Az ENSZ május 3-át a nemzetközi sajtószabadság napjává nyilvánította. Ez a szervezet, amely – mint a kormány propagandájából tudjuk, – migránsokat telepítene be Afrikából és a Közel-Keletről, fontosnak tartja a sajtó szabadságát, és emlékezteti a kormányzatokat a szabad véleménynyilvánítás jogának tiszteletére és betartására, melyet az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 19. cikke is védelmez.
Magyarországon még soha nem volt annyira szabad a sajtó, mint napjainkban. Főként a közmédiában, valamint a vidéki lapokban figyelhető meg, hogy minden sajtómunkás arról ír, amiről szabad.
Talán e túlzott szabadosság miatt vetődik fel időről időre a Fidesz és a kormány prominenseiben, hogy szabályozni kellene a sajtótájékoztatók rendjét, mégpedig oly módon, hogy csak arról lehessen kérdezni a politikusokat, ami a sajtótájékoztató témája.
Nem arról van szó tehát, hogy a Fidesz nem tartja tiszteletben a sajtó szabadságát, és fél a valódi kérdésekkel szembesülni. Épp ellenkezőleg: azt szeretnék, ha a sajtó munkatársai olyanról kérdeznék őket, amire jól tudnak válaszolni.
Vannak ugyanis jó kérdések, amelyekre még a legegyszerűbb kormánytag is képes válaszolni, és vannak rossz kérdések, amikre csak hebegés-habogás a válasz, és tisztára úgy tűnik ilyenkor, mintha mellébeszélne, vagy hazudna az illető.
Ha tehát egy politikus, teszem azt, maga a miniszterelnök, arról beszél, hogy Magyarországon a huszonegyedik század színvonalán áll az egészségügyi ellátás, soha nem voltak még ilyen rövidek a várólisták, és ennyire elégedettek a betegek, akkor kéretik nem azt kérdezni, hogy miért hal meg ilyen sok ember kórházi fertőzés következtében. Miért kell évekig várni egy műtétre, hova tűntek a kórházakból az orvosok, az ápolók, és úgy általában: miért pocsék minden, úgy, ahogyan van.
Nem véletlen, hogy Orbán Viktor emberemlékezet óta csak a gondosan megválogatott kérdezőknek válaszol. A miniszterelnök ugyanis nem szeretné, ha a szakmaiatlan, amatőr kérdések bizonytalanságot szülnének a magyar emberekben, akikben ily módon akár az a képzet is keletkezhet, hogy nem Grál-lovagok, hanem gazemberek vezetik ezt az országot.
A kormány minden vágya, hogy a magyar emberek minél tájékozottabbak legyenek. Ha egyes szerkesztőségek egyedül nem képesek rendes, tisztességes, a nemzeti érdekeket szolgáló kifejező kérdéseket megfogalmazni, a kormány ebben is szívesen a rendelkezésükre áll. Kiképzett kommunikációs csapata megfogalmazza helyettük a kérdéseiket, mert a kormány jobban tudja, hogy mi érdekli a sajtót, mint az újságírók. Ez természetesen nem beleszólás a szerkesztőségek munkájába, még csak nem is a sajtó szabadságának a korlátozása. Éppen ellenkezőleg: baráti segítség a média azon munkatársainak, akik hajlamosak lennének eltévedni a sokféleség útvesztőiben.
Igény esetén nem csupán a sajtó kérdéseit fogalmazza meg a kormány, de ha szükséges, előbb megírja a válaszokat, majd ezekhez utólag kreál kérdéseket.
Végső esetben, amennyiben egyes szerkesztőségek szakemberhiánnyal küszködnek, kiképzett újságírót is adnak nekik -kölcsönbe, vagy végleges szerződéssel. Erre, ha szűk körben is, de van már példa. A mintagazdaságok mintájára vannak úgynevezett mintamédiák, például az állami televíziónál, és rádiónál, valamint a távirati irodánál. Ezeken a helyeken már most válogatott csapat dolgozik: csupa olyan ember, aki magas szinten érti a feladatát, és még véletlenül sem kérdez olyat, amire a kormány tagjai ne tudnának, vagy ne akarnának előremutató választ adni.
A köznyelv ugyan ezeket a kérdezőket mikrofonállványoknak nevezi, de a valódi, fémből készült Mikrofonállványok Szövetsége ezt az összehasonlítást károsnak tartja, és mint ilyet, kikéri magának. Az alákérdező, hírhamisító kollégákkal kapcsolatban a lakájmédia, vagy a papagájkommandó elnevezést javasolják.
