Kezdőlap Szerzők Írta Föld S. Péter

Föld S. Péter

689 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Augusztus 20: Nemzeti Soroskérdések

Tudta, hogy a kormány miért mondja a magyaroknak, hogy Soros és a migránsok fenyegetik Magyarországot? Tudta, hogy a kormány azt akarja, hogy a magyar emberek az egymás, és a mások iránti gyűlölettel legyenek elfoglalva?

Tudta, hogy a kormány is tudja, hogy az Európai Unió nem akar százezrével migránsokat telepíteni Magyarországra? Hogy mindössze 1294 menekült kérelmének az elbírálásáról lenne szó? Nem egy városnyi emberről, mint ahogyan azt a kormány kommunikálja?

Tudta, hogy nem illegális gazdasági bevándorlókról van szó, még kevésbé terroristákról? Hanem olyan emberekről, akik az életüket mentik, vagy „csupán” a kilátástalanság miatt menekültek el az országukból?

Tudta, hogy a kormány mindezt tudja, mégis hazudik? Mert azt akarja, hogy a magyar emberek inkább Sorosról és a migránsokról beszéljenek, mint arról, hogy ismerte-e Rogán Antal Portik Tamást? Hogy kapott-e tőle egyik emberén keresztül 10 milliót nejlon szatyorban? Ismerte-e Vizoviczki Lászlót, és kapott-e tőle egyik embere közvetítésével 4 millió forintot? Üzletelt-e Rogán a letelepedési kötvényekkel? És ha nem, vagy ha igen, akkor miből telik neki az átlagot sokszorosan meghaladó életvitelre?

Tudta, hogy Orbán kormánya nem akarja, hogy Ön elgondolkodjon azon: mi van Mészáros Lőrinc, Garancsi István gazdagodása mögött? Hogy honnan vannak Vajna Tímea férjének milliárdjai?

Tudta, hogy a kormány tudja, hogy miből? De nem akarják, hogy ezt a magyar emberek is megtudják. Mérgesek lennének a magyar emberek, és a kormány az ilyet nem szereti. A mérges ember sok mindenre képes, még olyanra is, ami a kormánynak nem lenne jó.

Tudta, hogy Orbán kormánya nem akarja, hogy a magyarok azon agyaljanak, valóban stróman-e Mészáros, Garancsi és Vajna? Hogy tényleg Orbán milliárdjait gyűjtögetik szorgos méhecske módjára, ahogyan azt többen sejtik?

Tudta, hogy Orbán kormánya ezért akarja elhallgattatni a még szabad sajtót, s ezért hazudik a magyar embereknek az ő adóforintjaikból, az ő képükbe?

Miért jobb Szent István Soros Györgynél?

„Augusztus 20. kommunikációs üzenetek”. Ez a címe annak a rövid szösszenetnek, melyben a kormány segít eligazodni a külképviseleteknek, hogy idén az ünnepi beszédeikben mire helyezzék a hangsúlyt.

A külképviseletek számára melegen ajánlott üzenet így hangzik: „Választás előtt állunk: Szent István Magyarországa és a Soros-terv között”.

Ha ezer évig élek, akkor sem jutott volna ilyen nagyszerű gondolat az eszembe. Biztosan azért nem, mert nem vagyok annyira okos, mint teszem azt, Kósa Lajos, és nem tudok annyira árnyaltan fogalmazni, mint Németh Szilárd. De most már én is úgy látom, hogy bizony, kis odafigyeléssel, gondolnom kellett volna erre. Tényleg össze kell hasonlítani Soros Györgyöt Szent Istvánnal, ha másért nem, hát azért, hogy lássuk, mekkora különbség van a két ember között.

Ha billentyűs volnék egy zenekarban, zongorázni tudnám a különbséget.

Szent István gyorsabb volt száz gáton, mint Soros György. Több fekvőtámaszt tudott lenyomni és távolugrásban is kenterbe verte.

Szebben ejtette a zöngés hangzókat.

Több prímszámot tudott fejből elsorolni.

Számos alkalommal feljegyezték, amikor a villamoson átadta az ülőhelyét egy idős embernek, vagy áldott állapotban lévő nőnek, míg Soros Györggyel kapcsolatban hiába is kutatnánk hasonló cselekedet után.

Szent István már gyerekként is megette a spenótot, míg Sorosról köztudott, hogy válogatós volt.

Szent István evés előtt mindig megmosta a kezét, míg Soros Györgyről ez nem mondható el.

Szent István zsebre tett kézzel is messzebbre tudta köpni a szotyola héját, mint Soros György.

Putyin megtekinti Magyarországot

Vlagyimir Putyin orosz elnök augusztus 28-án Magyarországra érkezik. Idén már másodszor teszi tiszteletét nálunk, ám e felfokozott érdeklődésnek ezúttal a politikától független magyarázata is van. Ekkor kezdődik Budapesten a dzsudó világbajnokság, és Putyin, köztudottan a küzdősportok kedvelője, nem mellesleg a dzsudósok nemzetközi szövetségének tiszteletbeli elnöke.

Látszólag tehát ez indokolja a mostani látogatást, ám azt senki nem gondolja komolyan, hogy a nagy orosz medve csupán egy dzsudóverseny kedvéért kimozdulna a barlangjából.

Putyin nemcsak az egymásnak feszülő testeket kívánja megszemlélni, de

nyilván arra is szakít majd időt magának, hogy tájékozódjon, hogyan mennek a dolgok e távoli tartományban, Magyarországon.

Idén már járt itt, akkor nagyjából elégedett volt azzal, amit látott. Nem mindennel volt elégedett, mert a jó gazda mindenhol lát hibát, de úgy tapasztalta, hogy alapjában jól mennek itt a dolgok.

Az intéző úr teszi a dolgát.

Rombolja Európát, miközben saját birtokát vasmarokkal tartja kézben. Lehetne persze keményebb is, mint mi, odahaza Moszkvában, de ezeknek a magyaroknak egyelőre ennyi is elég.

Nem kell mindenkit börtönbe zárni, elég néhány kirakatper, tanulnak ezek abból is.

Jó helytartónak tartja a gazda az intézőt, bár van néhány dolog, ami miatt ráncolja a homlokát. A paksi beruházás ügye például lassabban halad, mint ahogyan szeretné. Sok az okoskodás, jogszabály. Olajozotabban kellene intézni az ügyeket, meg kéne kenni a csapágyakat, hogy ne nyikorogjanak, és minél előbb elkezdhessék a munkát.

Orbán és Putyin Budapesten
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A felújított orosz metrókocsikkal is sok a baj. Valami fakockáról jönnek a hírek, meg az ajtók sem mindig záródnak. Miért kell minden ajtónak záródnia? A gazda szerint jó kis szerelvények azok, olyanok, mint újkorukban, negyven évvel ezelőtt. Jó pénzért lőcsöltte rá a magyarokra.

Tetszett a gazdának, amit legutóbb nálunk látott.

A sajtó például már majdnem teljesen meg van zabolázva, azóta a vidéki lapokat megfegyelmezték, azzal a néhány megmaradt szabad szigettel meg majd leszámolunk, ha eljön az ideje.

Jól végzi a munkáját az intéző úr, talán még meg is jutalmazza a gazda.

Pedig, nem szokott ő jutalmazni senkit. Nála az a jutalom, ha nem büntet.

Amúgy meg merne csak ugrálni az intéző úr, rögtön előkerülne néhány dokument a gazda zsebéből. Terhelő, ahogyan Magyarországon mondják. Bankszámlákról, bármiről, de ennek még nem jött el az ideje.

Ha az intéző úr megbízhatóan végzi a dolgát, talán nem is kerülnek elő soha ezek a dokumentek. És akkor azok a csúnya pletykák sem igazolódnak be, amelyek az intéző úrral kapcsolatban időről időre felbukkannak a magyar sajtóban.

A még megmaradt magyar sajtóban.

Amúgy meg nincs abban semmi különös, hogy Putyin gazda idén már másodszor látogat Magyarországra.

Magyarország biztonságos, Budapest gyönyörű. Van ott folyó és földje jó.

Általában hallgatunk (1.)

Frusztrált ideges anyuka vonul az utcán, riadt, síró gyereket rángat maga után. A kisfiú egy játékbolt kirakatát szeretné megnézni, ám a nagydarab, kifejezéstelen tekintetű nő könyörtelenül elvonszolja. Ő az erősebb: lehet vagy kilencven kiló, a gyerek, vasággyal együtt sincs húsz. A nő ordít vele, kiabál, még egy pofont is lekever neki. A gyerek persze ettől nem hagyja abba sírást, legföljebb a kirakattól – és minden mástól – megy el a kedve.

Odalépek a festett asszonysághoz: kedves hölgy, mondom neki, miért méltóztatik vegzálni ezt a gyereket? Elfelejtette, hogy maga is volt gyerek, és ebben a minőségében időnként szeretett volna megállni egy játékbolt kirakata előtt? Ha idegesnek tetszik lenni, amiért a főnöke ma megint ugráltatta, vagy mert a férje tegnap este szokás szerint újfent berúgott, higgye el, arról nem ez a szegény gyerek tehet…

…Persze, nem lépek oda hozzá. Kell nekem a balhé? Egyébként is sietek.

Hát, valahogy így. Mi, a csöndes többség, a normálisak, a törvényt, s egymást tisztelők, ha nekünk nem tetszőt látunk, zavartan félrefordítjuk a fejünket.

Félünk, sietünk, és – Rákosy Gergely könyvének címével – általában hallgatunk. Összegyűjtött hallgatásainkat, ha nem volna annyi más fontosnak tűnő dolgunk, vaskos kötetekbe tudnánk rendezni.

Mindenki nyugodjon le, Szent István nem üzent semmit

Remélem, még időben szólok, mielőtt még valamelyik politikusnak látszó illető szokás szerint Szent István üzenetéről hadoválna az ünnepen. Hogy mit üzent az államalapító király nekünk, magyaroknak.

Szent István nem üzent nekünk semmit. Azt sem tudta, hogy mi leszünk. Magyar ember volt, foglalkozására nézve király. Élt, ahogyan tudott. Evett, ivott, szeretett. És persze uralkodott. Törvényeket hozott, amint az egy uralkodótól elvárható.

Tőlünk meg az lenne elvárható, hogy most, a huszonegyedik században, nagy nemzeti ünnepeinken ne beszéljünk kényszeresen hülyeségeket. Talán, ha pisztolyt szorítanának a tarkónkhoz, akkor lenne magyarázat arra, ha ostobaságokat mondunk. Vagy kést a nyakunkhoz.

Akkor minden hülyeség érvényes lenne, egyébként nem.

István király nem üzent nekünk semmit. Intelmeket intézett a fiához, Imre herceghez. Ezen intelmek közül a következőt szokták a leggyakrabban idézni:

„Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad,  és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

Nekünk, mostani magyaroknak azonban nem üzent semmit. Csak a politikusok találták ki, hogy a régiekkel üzentetnek, mert tudják, nekik, maiaknak, már nem hisznek a népek. Ezért kell a régiekhez fordulni. Ők már úgysem tudnak tiltakozni.

Az egészet úgy kell elképzelni, hogy közeleg az ünnep, már csak néhány hét van hátra, szorít az idő. A politikus, akinek beszédet kell mondania, magához rendeli szövegírói csapatának a vezetőjét, és nekiszegezi a kérdést: – Baszkikám, akkor most idén mi lesz az üzenet? Van már valami ötleted?

Ötlet mindig van, ezért kapja a szövegíró és csapata a fizetését.

Így aztán március 15-én a márciusi ifjak üzennek nekünk, október 23-án az 56-os pesti srácok, augusztus 20-án pedig Szent István.

Korábban az alkotmány, vagy az új kenyér üzent augusztus 20-án.

Nehéz lehet évente háromszor üzenetet hozni a népnek a régiektől. Letudni az ünnepet, kipipálni, mint egy feladatot. Utoljára Kossuth Lajos üzent, de ő sem az utókornak, hanem akkor élő tehetős honfitársainak. Azt üzente nekik, hogy elfogyott a regimentje. Konkrét kérés volt ebben a mondatban: adjatok pénzt, paripát, fegyvert, különben mindnyájunknak el kell menni.

Szent István nem üzent nekünk semmit. Ha tudta volna, hogy lehet üzenni, és lett volna fogalma arról, milyen lesz ez a mostani szép új világ, akkor, mint törvényeket tisztelő ember, ilyeneket üzent volna: Ne vásároljunk lopott útlevéllel fantomcégeket! Ne nyúljuk le az Európai Uniótól kapott pénzeket! Ne uszítsunk a menekültek ellen! Ne vásároljuk fel az összes megyei lapot, ne gyűrjük magunk alá a sajtót!

Ilyeneket üzennének a régiek. Szent István, a márciusi ifjak, az 56-os pesti srácok. Ám ehelyett egy felhőn ülve lógázzák a lábukat, és egy pohár jófajta rozéval a kezükben röhögnek rajtunk.

Fotós sofőr után nyomoz a BKV

Nagy erőkkel keresi a BKV azt a buszsofőrt, aki lefotózta a vezetőfülkéjében elhelyezett hőmérőt. A mérőeszköz 45,3 fokot mutatott, ezért fényképezte le a sofőr, mert úgy gondolta, hogy ilyet nem mindennap lát, ezért mások számára is meg kell örökítenie.

Ha úgy vesszük, érthető a buszsofőr után szimatolók elszántsága. A BKV nem azért alkalmaz buszvezetőket, hogy művészi, vagy egyszerűen csak a mindennapos használatra alkalmas felvételeket készítsenek. Igaz,

a BKV sofőrjei sem arra szerződtek a vállalattal, hogy a maguk és a utasaik életét kockáztatva, embertelen melegben, 45,3 fokban vezessenek.

A fotó egyébként egy tavaly vásárolt buszban készült, nem valami matuzsálemről van szó, hanem olyanról, amely klímával is fel volt szerelve. A klíma azonban – nemcsak ezen a buszon – nem működött, a sofőrök ezért azt az utasítást kapták, hogy ha nem megy a klíma, nyissák ki az ablakot, és jelentsék az esetet.

Ebből is látszik, hogy történetünk főszereplője túllépte a hatáskörét. Bár betartva az utasításokat, bizonyára kinyitotta az ablakot, és jelentette a főnökeinek, hogy nem működik a klíma, emellett még fotózott is a fülkében. Ráadásul a fotót másokkal is megosztotta, ez pedig nincs benne a munkaköri leírásában.

Jobb helyeken, mondhatjuk úgy is, hogy

normálisan működő cégeknél, nem fakockákra vadásznak, és nem fotózó buszsofőrök után folytatnak hajtóvadászatot.

Ehelyett azt vizsgálják, hogy ki a felelős azért, hogy a munkavállalóknak  embertelen, az egészségüket, valamint az utasok biztonságát veszélyeztető körülmények között kell dolgozniuk. Megnéznék, hogy ki rendelte meg a klímát, ki volt, az aki legyártotta és szállította. És azt is vizsgálnák, hogy ki volt az, aki, mint a célnak megfelelő terméket, átvette.

Kinek lett volna a dolga, hogy a meghibásodott klímákat haladéktalanul kijavítsa, és ameddig ez meg nem történik, a nem működő klímás buszokat kivonja a forgalomból.

Persze egy buszsofőr után nyomozni sokkal egyszerűbb, mint a fenti hibák felelőseit megtalálni.

Ha ügyesek a keresők, hamarosan fülön fogják a renitens buszsofőrt. Ettől persze legközelebb szintén 45.3 lesz a fülkében, de legalább kétszer is meggondolják a sofőrök, hogy lefotózzák-e ezt a nem mindennapi természeti jelenséget, vagy inkább szépen, türelmesen megvárják, amíg elájulnak és lefordulnak a vezetőülésből.

Soroksári út: halálos iramban

Nem indítanak büntetőeljárást az ellen a honfitársunk ellen, aki a Soroksári úton 170 kilométeres óránkénti sebességgel vezette Mercedesét.

A sofőr bizonyára jó ötletnek tartotta, hogy haladásához ekkora sebességet választott, különben nem vette volna fel mobiljával az akciót, és nem tette volna föl a Facebookra.

A rendőrség nem tartja büntetendőnek, ami történt. Mindössze szabálysértési eljárás indul a Mercedes vezetője ellen, aki ily módon

100 ezer forintos büntetéssel is megúszhatja.

Hiszen nem bántott ő senkit, nem ártott senkinek. Mindössze cikázott az autók között, időnként átlépte a záróvonalat, belement a buszsávba. Az, hogy sokakat megijesztett, nem érdekes, végül is mindenki ép bőrrel megúszta az esetet.

Nem kell mindenből ügyet csinálni.

Vannak ilyen honfitársaink, akik ily módon próbálnak kiragyogni saját szürkeségükből. Ilyen és ehhez hasonló ön- és közveszélyes mutatványokkal kompenzálják a jelentéktelenségüket, vagy, ha valahol kudarcot kellett elszenvedniük. Kiszúrt vele a főnök a munkahelyén, odahaza a társasházban lenézi őt a közös képviselő, esetleg nem jött össze a randevú a hölggyel, akit pedig már régóta kinézett magának.

Számos oka lehet annak ha valaki

nagy autóval, a szabályoknak fittyet hányva száguld,

miközben más, szabályosan közlekedő autósok és gyalogosok életét veszélyezteti.

Persze, nem a Soroksári út az egyetlen, ahol ilyen megtörténhet. Aki néhány évvel ezelőtt esténként a Váci úton autózott, vidám, ám annál veszélyesebb autósokkal találkozhatott. És még jó, hogy ezt a találkozást nem kell szó szerint érteni. Vagyis, nem koccant senki senkivel. Négy-öt autó versenyzett rendszerint egymással, bevágtak a többiek elé, és nagyon úgy tűnt, hogy a záróvonalakkal sem törődnek.

Ez is szabálysértés, egészen addig, ameddig valaki nem sérül, vagy nem hal meg. Ezek a magukat kiválónak gondoló sofőrök nyilván abból indulnak ki, hogy ők tudják, hogy mit csinálnak. Jó az autójuk, jók a reflexeik, nem remeg a kezük. Egyedül arra nem gondolnak, – vagy gondolnak, de nem érdekli őket – hogy

a közlekedésnek rajtuk kívül még más résztvevői is vannak.

Olyan közlekedők, akik adott esetben meg is ijedhetnek, félreránthatják a kormányt, befékeznek, és máris kész a baj.

A Soroksári úti esetet a rendőrség szabálysértésként kezeli. Pedig, józan paraszti ésszel is belátható, hogy itt valójában gondatlan veszélyeztetés történt. Ugyanolyan megítélés alá kell, hogy essen, mint az ittas vezetés. Mert az, hogy most nem történt tragédia, nem a 170-nel repesztő férfin, hanem a többi autóson, valamint a szerencsén múlott.

Kerényi maga alá bayerozott

Kerényi Imréről majdnem mindent tudunk. Tudjuk, hogy nem csupán krónikus köpönyegforgató, de azt is, hogy akut megfelelési kényszerben is szenved. Ráadásul a változatosságot is kedveli: az  előző átkosban egészen más seggek körül matatott, mint mostanában.

Lelke rajta, nem ő az egyedüli, aki felismerte, hogy sötétben és sötét korokban minden segg egyforma.

Tudjuk róla, hogy bármire képes, neki köszönhetjük például az Alaptörvény asztalát, aminek már megszületésekor sem volt semmi értelme. Mindent tudunk Kerényi Imréről, többet is mint szeretnénk.

És ara is emlékszünk, hogy 2014. májusában a Keresztény Színházi Fesztivál beszélgetés-sorozatában arról értekezett a megjelent hallgatóság előtt, hogy el kell venni a Színház és Filmművészeti Egyetemtől a színészképzés jogát a pénzzel együtt, a többi között azért, mert ott a buzilobbi érvényesül.

Ezzel együtt, nem azért vette be ezt Bayer nevűt a nemzet valódi írói közé, amit a fentiek miatt róla gondolunk. Vagyis, nem azért, mert zakkant, és azt hinné, hogy a Bayer nevű dolgozatai értéket hordoznak.

Kerényi ugyanis nagy valószínűséggel nem annyira eszelős, mint amilyennek mutatja magát. Tudja jól, hogy mi az ábra, és maradt még annyi magához való esze, hogy felfogja: ez a Bayer nevű sajtómunkásnak nem kiemelkedő, írónak pedig egyáltalán nem mondható.

Kerényi most mégis betolta a Bayer nevűt a Nemzeti Könyvtárba, mert azt akarja,. hogy azok, akik szintén tudják a Bayer nevűről, hogy kicsoda, felháborodjanak. Kerényi azt akarja, hogy a Fidesz kormánnyal nem rokonszenvező magyarok felháborodjanak, és rosszkedvűek legyenek. Ráadásul még meg is alázza a nemzetnek azon tagjait, akik még nem hülyültek el teljesen. Azokat, akik képesek megkülönböztetni a jót a rossztól, tudják mi a különbség a színtiszta és a szemenszedett, valamint a kínrím és a valódi költészet között.

Kerényi, úgyis, mint a kulturális hatalom ökle, a Bayer nevű beválogatásával azt üzeni a normálisan gondolkodó magyaroknak, hogy velük ezt meg lehet tenni. És mert megtehetik, meg is teszik. Ma még megtehetnek mindent, ha akarják, szobrot állítanak a Bayer nevűnek, utcát neveznek el róla, s ha úri kedvük úgy tartja, róla mintázzák meg a Tarlós főpolgármesternek oly sok emelkedett órát okozó fakockát.

Kerényinek vannak viselt dolgai, morálisan és mentálisan is meglehetősen necces, ám senki ne gondolja, hogy átgondolatlanul rángatta be a Nemzeti Könyvtárba ezt a közepes képességű szemfényvesztőt. Kerényi azért provokálja ilyen ostoba és aljas módon a normálisan gondolkodó tisztességes embereket, mert azt hiszi, hogy ettől elmegy a kedvük mindentől, és kétszer is meggondolják, mielőtt lázadnának, tüntetnének, tiltakoznának.

Lehet, hogy így lesz, de én azért remélem, hogy nem vagyunk ennyire balgák, és nem adjuk fel ilyen könnyen.

Kávékaland

– Uram, engedje meg, hogy gratuláljak!
– Gratulálni? Nekem? Mihez? Nekem nem szoktak gratulálni. Én csak…
– Még soha senki nem gratulált magának? Ne szerénykedjen, mert úgysem hiszem el!
– Pedig tényleg így van. Tulajdonképpen miről van szó?
– Tudja mit, inkább elhiszem, hogy még senki nem dicsérte meg Önt. Irigyek az emberek.
– Hát, ami azt illeti, tényleg irigyek. De most már elárulná, miről van szó?
– Több, mint negyven éve iszom kávét. Higgye el, értek hozzá. Gratulálni szeretnék.
– De én… semmi különös. Kis műanyag pohárba beletöltöttem, aztán letettem a vendég úr elé a pultra…
– Ne szerénykedjen uram! Mint említettem, sok évtizedes kávéivási tapasztalat áll mögöttem. Úgyhogy, ha én mondom, elhiheti: ilyen kávét, mint amilyet Ön főz, én még soha, sehol nem ittam.
– Nekem még soha senki nem mondott ilyet. Én ugye csak állok itt, töltöm ki az italt, mikor mit. Magának épp kávét.

– Kávét? Maga kávénak nevezi ezt a nem mindennapi, fantasztikus jelenséget? Hiszen ez nem is kávé, hanem egy valóságos találmány! Egy nóvum!
– Zavarba hoz…
– Uram, ha nem sértem meg, és nem szakmai titok, elárulná, hogyan csinálja? Legalább húsz országban ittam már kávét, de ilyet, mint azt volt szerencsém említeni, sehol.
– Nincs titok. Megfőzöm, és kitöltöm. Ennyi.
– Ön túlságosan is szerény. Az Ön kávéjának, mint már említettem, nincs párja a világon. Egyedülálló. Ha nem volna félreérthető, azt mondanám: Unikum. Tényleg nincs semmi titka? Ősi családi recept, ami apáról fiúra száll? Netán a főnökei megtiltották, hogy elárulja ennek a különleges, semmi máshoz nem hasonlítható kávénak az összetevőit?
– Nincs titok uram, nincs mit elárulnom.

– Talán ez a nagyon speciális, gusztustalan műanyag pohár teszi? Az adná azt a förtelmes aromát? Amitől még másnap is majdnem felfordult a gyomrom?
– Tessék?
– Jól hallotta! Ezer helyen ittam már kávét életemben. Jókat és rosszakat egyaránt. De a maga kávéjánál undorítóbbat még soha nem ittam. Ilyen pocsék kotyvalékot… Tanítani kellene az Ön kávéját, uram. Példaképül állítani a büfések leendő nemzedéke elé. Hogy ilyet ne.
– Tűnjön el maga szemét alak! Mit izél engem ezzel a kávéval? Ugyanabból a zaccból van, mint a többi itt a Balaton partján.

– Akkor meg pláne: nem gondolt még arra, hogy szabadalmaztassa? Nem szeretné, hogy egész Magyarországon, de mit beszélek, az egész világon, egyedül Önnél lehessen ilyen ócska kávét inni?
– Mondtam, hogy tűnjön el, mert rendőrt hívok. Nézzen hátra, maga miatt áll a sor.
– Ha megengedi, lefényképezném a bodegáját. Tudom, a szerény, igénytelen külsőből nem mindig lehet következtetni a gazdag és értékes belbecsre…
– Takarodjon! Ha fél perc múlva még mindig itt látom, magára uszítom a kutyámat.
– Jól van, azért nem kell ennyire durvának lenni! Nézzék már, hogy kivetkőzött magából! Már, itt sem vagyok. Kézcsókom a nagyságos asszonynak! És, ha lesz egy kis idejük a nagy forgalom mellett, igyanak meg valami normális helyen egy kávét az egészségemre!

Variációk vereségre

„Mi a győzelemről megtanultuk
Hogy a részvétel a fontosabb
Hogy a vereség is fizet szépen
És a győztes sokkal fáradtabb”

Sztevanovity Dusán

Van, aki mindenki mással összefogna, egyedül azokkal nem, akikkel a világért sem. Mások önállóan indulnának, és nem közösködnének senkivel, leszámítva azokat, akikkel igen.

Vannak, akikkel senki nem hajlandó együttműködni, kivéve azok, akik igen. És olyan is van, akivel szinte mindenki összefogna, de ő senkivel sem hajlandó közösködni.

Mindenki senkivel, senki mindenkivel. Vagyis: mindenki mindenki ellen.

A másik oldalon egyszerűbb a helyzet. Ott csupán egyetlen erő van, neki nem kell összefognia senkivel. Hiába hogy kutyaütő, ő fog győzni.

Pedig, ez a majdani győztes társaság korántsem olyan ütős alakulat, mint amilyennek mutatja magát. Épp ellenkezőleg: kispályás csapat ez, libalegelőn lenne a helye. Rendes bajnokságban pofozógép volna. A kapus rendre árnyékra vetődik, a védelem átjáróház, a középpályások csak keresik a labdát, a csatárok még helyzetbe sem kerülnek.

Hogy ez a pancser gyülekezet mindig nyerésre áll, kizárólag annak köszönhető, hogy az ellenfél nincs ott a pályán. Már megy a meccs, de ők még mindig az összeállításon vitatkoznak. Hogy ki legyen a szélső, ki a bekk, és ki az edző.

El kellett volna már dönteni rég, de még az utolsó utáni pillanatban is van egy új, még az eddigieknél is jobb ötlet.

Hogy ne így legyen, hanem úgy. Vagy fordítva. Vagy sehogy.

Mintha a saját vereségükre fogadtak volna.

Győzni? Az meg mi?

Tanították valamikor az iskolában, de épp hiányoztak, és elfelejtették bepótolni.

Ja, és vannak a nézők, akikért lenne ez az egész. Az ő bőrükre megy a játék, de ki a fenét érdekel.

Az idő így is, úgy is, telik. Sőt, nemcsak telik, de múlik is.

Fogy az idő, elfogy a levegő.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!