Különleges ok miatt nem vesz részt Áder egy találkozón

0
1240

A Három Tenger Kezdeményezés találkozóra utazott volna Bukarestbe.

Ma tartják a román fővárosban a 12 kelet- és közép-európai uniós országot tömörítő Három Tenger Kezdeményezés államfői csúcstalálkozóját. Ezen az előzetes tervek szerint a magyar köztársasági elnök is részt vett volna, de nem tudott elutazni. Ugyanis

elromlott ugyanis a repülőgép,

erről tájékoztatta az MTI-t a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Magyarországot így a bukaresti magyar nagykövet képviseli majd a találkozón.

A Három Tenger Kezdeményezés az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger között fekvő 12 uniós tagállam (Ausztria, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Lettország‎, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia) közös fellépése. Lengyel kezdeményezésre jött létre 2016-ban, főleg gazdasági célok közös elérésére irányul.

A 444 egyébként úgy tudja, hogy az aszfalton várakozó kormánygép egy cateringes autóval ütközött, amelynek felemelt rakománya nekicsapódott a gép ajtajának, ettől pedig az deformálódott.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .