Kezdőlap Címkék Hős

Címke: hős

Vajnáné szobabiciklivel emlékezett 1956 hőseire

Mindenkinek másként él a szívében 1956 emléke. Vajna Tímea, Andy Vajna filmbiztos felesége az Instagramon osztotta meg a nagyközönséggel, hogy ő mivel tette emlékezetessé az ünnepet. Amint az a mellékelt képen is látható, Vajnáné saját elmondása szerint lenyomott tíz kilométert a szobabiciklijén.

Én megettem egy nápolyit, de előtte még belebújtam a papucsomba. Jó helyről tudom, hogy a közelünkben lakó Málnavadász Lajosné a tulajdonát képező konzervnyitóval felbontott egy májkonzervet. Az utolsót ebben a hónapban, de nincs nagy baj, mert néhány hét múlva megérkezik a nyugdíja, és Erzsébet utalványt is kap majd a miniszterelnöktől, akkor vesz majd egy másik májkonzervet.

Lelkesné Fásult Margit hajléktalan 1956 emlékére megmutatta a személyi okmányait az őt igazoltató rendőröknek. A jelent az Instagramra ugyan nem került föl, de értesülésünk szerint közölte velük, hogy nem szeretne bemenni a hajléktalanszállóra, mert ott ellopják a dolgait és verekedés is előfordul.  A négy rendőr 1956 emlékének adózva figyelmeztette Lelkesné Fásult Margitot, hogy még két ilyen eset, és akkor szabálysértési eljárást kell indítaniuk ellene. Lelkesné Fásult Margit erre válaszul azt mondta, hogy … de ezt inkább nem írjuk le, mindenki képzeljen ide egy nyomdafestéket nem tűrő kifejezést.

Rettentő Géza zsebtolvaj 1956 emléke előtt tisztelegve ellopott egy pénztárcát a 6-os villamoson, a benne lévő pénzt italra és más földi hívságokra költötte, az iratokat pedig egy közeli szemetesbe hajította, remélve, hogy azok visszajutnak az általa meglopott illetőhöz.

Számos hasonló, hétköznapi esetet jegyeztek fel tegnap, október 23-án. Egyik megnyilvánulás sem volt ugyan annyira számottevő, mint Vajna Tímeáé, rajta kívül senki sem nyomott le tíz kilométert a szobabiciklijén, igaz, hétköznapi emberektől nem is várható el történelmi teljesítmény. Volt olyan honfitársunk, aki a hősük emléke előtt adózva, csakúgy, mint az év többi reggelén, fogat mosott, mások beágyaztak az éjszakai alvás után, és hallottunk olyat is, hogy valaki levitte a kutyáját sétálni. (Utóbbi hírt még ellenőriznünk kell.)

Teknősbika Lajos politikus úgy kívánt fejet hajtani az egykori hősök emléke előtt, hogy már napokkal az ünnep előtt elhatározta, hogy október 23-án nem fog hazudni. Ezt az ígéretét azonban nem tudta megtartani, ezért mindenkitől, de különösen azoktól, akiknek a szavazatára a következő választáson is számít, elnézést kér.

M. Lőrinc gázszerelő azzal emlékezett a forradalom hőseire, hogy aznap nem vásárolt se hotelt, se újságot, s bár szóba került egy kisebb húsüzem, valamint egy közepesnek mondható balatoni camping megvétele, az ünnepi áhítat hatása alatt erről is lemondott. O. Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mondott a Terror Háza előtt, és 1956 hőseire emlékezve aznap nem utazott meccsre magánrepülőgépen, viszont beszédében nem az oroszokat, hanem Brüsszelt és Sargentinit tette felelőssé a forradalom lángjának eltaposásáért.

Pozitív hősöket a magyar háztartásokba!

Mi magyarok soha nem fogjuk megérteni a Mészáros Lőrinceket. Mi a tragikus hősökhöz szoktunk. Olyanokhoz, akikkel végez az ármány, legyűri őket a túlerő, és elbuknak, mielőtt még révbe érnének.

Ha Mészáros Lőrinc is csúfos véget ért volna, mielőtt még tévéje, újságja, jachtja, szállodalánca, és ki tudja, még mi mindene keletkezik, akkor most ezrek követelnék, hogy szobra legyen Budapesten és minden nagyobb városban, utcát nevezzenek róla. Hősként ünnepelnénk, nemzeti ünnepeinken példaképként állítanánk a fiatalok elé.

De mi inkább a tragikus hősökért lelkesedünk, és nem azokat, akik ügyeskedéssel, vagy/és kapcsolati tőkével jutnak ötről a sokszor hatra. Azokat, akik úgy mennek előre, mint a kés a vajban. Megállíthatatlanul, mint a buldózer, s ha akarnának, akkor sem tudnának nem gyarapodni.

Még több Mészáros Lőrincet a honnak, még több Rogánt, Matolcsyt! Hogy azoknak, akik ma a sárga csekkek befizetésével hadakoznak, és azon tűnődnek, hogy ruhát, vagy ételt vegyenek a gyerekekkel, nekik is legyen, akire felnézhetnek.

Példaképek kellenek nekünk, akiket azért csodálhatunk, mert több újságjuk, tévéjük és szállodaláncuk van, mint amennyiről mi még csak álmodni sem merünk.

Pozitív hőst minden magyar háztartásba, és a haza fényre lesz derülve!

Múltmásítók

Irigylem azokat az embereket, akik a rendszerváltozás után születtek. Akiket nem terhelnek a múlt bűnei, akiknek soha életükben nem kellett egyetlen kompromisszumot sem megkötniük. Tisztakezűek és ártatlanok, mint a ma született bárányok.

Félreértések elkerülése végett: nem a fiatalokra gondolok. Hanem azokra a hatvanasokra, hetvenesekre, akiknek meglehetősen szelektív a memóriájuk. Akik a rendszerváltozás óta úgy emlékeznek korábbi énjükre, hogy ők már akkor is…

Azokra gondolok, akik most úgy gondolnak akkori önmagukra, hogy valójában csak 1990 után születtek. Ők imádkozták ki a rendszerváltozást, miattuk dőltek le a falak, nyíltak meg a határok.

Léteztek már korábban is, de élni csak 1989 után kezdtek. Kádárék alatt nem vettek levegőt, nem volt anyagcseréjük. Nem utaztak a villamoson, nem vezettek autót, nem is volt erre szükségük, mert nem jártak sehová.

Nem gyűlöltek, nem szerettek.

Úgy volt ez az ország 1989-ben, mint 1945 után: akkor a partizánok kerültek elő valahonnan, s hirtelen kiderült, hogy a háború előtt és alatt tulajdonképpen tízmillió magyar ember harcolt a fasizmus ellen, és várta tárt karokkal a felszabadító Vörös Hadsereget.

Kis ország vagyunk, földszintes hőseink vannak. A kilencvenes évek elején visszaemlékezések tucatjait lehetett olvasni arról, ki hogyan vészelte át az elviselhetetlen negyven évet. Lemerültünk, és kibekkeltük őket, mondta a Harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnöke.

Egy nagyon titokban elnyomott és észrevétlenül félreállított sajtómunkás pedig arról számolt be, hogy az üzemi étkezdében rendszeresen elfoglalta a vállalati párttitkár helyét, az pedig nagy mérgesen kénytelen volt másik széket keresni magának.

Kis országnak kis hőstett dukál.

Egy másik hős, a foglalkozására már nem emlékszem, egyszer Dombóvár felé utazott, amikor felszállt a vonatra két szovjet katona.
– Ez a vonat megy Pápára? – kérdezték oroszul a szovjet katonák.
– Da – válaszolta halált megvető bátorsággal a magyar versenyző.
Közben meg nem odament a vonat, hanem éppen az ellenkező irányba. Fifikás nép a magyar, nem lehet vele kukoricázni. Vége is lett a Varsói Szerződésnek hamar. Kis ellenállásokból áll össze a nagy egész.

Biztosak lehetünk abban, hogyha majd elmúlik ez a mostani rémálom, akkor a jelenlegi rendszer kiszolgálói is találnak majd a „munkásságukban” olyan mondatokat, vagy inkább félmondatokat, amelyekkel azt igyekszenek igazolni, hogy ők belülről bomlasztottak. És elmagyarázzák, hogyha nem ők szolgálják ki ezt a rendszert, akkor helyettük kiszolgálja más. Úgyhogy mi, többiek, jobban jártunk, amiért ők szolgálták ki ezt a mostani rendszert, mert mások, akik náluk barbárabbak, még bárdolatlanabb módon tették volna ugyanezt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!