FüHü
Eldőlt, hogy nem lesz impeachment Trump ellen
Egyrészt mindkét ház beleegyezése kellene ehhez, és mivel a szenátuson ez sosem menne át, feleslegesen erőlködnének a demokraták. Másrészt éppen a számukra sikeres félidős...
Orbán ráijesztett a magyarokra: azt mondta, hogy el fogunk fogyni
A miniszterelnök szerint Magyarországon a népesség folyamatosan csökken, és ha ez így megy tovább, akkor a magyarok el fognak fogyni. A CEU-ról annyit mondott:...
A kormánymédia már megint gátlástalanul hazudozik a CEU-ról – persze lebuktak
A Magyar Idők egy hangfelvételre hivatkozva azt állította, hogy nem indított egyetemi képzést a Soros-egyetem, a CEU az amerikai Bard College-dzsal közösen, és ezzel...
Weber falja fel Orbánt, vagy fordítva
A Helsinkiben jóváhagyott határozat egyértelműen Orbán ellen irányul. Ám kérdéses, hogy mindez elegendő-e annak a gyanúnak az eloszlatására, hogy a frakcióvezető csakis hatalmi megfontolásokból,...
A Nézőpontnál október nagy vesztese az LMP
A kormánypárt támogatottsága továbbra is nagyon erős, s szeptemberhez hasonlóan 13 mandátumot szerezhet a májusi EP-választásokon. Az októberi hónap nagy vesztese az LMP, amely...
„Mellézuhantam, átfordult a teste” – Ma 74 éve ölték meg Radnóti...
Radnóti Miklós 1944. május 19-én írta meg Töredék című költeményét, s ugyanezen a napon kézhez kapta újabb behívóját, amely már a harmadik munkaszolgálatára szólt.
Május 20-án...
Bréking nyúz, 2018. november 8. – Tudósítás a másik valóságból
Lebuktatta a CEU-t a Magyar Idők. A liberális média számára az a fontos az amerikai választáson, hogy hány nő, leszbikus, mohamedán, szuahéli, zsiffin, piréz stb....
Közérdekű adatot visszatartani nem kell félnetek
Vannak olyan adatok, tények, információk, amelyek a közre tartoznak, ezeket összefoglalóan közérdekű adatoknak hívjuk. S bár e közérdekű adatokat tulajdonló intézmények ezt tudják, mégsem...
100 év után: legyünk újra osztrákok!
Nehéz megérteni, hogy rajtunk kívül majdnem mindenki ünnepeli a 100 éves évfordulóját. A finnek, észtek, lettek, szlovákok az államalapításukat, a lengyelek, litvánok, a csehek...
A demokráciából a bunkóság uralmába
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az alkotmányos rendszerek nem az ember gátlástalan önkifejezésének szavatolására jöttek létre, hanem éppen az ember önkifejezésének kordában tartására. Az uralmon...



























