FüHü
Kínaiak Haifában – Mit szól ehhez Amerika?
Izrael átadja legnagyobb kikötője kulcsait a kínaiaknak – írja a Háárec című ellenzéki lap. Haifában a kereskedelmi kikötő mellett van a hadikikötő, ahol Izrael...
„Szar-gentini”, avagy szomorú arcomon redők
Miközben tömegek ujjonganak a Lajtától a Tatrosig, vagy éppen az EU megannyi szegletében (a kivándoroltak), hogy Sógor Csaba micsoda kemény fickó és milyen prímán...
Sargentini – avagy az őrület habos tengere
Ezzel a címmel közli a pozsonyi Új Szó Stumpf András magyarországi újságíró jegyzetét, aki a többi között megállapítja: az EU-döntéshozatal béna kacsa, ebből a...
Heller: Mi történt Magyarországgal?
Akik nem értik Kelet-Európát, érvelhetnek azzal, hogy Orbán nem lehet zsarnok, hiszen kétharmaddal nyert, pedig az. Nélküle nem történhet semmi, illetve csak az van,...
Orbán beszéddel indul a hét
Orbán Viktor beszédével indul az Országgyűlés őszi időszaka. A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában borítékolhatóan sok szó fog esni az EP-n a múlt héten történtekről
Nem...
Az európai Magyarországért tüntettek
Vasárnap délután három baloldali ellenzéki párt - az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd - közösen szervezett tüntetést a budapesti Bem térre. A...
Bréking nyúz, 2018. 09. 16 – Tudósítás a másik valóságból
Amint az a hírekből tudjuk, fényes nappal, a nyílt után megverték Lakatos Bélát, Ács volt polgármesterét. Lakatos Béla a 888 szellemi környezetében halmozottan hátrányos...
Ha a Fidesz nem akar távozni a Néppártból, ki kell zárni
A Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatáról közölt kommentárt a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című konzervatív vasárnapi német lap. Hírünk a világban.
Az Orbánnak távoznia kell című...
Tovább tart a kereskedelmi háború az USA és Kína között
Az amerikai elnök újabb 200 milliárd dolláros vámcsomag elkészítésére adott utasítást, annak ellenére, hogy Washington hivatalos tárgyalásokat javasolt a kínaiaknak. A tárgyalási javaslatot Peking...
A belügyminiszter lemondását követelik Németországban
Több mint száz bevándorló szervezet nyílt levélben szólítja fel távozásra Horst Seehofer belügyminisztert. Tartsa tiszteletben Németország értékrendjét, vagy ha erre nem képes, akkor adja...



























