Kezdőlap Szerzők Írta Bak Mihály

Bak Mihály

740 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Szijjártó beszéde: a „firstök” kulminálódnak, a fagyi visszanyal?

Hangos politika, ezt diplomáciának nem nevezném – mondta Jeszenszky Géza a nagyköveti értekezleten elhangzott Szijjártó-beszédről. A volt külügyminiszter megismételte: a kormánynak döntenie kell, hogy Európa vagy Eurázsia az irány. Egy másik külügyi szakértő szerint a nemzeti érdekek elsőbbségét hirdető ország(ok)nak most „a fagyi visszanyal”.

Kőkemény időszak következik – mondta Szijjártó Péter a magyar nagykövetek szokásos „szezon előtti” eligazításán az atv.hu információja szerint. A zárt ajtó mögötti eseményen ezúttal a miniszterelnököt a külügyminiszter helyettesítette. (Jeszenszky Géza volt külügyminiszter szerint ebből semmit se kell kiolvasni, programok egyeztetési problémája is állhat a háttérben, a miniszter ugyanúgy a kormányfő álláspontját tolmácsolja.)

Szijjártó a magyar külpolitika irányainak változatlanságáról beszélt, Magyarország továbbra is szuverén külpolitikát folytat, „amelyet kizárólag Budapest határozhat meg, nem engedjük, hogy külső szereplők döntsenek helyettünk. Nem a nemzetközi médiának, és nem az európai liberális mainstreamnek akarunk megfelelni” – hangoztatta.

A külügyi kormányzat és a magyar diplomácia

a nemzeti érdekek érvényesítésében a jövőben is fel fog vállalni minden szükséges konfliktust,

minden támadást nagyon határozottan visszaver. Szerinte migrációpárti erők újabb, elkeseredett rohamot kezdtek el Magyarország ellen. Megalapozottan lehet mondani, hogy kőkemény időszak előtt állunk, ami azt teszi szükségessé, hogy minden eddiginél jobban megacélozzuk magunkat, és minden erőnkkel harcoljunk a magyar érdekekért – hangsúlyozta Szijjártó a nagykövetek előtt.

A kőkemény időszak az, hogy kereskedelmi háborúba kezd belesodródni az Egyesült Államok, az Európai Unió és Kína. Az EU Magyarország első számú exportpiaca, az USA a második, Kína pedig a harmadik. Ha van olyan ország, amely nem akarja ezt a kereskedelmi háborút, az Magyarország – hangoztatta Szijjártó.

A migráció, illetve az ENSZ Globális Migrációs Csomagja kapcsán arra figyelmeztetett, hogy az ENSZ el akarja fogadtatni ezt, a migrációt támogató erők decemberig „elképesztően nagy nyomást fognak ránk gyakorolni” minden lehetséges fórumon annak érekében, hogy ne hátráltassuk. De ez nem fog minket eltántorítani, minden létező módon tiltakozni fogunk a Globális Migrációs Csomag ellen, nem veszünk részt annak elfogadásában, nem ismerjük el magunkra érvényes dokumentumként” – erősítette meg az eddig is ismert kormányzati álláspontot.

A külgazdaság helyzetéről elmondta, hogy a magyar export ismét rekordot ért el, és átlépte a 100 milliárd eurót. A Magyarországra érkező beruházásokban is rekordról számolt be: 96 új beruházást említett. Szerinte Magyarország már egy egészen más típusú versenybe nevezett be. Ez azt jelenti, jelenti, hogy már nem csupán a munkahelyteremtés a fontos, hanem az innováció és a kutatás-fejlesztés is.

A megfogalmazottak többségével a Független Hírügynökségnek válaszolva egyetért Jeszenszky Géza, a hogyannal és az eszközökkel szemben azonban kifogásai vannak: a harciaskodás nem alkalmas a nemzeti érdekek képviseletére. Magyarország nem nagyhatalom, tárgyalásokkal, egyeztetésekkel tudja elérni céljait – mondta.

„Hangos politika, ezt diplomáciának nem nevezném”

– értékelt az egykori külügyminiszter és nagykövet, aki mindkét minőségében vett részt ilyen értekezleten.

Mint mondta, szomorúan tapasztalja, hogy ezek a rendezvények ma már felülről kimondott kinyilatkoztatások,

a nagykövetek nem is mernek kérdezni,

mert az apparátusban nagy a félelem.

Pedig lett volna mire rákérdezniük, például azt, hogy az ukrajnai magyarok érdekeinek előrelendítését szolgálja-e az egyoldalú magatartás, Ukrajna uniós és NATO-közeledésének blokkolása – fejtegette Jeszenszky, aki

a migrációs politikában is az együttműködést, a közös megoldást szorgalmazza.

A teljes elutasítás örökké nem tartható fenn – szögezte le.

A diplomáciát korábban vezető és képviselő ex-politikus szerint Magyarország az elszigetelődést kockáztatja (ha már nem következett be), amiből eredmény, megoldás a problémákra nem születhet. A német-francia-tengellyel szemben Putyinnál keres szövetséget a kormány, de végül dönteni kell:

maradunk az EU-ban vagy betagozódunk Eurázsiába

– hangsúlyozta Jeszenszky.

Feledy Botond külügyi szakértő, egyetemi oktató a beszéd egészében nem talált semmi újat, maradt a harcias megfogalmazás. Feltűnt viszont az a rész, amelyben Szijjártó a kereskedelmi háború veszélyeire figyelmeztet. Ez mély világnézeti paradoxon – fejtegette a szakértő -, a folyamatot kirobbantó Egyesült Államokban és Magyarországon is olyan kormány van hatalmon, amely a saját érdekek elsődlegességét hirdeti.

A „firstök” kulminálódnak, úgy is mondhatnánk, hogy a fagyi visszanyal

– mondta Feledy, hozzátéve: Szijjártó nem vonta le a következtetést ebből.

A szakértő – a kiszivárgottak alapján – aránytalanságot lát abban, hogy a semmilyen kötelezettséggel se járó ENSZ-megállapodás tárgyalásának milyen nagy teret szentelt a külügyminiszter, az EU jövőjével viszont szinte alig foglalkozott. Ennek persze több oka lehet, nem érdemes találgatni – mondta Feledy.

Feltűnt neki a külgazdasági részben emlegetett innovációs igény. Kérdés szerinte, hogy ez kormányzati változást jelez-e az oktatáspolitikában.

Beer Miklós: oldani kéne a cölibátuson

Borzalmas, hiteltelenítik az egyházat a pedofil ügyek, amelyeket az elpuhult nyugati életforma és a kötelező cölibátus egyaránt okoz – mondta a Független Hírügynökségnek Beer Miklós Ferenc pápa dublini beszédére reagálva. A nyugalmazott püspök nem tud arról, hogy nálunk retorzió nélkül elkövethettek zaklatást.

Az eddiginél is nagyobb elkötelezettségre szólította fel a katolikus egyházat a szexuális visszaélésekkel szemben Ferenc pápa a hétvégén dublini beszédében. Az egyház feje hivatalosan a családok világtalálkozójára utazott Írországba, de a pedofil ügyek miatt ott megingott bizalmat igyekezett helyreállítani látogatásával. Ennek során a zaklatások áldozataival is találkozott.

A pápa kemény fellépést ígért a pedofil bűncselekményeket elkövető papokkal szemben. Teljes mértékben egyetért Ferenccel Beer Miklós. A nemrégiben nyugalomba vonult váci püspök szerint helyes a „zéró tolerancia” ezekben a borzalmas ügyekben, amelyek hiteltelenítik az egyházat, a papokat.

A Független Hírügynökségnek felidézte személyes találkozójukon Ferenctől hallottakat az egyházon belüli pedofíliáról:

Keletről jön a fény, Nyugatról a luxus, ami megöli a hitet.

Beer Miklós ezzel magyarázza, hogy az efféle ügyek a gazdag nyugaton, az elpuhult életmód közepette történtek tömegesen.

Magyarországon bármilyen gyanú esetén „kezelték” az eseteket, „de hála Istennek nem tudok arról, hogy retorzió nélkül elkövethettek ilyet” – fogalmazott Beer. Ő is csak egyetlen esetet tud felidézni, ami néhány éve Pannonhalmán derült ki egy paptanárról, aki kilépett az egyházból, bár egyéb következménye nem lett.

A püspök szerint Ferenc keresztül fogja tudni vinni a kemény fellépést, mert maga mögött tudhatja az egyetemes egyház tekintélyét. Annyira egyértelmű a megrontások megítélése, hogy ennek tudatában lehet határozott a pápa – mondta Beer Miklós.

„Fel nem tudom fogni, hogyan lehetett szemet hunyni”

– válaszolta arra a felvetésre, hogy korábban éppen az egyház tekintélyének védelmére hivatkozva tussolták el ezeket az ügyeket.

Az elpuhult életmód mellett a cölibátussal is „valami összefüggést szabad feltételezni” – mondta a püspök, aki szerint

sokkal következetesebben kellene vizsgálni a papnak jelentkezőket,

pszichológiai szűrést alkalmazni.

Emellett azonban helyeselné, ha az egyház megszüntetné a kötelező cölibátus kényszerét, hogy ez ne legyen hangsúlyos feltétel. Pártolja, hogy házas férfiakat is felszentelhessenek papnak, úgy, mint más egyházakban.

A gyerekeknek nem tetszik az orbáni iskola

A gyerekek elutasítják a kormány által erőltetett szakgimit, legtöbben diplomát szeretnének, de elsősorban a jobb helyzetű családokban élők. Az elmaradott vidékeken élő szegény szülők gyerekeiből alacsony státuszú felnőttek lesznek. A belső mobilitás szinte bezárult egy friss, házon belüli” felmérés szerint.

A hetedik osztályos gyerekek elsöprő többsége már gondolkodik jövőjén, legtöbben a szülőkkel beszélik meg. Az eredmény azonban nem az, amit az Orbán-kormány erőltet évek óta: a korábban szakközépiskolának nevezett, azóta szakgimnáziumnak átkeresztelt iskolatípust a gyerekeknek alig 12 százaléka tervezi választani, bő ötödük is szakképzettséget és érettségit választana. A legnagyobb csoport azonban (36 százalék)

hét-tíz évig tanulna, hogy diplomát szerezzen

– derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI) felméréséből, amelyben kilencezer hetedik osztályos diákot kérdeztek meg, feltérképezve családi viszonyaikat, helyzetüket is.

A tanulmányt olvasva szembetűnő a GVI szinte tudathasadásos vívódása. „Gazdájuk”, Parragh László MKIK-elnök a kormány legfőbb oktatáspolitikai háttérembere, a gyerekek szakgimnáziumba terelésének, a „nem kell ennyi diplomás, inkább sok szakmunkás” elvének bősz támogatója. Ezzel szemben a felmérés egyértelműen arra mutat, hogy ez az út sehová se vezet, s ezt a készítők – ha burkoltan is – elismerik.

A hetedikes gyerekek tehát szembe szállnak a kormányzati szándékkal, és legnagyobb csoportjuk felsőfokú képzést tervez. Változatlanul sokan mennének gimnáziumba.

Forrás: MKIK GVI

A felmérés rámutat arra is, hogy a családi-társadalmi helyzet alapvetően befolyásolja a következő nemzedék sorsát, lehetőségeit. A továbbtanulási tervek ahhoz igazodnak, mit látnak a 13-14 évesek otthon: a szegény környezetben felnövő gyerekek ambíciói sokkal alacsonyabbak, mint a jobb módúakéi. Vagyis

a rossz körülmények között élő fiatalok jellemzően érettségit nem adó szakközépiskolába készülnek,

és körükben nagyon kevés a diplomát tervezők száma.

Gyakran továbböröklődik a szülők végzettsége, és jellemző az ő törekvésükre, hogy kétharmaduk inkább valamilyen szakmát és érettségit szánna gyerekének, és csak negyedük szeretne diplomát látni.

Érdekes következtetésük a felmérés készítőinek, hogy a szülők a szakmaszerzést és a diplomát egymást kizáró továbbtanulási lehetőségnek látják, holott a szakgimnázium utáni diplomaszerzés is lehetséges mód. Ez utóbbi állítás az MKIK – és Parragh -, valamint a kormány hivatalos álláspontja, noha oktatási szakemberek szinte egyöntetű véleménye az, hogy a közismeretei tárgyaktól kicsontozott szakgimnáziumi képzésből alig vezet út a felsőoktatásba.

A társadalmi rétegek közti (felfelé) mozgások befagyását mutatja nem csak az, hogy a szellemi érdeklődésű gyerekek inkább vágynak felsőfokú tanulmányra. Hanem a szakmunkásnak szánt gyerekek alacsony végzettségű fizikai munkás vagy segélyből élő szülőkkel rossz anyagi helyzetben nőnek fel. Ez pedig alacsony motivációs szintet és kevés önállóságot ad nekik örökül, ami – a rosszabb tanulási képesség miatt – egyenes út a szakképzésbe.

A társadalmi rétegbe fagyás másik mutatója, hogy a gazdaságilag és jövedelmileg rosszabb helyzetű Kelet-Magyarországon a szülők által helyeselt

szakmaválasztás újratermeli az egyenlőtlenségeket és tovább mélyíti a területi leszakadást.

A Dunántúlon és Közép-Magyarországon a hetedikesek inkább választanak szellemi munkájú jövőt, a keleti végeken viszont „hetedíziglen” a fizikai foglalkozásokra készülnek.

A szegény környezetben felnövő gyerekek szerény ambíciói azt eredményezik, hogy nekik jellemzően érettségit nem adó szakközépiskolába készülnek. Az pedig csak következtetésként vonható le a felmérés ismertetéséből, hogy ezek az alacsony társadalmi státuszok mennek tovább a következő generációra.

A GVI szakembereinek egyik fontos tanácsa, hogy az alacsony tanulási képességű gyerekek a középiskolákban több problémamegoldással kapcsolatos általános készséget sajátíthassanak el. Ez ugyancsak ellentétes a közismeretei tudást mellőző politikai akarattal.

Nem lesz pokoli torony a Mol-székházból

Bár hivatalos tájékoztatás nincs, egy szakértő szerint a Mol leendő 120 méteres új székháza nem válhat pokoli toronnyá egy tűz során. Az építési technológia segíti ki a tűzoltókat, akiknek aligha lenne eszközük komoly tragédia esetén.

A térség egyik legmagasabb épületét húzza fel 2021-re a Mol a Kopaszi-gát mellett. (Az eddigi magyarországi rekorder a nem ipari épületek vagy adótornyok között a 100 méter magas esztergomi Bazilika.) A Mol Campus nevet viselő majdani székházba költözteti össze 11 budapesti irodáját az olajvállalat. A méretek lenyűgözők: 120 méter magas, 28 emeletes, 21 lifttel. A bruttó 83 ezer négyzetméter összterületen 2500-an dolgozhatnak.

A költségekről nem tudni semmit, de nem csak a látványterveket elnézvén, hanem az építésziroda ismeretében (a londoni Foster + Partners tervezte a cupertinói Apple Parkot, az új pekingi repülőteret, a berlini Reichstag üvegkupoláját, a londoni új Wembley Stadiont és a frankfurti Commerzbank székházát is) nem két filléres vállalkozásba fog a Mol.

Impozáns belső. Forrás: molcampus.hu

Ismertetőjében a Mol hangsúlyozza, hogy az új székház a nagyközönség számára is nyitott lesz. A campus tetején kialakított kilátóteraszról bárki megcsodálhatja Budapestet madártávlatból. A földszinten pedig kávézó, „convenience store” (vélhetően vállalati kisbolt), baba-mama szoba, kiállítótér és egyéb kényelmi szolgáltatások várják a látogatókat.

Olyan épületet terveztünk, amely érdemben nem befolyásolja fővárosunk világörökségi panorámáját – szögezi le a cég, utalva azokra a vitákra, amelyek a tervet övezik. Sokak szemét csípi egy ennyire magas épület,

mondván az tönkreteszi a főváros városképét.

A Mol azt emeli ki eddigi egyetlen tájékoztatásában, hogy a legmodernebb környezetvédelmi igényeket is kielégíti az épület. Nem ejtenek szót biztonsági, ezen belül tűzvédelmi oldaláról, noha sokan feltették a kérdést: mi lesz, ha netán nagyobb láng csap fel valahol a házban, nem jut-e a londoni 24 emeletes Grenfell-épület sorsára, amely tavaly nyáron teljesen kiégett, 72 ember halálát okozva.

A Grenfell-ház. Forrás: Wikimedia Commons

A Mol nem vádolható szószátyársággal, megelégedtek annak közlésével, hogy a vállalat „a lehető legszigorúbb szabályok szerint építi fel új székházát, így a tűzvédelmi követelményeknek is maradéktalanul eleget tesz”. A tűzoltóság egy hete nem válaszol kérdéseinkre, egyebek közt arra, hogy információk szerint

megközelítőleg akkora fecskendős autója (pláne sok) sincs, amely ilyen magasságon képes lenne tűzoltásra.

(A fenti fotón is látszik, hogy a londoni tűzoltók reménytelen küzdelmet folytatnak a ház aljánál végződő fecskendőkkel oltani a lángokat.)

Megkérdeztük Kis-Guczi Pétert, a Lánglovagok szakportál főszerkesztőjét, egykori tűzoltósági szóvivőt, mire lehet számítani legrosszabb (bal)esetet feltételezve. A szakember elmondta, hogy a Mol székháza

a magas kockázatú épületek kategóriájába fog tartozni:

minden elemében, szerkezeti, beépítési megoldásaiban ennek követelményeit kell teljesíteni.

Szerinte várhatóan nagyon biztonságos lesz a Mol Campus, mert lényegében minden eshetőségre igen szigorú előírások vannak, amelyek kielégítését és jövőbeni teljesítését a tűzvédelmi hatóságnak ellenőriznie kell.

Kis-Guczi Péter elmondta, hogy ilyen épületben az automata tűzjelző és -oltó berendezések, valamint fali tűzcsapok mellett

túlnyomásos füstmentes lépcsőházakat kell kialakítani, olyan menekülési felvonókat, amelyek 90 percig állják a legszörnyűbb tűz hatásait.

Ezek karbantartását pedig a hatóság később is vizsgálja.

A magas kockázat miatt előírás, hogy a menekülési útvonal eléréséhez legfeljebb 30 méter lehetséges, maximum 200 méteren belül átmeneti védett térnek kell rendelkezésre állnia a bent lévők számára, például a tetőn. Szigorú szabályok vonatkoznak az épület külső szigeteléseire, és ebben „jól állunk”, nem terjedhet tovább a tűz a külső falon – mondta a szakértő (a Grenfell-tragédia elsődleges oka ez volt.)

A már említett belső épületszakaszolások, maga az épületszerkezet és a berendezések is

azt a célt szolgálják, hogy egy esetleges tűz és füst ne terjedhessen tova.

A tűzoltóságnak valóban kevés magas mentő-szerkocsija van (ekkora épülethez méretezett pedig egyáltalán nincs), de a szakértő szavaiból az derül ki, hogy ha minden előírást teljesítenek a tervezés-kivitelezés során, és a tűzriadó-tervet évente rendesen gyakorolják, akkor

a tűzoltóknak lényegében elsősorban a kiürítési normaidő betartásával kisegíteniük kell az embereket az épületből.

A Mol-székház, ha az összes előírásnak eleget tesz, és a későbbiekben is fenntartják ezt a szintet, sokkal biztonságosabb lesz, mint bármely régi építésű panel – mondta a szakértő.

Meglehetősen viszontagságos a Mol-torony eddigi története. Lázár János akkor még kancelláriafőnökként tavaly – azután, hogy a vállalat megkapta a kerületi építési engedélyt – olyan módosítást nyújtott be a településrendezési törvényhez, amelyben megszüntette volna azt a lehetőséget, amellyel a 65 és 90 méter közti magasságot egyedileg engedélyezhetik. Lázár rigorózusan ragaszkodott (volna) a maximum 65 méterhez, mondván

nem lenne helyes, ha a 96 méter magas Bazilikánál túlnyúló építményt húznának fel

a fővárosban.

Miután a választások után Lázár kiesett a belső körből (és látványosan a parlament utolsó sorába költözött), a júliusban kihirdetett törvényi szabályozás már a 90 méter feletti magasságra is lehetővé tette az egyedi (kormányzati) engedély kiadását. Ez azonban – mert már ennek hatályba lépése előtt megvolt az építési engedély – a Molra nem vonatkozik.

Az elmúlt időben már két további magasház (mindkettő 90 méteres) tervét jelentették be, ugyanarra a területre, az Árpád-híd pesti hídfőjéhez. A Twist-Budapest City Towernek szintén megvan a törvény hatályba lépése előtti építési engedélye, az Agora-terv keretében épülő toronynak az új szabályok alapján kell megszereznie ezt.

Szép-szép az átlagkereset, de mennyi az „élő emberé”?

Már 330 ezerhez közelít a bruttó átlagkereset, de a többség ennél sokkal kevesebbet mondhat magáénak. Valószínűsíthető, hogy a foglalkoztatottak kétharmada az átlag alatti bért kap.

A Központi Statisztikai Hivatal eheti kereseti adata ismét impozáns képet fest a hazai bérviszonyokról. Júniusban változatlanul kétszámjegyű, 11,2 százaléknyi növekedést mértek, ezzel a bruttó átlagkereset 329 600 forint volt.

A növekedésre – mint jó ideje – ezúttal is a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos idei emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

A KSH – és a más állami szervek – nem árasztják el a népet finomító adatokkal, de néhány megjegyzést első körben is érdemes tenni. A KSH is csak a sokadik sorban tünteti fel, hogy a 329 ezres átlag a közfoglalkoztatottak (két éve változatlan 82 200 forint javadalmazása) nélkül számolva 341 700 forint volt. Miközben a munkanélküliségi rátát (most 3,6 százalék) rendre a közmunkások nélkül számolják, noha ezzel a júniusban 142,9 ezres tömeggel együtt a ténylegesen állástalanok aránya biztosan meghaladná a 6 százalékot.

A másik már módszertani probléma. A KSH csak a legalább öt fős vállalkozásokat méri, és kizárólag a teljes munkaidejűeket veszi számba az összefoglaló adatok készítésekor. (Arról már nem is beszélve, hogy idén júniusban is változatlanul 107 ezer főben jelöli meg a külföldi telephelyen dolgozók számát, ami nyilvánvalóan ellentmond minden hétköznapi tapasztalatnak.)

Az átlagbérről szokták azt mondani, hogy

„élő embert nem ismerek, aki ennyit keresne”.

Ezért szokás segítségül hívni a medián jövedelem kategóriáját. Ez a középen lévő számot mutatja, azt, amely felett és alatt ugyanannyian vannak.

Az utóbbi időben ilyen számítást se végeznek hivatalos helyeken. Legutóbb 2016-ban a Magyar Nemzeti Bank decemberi inflációs jelentése tartalmazott adatot az átlagbér és a mediánbér feltüntetésével.

Forrás: MNB

Ebből tehát azt olvashatjuk ki, hogy bő másfél éve a 230 ezres átlaghoz 160 ezres mediánérték adódott. Vagyis ennek fele kapott ennél kevesebbet, fele pedig többet hó végén. A két fő szám összevetése megerősíti azokat a korábbi számításokat, amelyek szerint a medián bér az átlagos érték nagyjából kétharmada.

Ha feltételezzük, hogy az arányok lényegesen azóta se változtak, akkor a jelenlegi mediánbér 220 ezer forint körül mozoghat. Tehát az alkalmazottak fele kap havonta ennél kevesebbet, fele efeletti összeget. Ezekből az arányokból azt a következtetést vonták le korábban, hogy (figyelembe véve az öt fő alatti cégeket is)

a munkavállalóknak körülbelül kétharmada valójában az átlag alatt keres.

És akkor még nem beszéltünk a lényegről, arról, hogy ebből mennyi marad. Ez az úgynevezett adóék, ami azt mutatja meg, hogy a kifizető teljes bérkiadásából mennyit visz el az állam közterhek formájában, és mennyi marad efelett a dolgozónak.

A magyar adóék nemzetközi összehasonlításban igen magasnak volt mondható: még két éve is 48 százalék felett volt, amely először az általános egykulcsos szja bevezetésével (majd ennek 15 százalékra csökkentésével) és újabban a szociális hozzájárulási adó (szocho) kétszeri mérséklésével jelentősen süllyedt, nagyjából 45 százalék 2018-ban.

Ehhez mindjárt hozzá kell tenni, hogy ismét híján vagyunk mélyebb friss adatoknak, ezért csak körülbelül két év múlva fut végig a statisztikai rendszeren az, hogy a szocho csökkentéséből és a rendkívül dinamikusan gyarapodó kötelező minimális bérek (valamint az ezek felett lévők) együtteséből mi jön ki végeredményként a tényleges keresetekről.

Ez az az uniós adatsor mindenesetre azt is megmutatja, hogy

a bért terhelő adó igen komolyan növekedett 2010-től, Orbánék ismételt kormányra kerülése után.

Az elvonás aránya 43,8 százalékról indult, hogy aztán évről évre emelkedve 2013-15-ben elérje a 49 százalékot, amely aztán először csak kis mértékben csökkent 48 százalék fölé.

Ha megnézzük az átlagbér és az ennek kétharmadát elérő mediánbér adóékét, azt láthatjuk, hogy mindkettő meredeken emelkedett 2010-től 2013-ig (46, illetve 43 százalékról 48 százalékra), miközben az átlagot jelentősen meghaladó béreké 53-ról esett 48 százalékra. Ebben vastagon benne van az is, hogy az egy szja-kulcs a minimálbér azonnali 16 (majd 15) százalékos megterhelésével járt a korábbi adómentesség helyett.

Összességében elmondható, hogy az előrejelzés alapján a legnagyobb foglalkoztatotti csoportba tartozók (átlag alatt keresők) adóelvonása valószínűleg 2019-ben is magasabb lesz, mint a válság előtti utolsó „békeévben”, 2006-ban volt.

Még nincs hatással a turizmusra a török válság

Nem látható, hogy befolyásolná a magyarok utazásait a török gazdaság csődközeli állapota. Ebben a helyzetben csapással érne fel, ha tényleg felszámolnák az all inclusive szállodai ellátási formát. A válságban az ország a nyugatiaknak is egyre olcsóbb.

Több éves mélypontról (terrorista merényletek, katonai puccs kísérlete után) kezd talpra állni a török turizmus, idén 35 milliárd dollár bevételt várnak az ágazatban. Mindeközben állt fejre a török gazdaság: meglódult az infláció, a török líra pedig elvesztette értékének nagyjából felét pár hónap alatt.

A Törökországba utazók ebből eddig leginkább azt vették észre, hogy magukkal vitt pénzük egyre többet ér a lírával szemben.

A török líra és a forint árfolyamának alakulását szemlélteti a következő grafikon.

Forrás: MNB

Látható, hogy az év legelején 68,13 forintot kellett adni egy török líráért, e hét kezdetén viszont már csak 45,68-at. Ez egyharmados leértékelődés, a dollárral összevetve ennél lényegesen nagyobb, mert időközben a forint kurzusa is elszállt mintegy tíz százalékkal az amerikai devizához képest.

Azt még nem lehet megmondani, hogyan befolyásolja a turizmus forgalmát és bevételét, ha fennmarad, netán élesedik az amerikai-török-viszály, amely egy amerikai lelkipásztor bebörtönzése és az erre válaszul adott kereskedelmi büntetőintézkedések súlyosbítanak.

Ebben a helyzetben nem jött jókor az a javaslat a török kereskedők és kézművesek kamarája részéről, hogy

szüntessék meg az ország szállodáiban az all inclusive szolgáltatást,

mivel az „rombolja az ország autentikus vendéglátását”.

Indokuk szerint az egész napos étel-ital-ellátás (és egyéb szórakoztató kínálat) miatt a turisták nem hagyják el szállodáikat, ami komolyan sújtja a kiskereskedőket. A turisták bezárkóznak szállodáikba, ismeretlen marad számukra a török kultúra vagy éppen a konyha – mondta a kamarai elnök.

A török idegenforgalmi vállalatok azonnal nemtetszésüket jelezték a javaslattal kapcsolatban, és úgy vélték, hogy ha ezt a szállodai szolgáltatást felszámolják Törökországban, akkor a külföldiek máshová utaznak.

A török kulturális és idegenforgalmi miniszter szerint az idegenforgalmi bevétel évi mintegy 35 milliárd dollár, a hazai össztermék (GDP) 4 százaléka. Reményei szerint a bevétel a duplájára nő azáltal, hogy a turisták a jövőben többet költenek szállodáikon kívül.

Törökország szállodáiban a 90-es évek első felében vezették be az all inclusive szolgáltatást, ami különösen az országba érkező orosz, német és brit turisták körében népszerű. De így van ez a magyarokkal is. Ha csak nem kap valamilyen állami támogatást az ötlet, nehéz elképzelni az all inclusive szolgáltatáscsomagok megszüntetését, mert a Törökországba utazó nyugati turisták – köztük a magyarok –

túlnyomó többsége ezt veszi igénybe

– mondta a Független Hírügynökségnek a Neckermann utazási iroda ügyvezetője. Békefi Veronika ehhez hozzáteszi, hogy nem is nagyon van olyan kiépült vendéglátó infrastruktúra az üdülőhelyeken a szállodákon kívül, azok közelében, amellyel kiváltható lenne az egész napos ellátás. Törökországban a szállodák a turizmus központi elemei, erre találták ki az all inclusive formát.

A tavasz végi-nyár eleji török gazdasági krach

egyelőre semmilyen hatással sincs az ottani turizmusra:

az utakat az irodák és az utasok egyaránt előre kifizetik, az irodai foglalások ráadásul euróban történnek – mondta Békefi Veronika. Azt természetesen nem lehet kizárni, hogy – ha fennmarad a jelenlegi bizonytalan helyzet – a jövőben bekövetkezik némi változás, bár az utasok ebből inkább azt veszik észre, hogy sokkal többet ér a pénzük, mint pár hónapja, ha a bazárban vagy másutt vásárolnak. De éppen az all inclusive ellátás is tompítja a hatást, mert az ilyen nyaralók sokkal kevesebben mennek más szórakozóhelyre, mindent megkapnak a szállodában.

Mindenesetre a magyarok törökországi utazási kedve is visszatérőben van. Sok tízezernyien mennek (hetente 20-40 charterjárattal) nyaralni.

Ideológiai giccsé silányult népszórakoztatás

Sikerült kibillenteni a rutinba sorvadt 20-iki népünnepély csúcspontját a megszokás unalmából. A felébredés azonban a múltba röpítette a nézőket, a feléledő etnocentrikus államideológia világába.

„Búcsúzunk a Kárpát-medence központjából” – köszönt el az állami rádió szpíkere a tűzijáték végén, áthatva a megelőző félóra áhítatától. A térségi kishatalmi gondolat sokadik újrafelmelegítését lelke mélyéből ünneplő rádiós közlése betetőzte a látottakat-hallottakat.

Csodaszarvasos felvezetéssel indult és elúszó szentkoronával zárult a hagyományos nyár végi performansz, közte mindenféle újítást nélkülöző koreográfia uralta a – sportnyelven szólva – biztonsági játékot. Csak semmi kockázat, az évtizedek óta megszokott alakzatokkal lehozható a kötelező. A lényeg a felvezető és lezáró kép, ezek közvetítették az üzenetet.

A nép megkapta, amit igényel. A nemzeti nagyságot, a kiválasztottság bizonyosságát.

Az aláfestő zene – bizonyos Szarka Tamásé – jelképezte az este lényegét. A jól ismert darabok hangulatából (István, a király), olykor klasszikusokból (például Dvorzsák) merítkező összetákolt kísérőzene teljesítette be a giccsparádét.

„Hány éhező ember látja ezt?” – kérdezte édesanyám a közvetítés közben. S valóban, meddig lehet elfedni a súlyos társadalmi problémákat cirkusszal?

Akadémia-gleichschaltolás – most és anno

Haszontalan kutatások, sőt, fióknak dolgozás, közvetlen hasznosság hiánya és így tovább, ezek jegyében zajlik a vita (?) az MTA jövőjéről. A kompromisszum (?) jegyében német mintára alakítanák át a finanszírozást. Akinek valahonnan ez nagyon ismerős, talán nem téved.

Folyamatos a vitának aligha nevezhető (a 2019-es költségvetésben minden előzetes közlés nélkül elrejtett) egymásnak feszülés arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatási forrásainak zömét egy mozdulattal átteszik a májusban megalakult Innovációs és Technológiai Minisztériumba. Ezt itt foglaltuk össze az MTA első reakciójával együtt.

A később a „gendertudománnyal” meghintett támadássorozat egyik tűzérségi zárótüzében a kormányzati revolvermédia egyike arról írt, hogy az MTA

„áltudományos kutatásokra”

több milliót elpazarol, „az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja lényegében egy baloldali kifizetőhely, hiszen önjelölt CEU-s és ELTE-s ’professzorok’ a magyar közösség számára irreleváns kutatásokkal foglalkoznak”.

De megsimogatják a tudományos címekkel teleaggatott kutatók buksiját, hogy „az Akadémia megszüntetése fel sem merült, csupán az esztelen pénzszórást szeretné megállítani a minisztérium, amely szemmel láthatóan nem tetszik azoknak, akik az áltudományos kutatásokra eddig több milliót akasztottak le”.

És hogy mi lenne a kerete az MTA átszabásának, arról már júliusban részletesen beszélt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az atv.hu-ban.

Palkovics „nyitott a közös gondolkodásra”, de

a források egy kézben történő kezelését

a hatékonyságnövelés és Magyarország versenyképessége érdekében megingathatatlan közös célnak tartja. Létrehozzák a Kutatási Alapot.

A működési hatékonyság javítása érdekében

a hangsúly a vállalati innovációkra,

a start up vállalkozásokra, a vállalatok és az egyetemek kapcsolatára helyeződik át. Palkovics szerint szakítani kell azokkal a hagyományokkal, hogy az innovációs járulékból származó bevételeket alapkutatások finanszírozására fordítják.

Sem ő, sem a kormány nem kívánja kétségbe vonni a kutatások szabadságát, az általa alkalmazni tervezett rendszer egyáltalán nem határozza meg azt, hogy melyik kutató mit kutasson. Egyes területeken azonban

a társadalmi hasznosságnak mint szempontnak is meg kell jelennie.

Elkezdik kialakítani az új kutatás-finanszírozási rendszert, szeretnék

célirányossá tenni a kutatásokat, meghatározni a prioritásokat,

ebben pedig a miniszter változatlanul számít a tudósok közösségére.

Az MTA-ban viszont azt hangsúlyozzák, szó sincs arról, hogy egy kutató bármikor is azt csinál, amit akar, a kutatási célokat részben a tudomány belső logikája és a világszerte elért legfrissebb eredmények határozzák meg. De a tudományos kutatás attól lesz tudományos, hogy

nem előre kitűzött politikai célok vezérlik, hanem az igazság megismerésének vágya

– fogalmazott Lovász László elnök.

A törvényi szabályozás az alapkutatásról azt mondja ki: olyan felfedező jellegű kísérleti vagy elméleti munka, amelyet elsősorban jelenségek, tapasztalatok és megfigyelések megértéséhez szükséges új ismeretek megszerzésének érdekében folytatnak

anélkül, hogy kilátásba helyeznék azok gyakorlati alkalmazását vagy felhasználását.

Lovász László szerint nagyon leegyszerűsítve szerinte is valóban lehet a kutatásoknak egy olyan része – az úgynevezett célzott kutatások -, amelyek megrendelésre is készülhetnek, ezeket a gazdasági élet vagy az ipari szereplők által felvetett problémák inspirálják (például globális felmelegedés, rákgyógyítás). De az alapkutatásokat „a tudomány belső logikája és a kutatások világszerte elért legfrissebb eredményei diktálják”.

„A tudós szabadsága nem olyan, mint mondjuk egy playboy szabadsága”,

aki ugyanis „a legkisebb ellenállás irányában haladva érdektelen vagy túl könnyű témát választ, az nem kapja meg a közösségtől az elismerést, nem nyer pályázatot, kikopik a kutatásból”.

A kormányt más területen (a nem túlságosan sok eredményt felmutató új szakoktatás kialakításában) megalapozóan támogató Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ATV-ben azt mondta:

„ideje volt”,

hogy Palkovics László nekiállt egy kicsit átalakítani a rendszert. Szerinte a miniszter maga is akadémikus, ezért pontosan tudja, mi a különbség az alapkutatás, a fejlesztés és az innováció között. Alapkutatás az, ha tudjuk, hogy egy drótba, ha áramot vezetünk, az felizzik és világítani fog. Fejlesztés, ha ebből csinálunk egy működő eszközt. Innováció pedig, ha ebből csinálunk egy villanykörtét, szabványosítjuk és belecsavarható egy lámpatestbe.

A magyar kutatásokról szólva úgy vélekedett, azoknak

egy jelentős része az íróasztal fiókjában landol.

Jól látható tehát, hogy a nézetkülönbség főbb csomópontja a kormány szemszögéből:

  • a kutatók összevissza kutatgatnak
  • tervszerűtlen és koordinálatlan a kutatás
  • társadalmilag nem hasznos a kutatás, ergo
  • az alapkutatás helyett az azonnal hasznosítható alkalmazott kutatásra van szükség
  • a sarokpont a vállalati fejlesztésen legyen
  • és centralizált legyen a megrendelés-pénzfelhasználás.

A – jogászok egyik kedvenc fordulatával élve – fegyveregyenlőséget nélkülöző kötélhúzásban az MTA aztán „kompromisszumot” vállalt. Eszerint új bizottság döntene a kutatóintézetek finanszírozásáról, amelybe

hét-hét tagot delegálna az akadémia és a kormány.

(Ennek teljes szövege itt olvasható.)

A kommunikáció szerint ez a német modell átültetése, csakhogy van egy óriási különbség: a németországi, hasonló funkciójú Max Planck Társaság szenátusában

jelentős kisebbségben vannak a kormány emberei

írtuk erről.

Most, hogy vázlatosan megismertük az érveket és a gondolkodásmódot, nézzük, hogyan zajlott egy hasonló tartalmú átalakítás éppen hetven évvel ezelőtt, amikor

a Rákosi-kormány létrehozta a Magyar Tudományos Tanácsot.

Ennek indoklásaként jelent meg 1949-ben a következő hozsannázó írás (szerzőjének kilétét nem sikerült fellelni).

„Január elején nagy eseménye volt a magyar tudományos életnek: megkezdte működését a Magyar Tudományos Tanács, legfelsőbb tudományos fórumunk. … A tudománnyal, a kutatókkal senki sem foglalkozott. … Volt ugyan egy Tudományos Akadémiánk, de működése eredménytelen volt. … Igazi tudománypolitikát nem is folytathatott olyan testület, mely következetesen távol tartotta magától – egypár tiszteletreméltó kivételtől eltekintve – szellemi életünk színe-javát.

… Tudományos életünk anarchisztikus volt, tudósaink munkája ötletszerű, gyakran a való élet talajától távol eső, látszatproblémákkal való bíbelődéssé vált.”

Majd itt is előkerül a koordináció hiánya, hogy kutatóknak olyan kérdésekkel kellett foglalkozniuk, melyeket már régen másutt megoldottak. Illetve párhuzamosan, eredményeiket gondosan titkolva,

egy sereg tudós és mérnök ugyanazzal a kérdéssel foglalkozott,

a helyett, hogy egymás munkáját támogathatták volna.

A derék pártkatona azt a szokványos gondolatot is elővezeti, hogy a

„régi rend” tagjai azért hajtottak végre egyes személyi változtatásokat,

„mintegy kompromisszumot kötve a mai rezsimmel”,

hogy ezáltal régi szelleméből „menthesse át a menthetőt”.

Ezután levonja a következtetést arról, hogy mi a szerepe a Magyar Tudományos Tanácsnak. „Változtatni a vázolt lehetetlen helyzeten az ország és a nép érdekében: a tudományt a nép tudományává tenni. … Hogyan tudja ezt a munkát elvégezni? Nyilván csak úgy, hogyha nem szorítkozik tüneti kezelésre, hanem a bajok gyökerét semmisíti meg”. Vagyis

megszünteti a tudományos élet magárahagyatottságát, anarchiáját.

És persze elérni azt, hogy az elméleti kutatásokat azonnal a gyakorlatra alkalmazzák. Például az összes tudományok között a legelvontabb a matematika – húzza elő mindjárt a példát a szerző, azzal, hogy a matematikai kutatás eredményeit gyakran csak évtizedek vagy évszázadok után használták fel a gyakorlatban. Pedig ha ezeket a fejlett elméleti módszereket az ipar egyes ágaira alkalmazzuk, úgy ezzel nemzetgazdaságunk hatalmas összegeket takaríthat meg.

Ez a tervszerűség biztosítja azt is,

hogy kutatóink között nem lesznek többé Jedlik Ányosok és Irinyiek, akiket külföldi kollégáik mindig megelőztek, mert mód nyílik minden tudósnak, hogy elgondolásait a legfejlettebb eszközökkel kikísérletezhesse – kalandozik el a múltban.

Az új testületről, annak létrejöttéről, szellemiségéről és működéséről szóló monográfiájában Kónya Sándor (A Magyar Tudományos Tanács 1948-1949) írja egyebek között a következőket.

„A Tanács működésének bemutatása megkerülhetetlen az Akadémia történetének megírásához. Nem azért, mert

a Tanács Pártkollégiuma előkészítésében kezdődött meg az Akadémia átszervezése

(a tényleges átszervezés irányítása a MTT szervezetén kívül, közvetlen ad hoc pártbizottság irányításával folyt), hanem azért, mert azok az elvek és módszerek, amelyeknek alapján az átszervezett Akadémia az 1950-es évek első felében működött, a Tudományos Tanács Pártkollégiumában és a Tanács apparátusában alakultak ki. A Tudományos Tanács története az 1950-es évek Tudományos Akadémiájának előtörténete.

A kutatástervezés kezdeti módszere, a kutatóintézeti hálózat fejlesztésének koncepciója, a személyzeti munka és a nemzetközi kapcsolatok elvei és módszerei, a tudományos könyv- és folyóiratkiadási politika, az aspiránsképzésre vonatkozó elképzelések, az aktíva- (bizottsági) rendszer működtetése a Tudományos Tanács keretében formálódott ki, amit az Akadémia átvett és az 1950-es évek elején folytatott és továbbfejlesztett.

Az új szervezeti felépítésről és viszonyról pedig megjegyzi, hogy a folyamatosságot az a körülmény is biztosította, hogy

az MTT volt főtitkára lett az Akadémia főtitkára, az MTA elnökségében heten tagjai voltak a Tudományos Tanácsnak, az egész MTT Titkárság lett az MTA apparátusa.

Heller: „Csak három szót ismernek: komcsi, buzi, Soros-ügynök”

Érvelés helyett csak szidalmazásra képesek, de ezt nem tartja különösebben érdekesnek – mondta Heller Ágnes. A filozófus egy lengyel folyóiratnak azt nyilatkozta Orbánról, hogy zsarnok, mire a kormányszóvivő „öreg, bigott és elavult” kommunistának bélyegezte meg. Voltam már burzsoá individualista, antimarxista, most bigott kommunista – tette hozzá.

A magyar nyelv gazdag szótárából csak három szó jut eszükbe: komcsi, buzi, Soros-ügynök, most a komcsit választotta Kovács Zoltán – válaszolta Heller Ágnes. A nemzetközi hírű filozófust a kormányszóvivő minősítette a következőképpen angol nyelvű Twitter-kiírásában „És Heller Ágnes csak egy öreg, bigott (és elavult) kommunista”.

A filozófussal a lengyel Political Critique (Krytyka Polityczna) című, Közép- és Kelet-Európával foglalkozó negyedévi magazin közölt interjút Orbán egy zsarnok címmel a napokban.

Ebben egy kérdésre válaszolva azt mondta Orbán Viktorról, hogy „Amióta miniszterelnök lett, Orbánt mindig az érdekelte, hogy minden hatalmat a kezében összpontosítson. Zsarnokként írnám le őt. Ő zsarnok, mert Magyarországon nem történik semmi, amit nem akar, és minden megtörténik, amire vágyik. Ez egy nagyon zsarnoki szabály”. Csak egy hatalmi ág maradt relatíve függetlennek, a bíróság – mondta másutt.

Sajnos érvelés helyett csak szidalmazásra telik – mondta a Független Hírügynökségnek Heller. A zsarnokságról és Orbánról mondottakkal lehetne vitatkozni, de nem teszik.

A börtön és az akasztófa sem érv

– fűzte hozzá.

Ez az egész, az őt érő támadások különösebben nem érdeklik, de felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel csak felhívják a figyelmet ezekre a megnyilatkozásokra.

„Nekem ezzel propagandát csinálnak, nem őrültek háza ez?”

A Kádár-rendszerben burzsoá individualista és antimarxista volt, többször kirúgták állásából, most pedig komcsi – mondta inkább vidáman Heller Ágnes. Felidézte, hogy 1973-ban részese volt a filozófuspernek – hogy aztán 2011-ben ugyanez Orbán idején megismétlődjék. Most már nem árthatnak neki, ki se rúghatják – mondta.

Az a baj a filozófusokkal, hogy kritikai gondolkodók, ez

„benne van a vérünkben”.

A „másik oldalra” is tett megjegyzést Heller Ágnes. Szerinte ott is túl gyakran hangzik el Orbánékra, hogy fasiszta, pedig legtöbbjük csak buta törtető, ahogyan Kovács Zoltán is az.

Törökország: az illiberális állam a vesztébe fut

Egyelőre nem rántotta magával a forintot a török líra mélyrepülése, de a török eset „szép” példája annak, amikor a féke(t)vesztett hatalom egymaga intéz el egy országot. Törökország az összeomlás szélén táncol.

Az elhibázott kormányzati gazdaságpolitika klasszikus példájának is nevezhetjük, ami Törökországban történik immár nagyjából öt éve. Ami elrontható volt, azt Recep Tayyip Erdogan szinte maradéktalanul megtette. Az illiberális berendezkedéssel kacérkodó más országok számára is szolgál tanulságul, ahogyan Törökország láthatóan megállíthatatlanul rohan a szakadék felé.

A török líra az elmúlt egy-két hétben nagyjából egyharmadot veszített értékéből, egy év alatt több, mint 80 (!) százalékot, az infláció megugrott, most 15 százalék körül van, a jegybanki alapkamatot emelni kellene, de ennek 16,5 százalékos szintje már önmagában is a finanszírozhatatlansággal egyenértékű.

Néhány fő csomópont, ami a török eseményeket jellemzi:

  • erőltetett gazdasági növekedés
  • a vállalatok és a lakosság nagy mértékű eladósodása
  • mindez jelentős részben dollárban
  • alacsony megtakarítási hajlandóság
  • a folyó fizetési mérleg és a költségvetés egyidejű hiánya, az úgynevezett ikerdeficit
  • folyamatos ellenségkeresés otthon és külföldön
  • egyre erőteljesebb politikai beavatkozás a gazdaságba
  • és végül: lényegében ellensúly nélküli egyszemélyes vezetés, amely ráadásul közgazdaságilag teljesen ostoba

Az erdogani Törökország az elmúlt másfél-két évtized nagy részében maga volt a gazdasági csoda: száguldó növekedés, rohamosan növekvő jövedelmek és fogyasztás. Erdogan azonban beleájult ebbe a sikerbe, és

az elmúlt években mesterséges eszközökkel tartotta fenn a gyarapodást:

a hiányzó belső megtakarítást külső, elsősorban dollár-forrásból pótolták, ráadásul hatalmas állami fejlesztéseket indítottak. (A török gazdaság 2017-es állapotáról szóló IMF-jelentés itt olvasható részletes adatokkal.)

Ezzel – szaknyelven – túlhevült a gazdaság, amitől megugrott az infláció, a külső hitelek visszafizetése egyre nagyobb terhet rótt az országra. Amikor pedig a bajok láttán mind kevesebb tőke érkezett az országba, a hitelek ára érthetően magasabbra és magasabbra hágott.

Ezzel kialakult az államcsőd klasszikus állapota,

az úgynevezett ikerdeficit. Amikor az ország költségvetése is hiánnyal küzd, és a folyó fizetési mérlege is negatív egyenlegű (vagyis többet költenek dollárra, mint amennyi bevételük ebből a forrásból származik). Az ország devizatartaléka kevesebb, mint 100 milliárd dollár, a külső finanszírozási igény (vagyis a bevonandó friss kölcsön) idén meghaladja a 200 milliárdot.

Ezek a folyamatok indították el a líra erősödő értékvesztését, ami elképesztő mértéket öltött az elmúlt hetekben. A mögöttünk álló két hétben nagyjából egyharmados árfolyamesést mértek, az elmúlt körülbelül egy évben 80 százalékot meghaladó a líra romlása a dollárral szemben.

Erre az egyik klasszikus orvosság a jegybanki kamat megemelése, ami vonzóvá teszi az országot és annak pénzét, a megnövekedett külső állampapír-vásárlás pedig segít helyrebillenteni a hiányt. A török nemzeti bank május végén (Erdogan tiltakozása ellenére) meg is tette ezt, ám az egyszeri nagyobb tétellel 16,5 százalékra feltolt ráta már egymagában is kétségessé teszi az adósság finanszírozhatóságát: ekkora kamatot képtelenség kitermelni hosszabb távon. (Tíz éve a magyar állam 12,5 százalékos alapkamaton le is állította a kötvények kibocsátását ugyanezen felismerésből.)

Irgalmatlan összegekről van szó. Csak két szám az amerikai Politico összeállításából: a török nem pénzügyi vállalatok eladósodottsága 340 milliárd dollár, és egyedül az uniós bankok (részben ottani érdekeltségein keresztül) 166 milliárd dollárral úsznak a török pácban. Ez összesen nagyjából 141 500 milliárd forint, több, mint Magyarország három teljes évi GDP-je.

És ahogyan esik a líra árfolyama, ez az adóssághegy egyre csak gyarapodik a hazai fizetőeszközt használó ország cégei és lakosai számára.

Mindeközben

Erdogan lényegében teljhatalmat kapott, ha kis többséggel is,

a nyári elnökválasztáson. (Amihez az elsők között Orbán Viktor gratulált.) Ezután saját embereit, sőt, családtagjait tette gazdasági csúcspozíciókba, pénzügyi-gazdasági miniszternek például vejét.

Erdogan az alapvető közgazdasági összefüggésekkel sincs tisztában, rögeszméje például az, hogy a mostaninál mélyebbre kellene nyomni az alapkamatot, mert az csökkentené az inflációt. Aminek éppen az ellenkezője az igaz, egy esetleges kamatcsökkentés pedig csak további tőkevesztést indítana el.

Mindezeket a bajokat tetézte a kurd-szíriai háborúba bekapcsolódás óriási költsége. Nem beszélve arról, hogy a NATO-n belül az amerikai után a török hadsereg a második legnagyobb, hatalmas összeget elvíve a mindenkori költségvetésből. És ha ez nem lett volna elég, teljesen fölösleges politikai háborúba kezdett az USA-val. Támadta az amerikai kormányt, mert nem adja ki Fethullah Gülen hitszónokot (aki nagyjából olyan szerepet tölt be Erdogannál, mint a magyar kormánynál Soros György), majd egy vagy két évtizede ott élő amerikai lelkipásztort két éve a 2016 júliusi puccskísérlet támogatásának vádjával börtönbe csukott – és ráadásul Németországgal is kiéleződött a viszony. Az Erdogannal amúgy sok politikai rokonságot mutató Donald Trump emiatt most gazdasági büntetőintézkedéseket léptetett életbe Törökországgal szemben.

A török tanulság tehát az, hogy a népszerűséghajhászásban mesterségesen túlpörgetett növekedés és a korlátlan egyszemélyi hatalom egymagában képes padlóra küldeni korábban jó gazdasági alapokon fejlődő országot.

A saját sorain belül is minden ellensúlyát leépített, ellenzéktől nem nagyon háborgatott Erdogan mostanra elszabadult hajóágyúként elérte azt, ahogyan az idézett Politico-elemzés megfogalmazza: a török gazdaság közeledik ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszaút.

Törökország az úgynevezett feltörekvő piacok része, Oroszországtól Dél-Afrikáig. Vagyis ha Pretoriában eltüsszentik magukat, attól Moszkváig törhet ki a nátha. Ennek a láncnak része Magyarország és a térség kisebb államai.

A forint ennek ellenére az elmúlt napok líra-összeomlását viszonylag jól viselte, az euróval szembeni ráta mindössze kicsivel 323 fölé emelkedett. Ennél sokkal rosszabb eredményt produkált júniusban, amikor „saját erejéből” ment többször 330 fölé.

A kilátások azonban nem biztatók.

Az európai bankok jelentős összegű értékvesztésének árnyékában a hagyományos koreográfia az, hogy a nagyobb kockázatú feltörekvő piacról vonják ki a tőkét, amikor nagy a baj valahol. Erre tesz rá egy lapáttal a Magyar Nemzeti Bank, amikor változatlanul a térség legalacsonyabb, 0,9 százalékán tartja az alapkamatot, önmagában is veszélyzónában hagyva pénzünket.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!