki párt az európai Magyarországért.
Bréking nyúz, 2018. 09. 15. – Tudósítás a másik valóságból
Lassan múlik a Sargentini-sokk, visszatér az élet a rendes kerékvágásba, lehet megint migránsozni, megszokta már a magyar, hiányolná, ha nem kapná meg a mindennapi...
A józan ész irtózatos bukása: tíz éve tört ki a gazdasági...
Tíz évvel ezelőtt, 2008. szeptember 15-én jelentett csődöt a Lehman Brothers, s ezt követően viharos gyorsasággal süllyedt a nagy gazdasági világválság (1929-1933) óta nem...
Gyurcsány: Magyarországnak lúzer miniszterelnöke van
Európai magyarok” – ezzel a címmel tartott évadnyitó beszédet tartott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. A DK elnöke szerint nemzeti, demokratikus ellenállásra van...
A szavak háborúja a koreai félszigeten
Mike Pompeo külügyminiszter azzal vádolta meg Oroszországot, hogy tudatosan lassítja Észak-Korea atomfegyver mentesítését, kijátszva az embargót, melyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendelt el. A...
Kínában tárgyal és házal a venezuelai elnök
Li Kocsiang kínai miniszterelnök minden támogatást megígért Venezuela elnökének, de konkrétumokba nem bocsátkozott. A hírek szerint elsősorban arról folyik az alkudozás Pekingben, hogy meghosszabbítsanak...
Levelet írt az MTA elnöke a kutatókhoz
Az elmúlt héten még arról szóltak a hírek, hogy megszakadtak a tárgyalások a Magyar Tudományos Akadémia és az Innovációs és Technológiai Minisztérium között. Már...
A Nézőpont a kormány migrációs politikájáról kérdezte a magyarokat
Hiába fogadta el az Európai Parlament a héten a Sargentini-jelentést, a magyar választók kétharmados többsége továbbra is támogatja a kormány migrációs politikáját – ez...
Kurz, a megbízhatatlan labanc
A Die Presse bizalmas értesülésekre hivatkozva írja, hogy Orbán a velencei frakcióülésen így nevezte az osztrák kancellárt. Azt veszi rossz néven tőle, hogy az...



























