Kezdőlap Címkék Arany János

Címke: Arany János

Aranyos emlékek között

A Partiumban másképp mérik az időt. Nagyszalontán is, ahol az 1200-as években a tatárok pusztítottak, aztán az 1500-as évek végén a törökök romboltak le mindent. Majd száz évvel később az is megesett, hogy II. Rákóczi György fejedelem parancsára az itt élők pusztítottak el mindent, nehogy a visszavonuló oszmán hadak kezére kerüljön a váruk. Mára ebből csak az egyik őrtorony, a „csonka torony” maradt fenn, ami kicsit jelképe is a város élni akarásának. A Csonka toronyban most éppen Arany Jánosra emlékeznek. A költőre, a tanárra, az újságíróra, a Kisfaludy Társaság igazgatójára. A Magyar Tudományos Akadémia egykori főtitkárára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakjára, aki 200 évvel ezelőtt itt látta meg a napvilágot.

Kétszáz év ezen a vidéken nagy idő. Hol van már a szülőház, az egykori „bogárhátú öreg viskó”? A helyén álló ház ki tudja hányszor cserélt gazdát. Sokáig tulajdonos, gondoskodó kéz nélkül hányódott, csak az utóbbi években került a helyi Arany János Művelődési Egyesület (AJME) tulajdonába. Megpróbálták újjáépíteni, de csak a telek, és az öreg eperfa unokája „eredeti”. Ma tájházként működik.

– Az egyesületünk akkor alakult, amikor a temetésről hazatért a szalontai küldöttség – meséli Patócs Júlia, a jelenlegi elnök. – Már akkor, 1855-ben, emléket akartak állítani a költőnek, amiben nagyon sokat segített a fia, Arany László. A városra hagyta édesapja megannyi emléktárgyát. Előbb egy emlékszoba nyílt ezekből az iskolában, de a hely nem volt erre alkalmas. Akkor költöztették Arany János relikviáit az akkoriban még valóban csonka toronyba.

1899-ben nyílt meg a múzeum, amely azóta is, folyamatosan, ugyanazon a helyen működik. A háború idején kellett csak néhány évre bezárni. Arany Szalontán elhelyezett könyveit, a széljegyzetes kéziratait, a személyes tárgyait máig sikerült épségben megtartani. Sajnos azok a relikviák, amelyek Budapesten maradtak, a második világháborúban találatot kaptak, elpusztultak.

– A múzeum sokáig ingyenesen működött, de ez egy idő után fenntarthatatlanná vált. Akkor a város átadta az egyesületünknek a torony melletti bérházat, az „Arany-palotát”, amelynek jövedelméből fedezni lehetett a működési kiadásokat. 2016-óta a Csonka torony is a tulajdonunkba került.

Petőfi a csonka toronyról

Patócs Júlia szívesen beszél a múltról, ma már azokról az áldatlan állapotokról is, amelyekkel az évfordulós ünnepségeknek készültek „nekifutni”. A magyar kormány 2017-ben adott az egyesületnek másfél milliárd forintot a szükséges felújításokra, amiből végre fűtésre, biztonsági berendezésre és a múzeumi tárgyak állagmegőrzésére is futotta. És egy európai szintű recepcióra, ahol a látogatókat ma már kulturált körülmények között fogadják. Szükség is volt erre, hiszen március, az emlékkiállítás hivatalos megnyitója óta, naponta hét-nyolc iskolás csoport érkezik. A legtöbben Magyarországról jönnek, a „Határtalanul” akció keretében, de a környező települések majd minden általános és középiskolája már „tiszteletét” tette a Csonka toronyban. Nagyon sok magánszemély, család is kíváncsi a látnivalókra.

Éppen ezért a legszűkebb „keresztmetszet” az idegenvezetés. Amikor ott jártam éppen Darvasi Zoltán, a múzeum igazgatója volt az „ügyeletes” idegenvezető. Türelemmel végig kellett várnom, amíg az előttem érkezett mosonmagyaróvári csoport diákjai el nem köszönnek. Előttük zalaegerszegieket, domböváriakat, sárospatakiakat kalauzolt.

Darvasi Zoltán

Különleges kiállítási helyszín lett az egykori vár mára árván maradt tornya. Egy-egy szinten alig néhány négyzetméternyi szabad terület és természetesen a falak állnak rendelkezésre a költőóriás szellemének megidézésére. Darvasi Zoltán Vaderna Gábort, az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete XVIII–XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének adjunktusát, a kuratórium elnökét, Szilágyi Juditot és Koczka Istvánt emlegeti, a budapesti Irodalmi Múzeum munkatársait, akiknek oroszlánrészük volt az emlékkiállítás megalkotásában. A Csonka torony emlékkiállítása ma ízig-vérig XXI. századi: interneten is rá lehet kapcsolódni a kiállításra, bárki virtuálisan is „találkozhat” a szalontai emlékházban Arany Jánossal, a nemzet költőjével.

Mintha a kurátorok azt akarták volna kifejezni, hogy az életben minden mindennel összefüggne. A földszint látnivalóit a város múltjának szentelték. A XVI. századig itt csak egy jelentéktelen település létezett, amelynek ősi tulajdonosa a Toldy család volt. 1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem megvásárolta Toldy Györgytől a birtokot, és a hajdúinak adományozta. Az általa letelepített 300 hajdú alapította meg Szalonta városát. Jó kétszáz évvel később – szegről-végről – ismét a Toldy-családnak volt szerepe abban, hogy a szalontai jegyző országos költői hírnevet szerezzen.

A kiállítás egyik első látnivalója egy rézedény.

– Petőfi Sándor ajándéka – mutatja az igazgató. – 1847-ben itt járt a költő, aki kilenc napot vendégeskedett a városban. Nem sokkal később Szendrei Júliával is visszatért, s akkor az Arany-család vendégei voltak a fogadóban. Ekkor hozta ajándékba ezt a kávéfőzőt. Itt írta a három éves Lacikának emlékezetes versét is, és ő nevezte el az akkor még valóban fedetlen őrbástya maradványát „csonka toronynak”.

A kávéfőző

Szalontán az Arany családról máig megannyi szóbeszédet őriznek. Darvasi Zoltán a legjellemzőbbet idézi. Arany György tíz gyereke közül csak ketten maradtak életben, a legfiatalabb János és a nővére. A kisfiú a papa szemefénye volt, három évesen a homokban tanította meg írni, s mire iskolába került, már csodagyereknek tartották a városban.

A kiállítás falain megannyi korabeli emlék: a tanítóról és a város jegyzőjéről, a Kisfaludy Társaság pályázatáról, amelyre Arany János a Toldyval nevezett be. A költői versenyen aratott babér a szalontai jegyző nevét egy csapásra országszerte ismertté tette. Petőfi is elismeréssel szólt róla: „A Toldy írójához elküldöm lelkemet…” A két költő levélváltása – episztolái – máig a magyar irodalom gyöngyszemei.

A látogatókat természetesen leginkább a torony harmadik emeletén megidézett dolgozószoba tárgyai ragadják meg. 1865-től az MTA főtitkáraként négy szobát kapott a család az akadémia épületében. Onnan a dolgozószoba eredeti bútorai és használati tárgyai. A költő íróasztala, pipatóriuma, írószerszámai, foteljei. A ruhás és könyvszekrénye, Izsó Miklós kisplasztikája, gyermekei, Juliska és László festett portréi, Arany pihenő ágya és az a néhány karlsbadi váza is, amelyet egy kúráról hozott magával.

A kiállításról az ötletes megoldások sem hiányoznak.

– Amikor megérkezett a teljes anyag, ijedten kerestük, hová lettek azok a babér koszorúk, amelyeket élete során Arany munkássága elismeréseként kapott – meséli az igazgató. – Aztán megtaláltuk: négy pár üveglap közé préselték a koszorúk eredeti leveleit, amelyek így nem tudnak sem elveszni, sem megsérülni. A torony negyedik emeletén interaktív játékokat helyeztek el, ablakokat nyitottak a tájra Vaderna Gábor ötlete volt a sok ablak, a tér megnyitása. A négy égtáj felé néző ablakok alatt kis táblák mutatják, merre induljon el a tekintet Szeged, Budapest, vagy éppen Arad irányába. Ezt akár jelképesen a kiállítás záró üzeneteként is fel lehet fogni.

A fotel, ahol meghalt

– Mi lesz az emlékév leteltével a kiállítás sorsa?

– Arany János szelleme majd 120 éve költözött be ebbe a toronyba. A város tovább őrzi és ápolja majd az emlékét.

Egy öblös, sárga fotel előtt álldogálunk.

– 1882. október 22-én ebben a karosszékben adta vissza a lelkét a teremtőnek. Hiszem, hogy szelleme egy darabkáját a textil szálai örökre megőrizték nekünk.

Arany happening

Ramazuri, buli van a Pesti Színházban. Vásott kölykökként randalíroznak, üdítős palackokat dobálnak nekünk a színészek, mi pedig vissza nekik, és még kunsztokat is elvárnak tőlünk, hogy legalább közelre tudjunk olyan ügyesen dobni egy-egy palackot, hogy az a talpára álljon. Amúgy a Vecsei H. Miklós által írt, ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett, Kinek az ég alatt már senkije sincsen című produkción vagyunk, ami Arany János életéről szól, 13 képben.

 

Arról, hogy Arany hány palackot dobált az életében, valószínűleg nincsenek megbízható adatok. Így aztán tőlem a szünetben többen meg is kérdezik, ki felháborodva, ki röhögve, hogy ennek az egész purparlénak mi köze van a témához? Van, akinek a felesége haza akar menni, de a férjura ráveszi, hogy maradjanak. Más imádja ezt az egészet, azt mondja, mindig örül, ha valami más, mint a megszokott. Erre jön a riposzt, hogy ma már mindenki mást akar csinálni, és ez is lehet fárasztó.

Fotó: Dömölky Dániel

Van az az előadás, amiről a kutya nem beszél a szünetben, meg utána se nagyon. Ez viszont a premier szünetében alaposan beszédtéma volt, ami igencsak jó. Azt jelenti, hogy nem érdektelen, amit láttunk, nem untuk halálra, megmozgatta a fantáziánkat. A vásott kölyökként való viselkedésmód, amire a publikumot is iparkodnak rávenni, azért is lehet, hogy mindazokban eloszlassák a félreértést, akik úgy gondolták, hogy a talapzaton álló, szoborként tisztelt Aranyt fogjuk ünnepelni, bágyasztóan ünnepélyes módon. Ha úgy tetszik, Arany happening részesei vagyunk, amit korabeli elbeszélésekből, naplórészletekből, versrészletekből, ebből-abból állított össze Vecsei H. hasonlóan, ahogy ezt a Mondjad, Atikám című, József Attiláról szóló, monodrámája esetében tette, amit maga is játszik remekül, ugyanitt. Abban nagyon mélyre ás már rögtön az elején, és eljut a pokol dermesztően lidérces legaljára. Most sokkal könnyedebben indít, és a második részben mélyül és mélyül, de nem jutunk hideglelős mélységekbe, akkor sem, amikor Arany már barátja, Petőfi halála, a világosi fegyverletétel, lánya elhunyta után begubózik, visszavonul híressé vált kapcsos könyvével a margitszigeti magányába.

Fotó: Dömölky Dániel

A sok fiatal közé bejön Hegedűs D. Géza. A játszók közül valaki el is rikkantja magát, hogy csituljanak a többiek, hát mégiscsak itt van Hegedűs D. Géza. Ő a Tanár úr, régi korok tudója, aki közli a tényeket, okítóan magyarázza az eseményeket, amelyekbe olykor kicsit elvegyül, de leginkább ott dekkol a színpad szélén, és közbe-közbeszól. A többiek pedig rajcsúroznak, ahogy belefér, a nagyszalontai vidékiséget érzékeltetve még egy hatalmas műanyag tehenet is felcipelnek a deszkákra, ehhez a közönség segítségét is kérik, csakúgy, mint a lehurcolásához. Arany vándorszínészi nekibuzdulása, meg tanítóként, mezítlábas gyerekekkel színjátszókör alakítása, hálás táptalaj a komédiázáshoz, a fantázia belódulásához. Van jóízű hülyéskedés rendesen. Mint a Vecsei H. által átírt, ugyancsak ifj. Vidnyánszky által rendezett, Liliomfi esetében, meglehetősen szemléletessé válik a színházimádat, az iránta való elkötelezettség. Felvillanyozó látni, hogy a fiatal színészek ennyire odaadóak a hivatásuk iránt. Energiáért, lendületért, tettvágyért igazán nem mennek a szomszédba.

De még a produkció elején is vannak poétikus, fájdalmas pillanatok, például, amikor Arany kiskorában leég a házuk, és ezt levegőben libbenő bábokkal játsszák el. A színészek több szerepet adnak, ez is növeli a diákos jelleget, amibe sok minden belefér, irigylésre méltóan nagy a produkció szabadságfoka. Hegedűs D. néhányszor el is kurjantja magát, hogy ez ifjúsági előadás!

Fotó: Dömölky Dániel

Kiemelten erőteljes az a jelenet, amikor Nagyszalontán, az otthonában meglátogatja Aranyt Petőfi. Ebben a szituációban Ertl Zsombor Arany, de játssza Gyöngyösi Zoltán is, Wunderlich József pedig Petőfi. Remekül érzékeltetik, hogy mennyire homlokegyenest más emberekről van szó, és mégis valahogyan egy húron pendülnek, vérbeli barátok.

A szünet után jobbára annak vagyunk tanúi, hogy Arany fokozatosan kiiratkozik az életből, Petőfi pedig végül szobortalapzatra kerül, és az avatóünnepségen halálán túl is jó barátja mondja a beszédet. Ekkor már fuccs a telivér jókedvnek, az örömmel teli színpadi viháncolásnak, ízelítőt kapunk abból, milyen az, amikor valaki magába roskad, búcsúzik a földi léttől.

Fotó: Dömölky Dániel

A szó gyakran zenével vegyül, Kovács Adrián egyfolytában ott ül a zongoránál. De a színészek sem restek hangszert venni a kezükbe, ahogy attól sem ódzkodnak, hogy táncra perdüljenek, Berecz István koreográfus intenciói szerint. A groteszkbe hajló látványvilágot Vecsei Kinga Réta tervezte. A színpadon mindenki teljes erőbedobással van jelen. Szilágyi Csenge, Zoltán Áron, Csapó Attila, Tóth András, Reider Péter, Antóci Dorottya, Rudolf Szonja, Dino Benjámin, Ökrös Olivér, Mátyus Károly, Maksi Marcell beleadnak apait-anyait. Látszik, hogy valamennyien azonosulnak azzal, amit csinálnak, ide nekem az oroszlánt is mentalitással vesznek részt a játékban.

Azon persze tényleg lehet vitatkozni, hogy mennyire alaposan ismeri meg Aranyt valaki ebből az előadásból, az azonban igencsak valószínű, hogy a színházi élmény alapján sokaknak kedvük támadhat ehhez.

Legyen Toldi márkájú mobiltelefon!

A Petőfi Irodalmi Múzeum és az Arany János Emlékbizottság jóvoltából több mint ötezer gyerek utazhat Budapestre, hogy az iskolapadon kívül is szerezhessen élményeket a tavaly kétszáz éve született költőről, illetve ismerkedjen a fővárossal. A program népszerűsége még a szervezők várakozását is felülmúlta.

Szeptember elején hirdette meg magyarországi illetve határon túli általános- és középiskolák számára az Arany János Budapestje című pályázatot a Petőfi Irodalmi Múzeum. A kezdeményezés annyira népszerű lett, hogy szeptember 27-én le kellett zárni a jelentkezést, mert három hét alatt körülbelül 12 ezer főt regisztrálták, ami hatalmas túljelentkezés – mondta E. Csorba Csilla a PIM korábbi igazgatója, aki kurátorként a program lebonyolításáért felel. Az Arany János Emlékbizottság több tíz millió forintot szánt a pályázatra: az útiköltséget, a szállást, az étkezést és a programokat is ők állják, így a diákok ingyen vehetnek részt a kiránduláson.

Sok feltétele nem volt a pályázásnak, a legfontosabb kitétel az volt, hogy Budapestről nem fogadtak jelentkezést. Az elbíráláskor

előnyt élveztek a határon túlról érkezők és az olyan iskolák, ahol hátrányos helyzetű diákok tanulnak.

2017-ben 50 csoportot fogadott a múzeum, 2018 június végéig pedig még 100 csoport érkezik a program keretén belül Budapestre. Ez azt jelenti, hogy összesen ötezernél is több diák nézheti meg a kiállítást. E. Csorba Csilla szerint nagyon szívszorító volt a válogatás, mert mindenkit szívesen vendégül láttak volna, de az anyagi források mellett az intézmény kapacitása is határt szabott a lehetőségeiknek, de így is páratlan volumenű programról van szó a múzeum történetében.

A diákoknak pedig nemcsak azért hasznos a kirándulás, mert más szempontból is megismerkedhetnek Arany János költészetével, hanem azért is, mert olyan gyerekek is eljuthatnak Budapestre, akiknek egyébként erre nem lenne lehetőségük. E. Csorba Csilla hozzátette, hogy a találkozás a fővárossal, annak kulturális és építészeti örökségével akár életre szóló élményt is jelenthet. „Ezzel egy kicsit meg is ajándékozzuk mindazokat, akik eljönnek, amellett, hogy az irodalom szeretetére próbáljuk nevelni őket” – mondta.

A PIM Önarckép álarcokban című Arany János-kiállításának megtekintése mellett a diákok más programokon is részt vehetnek attól függően, hogy egy, két vagy három napos kirándulásra kaptak támogatást. Olyan helyszínek szerepelnek még a kínálatban, amelyeknek szintén köze van a költőhöz: el lehet menni a Vigadóba, a Magyar Tudományos Akadémiára, az Országos Széchényi Könyvtárba, a Parlamentbe vagy a Margitszigetre, de akár Nagykőrösre is, ahol Arany János tanárként dolgozott. E. Csorba Csilla elmondta, hogy jellemzően azok a diákok kaptak háromnapos utat, akik nagyon messziről érkeznek a fővárosba.

Az intézménynek is hasznos a program, hiszen minden múzeum esetében fontos mérőszám, hogy hány látogatót fogadnak évente. De azért is, mert sok érdekes tapasztalatot szerezhetnek múzeumpedagógusaik, akik nagyon különböző felkészültségi csoportokkal találkoznak.

„Az ember nagyon érdekesen csalódik, pozitív és negatív értelemben is”

– mondta E. Csorba Csilla arról, hogy nem feltétlenül igaz, hogy egy nagyon távoli vidékről érkező csoport nem olyan felkészült, mint egy nagyvárosi elitiskolából érkező társaság. Vannak olyan osztályok, akik az elejétől a végéig ismerik a Toldit és kívülről fújják Arany János életrajzát, másoknak viszont minden újdonság.

 

3D-s szemüveggel nézhetõ installáció az Arany János születésének 200. évfordulója alkalomból rendezett, Önarckép álarcokban címû kiállításon a Petõfi Irodalmi Múzeumban. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Nagyon nagyok a különbségek, és ezek nem csak abból adódnak, hogy tanulták-e már a gyerekek Arany Jánost vagy még nem – magyarázta E. Csorba Csilla. Az is hasznos tapasztalat, hogy mennyire bevonhatók a közös munkába az egyes csoportok, hiszen a múzeumpedagógusok nem tárlatvezetést tartanak a diákoknak, hanem játékos formában mutatják be nekik a kiállítást, illetve beszélgetnek velük Arany Jánosról. Természetesen a diákok leginkább az interaktív, élményszerű részeit élvezik a programnak. „Nagyon sok olyan véleményt hallottunk, hogy ide még egyszer el fogok jönni” – mondta E. Csorba Csilla arról, hogy sok jó visszajelzés érkezett már. Azt tapasztalták, hogy néha maguk a diákok is meglepődnek: nem gondolják, hogy ilyen érdekes lehet egy kiállítás, amely egy kétszáz éve született költőről szól.

Ottjártamkor épp Tompáról érkezett osztályokat fogadtak a múzeumban, hatodikosokat és hetedikeseket. Amíg az egyik osztály megnézte a kiállítást, a másik csoport múzeumpedagógiai foglalkozáson vett részt. A hatodikosok éppen a Toldit tanulták, így könnyedén válaszoltak a művel kapcsolatos kérdésekre, amelyek egyébként sem voltak mindig olyan komolyak, mint az iskolai tananyag. A diákok játékos feladatok közül is választhattak, ezek közül a legnépszerűbb az volt, amikor kisebb csapatokban ki kellett találni egy fiktív céget, amely a Toldi márkanevet viseli. Az egyik csoport törhetetlen mobiltelefonokat gyártott volna, mások pedig testépítéshez használható fehérjeporra asszociáltak Toldiról, azaz kétségtelenül sikerült a 21. századhoz kapcsolniuk a művet. A kiállításon kicsit már nehezebb volt lekötni a gyerekek figyelmét, akik körülbelül egy duplaórányi időt töltöttek a múzeumban a kétnapos programjukból.

Csorba Csilla arról beszélt, hogy jó lenne, ha még sok ilyen programot tudnának szervezni, hiszen ezek mindenkinek, a diákoknak, a tanároknak és a múzeumi dolgozóknak is jó élményt és értékes tapasztalatot jelentenek.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!