Kezdőlap Szerzők Írta Bauer Tamás

Bauer Tamás

371 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

MÉG ROSSZABB

Régen volt már, hogy megírtam ezen az oldalon, hogy a Jobbikkal közös listára nem tudok és nem fogok szavazni. Amikor a 2018-as választás után sokan nehezteltek az LMP-re, a Momentumra és a Jobbikra, amiért nem léptek vissza a javamra a budapesti 3. választókerületben, és emiatt nem nyertem meg a választókerületben a választást a fideszes Gulyás Gergellyel szemben, azt mondtam: én ezt nem bánom, nem is fogadtam volna el a Jobbik és az LMP támogatását.

Sok okom volt arra, hogy fel sem merült bennem, hogy újra elinduljak ugyanabban a választókerületben, de az egyik fontos ok az volt, hogy ha történetesen megnyertem volna az előválasztást, el kellett volna fogadnom a Jobbik támogatását, és erre ma sem vagyok hajlandó. Amikor a szerencsi-tiszaújvárosi választókerületben időközi választás volt, és a jobbikos, korábban fannhangon zsidózó Bíró László lett az ellenzék közös jelöltje, és ott kampányoltak neki Karácsony Gergelytől Kunhalmi Ágnesig az ellenzék vezető politikusi, megerősödtem a véleményemben.

Azóta sorra derül ki a Jobbik jelöltjeiről, hogy milyen antiszemita, cigányellenes kijelentéseket tettek a közelmúltban. Nemcsak egy-egy jobbikos politikusról van szó: a Jobbik parlamenti frakciója – már a „néppártosodás” idején – a Fidesszel együtt megszavazta a kilencedik alkotmánymódosítást, benne a hajléktalanság kriminalizálásának, a menekültekkel szembeni fellépésnek és az igazságszolgáltatás kormányellenőrzés alá vonásának „alkotmányos” megalapozását, és megszavazta most a homofób pedofília-törvényt. A Jobbik ma sem fogadja el a nyugati világban érvényes demokratikus-humanista minimumot.

Most Jakab Péter olyan módon fenyegette börtönnel és a börtönbeli megerőszakolással Orbán Viktort az Országgyűlés plenáris ülésén, ami után az európai demokráciákban egy napig nem maradhatna meg a politikai életben.

Pártja azonnal lemondatná. Hogy Jakab ilyeneket beszél, az nem lep meg, eddigi nyilatkozatainak ez logikus folytatása. Bebizonyosodott: nemcsak egyik-másik jobbikos jelölt, de maga a pártelnök-frakcióvezető sem tudja, hogy mit jelent a másik ember méltóságának tisztelete.

Mások már megírták előttem – Hont András, Petri Ádám és most Tamás Gáspár Miklós –, hogy elfogadhatatlan, hogy az ellenzéki pártok politikusainak nincs szava Jakab parlamenti mondatára. Igazuk van, egyetértek velük.

Hallottam jobbikos politikusok magyarázkodását, és más ellenzéki politikusét is az ATV-ben. Hogy a vita hevébe, meg indulatból, meg szövegkörnyezetéből kiszakítva, meg irónia.

Nem, parlamenti politikus ilyet nem mondhat a parlamentben.

Ha pedig a többi pártvezetőnek nincs ehhez észrevétele, azzal saját demokratikus elkötelezettségüket teszik kérdésessé.

A helyzet még rosszabb, mint a hatpárti szövetség megkötésekor látszott. A többi párt idomul a szövetségben a Jobbikhoz. Más jelei is vannak ennek, de ez is ennek jele.

KOMÁROMI UDVARIAS

Néhány napja Barkóczi Balázs, a DK szóvivője, egyben képviselőjelölt-jelöltje a biztosan nyerhető rákospalotai választókerületben, volt az ATV reggeli műsorában a kétszereplős első blokk egyik szereplője. (A másik a jobbikos Rig Lajos, ami külön érdekessé teszi a továbbiakat.)

Az ATV műsorvezetői ebben a blokkban rendszeresen arra kérdeznek rá, amiről a meghívottak maguk is szívesen beszélnek, például mert a megelőző napokban maguk is sajtótájékoztatót tartottak. Így történt ezúttal is, Barkóczi pedig készségesen beszélt:

„A saját választókerületemben, XV. kerületben és Újpesten 14-ben bezárták az Árpád-kórházat, 15-ben megszüntették a Károlyi-kórházban, Újpesten az aktív betegellátást. Most Déri Tibor polgármester úr javaslatára és a körzet országgyűlési képviselőinek és polgármestereinek támogatásával van egy megvalósíthatósági előtanulmány egy új újpesti kórházra, 15 milliárd forintba kerülne. Most a héten Varju László kollégámmal és szintén Klárával tartottunk egy sajtótájékoztatót. Lesz új kórháza, aktív ellátást biztosító kórháza Újpestnek. 15 milliárd forint, ezt szeretném hangsúlyozni. Miközben a hazug közmédiára évente 100 milliárd forintot költünk, miközben a Pénzügyminisztérium költöztetése 22 milliárd forintba kerül, itt 180 ezer ember a két kerületben és másfélmillió ember az agglomerációban nem jut normális aktív ellátáshoz.”

A műsorvezető közbekérdezett: „Ez egy centrumkórház lenne, vagy kis kórház? Ez a nagy kérdés.

Tegnap is elhangzott itt Komáromi Zoltánnal, hogy egyetértenek abban, hogy centrumkórházakra van szükség. Ennek viszont ára az, hogy kisebb területeken kénytelenek megszüntetni bizonyos szolgáltatásokat.”

A válasz: „Nincs megszervezve ott az egészségügyi ellátás. Ez az aktív betegállomány, ez a másfélmillió ember két kórház között oszlik el, az Uzsoki és Honvéd kórház között. Ebből a Honvéd kórház a végtelenségig leterhelt Honvéd kórházra jut nagyobb rész, úgy, hogy nyáron már láttuk, hogy ott is bizonyos osztályoknak hónapokra be kellett zárnia.”

A műsorvezetőt ez nem elégíti ki, és megismétli a kérdést: „Centrumkórháznak szánják vagy kisebb kórháznak?’’

Mire a szóvivő:

„Centrumkórháznak mindenféleképpen. Egymillió-nyolcszázezer ember egészségéről van szó.”

Az ember kíváncsi lesz, hogy vajon mit mondott az előző napi adásban Komáromi Zoltán, a neves háziorvos, aki jelenleg a DK szakpolitikusa, az előválasztáson képviselőjelölt-jelöltje, akit ugyanerről kérdezett a műsorvezető:

„Egy tegnapi bejelentésre szeretném, hogyha reagálna. Azt jelentették be a DK képviseletében, hogy Észak-Pestnek is lehet végre saját kórháza. Ez a DK terve. Milyen kórházi struktúraváltást képzelnek el? Centrumkórházakat, kisebb kórházakat? Mert ez egy picit egymással szembe megy.”

Íme a válasz: „Az a helyzet, hogy ha nézzük az orvosokat, abból talán van egy garnitúrányi orvosunk, szakorvosunk, hogy ellássuk a betegeket. Szakdolgozókból már sokkal nagyobb a hiány. Ott majdnem nyolc-kilencezer szakképzett, tehát nem az utcáról fölvett segédnővér, hanem szakképesített nővér, ápoló, mentőápoló hiányzik a rendszerből.

Ezt csak úgy lehet megoldani, hogy ha egy kis centralizációt csinálunk, tehát azokban a kórházakban, ahova oda tudom tenni a sürgős ellátást igényló betegségekből a nagyobb műtétet igénylő beavatkozásokat…”

Mire a műsorvezető: „Ezt mondja a kormány is.”

„Igen, de ezt csinálni kéne, nem beszélni róla, Hány kapavágás történt Rogán Antal bejelentése óta a dél-budai kórházban … egyetlen egy se. És ezzel párhuzamosan gondolkodni kéne, hogy ha építünk egy nagy kórházat, honnan lesz ott szakember. Ez azt jelenti, hogy a többi kórházból oda kell átvezényelni szakembereket, hogy ez a konstrukció működjön. Akkor mi lesz azokkal a kórházakkal?”

Hozzá kell tenni:

Komáromi a Partizán által szervezett választókerületi jelöltvitában elmondta: a dél-pesti centrumkórházat nem a kormány által elképzelt zöldmezős beruházásként, hanem a Szent Imre-kórház bővítésével kellene létrehozni, ahogy azt a kórházat korábban vezető jelenlegi újbudai DK-s polgármester, László Imre is javasolta.

A DK orvos-politikusai tehát egyetértenek. A nem orvosból lett DK-s politikusok, az egymással szomszédos észak-pesti kerületekben induló Barkóczi és Varju azonban az ellenkezőjével kampányol: szerintük újra kórházat kellene nyitni Újpesten. Itt kerülhet szóba a jobbikos Rig Lajos, aki Barkóczi mellett ült az ATV stúdiójában, és aki 2015-ben mentőtiszti múlttal egy időközi választást nyert meg a tapolcai központú választókerületben, és kampányának középpontjában az állt, hogy újra nyissák meg a tapolcai kórházban a bezárt szülészetet.

Amióta az eszemet tudom, mindig azt hallom az egészségügyi szakemberektől, hogy Magyarországon túl sok a kórház, ésszerűen körülbelül feleennyit lenne szabad fenntartani. Nemcsak azért, hogy kevesebbe kerüljön a fekvőbeteg-ellátás – bár ez sem ördögtől való szempont –, hanem azért is, és talán ez a fontosabb, mert

ha kevesebb, de nagyobb, több kezelést, több műtétet végző kórházban látják el a betegeket, az orvosok és szakdolgozók nagyobb rutint szereznek a műtétek elvégzésében, az egyéb kezelésekben, és több beteget fognak sikeresen meggyógyítani.

Ezt mutatja minden összehasonlító statisztika a kórházak működéséről szerte a világon. A felelős egészségpolitikusok ezért mindenütt erre törekednek. Magyarországon a Horn-kormány, Kökény Mihály minisztersége idején is erre törekedtek, ezt próbálta folytatni a második Gyurcsány-kormány idején Molnár Lajos, az ellenzék pedig tiltakozott, hiszen az emberek jobban szeretik, ha lakóhelyük közelében látják el őket illetve családtagjukat, akit meglátogatnának a kórházban. Érthető szempont ez, csakhogy fontosabb ennél az, hogy kevesebbe kerüljön az ellátás, és még inkább az, hogy nagy rutint szerzett orvosok és szakszemélyzet lássa el a betegeket.

Tudják ezt az Orbán-kormányt szolgáló egészségügyi vezetők is, ezért szép csendben ők is arra törekednek, amit az MSZP–SZDSZ kormányok szakemberei nyíltan megmondtak az embereknek. Így zárhatták be Tapolcán a szülészetet, így zárták be a rossz állapotban levő kicsiny újpesti kórházakat (illetve szüntették meg bennük az aktív ellátást).

Nincs a mindenkori ellenzékiek számára hálásabb téma a kórházak „védelménél”, így védték annak idején a fővárosi önkormányzat döntésével szemben a csepeli kórházat (hogy ne kelljen a csepelieknek a szomszédos pesti kerületekbe menni kórházba), így szervezett Dávid Ibolya az MDF-ben élőláncot a pincehelyi kórház védelmében a Horn-kormány idején, ezt a logikát követte 2015-ös tapolcai kampányában a jobbikos Rig Lajos, és ezt követi most Barkóczi és Varju is Újpesten és Rákospalotán, követve Déri Tibor momentumos polgármester kezdeményezését. Komáromi Zoltán pedig udvariasan nem mondja ki, hogy az ilyen kampány felelőtlen demagógia, csak szelíden mondja azokat az érveket, amelyeket felelős egészségpolitikusként mondania kell.

SZAKÍTVA SZÉCHENYIVEL

Az első Orbán-kormány idején Széchenyi-tervnek nevezték el a fejlesztési pénzek állami osztogatását. Alighanem azért tették ezt, mert a gazdaság fejlesztésében példaképnek tekintették Széchenyi István felfogását.

Amikor 2010-ben újra kormányra kerültek, Új Széchenyi-tervként jelölték meg az állami fejlesztési pénzek osztogatásának keretét. Nem igazán gondolták végig a dolgot, hiszen köztudott: Széchenyi azok közé a nagy magyarok közé tartozik, akik követendő példát láttak a Nyugatban.

A magyar reformgondolkodás már Széchenyi előtt is, és Széchenyi óta is mindig példaként tekintett a Nyugatra, ellenségként a nacionalista és kommunista önkényuralmak tekintettek rá.

Orbán a Fidesz egyik káderképzőjének, mondhatni a Fidesz Lenin-intézetének tanévnyitóján minden korábbinál egyértelműbben, elvi síkon mondta ki: számára immár nem példakép a Nyugat, hanem lesajnált, elutasított idegen világ. Azt mondta, hogy a nyugatiak, akikkel ő állítólag beszélget, „[ú]gy hiszik, hogy miután évtizedekig kimaradtunk a nyugati közösségből, mi egyszerűen csak hátrébb tartunk, de majd biztosan felfejlődünk hozzájuk. Nem értik, hogy valójában egy mély kulturális, geográfiai, geopolitikai és filozófiai különbségről van szó, amelynek semmi köze az általuk elképzelt történelmi fejlődéshez.

Itt, a latin és ortodox szellem határvonalán, a nyugati és orosz világ határmesgyéjén, a keresztény és a muzulmán civilizáció törésvonalán, itt az élet súlyosabb, a tétek mindig nagyobbak, az emberek, a népek és a nemzetek önképe mindig kontúrosabb. (…)

Itt úgy alakul az élet, hogy a közösség, a nemzet minden tagjának munkája és személyes életteljesítménye összeadódik a küldetésünk teljesítésének nagy közös erőfeszítésébe. Minden gyermek újabb őrhely, minden becsülettel elvégzett munka és produktív élet nagy hozzájárulás a közös magyar vállalkozáshoz, a sokszáz éves hivatásunk teljesítéséhez. Ezért vagyunk olyanok, amilyenek.

Orbán az egyén autonómiájára épülő nyugati polgári társadalommal állítja szembe a nemzeti kollektivizmus eszméjét, amelyben kitüntetett szerepet játszik az állam és a vele összefonódó egyház.

Nem is annyira távoli rokona ez a világkép a putyini orosz állam eurázsiaiság-ideológiájával (евразийство), amely szintén a nyugati világgal állítja szembe az orosz nemzeti kollektivizmust.

Nyílt szakítás ez a magyar progresszió Széchenyire is visszanyúló nyugatos tradíciójával

ELLENZÉKI EGYSÉG

Az ATV műsorvezetője: „Dobrev Klára tegnap egy sajtótájékoztatón bejelentett egy törvényjavaslat-csomagot, és tulajdonképpen, amit az előbb mondott az elsétálási jogról meg az újraszámolásról, nagyjából ugyanezt tartalmazza, ha én jól vettem ki. Ez hasonló, ez a törvénycsomag? A Jobbik ezt tudja támogatni, vagy az ellenzék ezt tudja en bloc közösen támogatni?”

Z. Kárpát Dániel: „Nagyon örülök annak, hogy ami elhangzott, az abszolút szinkronban van a mi 2013-ban megtett javaslatunkkal. … Nagyon sokáig egyedül éreztük magunkat a csatatéren ezzel, de az ellenzéki összefogás egyik pozitív hozadéka, hogy nem is tudnék olyan ellenzéki pártot mondani a hat közül, amely ne szeretné ezt a kérdést megnyugtató módon rendezni…”

Valóban. A Jobbik kezdettől fogva azt képviseli, hogy a bankok a devizaalapú hitelek nyújtásakor nem tájékoztatták, sőt becsapták a hitelfelvevőket. A hiteladósok ennek áldozatai. Az igazságos megoldás, hogy a hiteleket a felvételkori árfolyamon kelljen visszafizetni, tehát minden adósságot e szerint újra kell számolni. Biztosítani kell az „elsétálási jogot” és le kell állítani a kilakoltatásokat.

Mit hirdetett meg Dobrev Klára? Az „elsétálási jogot”, minden egyes devizahitel-adósság újraszámolását, a devizaadósok esetében a kilakoltatások leállítását és az eszközkezelő újbóli felállítását a fizetni nem tudók ingatlanjainak megvásárlására bentlakásuk biztosításával.

Mi is történt a valóságban? A történet valóban ott indul, hogy az első Orbán-kormány rendkívül kedvezményes lakáshitelezést indított be, ahol a törlesztés jelentős részét átvállalja az állam, vagyis nem az fizet, aki új lakásba költözik a hitelfelvétellel, hanem a költségvetés, vagyis a többi adófizető.

Medgyessy Péter ugyan azt ígérte, hogy fenntartják ezt a lakásvásárlási támogatást, de kiderült: a költségvetés nem bírja, és a Medgyessy-kormány második évében megszüntették, ami miatt azóta is szidalmazza a Fidesz az MSZP–SZDSZ-t. Miután a forintban történő lakáshitelezés megdrágult, a bankok elkezdtek devizában – többnyire svájci frankban – nyújtani lakáshiteleket, pontosabban: a pénzt forintba adták, de svájci frank alapon, vagyis svájci kamatokkal, de azzal, hogy ha a svájci frank árfolyama változik, a törlesztés is ahhoz igazodik.

Ezt a hitelfelvevők természetesen tudták, csak éppen sem a hitelfelvevők, sem a banki alkalmazottak nem számoltak azzal, hogy a 2009-es pénzügyi válságban a svájci frank menedékvalutává válik, és az árfolyama az egekbe ugrik.

Emiatt a devizahitel-adósok törlesztési terhe is ugrásszerűen megemelkedett. Nem volt ebben sem csalás, sem ámítás, ugyanez történt azokkal a vállalatokkal, önkormányzatokkal is, amelyek – az utóbbiak Orbán Viktor kifejezett ösztönzésére – szintén devizaalapú hiteleket vettek fel.

A magyar bankok a nyújtott hiteleket részben nyugatról refinanszírozták, tehát semmi tisztességtelenség nem volt abban, hogy amiért nekik hirtelen többet kellett fizetniük, azért ők is többet követeltek a maguk adósaitól. A törlesztések radikális emelkedése nem csalás, hanem egy, az országot, annak vállalkozásait és háztartásait érő váratlan külső behatás, csapás, amely súlyos többletterhet jelent az érintetteknek, és amivel valamit kezdeni kell. Természeti csapás vagy ipari katasztrófa estén az effajta terheket az érintett, a biztosító és a közösség egésze között osztják meg, ahol a közösség egészét az állam képviseli.

A devizaadósságok megsokszorozódása esetén is meg kell osztani a váratlan többletterhet, mégpedig az érintett adós, a hitelező bank és a közösség egésze, vagyis az állam (a költségvetés) között.

Milyen megoldást talált a helyzetre az Orbán-kormány? Minden megoldása (az árfolyamgát, az ócsai kormányegyezséget, lakópark, az egyszeri visszafizetés kedvezményes árfolyamon) arra irányult, hogy a terheken az adósok (a háztartások) és a bankok osztozzanak, de az állam, vagyis a költségvetés kimaradjon a dologból.

Az adósok különféle szerveződései azt követelték, hogy rájuk ne háruljon semmi az árfolyamváltozás miatti többletteherből, minden többletterhet a hitelező bankok viseljenek, és ezt támasztotta alá az a retorika, hogy a bankok becsapták az embereket, mindenért ők a felelősek.

E követelés mellé állt oda kezdettől fogva a Jobbik, majd valamivel később az MSZP is. (Ott ezt a felfogást éveken át az a Szakács László képviselte, aki a jelöltállítási konfliktus nyomán átment a DK-ba. A Jobbikos Z. Kárpáthoz hasonlóan éveken át ő támadta azt az EBRD-vel és az Erste Bankkal kötött kormányegyezséget, hogy nem fogják úgy korlátozni a kilakoltatásokat, hogy a már kormánydöntések nyomán elszenvedett veszteségek után további terheket okozzon a bankrendszernek.)

Most Dobrev Klára javaslataival a DK is csatlakozott ehhez az állásponthoz: megígérte a devizaadósságtól sújtott háztartások törvényi úton történő kisegítését újra a hitelnyújtó bankok terhére. Minden egyes devizaadósság újraszámolása, elsétálási jog, kilakoltatási tilalom.

A Fidesznél kezdettől fogva az az alapelv: mástól venni el a pénzt arra, hogy a megnyerni kívánt társadalmi csoportoknak segítsen. Ez a más lehet a multinacionális cég (például a rezsicsökkentésnél), lehetnek az önkormányzatok (az iparűzési adó csökkentésénél) és lehetnek a bankok (a hitelmoratóriumnál, a devizaadósoknak ajánlott kedvezményes megoldásoknál).

Csak állami pénzt ne kelljen áldozni a dologra. Dobrev javaslata ugyanezt az elvet követi. Joggal állapítja meg Z. Kárpát, hogy az egész ellenzék egységes abban, amit a Jobbik kezdettől fogva képvisel.

Íme, az ellenzéki egység.

Ne legyen félreértés: a rászoruló devizaadósoknak, akik számára egzisztenciális ellehetetlenülést okoz a törlesztési teher megsokszorozódása, valamilyen segítséget kell kapniuk.

Ennek alapelve azonban csak a többlettehernek az adós, a bank és a költségvetés közötti méltányos elosztása lehet,

nem pedig a terheknek egyoldalúan a bankokra hárítása.

Azt kellene figyelembe venni, hogy sem az államnak, sem a banknak nincs saját pénze: az állami költségvetés az adófizetőktől elvett, a bank a betétesek által elhelyezett pénzekkel gazdálkodik. Amit a költségvetésből fordítanak a devizaadósok megsegítésére, azt az adófizetők adják, amit pedig a hitelnyújtó bankokra hárítanak, azt a betétesek és a többi hitelfelvevő. Erről hallgatnak a Jobbik, az MSZP és most már a DK politikusai.

ELKÉSETT NEM

Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy mivel a megállapodásban elvállalt diákváros a FUDAN-beruházás miatt nem tud megvalósulni, visszavonja támogatását az atlétikai világbajnokság megrendezésétől, amihez a ferencvárosi Duna-parton az atlétikai stadion épül.

A hvg.hu szerint az egyszer megadott támogatás visszavonására a fővárosnak nincs lehetősége. Nem tudom, ebben mi az igazság. Akár így van, akár úgy, szerintem ez a nem elkésett. Eleve nemet kellett volna mondani. Meg sem kellett volna kötni az alkut a kormánnyal, amely szerint a kormány a költségvetésből 50 milliárd forintot ad a fővárosi kerületek egészségügyi fejlesztéseire, megépül a Ferencvárosban a diákváros, és az atlétikai stadion a világbajnokság után a helyiek sportját is szolgálja.

A diákváros a kormány beruházása abból a célból, hogy a majdani olimpiához legyen olimpiai falu.

A FUDAN-beruházás miatt az olimpiai falu egy része a FUDAN diákszállója lesz, ennyi a változás. Az épületek mindenképpen megépülnek. Annak a megállapodás szerint 50 milliárd forintnak jó részét a koronavírus-járványra hivatkozva már el is vette a budapesti önkormányzatoktól.

Azt gondolom, hogy ezt a kompromisszumot eleve nem kellett volna megkötni.

Mint tudjuk, az atlétikai stadion azért kell Orbánnak – akárcsak a már álló kézilabda-stadion – hogy Budapest kész legyen az olimpiára. A fővárosnak és kerületeinek közvetlen érdeke volt a kormány által nyújtott ellentétel, az országnak, a magyar adófizető polgároknak azonban nem volt érdeke, hogy Orbán az atlétikai stadiont is megépítse olimpiai álmának megvalósulásához, és ehhez – mint korábban a vizes VB-t – atlétikai VB-t is rendezzen.

A fővárosi és kerületi polgármesterek e minőségükben érdekeltek voltak az alkuban, felelős magyar állampolgárokként azonban nem kellett volna belemenniük.

Az atléták és más sportkedvelők most tiltakoznak Karácsony bejelentett szándéka miatt. Nincs igazuk. Az élsportolók tiszteletre méltó tevékenységet folytatnak, keményen készülnek, edzenek, versenyeznek, ami az állam, az adófizetők jelentős támogatásával történik. Az, hogy a világversenyeket Magyarországon rendezzék, és ehhez százmilliárdos beruházásokat finanszírozzon az állam, ehhez képest plusz.

Én nem emlékszem, hogy különösebben fellendült volna a magyar úszósport vagy vízilabda attól, hogy legutóbb Budapesten tartották a vizes VB-t.

A sportolóknak nincs igaza: a szokásos állami finanszírozást elvárhatják (a labdarúgás itt külön kérdés, ott az is vitatható és vitatandó), azt a pluszt, amit e beruházások állami finanszírozása jelent.

A POLITIKÁBAN HELYE VAN A POLITIKÁNAK

Nem olvasom a Nyugati Fényt, így a Klubrádióból, Bolgár György műsorából értesültem róla, hogy Dávid Ferenc, ez a kiváló gazdasági szakember, annak idején a VOSZ-ban Demján Ferenc jobbkeze, nyugdíjasként a DK gazdaságpolitikai tanácsadója szenvedélyes publicisztikát közölt a portálon, ahova rendszeresen ír.

Ezúttal „Az ellenzék átadja Zuglót a Fidesznek, ha így folytatja” címmel szenvedélyesen rója meg Hadházy Ákost és Tóth Csabát, a két zuglói jelöltjelöltet, amiért éles vitát, egymás támadását engedik meg maguknak. Harmadik szereplőként Horváth Csaba MSZP-s polgármestert említi, aki egy állítása miatt fel is jelenti Hadházyt.

Becsülöm Dávid Ferencet azért is, amit korábban a VOSZ-ban csinált, és azért is, hogy nem bírta ki tétlenül, beszállt a politikába az Orbán-rendszer ellenzékének oldalán, azért pedig külön is, hogy megpróbálja visszatartani az ellenzéket a populista ígérgetéstől. (Ebben sajnos nem tűnik sikeresnek.) Ezúttal azonban nem értek egyet vele.

Az előválasztást legtöbbször úgy állítják be, hogy minden választókerületben azt a jelöltet keresik, akinek a legjobb esélye van a Fidesszel szemben. Ennyi, és kész.

Az, ami az amerikai és nyugat-európai előválasztások lényege, vagyis, hogy az adott párton belüli különböző politikai irányt képviselő jelöltek versenyeznek egymással, s az előválasztás nem egyszerűen személyek, hanem politikai irányok közötti választást jelent, az ellenzéki politikusok és őket támogató újságírók, publicisták nyilatkozataiban többnyire fel sem merül.

Mintha nem volna politikai különbség az MSZP és a Momentum, a DK és a Jobbik között – vagy legalábbis nem lett volna az elmúlt öt-tíz évben.

Szerintem volt, és szeretném remélni, hogy ma is van, és a jövőben is lesz.

Az előválasztás politikai aktus, és abban helye van a politikának, a politikai különbségeknek. Zuglóban kétféle politika ütközik: Tóth Csaba megtestesíti azt, ami az MSZP-ben az elmúlt harminc évben a legrosszabb volt, az elvtelen lobbizást és pozícióvadászatot, ami ellen annak idején Gyurcsány Ferenc pártelnökként, miniszterelnökként harcot kezdett, de alulmaradt, ezért új pártot alapított. A Momentum azért indította el Zuglóban Hadházy Ákost, és Hadházy azért indul el Zuglóban, mert az ő egész politikusi pályája szöges ellentétben áll a politikusi szerep ilyen értelmezésével. Én ebben velük értek egyet, ezt tartom az előválasztás helyes értelmezésének.

Az előválasztásnak csak akkor van politikai létjogosultsága, ha nem arról szól, hogy kinek jut több illetve kevesebb pozíció, hanem arról, hogy mi lesz egy esetleges következő kormánytöbbség politikájának karaktere.

Jó lenne, ha az előválasztás másutt is erről szólna.

Én nem hallottam Hadházytól olyasmit, ami ne férne bele a korrekt politikai harcba. Tóth Csabától olyasmit hallottam immár a Klubrádióban is, amivel önmagát leplezte le, hiszen azért tett ismételten szemrehányást Hadházynak, hogy leleplezte a korábbi pártjában tapasztalt gazemberséget. Erről szól köztük a politikai konfliktus, és jó, ha ezt a zuglói választók is értik. Én örülök annak, hogy mindketten nyíltan beszélnek erről.

Ha zuglói lennék, Hadházyra szavaznék az előválasztáson. Ha zuglói DK-s lennék, akkor is. Ha zuglói MSZP-s lennék, akkor is.

DEMETER, PÁLINKÁS, JOBBIK

Demeter Mártát a parlamenti közvetítésekben egykor mint az MSZP-frakció katonai ügyekkel foglalkozó, egyébként listán bejutott képviselőjét ismertem meg. Aztán egyszer váratlanul kilépett az MSZP-frakcióból, független lett, és az akkor még létező féléves türelmi idő után az LMP-frakcióhoz csatlakozott.

Valamivel később fel is vették tagnak az LMP-be, és egy ideig az LMP női társelnöke is volt. Az előválasztási jelöléskor őt indította az LMP a nyolcadik és kilencedik kerület Körúton kívüli részéből álló budapesti választókerületben, ahol a DK-s jelölt mellett két civil jelölttel is meg kell küzdenie. Egy korábbi kutatás szerint a DK-s jelölt, egy friss kutatás szerint viszont az egyik civil jelölt, Jámbor András áll nyerésre. Azt korábban is tudni lehetett, hogy Demetert a választókerületben a Jobbik is támogatja, most viszont kiderült:

ha bekerül az Országgyűlésbe, nem az LMP, hanem a Jobbik frakciójába ülne be.

Mi történhetett? Alighanem az, hogy úgy látta: az egyéni választókerületben nem túl jók az esélyei, és inkább kaphat bejutó listás helyet a Jobbiktól, mint az LMP-től. A baloldali MSZP-ben indult, majd a zöld, de a politikai tartalmat tekintve szintén baloldali LMP után nem gond számára továbblépni a magát őszintén jobboldalinak mondó, szerintem ma is szélsőjobboldali Jobbikba.

Pálinkás József egyetemi tanárt, egykori fideszes minisztert majd országgyűlési képviselőt, MTA-elnököt majd az Orbán-kormány tudományos kutatásokat finanszírozó hivatalának vezetőjét Orbán ejtette, majd ő némi idő elteltével néhányad magával megalapított egy új jobbközép konzervatív pártot, és csatlakozott az ellenzéki pártszövetséghez.

Akik Pálinkással részt vettek a pártalapításban, sosem voltak fideszesek, korábbi közéleti tevékenységük szerint mind a Fidesszel, mind a szélsőjobbal mindig is szemben álltak.

Pálinkás most kijelentette, hogy ha egyéni választókerületben bejutna az új parlamentbe, de pártjának nem jutna be elég jelöltje saját frakció alakításához, a Jobbik frakciójába ülne be, hiszen a baloldaltól távol áll.

Pálinkás e választásában legalább utal a szövetkező pártok közül kiválasztott párt politikájának irányába. Demeter ilyesmit nem említ. A reménybeli frakciók közötti esetleges választások e két jelölt általi kezelésében számomra az a figyelemre méltó, hogy mennyire könnyűvé tehette számukra a bejelentett döntést az, ahogy a szövetkező ellenzéki pártok politikusainak nyilvános megszólalásaiban mennyire elveszítette szerepét az egyes pártok politikája, annak jellege.

Az egykor a Jobbikkal élesen szembe szegülő politikusok 2018-ban arra jutottak, hogy számtani megfontolásból nem mondhatnak le a Jobbikkal kötendő politikai szövetségről, és ezek után megállapították, hogy az egykor gyakran lenácizott Jobbikot demokratikus pártként kezelik, és ennek legitimálására akként is jellemzik.

Látványos példája volt ennek, ahogy annak idején a borsodi időközi választáson Bíró László támogatása mellett kitartottak azt követően is, hogy annak antiszemita nyilatkozatait a Fidesz előbányászta, s ez folytatódott a szegedi Tóth Péter látványos DK-s kampánytámogatásban is.

Akár meg is érthetjük Demetert és Pálinkást, hogy elhiszik a szövetkező ellenzéki pártoknak, hogy adott esetben baloldaliként vagy konzervatívként jó lelkiismerettel ülhetnek be a Jobbik majdani frakciójába.

CSERBENHAGYÁS

Két évtized után a NATO fegyveresei elhagyták Afganisztánt, és a tálibok napok alatt elfoglalták az országnak korábban a kabuli kormány által ellenőrzött területeit, a NATO-országok által kiképzett és felfegyverzett hadsereg ellenállás nélkül kapitulált.

Maga a két évtizeddel ezelőtti beavatkozás valószínűleg ugyanolyan tévedés volt, mint korábban a Szovjetunióé: akkor a szovjet hadsereg kényszerült megszégyenülve az ország elhagyására, most a NATO. Van azonban egy fontos különbség.

Azt nyilatkozta az ATV-ben egy magyar biztonságpolitikai szakértő, hogy Afganisztán nem érett a nyugati típusú demokráciára, és aki ilyesmit próbál ott megvalósítani, az szükségképpen belebukik. Annyiban ez talán igaz lehet, hogy

nincs az országban az iszlámhoz mérhető integráló erő, tehát külföldi katonai támogatás nélkül minden más társadalomszervezési kísérlet – akár a szovjet támogatású „szocialista”, akár a NATO-támogatású nyugatias – szétesik.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem élnek tömegesen olyanok Afganisztánban, akik szívesebben élnének egy – nevezzük így – nyitottabb világban, mint az iszlám emirátus, amit a tálibok most létrehoznak.

Például azok a nők, akik szívesen éltek eddig az emancipációnak azzal a fokával, ami az elmúlt két évtizedben ott megvalósult, szívesen tanulnak, dolgoznak, ami – mint az az elmúlt napokban kiderült – az emirátusban nem lesz lehetséges. Az afganisztáni lakosságnak ezt a részét szemlátomást nem sikerült olyan politikai erővé szervezni, amely belső bázisa lehetett volna a NATO-barát államnak, erőt adott volna hadseregének, és legalább alkupozíciót jelentett volna a tálibokkal szemben. Ez a dolog egyik fele.

A másik azonban az, hogy ha egyszer a NATO-hadseregek bevonultak Afganisztánba, ott két évtizeden át fenntartottak egy többé-kevésbé világi államot, és hozzászoktatták legalábbis a városi lakosság egy részét ezekhez a szabadabb viszonyokhoz, akkor nem lehet őket egyik napról a másikra védtelenül ott hagyni a tálibok kényére-kedvére.

Azokat, akik a NATO-alakulatok segítőjeként, személyzeteként dolgoztak az elmúlt években, azokkal szemben éreznek némi felelősséget, és megpróbálják őket kimenekíteni az országból – hiszen, ha maradnak, minden bizonnyal lemészárolják őket –, a többiekkel szemben azonban szemlátomást nem.

Ez pedig csúnya cserbenhagyás. Szerintem a nyugati világnak erkölcsi kötelessége, hogy a menekülőknek menedéket nyújtson, lehetőleg a szomszéd országokban, de ha ez nem megy, Európában vagy Amerikában. És

mivel az afganisztáni katonai akcióban Magyarország is részt vett, ez a kötelezettség Magyarországra is vonatkozik.

Akkor is, ha az Orbán-kormány ilyesmire nem lesz hajlandó, és ellenzéke sem fogja ezt számon kérni tőle.

NE FÜGGESSZÜNK KI SEMMIT!

Emlékszünk még: 2010-es választási győzelme után a Fidesz a maga parlamenti többségével elfogadta a „nemzeti együttműködés nyilatkozatát”, majd elrendelte, hogy azt minden állami intézményben ki kell függeszteni. Így is történt.

Most annak emlékére, hogy tíz éve lépett hatályba a Fidesz alaptörvénye, elején a szörnyű Nemzeti Hitvallással, azt rendelték el, hogy azt függesszék ki minden állami intézményben. Erre a Karácsony Gergely vezette Városháza azzal válaszolt, hogy nem, ők nem a Nemzeti Hitvallást függesztik ki a hivatali helyiségekben, hanem az 1848-as Tizenkét pontot. A DK pedig azzal válaszolt, hogy a Nemzeti Hitvallás helyett Bibó István csodaszép szövegét függesztik ki, A szabadságszerető ember tízparancsolatát.

Bibó szövege nagyon szép, a Tizenkét pont pedig nagyon fontos történelmi dokumentum, a magyar szabadságtörekvés kiemelkedő szövege. Én azonban azt gondolom, hogy az Orbán-kormány dölyfös intézkedésére nem ez a helyes válaszlépés.

Mit jelentett Orbánék politikai szövegének kifüggesztése az állami intézményekben?

Azt, amit a Fidesz állandóan csinál: parlamenti többségére támaszkodva a maga álláspontját az ország, a magyar politikai közösség álláspontjaként tünteti fel.

Amit ők gondolnak a világról, Magyarországról, a magyar múltról, jelenről és jövőről, azt úgy állítják be, mintha az egész magyar nemzet, de legalábbis a nagy többség közös világképe lenne. Mint ilyen közös nézetet kellene azt az állami intézményekben kifüggeszteni. Ez a gesztus a maguk győztes büszkeségét és egyúttal mindenki más megalázását jelenti. Egyetértek azzal, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál ezt a kormányintézkedést nem kívánják végrehajtani.

Ugyanakkor nem helyeslem, hogy bármilyen más politikai deklarációt, programszöveget a Fidesz szövegei helyett kifüggesszenek az intézményekben. Akkor sem, ha az a politikai deklaráció személy szerint nekem, vagy a hozzám hasonló nézeteket vallóknak kifejezetten tetszik. Még olyan, a magyarok történelemszemléletében olyan kiemelt helyet elfoglaló, feltehetően a legtöbbek által elfogadott szöveget sem, mint a Tizenkét pont. Annak helye a történelemkönyvben van, nem a közintézmények falán.

Volt idő, amikor Lenin képe volt ott a hivatali falainkon. Más országokban az aktuális államfő képét függesztik ki. Ilyen hagyomány szerencsére Magyarországon nem alakult ki. Ne is alakuljon. Senki se írja elő, hogy kit kell tisztelnünk, kivel vagy mivel kell láthatóan azonosulnunk.

GYURCSÁNY FÉLIG IGAZA

Gyurcsánynak igaza van. Pár napja azt írta a Facebookon: „Előbb nézek el egy régi, mára megbánt embertelen szöveget, mint a mai kormánypárt országárulását, országdúlását.” Azután így folytatta: „Sokan voltak embertelenek, vagy éppen nácigyanús szövegek kimondói. Küzdöttünk ellenük. De ma nem ők veszélyesek. Hanem az újbarna, emberosztályozó, bélyegző, gyalázó kormány.”

Igaza van: a hatalmon levő, az államhatalom minden eszközét gátlástalanul használó fasisztoid politikai erő összehasonlíthatatlanul veszélyesebb, mint az ellenzékben levő, és gondolkodásának fasisztoid elemeit most éppen rejtegető párt.

Igen, a Fidesz nyilvánvalóan veszélyesebb, mint a Jobbik.

Erről jut eszembe, amikor sok-sok évvel ezelőtt, amikor még bejáratos voltam az ATV-be, egyszer azt találtam mondani Kálmán Olgának az Egyenes Beszédben, hogy két szélsőjobboldali párt van a magyar politikában. Csak egy, helyesbített Olga, és akkor ezen azt értette, hogy a Jobbik szélsőjobboldali, a Fidesz nem. Alighanem ma is helyesbítene, a DK politikusaként, de azért, mert a Jobbikot már nem tartaná szélsőjobboldalinak, a Fideszt meg alkalmasint igen. (A Mi Hazánkat most félreteszem.) Én most is azt gondolom, hogy mindkettő. Akkor is, ha a Fidesz, mivel hatalmon van, összehasonlíthatatlanul veszélyesebb.

Miközben abban igaza van Gyurcsánynak, hogy a hatalmon levő fasisztoid politikai erő, a Fidesz összehasonlíthatatlanul veszélyesebb, mint a Jobbik. Az már nem igaz, hogy a Jobbik a maga rejtőzködő, letagadott rasszizmusával, homofóbiájával, embertelenségével nem veszélyes. De az. Csak más adja a veszélyességét.

Rendszeresen mondják azt ellenzéki politikusok, az ellenzéki szövetséget helyeslő újságírók, hogy a fontos kérdésekben a hat párt egyetért, csak másodlagos, harmadlagos ügyekben van köztük különbség. Hogy az „ideológiát”, amiben különböznek, félre kell tenni.

Eszerint az, hogy homofóbok vagyunk-e, hogy tűrjük-e a rasszizmust, hogy egyetértünk-e a Fidesz nacionalizmusával, vagy sem, az másodlagos, az csak ideológia, és nem politika.

Ez nem igaz. Az Orbán-kormányok nacionalista törvényeket hoznak, nacionalista külpolitikát folytatnak, rasszista alapokon álló intézkedéseket hoznak, homofób üzeneteket küldenek a társadalomnak. Ezeket gyakran támogatja a Jobbik. Ez nem csupán ideológia, ez vastagon politika. Ebben – nagyon remélem – a DK nem ért egyet a Jobbikkal. Gyurcsány a jegyzetében a szövetkező ellenzékiek „közös éntudatról” ír, ami aggasztó.

A Jobbik akkor veszélyes, ha a vele kötött választási szövetség oda vezet, hogy a demokratikus pártok lemondanak a politikák megkülönböztetéséről.

A Jobbik akkor veszélyes, ha demokratikus pártok elfogadják, magukévá teszik azt a nacionalizmust, amelyben a Jobbik egyetért a Fidesszel.

A Jobbik akkor veszélyes, ha a demokratikus pártok tolerálhatónak tartják azt a rasszizmust, amelyben a Jobbik és a Fidesz között nincs vagy alig van különbség.

Gyurcsánynak tehát csak félig van igaza.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!