Megszoktuk, hogy nem mondanak igazat. Már fel sem háborodunk. Egyszer majd elmúlik ez is. De nem kellene ehhez állva tapsolni, lakáj módjára lelkesedni.
A sajtóról beszélek, nevezzük médiának, ha úgy jobban tetszik.
„Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egyetlen paragrafusa volna: hazudni nem szabad.” Ezt a mondatot szokták idézni a haza bölcsétől, Deák Ferenctől.
Az elhallgatás is hazugság. A mellébeszélés, is hazugság. A maszatolás is hazugság. Egy szereplő kisatírozása a képről hazugság. Tömegeket eltüntetni, és helyette háttérként néhány lézengőt mutatni, hazugság. Interjút mocsok módon megvágni, hazugság. Alákérdezni, hazugság.
Hazudni is hazugság. Büntetés járna érte, nem milliós jutalom.
Ha egy sajtómunkás hazudik, az vérlázítóbb, mint amikor egy kormány nem mond igazat. Egy kormánynak „jogában” – de főként érdekében – áll hazudni. A vádlottól sem várja el a bíróság, hogy maga ellen valljon. Legföljebb az ítészek majd eldöntik, hogy színtiszta volt-e, amit mondott, vagy szemenszedett.
Nem szép és nem is elegáns, sőt, kifejezetten visszataszító, de ez van. A tanút azonban törvény kötelezi az igazmondásra. Ha hazugságon kapják, megbüntetik.
A sajtó tanúja a világnak, krónikása a kornak, mindannak, ami ma Magyarországon történik. Néha közeli szálak fűzik ugyan a gyanúsítotthoz, de lényegét tekintve mégiscsak tanú.
Hazudni nem szabad. Sem éjjel, sem nappal, sem semmilyen hullámhosszon. Legalább ma, a közmédia napján, tessék igazat mondani!
Különös felütéssel kezdődött az őszi politikai szezon. A kormánypárt Kövér Lászlóval indított, majd nem sokkal a házelnöki megszólalás után Rogán Antal is az őszre várható utcai zavargásokkal riogatta a magyar polgárokat. Nem esett nehezükre az okokat sem megtalálni: úgy fogalmaztak, hogy a Soros-hálózat utcai harcokra készül.
Az ellenzék sem maradt sokáig adós a válasszal. Ha lesznek zavargások, utcai harcok, azokat majd a Fidesz provokálja – mondták. Egyrészt, hogy ezzel is egy erős állam szükségességét bizonygassák, másfelől azért, hogy végső esetben bevezethessék a szükségállapotot. Ebben az esetben nem lenne választás, viszont a Fidesz akár rendeleti úton is kormányozhatna.
Ne szaladjunk ennyire előre, mondják mások, akik szerint
az Európai Unió egyik tagállamában egy ilyen opciónak a valószínűsége gyakorlatilag a nullával egyenlő.
Volt már ilyen Magyarországon, és elsősorban a fővárosban, Budapesten. 2006 őszén az ország akkori miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc által elmondott őszödi beszéd kapcsán robbant ki az országos felháborodás, mely nem sokkal később erőszakos cselekedetekbe torkollott. Akkor a Fidesz ellenzékben volt, és mosta a kezeit, ám, ha elolvassuk az akkori beszámolókat, nem voltak ártatlanok ebben az ügyben.
A FüHü az elkövetkező napokban-hetekben több alkalommal is foglalkozik majd a 2006-os zavargások hátterével. Elsősorban a Független Hírügynökség egykori, archív anyagira támaszkodva mutatjuk be a 11 évvel ezelőtti eseményeket. Nem, vagy csak a valóban szükséges helyeken kommentáljuk, ami akkor történt. (A Független Hírügynökség szövegeit kurzívval, azaz dőlt betűkkel olvashatják.)
Így kezdődött
2006. szeptember 17-én a délutáni rádióban hangzott el a Magyar Rádióban Gyurcsány miniszterelnök Őszödön elmondott beszédének egy rövid részlete. A beszéd még május 26-án hangzott el, de, mint utóbb kiderült, már júniusban a Fidesz vezérkarához kerülhetett a szöveg.
Mindezt alátámasztja, hogy a beszédben Gyurcsány sok más mellett arról is beszélt, hogy
„hazudtunk reggel, éjjel, meg este”,
és ezt abba kell hagyni. Ezt visszhangozta utóbb egész nyáron az akkori ellenzéki sajtó, a Fidesz minden rendű és rangú megszólalója, és ezt lehetett hallani szeptember első felében is. Hogy a kormány és Gyurcsány hazudik.
Gyurcsány Ferenc 2006-ban Fotó: Független Hírügynökség
A Wikileaks értesülései szerint
az akkor még a Fideszhez és Orbánhoz hű Hír TV szeptember 15-én több nagy tévétársaságot is Budapestre trombitált, azt ígérve nekik, hogy két nappal később érdekes dolgok fognak történni.
Hogy ki juttatta el az Őszödön elmondott beszéd felvételét a Fideszhez, máig vita tárgya. Több verzió kering ezzel kapcsolatban, bizonyíték egyikre sincs, és még az sem kizárt, hogy úgy van, ahogyan azt sokan tudni vélik.
Vagyis, hogy a Szili-Baja-Szekeres triumvirátus adta át a kazettát a 2009-ben Bolíviában Morales elnök rendőrei által lelőtt Rózsa-Flores Eduárdónak. Tőle Kósa Lajoshoz került a szöveg, ő pedig nemcsak arról gondoskodott, hogy eljusson az országos rádiókhoz, de arról is, hogy a hanganyagot megvágva, eredeti jelentéséből kiforgatva élvezhessék a rádióhallgatók.
Független Hírügynökség, 2006. szeptember 17.: Hazudott a kormány
Hazudott a kormány az embereknek, és az elmúlt kormányzati ciklusban nem tett semmi érdemit a kormány- többek között erről beszél Gyurcsány Ferenc azon a hangfelvételen, amely egy május 26-i balatonőszödi MSZP frakcióülésen készült és vasárnap került nyilvánosságra. A kormányfő elismerte, hogy ő beszél a felvételen, de határozottan kijelentette: nem mond le emiatt. Az MSZP örült, hogy nyilvánosságra került a felvétel, az SZDSZ nem kívánt reagálni az elhangzottakra, az MDF a teljes szöveget követelte a miniszterelnöktől, a Fidesz rendkívüli elnökségi ülést hívott össze. A hangfelvétel nyomán vasárnap este spontán tüntetés szerveződött a Kossuth téren többszáz ember részvételével.
Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz – többek között ezt mondja a kormányfő a nyilvánosságra került hangfelvételen. Utóbb ezeket a mondatokat azzal magyarázta, hogy a politikai elit általános hazugságairól beszélt, amelyből a baloldalnak van bátorsága kilépni.
A miniszterelnök határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy lemond-e, és azt mondta nem bánja, hogy vasárnap megismerhette a közvélemény a felvételt. Az ugyanis szerinte „ékes „bizonyítéka annak, hogy a miniszterelnök tudja a dolgát, és „a történet nem rövid távú népszerűségről és szimpátiáról szól”, hanem hosszútávú változtatásokról.
A szocialisták sem bánták, hogy nyilvánosságra került a balatonőszödi ülésen készült hangfelvétel,
mert így szerintük segít tisztázni, miért nem vártak az önkormányzati választásokig a kényszerű megszorító intézkedésekkel – mondta akkor a Független Hírügynökségnek Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője.
Fotó: Független Hírügynökség
A liberálisok egy ideig nem nyilatkoztak az ügyben, Horn Gábor (SZDSZ) azt mondta: „Nem gondolom, hogy nekem vagy más SZDSZ-s politikusnak egy másik párt zártkörű rendezvényén elhangzottakat kommentálni kellene”. A Fidesz politikusai az ügyben vasárnap nem nyilatkoztak, de rendkívüli elnökségi ülést hívott össze Orbán Viktor pártelnök.
Független Hírügynökség, 2006. szeptember 17.: „Elkúrtuk. Nem kicsit. Nagyon.”
Vasárnap több sajtórgánumhoz juttattak el ismeretlenek egy olyan hangfelvételt, amelyen a kormányfő szocialista politikusok előtt, szűk körben, közvetlenül az országgyűlési választások után elismeri; a kampányban, az ország helyzetét illetően hazudtak A Független Hírügynökség birtokába jutott felvétel szerint, a kormányfő, a május 26-án szó szerint azt monda:
„Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk.”
Leszögezi: nyilvánvalóan végighazudták az utolsó másfél, két évet. Szerinte a kormány négy évig nem csinált semmit.
„Nem tudok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl hogy a szarból vissza hoztuk a kormányzást a végére”
– szögezi le az összejövetelen a kormányfő.
Fotó: Független Hírügynökség
A szeptember 17-én még békésnek, bár haragosnak induló megmozdulások másnapra eldurvultak.
Szeptember 18-án már kövekkel és egyéb utcai harcokra alkalmas szerszámokkal felszerelkezett tömeg állt a felkészületlen rendőrökkel szemben.
A tüntetés a Kossuth téren kezdődött, de aztán Toroczkai Lászlónak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom akkori vezetőjének hívására a tömeg átvonult a Szabadság térre, az MTV székházához.
Az aznapi eseményekről, a Magyar Televízió székházának ostromáról ezt írta a Független Hírügynökség:
Több mint egy órája tart a Magyar Televízió székházának ostroma Budapesten. A tüntetők folyamatosan be akarnak törni az épületbe, a rohamosztag többször is könnygáz-gránátokat és vízágyúkat vetett be.
Az MTV székházának ostroma hétfő este negyed 11 után kezdődött. Este 11 óra után 10 perccel megindultak a tüntetők a székház bejárata felé, miután beszorították a rendőröket az épületbe. Miután a székházból vízágyúkkal lőttek ki a rendőrök, a tömeg meghátrált.
A rácsokat ezután lehúzták az épület bejáratainál, aztán fémkordonokkal próbálta betörni az ajtót néhány tüntetőt, ekkor újra könnygázgránátokat vetettek be. A tömegben közben többen azt skandálták, hogy „ÁVH! ÁVH!”
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy többen könnyebb sérüléseket szenvedtek, pontos számot viszont nem tudott mondani Győrfi Pál.
A Független Hírügynökség helyszíni tudósítói szerint időközben néhány tüntető elkezdte leszedni a rácsokat a tévé székházának oldalsó ablakairól.
A környékre több tűzoltó autót és rabszállító kocsit vezényeltek.
Forrás: Wikimedia Commons
Több vidéki városban is tüntetés volt szeptember 18-án, a többi között Miskolcon, Szegeden, Pécsen, Békéscsabán. A miskolci megmozdulásról így számolt be a Független Hírügynökség:
Miskolcon nagyjából ezer ember tüntetett délután öt órától a Gyurcsány-kormány leváltását követelve. A tüntetők a városháza előtt a szocialista városvezetés leváltását is követelték. A szocialisták székházánál „Soha többé MSZP-t!” „Ébredj, Miskolc!” jelszavakat skandáltak, és elénekelték a Székely Himnuszt. Néhányan MSZP-s választási plakátokat firkáltak össze, és szaggattak le.
A tüntetésre sms-en keresztül hívták a miskolciakat. A gyűlésen Fidesz-röplapokat osztogattak, és felszólalt a MIÉP megyei elnöke is.
Az MSZP támogatja a miniszterelnököt
A szocialista frakció hétfő esti ülésén egyhangúlag támogatásáról biztosította a kormányfőt. Az ülésen részt vett Gyurcsány Ferenc is, aki néhány órás oroszországi útja után a repülőtérről azonnal a Képviselői Irodaházba sietett.
Az MSZP frakciójának ülése után a kormányfő újságíróknak elmondta: az ülésen mindössze kétszer kért szót. Világossá tette, hogy a balatonőszödi beszéde nyomán kirobbant ügyet nem személyes kérdésként kezeli. Az a kérdés, hogy van-e a pártban annyi erő, hogy kikerüljön a féligazságok csapdájából – fogalmazott a kormányfő.
Gyurcsány Ferenc elmondta: a frakció nem foglalkozott Sólyom László délutáni nyilatkozatával. Ő maga azonban úgy véli: a nyilatkozat akkurátus és pontos. Egyetért az államfővel abban, hogy fontos a közbizalom helyreállítása, és ezért fordulatra van szükség a politikában – tette hozzá Gyurcsány Ferenc.
A Fidesz szolidáris az utcán tiltakozó tömegekkel
A Fidesz szolidaritást vállal az utcán tiltakozó, a kormány távozását követelő emberekkel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy alkotmányos eszközökkel elérjék a kormány távozását – olvasható a Fidesz-MPSZ Elnökségének közleményében.
A Fidesz ugyanakkor úgy látja: komoly veszélyt jelent az, hogy az emberek spontán indulatai kezelhetetlenné válhatnak. Arra kérnek ezért mindenkit, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel igyekezzenek az indulatokat féken, a spontán szerveződött tüntetéseket pedig törvényes keretek között tartani – derül ki a közleményből.
Szeptember 19: Már a Kossuth téren a tüntetők
Kedden este 8-kor már legalább négyezren voltak a Kossuth téren, amely lassan megtelik tüntetőkkel. Több mint 1500, golyóálló mellénnyel és gázálarccal felszerelt rendőr áll készenlétben arra az esetre, ha rendbontás történne.
A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója benzinkannákkal, boxerekkel, baseball-ütőkkel felszerelt fiatalokat látott a téren. Miközben a tüntetők létszáma folyamatosan emelkedik, olyan hírek keltek szárnyra, hogy a demonstrálók a Magyar Rádióhoz vagy a Köztársaság téri MSZP-székházhoz vonulnak.
Gyurcsány Ferenc a nagyköveteket tájékoztatta a zavargásokról
A szokásos nagyköveti megbeszélésen Gyurcsány Ferenc a csaknem 70 Magyarországra akkreditált diplomatát is tájékoztatta az elmúlt napok zavargásairól – mondta Danks Emese a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
A kormányszóvivő közlése szerint Gyurcsány Ferenc ugyanazt a tájékoztatást adta a nagykövetnek, mint amit a szerda reggeli kormányülés elején is ismertetett. Eszerint Magyarországon rend van, a rendőrség megvédte a fővárost és az embereket. A kormányfő szerint azok a rendbontók, akik köztörvényes bűncselekményeket követnek el, a békés tüntetőket használják fel ürügyként. A miniszterelnök a nagykövetek előtt is megerősítette: a kormány meghátrálás nélkül folytatja munkáját, és kitart az egyensúlyteremtés, a reformok és a fejlesztések politikája mellett.
– A 666. hu portáltól vagyok. A tervezett őszi zavargásokról szeretném kérdezni.
– Mi érdekli?
– Mikor kezdődnek, hány ezer emberrel számolnak, hol lesznek a csomópontok?
– A részletes programot még csak most véglegesítjük.
– Itt az ősz, és maguknak még nincs kialakult programjuk?
– Valóban úgy tűnhet, hogy késésben vagyunk. De biztosíthatom, hogy időre elkészülünk mindennel. És azt is megígérhetem, hogy a költségeket sem lépjük túl.
– Hallhatnánk azért részleteket?
– Már szeptemberre is tervezünk kisebb csetepatékat, de a nagyobb volumenű összecsapások októberben várhatók.
– Ez hagyomány Önöknél.
– Igen, 2006-ban is bevált.
– Azt mondta, hogy nem lépik túl a költségeket.
– Bennünket gyakran vádolnak azzal ellenfeleink, hogy túlságosan vastagon fog a ceruzánk…
– Úgy szokták mondani, hogy Önök lopnak.
– Igen. Nos, örömmel jelenthetem, hogy az előirányzott költségeken belül maradunk.
– Elárulná, melyek lesznek a legnagyobb tételek?
– A legtöbb pénzt szervezésre, és a zavargók mozgósítására költjük. Szerencsére uniós pénzekkel is számolhatunk.
– Spontán tömegek nem is lesznek?
– Lesznek ilyenek is, de mi a profikban jobban bízunk. A tapasztalataink azt mutatják, hogy rájuk sokkal jobban lehet támaszkodni.
– Mire költenek még?
– Nem elég az embereket fizetni, de ki is kell képezni őket. Kiváló kődobáló trénereink vannak még 2006-ból, és az akkori autóborogató- és gyújtogató szakemberek is a rendelkezésünkre állnak.
– Idén is tervezik a Kossuth tér összehugyoztatását?
– Igen, ezzel külön munkacsoport foglalkozik.
-Összességében elégedett a dolgok állásával?
– Teljes mértékben.
– Vagyis?
– Felbolygatjuk fél Budapestet, aztán szépen elfojtjuk a megozdulásokat, és a végén kihirdetjük a szükségállapotot.
– Ez utóbbi nem lesz túlságosan durva intézkedés?
– Nem tudom. Ilyet még tényleg nem csináltunk. De bízunk az embereink szakértelmében, és reméljük a legjobbakat.
A képen Balog Zoltán emberminiszter két fogdmeg védelmében fogadja a Kötcsére érkező Orbán Viktort. Ő a vendéglátó. Már jó előre megérkezett, intézkedni, hogy a vendég mindent rendben találjon.
Legyen szállása, asztalára jusson étel, bor, amit szeret.
Mosolyognak az urak, mintha jókedvükben volnának. Pedig, gondból több is van, mint elég. A Vidi négyet kapott a Partizántól, és akkor még ott van az ország. Szét lett lopva szépen minden, ráadásul háború van: az ellenség Soros kottájából játszik.
– Parancsolj velem nagyjóuram – mondja Balog Zoltán testtartása. Ha lenne kedvünk hozzá, megpróbálnánk elképzelni, mire gondol.
Készen a tettre, ha bármikor, hirtelen, cselekedni kellene. Mondjuk, ha volna valamilyen kérése a vendégnek. Pihenni szeretne, harapni valamit, mert reggel óta nem evett.
Vagy, teszem azt, hogy merre van a mosdó.
A gerinc is csak szolidan hajlik, majdhogynem észrevétlen, épp csak a szükséges, ilyen alkalmakkor elvárható szögben.
– Hát hogy vagytok, itt jó Kovácsom? – kérdezi a vendég az emberminisztert. – Balog – mondja a miniszter. – Balog, kérlek tisztelettel.
– Hát persze, ahogy akarod.
– Még hogy Balog, – gondolja a miniszterelnök. – Holnaptól ez is másképp lesz.
„Ha így folytatja az MSZP, akkor ugyanaz lesz, mint 2014-ben”. Negyven év körüli férfi mondja ezt a mellette álló DK-s pólóba öltözött nőnek. Az bólogat. Még van tíz perc a kezdésig, gyülekeznek az emberek.
Délután 4 órára megtelt az egykori Skála áruház előtti tér, közel ezren lehetnek. A szokásos közönség, főként idős és középkorú emberek, de vannak szép számmal fiatalok is.
A rendezvény az Európai Unió himnuszával kezdődik, és a magyar himnusszal végződik. A kettő között Gyurcsány Ferenc vázolja fel a DK jövőképét.
Nem eléggé mozgósító, mondja mellettem egy férfi. Gyurcsány ezúttal valóban nem hívott senkit a barikádra, Orbán nevén kívül más név nem hangzott el. Így azután fújolni sem lehetett igazán, csak akkor, amikor arról beszélt a DK elnöke, hogy a katolikus papok, beleszólnak az emberi életbe, a fogantatásba.
Merjenek boldogok lenni, mondta Gyurcsány.
S ha úgy adódik, menjenek el orvoshoz. Ha kell, szemészhez, ha úgy adódik, szülész-nőgyógyászhoz. És akinek arra van szüksége, az menjen pszichiáterhez. Ismerünk ilyet, tette hozzá a szónok.
Derültség. Nem kellett kimondania, kire gondolt.
Botka Lászlónak is üzent, neve említése nélkül. Aki ellenzékben nem képes békét teremteni, az kormányon sem lesz képes egy országot békében, nyugalomban vezetni.
Majd, nem sokkal később ezt mondta: nekünk nincsenek feltételeink, de mi is elvárjuk, hogy ne szóljanak bele a politikánkba. Ne akarják megmondani, hogy ki képviselje a pártot a választáson.
Ha valaki ebbe bele akar szólni, az lépjen be a DK-ba.
Persze, nem mindenkit veszünk fel – tette hozzá némi szünet után.
Derültség megint.
Gyurcsány ezúttal valóban nem harcba hívta híveit, hanem közös gondolkodásra. A múltat nem lehet legyőzni, de a jövőt meg lehet nyerni – e gondolat köré fűzte fel a beszédét a szónok.
Paks2-vel nem az a fő bajunk, hogy a negyedét, vagy a harmadát ellopják. Ez is baj, persze. De főleg az a gond vele, hogy ez a múlt – a jövő a megújuló energiáké.
Harcosabb beszéd kellett volna, mondja mellettem egy férfi. Korábban, még szoci színekben polgármester volt egy kisvárosban, ma a DK-t erősíti. Egy nő ehhez hozzáteszi: ismerem Botka Lacit, emberileg nincs vele gondom. De be kellene látnia, hogy nem ért el semmit.
Sürgősen változtatni kell, januárban már késő lesz.
Mielőtt, nem sokkal ¾ 5 előtt, vége lett volna a kampányindítónak, a színpadra szólított elnökség egy Orbán és Európa szavakat tartalmazó szalagot tartott maga elé. Majd látványosan kettévágták a szalagot.
Látom a visszapillantóban, hogy a mögöttem jövőnek valami baja van. Messze van még tőlem, de már villog kegyetlenül. És nyomja a dudát, mintha csak ma kapta volna ajándékba. Pedig nem megyek lassan, ráadásul a jobboldali sávban haladok, elmehetne mellettem, ha akar. De nem akar, inkább villog és dudál.
Valami baj lehet vele, gondolom magamban, és megpróbálom elképzelni, mi történhetett. Megcsalja az asszony? Gondjai vannak a munkahelyén? Nem tudta tegnap felszedni azt a hosszú combú vörös leányzót a strandon?
Soha sem fogom megtudni. Csak azt látom, hogy miközben közelít, vérvörös arccal nyomja a gázt. Integet és mutogat. Tudom, nem nekem szól a mutatvány, ha megelőz, következő áldozatával ugyanezt teszi. Baja lehet a világgal, és így adja ki magából a feszültséget.
Az emberek, nyugtatom magam, jók. Százból kilencvenöt normális. Kár, hogy a memóriánk nem vevő erre a felismerésre: nem a normális embertársak maradnak meg az emlékezetünkben. Ha túléljük az ismeretlen autós „kolléga” ámokfutását, másnap a munkahelyünkön nem arról mesélünk a többieknek, hogy láttunk egy vajszínű Volvót, amelyik teljesen normálisan közlekedett. És képzeljétek, mondjuk a tágra meredt szemekkel hallgató kollégáknak, rögtön utána egy sötét színű Ford érkezett, ha hiszitek, ha nem, azzal sem volt semmi baj.
Olyan ez, mint az áruház, ahol több pénztár is működik. A legtöbbnél normálisan megy a munka, mindössze egyetlen olyan pénztár van, ahol az ott dolgozó valamiért morcos. Barátságtalan, látszik, a háta közepére kívánja a vevőket. Nincs üldözési mániám, tudom, nem nekem szól a rosszkedve. Utálja ő az egész világot.
Pedig ugyanannyi lehet a fizetése, mint azé a kolléganőé, aki kettővel mellette hallgatja a vonalkódok csipogását. És van egy hivatal, ahol már tudom, melyik ablakhoz nem szabad menni. Mert a mögötte ülő hölgy szándékosan lassú, körülményes. Az a típus, aki nem azt nézi, mi az, amit lehet, hanem azt, hogy mit nem.
Rosszkedvűen és rosszul dolgozni legalább annyira fárasztó, mint ugyanazt jól csinálni. Aki már próbálta, tudja, hogy nem nagyobb macera jól átsütni a húst, és tisztességesen centirozni a kereket. Vagy, teszem azt, normálisan befejezni egy elkezdett mondatot.
Villogó, dudáló sofőrök, rosszkedvű eladók és pikírt hivatalnokok próbálkoznak nap, mint nap, hogy elvegyék a kedvünket az élettől. De én javíthatatlanul optimista vagyok, és reménykedem mindhalálig – talán nem a hülyék vannak többségben.
Tegnap a FüHü is megemlékezett az Aranycsapat húsz évvel ezelőtt elhunyt legendás balszélsőjéről, a kiismerhetetlen cseleiről Rongylábúnak becézett Czibor Zoltánról. Megírtuk azt is, hogy miután Czibor 1956-ban disszidált, a kor szocialista szelleméből következett, hogy idehaza a nevét sem lehetett leírni.
Nem ő az egyetlen, aki disszidált, és akit ezért a hivatalos Magyarország megpróbált kitörölni a magyar futball történetéből.
Hasonlóképpen járt az Aranycsapat talán legjobb, de mindenképpen legismertebb játékosa, Puskás Ferenc is.
Puskást mindenki szerette, még a szűk ötvenes években is elismerték különleges képességeit, tudását. Bejáratos volt a nagyfőnökökhöz, ha valamelyik csapattársa bajba került, ő mindent el tudott intézni.
1956-ban, több csapattársával együtt nem jött haza, Spanyolországban telepedett le. A Real Madridban, több mint tizenöt kilónyi túlsúlya miatt, először nem akarták alkalmazni, ám ő néhány hét alatt ledobta magáról a fölösleget, és azt követően tíz éven át focizott a királyi gárdában.
Hatszor volt spanyol bajnok, kétszer gólkirály, és a világ talán legpatinásabb klubjánál minden idők legjobb játékosának választották.
A szocializmus diszkrét bája: miközben a legismertebb magyar, az egykori Száguldó Őrnagy, a nagyvilágban sikert sikerre halmozott, idehaza még a nevét sem lehetett leírni. Amikor a Real Madrid egy barátságos meccsen a Vasas ellen futballozott, a spanyolok, legalábbis a magyar újságok összeállításai szerint, mindössze tíz emberrel léptek a pályára – a Puskás nevű, tízes számú mezt viselő játékost ugyanis, valamiért elfelejtették megemlíteni az akkori magyar lapokban.
1961-ben szüleimet sikerült végre sikerült rávennem, hogy vegyék meg nekem a Real Madridot. Ma már nem divat a srácok körében gombfocizni, sőt, úgy gondolom, a legtöbben azt sem tudják, mi fán terem ez a játék, ám a hatvanas években – különösen az első felében – a gombfocizás még nagyon népszerű elfoglaltságnak számított. Amikor rossz idő volt, és nem a Klauzál téren fociztunk a barátaimmal, akkor gombfoci bajnokságokat rendeztünk – gólokkal, kiállításokkal, izgalmakkal, veszekedésekkel.
Mint a többi fiúnak, nekem is számos csapatom volt.
Jó szívvel emlékszem vissza a valamikori MTK-ra – Szimcsákkal a balszélen, Lanczkor állt a kapuban, a jobbhátvédet Palicskónak, a bal bekket Lantosnak hívták. A középcsatár Kuti, valamint a jobbösszekötő Bödör is igen ismert játékosnak számított. Nem is szólva persze Sándor Csikarról, akiről ma egy jó nevű, válogatottakat is adó futballakadémiát neveztek el.
Az általam vezényelt „istállóba” tartozott az FTC is. Itt játszott a többi között Dékány Doktor, Vilezsál Oszkár, Dalnoki Puhavagyjenő, és az idővel állatorvossá, majd kisgazda képviselővé avanzsált Dr. Fenyvesi Máté is. És megvolt persze a brazil válogatott is, a két Santossal, Didivel, Vavával és Pelével súlyosbítva, valamint Kádár János kedvenc együttese, a Vasas, a Bundzsák, Kékesi, Raduly és más jelesek által fémjelezett alakulat.
Ebbe az istállóba szerettem volna megvásárolni a Real Madridot. A magyar csapatok mellett ugyanis ők voltak a kedvenceim.
Szüleim, akik máskülönben viszonylagos szimpátiával kezelték gombfociőrületemet, valamiért nem rajongtak különösebben az ötletért.
Direktben nem beszéltek le róla, ám nem is nagyon erőltették, hogy megvásároljam a csapatot. Egyszer azután már nem lehetett tovább halogatni, szeretett felmenőim minden ésszerű kifogásból kifogytak, így magamhoz vettem a tőlük kapott pénzt, és lerongyoltam a sarokra, a trafikba. (A fiatalabbak kedvéért: a trafik egy olyan bolt volt, amelyben elsősorban dohányárukat lehetett vásárolni. Meg persze minden mást, amit a trafikos fontosnak tartott.).
A trafikos régi ismerősként fogadott, gombfocimániám miatt törzsvásárlónak számítottam. Azt megelőzően már vagy tízszer megnéztem a Realt, kézbe fogtam és csodálattal bámultam a „fiúkat” szimbolizáló gombokat. Ezúttal azonban nem egyszerű érdeklődőként vettem részt a kiskereskedelmi folyamatban, hanem végfelhasználóként, azaz vevőként.
Nem ragoznám tovább a Real Madrid megvásárlását: hamar túlestünk az üzleten. Mindegyik játékost ismertem természetesen, az újságok jóvoltából kívülről fújtam a csapat összeállítását.
Egyedül a Marsall nevű gombot nem tudtam hová tenni.
Illetve tudtam, merthogy a többinek mind meg volt a helyük: az isteni Di Stefano volt a középcsatár, a balszélen egy Gento nevű fiatalember száguldozott, kizárásos alapon közéjük kellett elhelyeznem a titokzatos Marsall nevű játékost. Akinek, ráadásul, még a fotója is ismerősnek tűnt. A szüleim ugyanis, bár nem verték nagydobra, néhány 1956 előtti magyar sportújságot megőriztek – ott láthattam régebben a Marsall nevű balösszekötőt.
Kérdeztem a trafikost, hogy kerül ide ez a futballista, ám ő diszkréten odasúgta: most mások is vannak a boltban, majd ha a többi vevő elment, elmondja. És valóban, amikor az ismeretlen vásárlók becsukták maguk mögött az ajtót, s végre egyedül maradtunk, beszédesebbnek bizonyult. Közölte velem, hogy
a Marsall nevű játékos valójában Puskás Ferenc, aki a Real Madrid egyik legnagyobb sztárja.
De, tette hozzá, miután disszidált, s hivatalosan hazaárulónak tekintik, Magyarországon nem létezik – a nevét nem szabad sem leírni, sem kimondani. Meg is kért, ne mondjam el senkinek, hogy a csapatomban Marsall néven Puskás játszik. Majd valamivel engedékenyebben hozzátette: ha mégis eldicsekednék vele a barátaimnak, azt semmiképpen se áruljam el, hogy tőle tudom.
Ez volt az én nagy találkozásom Puskással, akit a csapatomban Marsallnak hívtak. A Real Madrid egyébként valóban jó befektetésnek bizonyult. Sikert sikerre halmoztak a fiúk, szinte számolatlanul rúgták a gólokat mindenkinek – ki tudja miért, egyedül az MTK-t nem tudták soha legyőzni.
Orbán Viktor levelet írt Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, Azt kérte tőle, hogy az Európai Unió fizesse ki a magyar határvédelmi költségek felét, 135 milliárd forintot. Magyarországnak ugyanis cirka 270 milliárd forintjába került, hogy megvédje Európát a bevándorlóktól.
Nem is fogott vastagon a főpincér ceruzája. Mondhatott volna többet is, kis lovag! Kérhette volna az egész összeget. Vagy még annál is többet, mondván, azóta infláció volt.
De kérhetett volna kevesebbet is, hiszen köztudott, hogy Magyarország, szemben a hanyatló Európával, jól teljesít. Nekünk meg sem kottyan a 270 milliárd forint, amibe a háromezer határvadász üzembeállítása valamint a kerítés került. Nekünk ez nem pénz, nem is azért kérjük, mintha szükségünk lenne rá.
Csak azért vetjük fel a témát, hogy Európában is érezzék: a szolidaritás nem maradhat meg a szavak szintjén. A szolidaritásnak ára van. Mi ugyan, ha kell, ingyen is megvédjük Európát, de akkor Európa nem tudja majd értékelni ezt a gesztust. Ha nem kérünk védelmi pénzt Európától, azt gondolhatják, hogy mi egy szánalmas, magunkat büszkének mondó, ám valójában az uniós pénzekért kuncsorgó ország vagyunk.
Olyanok, akik még 1294 menekültet sem hajlandók befogadni.
Ezért kérjük most a 135 milliárd forintot. Hogy ne gondolják rólunk, hogy mi nem viseljük szívünkön a menekültek ügyét. Akiket ugyan illegális bevándorlóknak szoktunk nevezni, és hazai szóhasználatban a terroristákkal mossuk össze őket. Nem azért, mert nem viseljük a szívünkön a sorsukat, hanem mert azt szeretnénk, hogy a magyar emberek jövőre is ránk szavazzanak.
Ezért kell nekünk a 135 milliárd forint. Hogy jövőre is legyen pénz stadionokra, a felcsúti kisvasút meghosszabbítására.
És lehetnek még előre nem látható költségek. Ha kívánja Juncker úr, ez utóbbiakat is részletezzük.
Most, hogy kiderült: Orbán Viktor levelet írt Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, amelyben arra kérte, hogy az Európai Unió fizesse ki a magyar határőrizet árának a felét – mintegy 135 milliárd forintot – eszembe jutott az a két évvel ezelőtti írásom, amelyben a rendes magyar emberről írtam. Arról, aki nem menekül, marad ott, ahol van.
Most ezt kiegészíteném azzal: rendes magyar ember megkéri az árát annak, hogy ő rendes magyar ember.
Rendes magyar ember nem menekül. Nem tölti idejét utcán, pályaudvarokon, vonatra, regisztrációra, meleg ételre, hideg vízre várva. Rendes magyar ember jó helyre születik, olyan országban látja meg a napvilágot, ahonnan (egyelőre) nem kell menekülnie.
Rendes magyar ember jövedelemmel rendelkezik, rendezett körülmények között él, nem ismeri a nélkülözést, a kilátástalanságot. Rendes magyar ember nincs életveszélyben, nem kell menekülnie reménytelenségből a bizonytalanságba.
Rendes magyar ember nem zsúfolódik be sokadmagával levegőtlen furgonokba, nem fullad meg. Nem fizet embercsempészeknek, hogy elvigyék oda, ahová nem viszik. Rendes magyar ember marad ott, ahol van.
Rendes magyar embernek nincs baja az idegenekkel, csak azzal nem ért egyet, hogy itt vannak. Ő sem megy sehová, más is miért nem marad ott, ahol van. Rendes magyar ember szerint mindenhol jó, de a legjobb otthon.
Semjén Zsolt azt mondta a HírTV-nek, hogy várja Veres András katolikus püspök javaslatait a lombikprogramról. Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja közleményben kommentálta a bejelentést.
Veres volt az a főpap, aki szerint mindenki bűnös, aki részt vesz a lombikprogramban. A pápát „demens vénembernek” tartó álkeresztény kormány tehát nem csak állami iskolák átengedésével, hanem államra való befolyással is meghálálja a szószékeken zajló Fidesz-kampányt.
A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy az egyház ne avatkozzon bele a lombikprogramba! A DK szerint, ahogy az államnak nem lehet beleszólása a hitéletbe, úgy az egyháznak sem lehet beleszólása az állami feladatokba. Ha Veres András püspök beleszólást akar a lombikprogramba, akkor kérjen felhatalmazást a választáson politikusként, vagy váljon a téma hiteles és tudományosan felkészült szakértőjévé.
Utóbbi persze nehezen elképzelhető, hiszen ha az egyház irányította volna a világot az elmúlt évszázadokban is, akkor nem csak lombikprogram, hanem autó, repülőgép és mobiltelefon sem lenne.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
A szocializmus diszkrét bája: miközben a legismertebb magyar, az egykori Száguldó Őrnagy, a nagyvilágban sikert sikerre halmozott, idehaza még a nevét sem lehetett leírni. Amikor a Real Madrid egy barátságos meccsen a Vasas ellen futballozott, a spanyolok, legalábbis a magyar újságok összeállításai szerint, mindössze tíz emberrel léptek a pályára – a Puskás nevű, tízes számú mezt viselő játékost ugyanis, valamiért elfelejtették megemlíteni az akkori magyar lapokban.
