Adócsaló ex király: 4 millió eurót fizetett az adóhivatalnak

0
992
Flickr

János Károly most már másodszor törleszt, decemberben több mint 678 ezer eurót utalt át az adóhivatalnak – írja Spanyolország legnépszerűbb lapja az El Pais.

János Károly 2014-ben mondott le a trónról fia, Fülöp javára, de életmódja nem sokat változott. Ki finanszírozta ezt! A többi között a Liechtensteinben bejegyzett Zagatka alapítvány. Ennek a tulajdonosa az ex király távoli rokona, Alvaro de Orleans. Miért támogatta ez az alapítvány János Károly ex királyt? Mert Franco tábornok bukása után nagy szerepet játszott abban, hogy a demokratikus átmenet vér nélkül zajlott le Spanyolországban a hetvenes években – válaszolja a jó rokon. Csakhogy az alapítvány pénzének elfogadásával János Károly adócsalást követett el, melyet az ex uralkodó el is ismert.

Kínos helyzetbe került ezzel Fülöp király, mert apja adócsalása ráirányította a figyelmet az udvar pénzügyeire. Rögtön le is mondott minden apai örökségről.

János Károly is tisztában volt a furcsa körülményekkel, ezért tavaly sietve az Egyesült Arab Emirátusokba távozott, ahonnan nincsen kiadatás.

Alvaro de Orleans pedig törölte az ex királyt és leszármazottait a Zagatka alapítvány kedvezményezettjei közül.

Az El Pais megkérdezte tőle, hogy egyáltalán miért támogatta korábban János Károlyt?

„Nem vagyok stróman” – tiltakozott Alvaro de Orleans, aki arra hivatkozott, hogy a családjuk mindig is támogatta a spanyol monarchiát. Miért Liechtensteinben, a közismert adóparadicsomban van bejegyezve az alapítvány? Erre a kérdésre nincs válasz…

Az ex király bűncselekményt követhetett el

A spanyol törvények szerint aki évente 120 ezer eurónál nagyobb adócsalást követ el, az bűncselekménnyel gyanúsítható. Márpedig az ex király adócsalásának összege elérheti a 8 millió eurót is- írja az El Pais.

A törvény ugyanakkor azt is kimondja Spanyolországban , hogy nem indul bűnügyi eljárás az adócsaló ellen, ha az illető megkezdi a pénz visszafizetését még azelőtt mielőtt erre az adóhatóság felszólítaná. Ezért fizetett most 4 millió eurót a spanyol államnak János Károly ex király.

Három ügyben nyomoz az ügyészség

Nemcsak adócsalást, de korrupciós ügyeket is felrónak az ex királynak.

Az első: a mekkai gyors vasút építését egy spanyol vállalkozói csoport szerezte meg. A 6,5 milliárd eurós üzletet elősegítette János Károly, akinek jó kapcsolatai voltak a szaúdi királyi udvarnál. Az ügyészség gyanúja szerint az ex uralkodó szép „közvetítői díjat” vágott zsebre az ügyben, mely azután olyan számlákon landolhatott mint a Liechtensteinben bejegyzett Zagatka alapítvány. A második vizsgálat egy hasonló alapítványhoz kötődik: az Allen Sanguines-Krause fedezte János Károly luxus kiadásainak jórészét. A harmadik vizsgálat pedig arra vonatkozik, hogy János Károly adóparadicsomokba mentett ki euro milliókat a spanyol adóhivatal elől.

Mit állítanak ezekkel a vádakkal kapcsolatban az ex király ügyvédei?

Az első ügy szerintük nem veszélyes, mert akkor még hatalmon volt János Károly márpedig az uralkodó nem vonható felelősségre amíg betölti az államfői tisztséget.

A második vizsgálat értelmét veszíti az ügyvédek szerint, mert az ex uralkodó törleszti tartozását az adóhivatalnak. A harmadik esetben pedig János Károly egészen egyszerűen tagadja, hogy lennének milliós bankszámlái különböző adóparadicsomokban.

Ráadásul a Legfelső Bíróság előtt János Károly még mindíg immunitást élvez. Ettől függetlenül az ex uralkodó nagyon óvatos: nemrég emlékeztek meg az 1981-es katonai puccskísérlet évfordulójáról amikor János Károly bátran szembeszállt a szélsőjobboldali tisztekkel. Az ex uralkodó – biztos ami biztos –  nem vett részt a megemlékezésen Spanyolországban – írja az El Pais.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .