A vérré vált gyűlölet

0
313
Fotó: Kiss Zoltán

Két szélsőséges román magyart ver, mert anyanyelvén mer beszélni. Magyar apa artikulálatlanul üvölt a lányával, mert román fiatalembert hoz bemutatni a házába. Őrületig felhevült aktivista nő leállíthatatlanul békétlenségre buzdít. Magyar beteg kényszeresen azzal fenyegetőzik, hogy följelenti a román orvost, mert magyarsága miatt nem akarja rendesen megvizsgálni. A MaRó című, Székely Csaba által írt, produkció tíz vitriolos jelenetből áll.

A Marosvásárhelyen született Székely nálunk is berobbant a színházi életbe, az úgynevezett Bánya-trilógia, a Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz, jött, látott és győzött, kiugró sikert aratott azzal, hogy nem édes, romantikus, idealizált Erdély képet mutatott, hanem brutálisan valóságost, telis-tele problémákkal, alkoholizmussal, letargiával, gyűlölettel, öngyilkossággal, ádáz román-magyar ellentéttel. De

úgy tud ezekről a meglehetősen fájó dolgokról írni, hogy miközben azért gyomorszájon rugdos minket, halálra röhögjük magunkat, és emiatt nem depressziósan jövünk ki a színházból.

Kegyetlenül, éles szemmel feltárja a bajt, de gyógyító ereje is van. Darabjai akár terápiával is felérnek.

Fotó: Kiss Zoltán

A MaRó a Gyulai Várszínház Erdélyi hét című programsorozatában vendégszerepelt, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában, magyar és román színészek közös felléptével, Andi Gerghe ütős rendezésében. Tíz jelenetről van szó, eszünkbe juthatnak róluk Örkény groteszk egypercesei, de tekinthetjük ezeket politikai kabaré alapanyagainak is, hiszen Székely szinte mindig politizál, erősen odamondogat a fennállónak, mohó érdeklődéssel feltárja a tarthatatlan állapotokat. Közérthető. A közhelyeket is beleépíti a munkáiba. Akár tovább építi, tekeri, „kifacsarja” ezeket. Ő maga szerintem nem közhelyes, de akár lehet ezzel vádolni. Szókimondásáért vádolták már temérdek mindennel, magyar ellenességgel is. Nem lacafacázik, elénk tárja, ami nem tetszik. Fejlett humorérzékével gúnyt űz belőle, bohóctréfát farigcsál a rögvalóból. A MaRó nincs dugig aktuálpolitikával, de nagy elánnal nyit tüzet az emberi hülyeségre, és több géppisztolysorozatot ereszt bele.

Hol magyarul, hol románul hangzik el a szöveg, a szükséges fordítást mindig kivetítik.

De persze ezzel is lehet játszani, magyar megszólalhat rossz kiejtéssel románul, vagy éppen akár jóval, és viszont. Szójátékok, félrehallások is származhatnak abból, ha valaki valamit nem megfelelően mond. És persze lehet azt üvölteni, ha valaki magyar lányt akar elvenni, tanuljon meg magyarul, és naná, hogy lehet szitkozódni a nem megfelelő román tudás miatt is. A múlt felhánytorgatása pedig szinte alap. Ahogy a rosszat feltételezés, a gyanakvás ugyancsak.

Fotó: Kiss Zoltán

Félreértés ne essék! A produkció messze nem csupán a román-magyar viszonyról szól, hanem az előítélet, a zsigerekbe ivódott utálkozás, az örökös haragszom rád, az összeférhetetlenség természetrajzáról. A vérré vált gyűlöletről, amikor már az érvek mit sem számítanak. Az egyik legjobb jelenetben az apa magánkívül ordít, hogy a lánya román fiút hoz neki bemutatni. Mantrázza az előítéletes bornírtságokat. Szemei szikrát szórnak. Kezével elhárító mozdulatok garmadáját teszi. Maga a megtestesült elutasítás. Még bicskát is ránt. Az anya rémülten hárítani próbál. A fiú megszeppenten igyekszik elviselni az agresszív szitokáradatot, a lány úgy, ahogy a sarkára áll. Román és magyar nyelv keveredik az eldurvuló rögeszmecserében. Majd betoppan a házba egy cigány, és hirtelen a gyűlölet rá koncentrálódik. Az apa őt rosszabbnak tartja, mint a románt. Ellene akár közösen össze is fognak. A gyűlöletspirál pusztítóan tovább pörög. Székely tovább hajszolja a nagyon is valóságalapú képtelenséget, ami dermesztő és röhejes egyszerre.

Fotó: Kiss Zoltán

Van olyan iskolai jelenet például, amiben tanító néni csitítja az egymásnak eső román és magyar nebulókat. Meghirdeti az egyenlőséget, a békét, egészen emberségesnek tűnik, majd nekiáll, nacionalista, hamis román tanokat fennhangon okítani. Orvosnő nem bánik figyelmesen a beteg férfival, aki közli vele, hogy biztosan azért, mert magyar, és emiatt feljelenti. Ezt monomániásan ismételgeti, nem egészen tudható, hogy ez már csak fóbia vagy igaz, valószínűleg kettőn áll a vásár.  Túlhevült, elvakult aktivista nő, közhelygyűjtemények garmadájával, lázadást szít, teljesen mindegy neki, hogy miért is, lényeg, hogy süssön belőle a gyilkos gyűlölet. Szélsőséges románok, megideologizálva tettüket, alaposan helyben hagynak egy anyanyelvén megszólalni merő magyart… És még folytathatnám és folytathatnám. Székely nem kímél se magyart, se románt, előszeretettel kifigurázza a vaskalapos szemellenzősséget, az agressziót, a melldöngető ostobaságot. Úgy lúdbőröztető, hogy nevettető.

A már több díjat is nyert, Andi Gherghe által nagy svunggal rendezett előadás, román és magyar színészek összefogásának, közös játékkedvének szép példája.

Leckét adnak abból, hogyan lehet alkotómódon együttműködni. Raisa Ané, Benedek Botond Farkas, Ciugulitu Csaba, Fodor Piroska, Badics Petra, Stefan Mura, Nagy István egymást inspirálva, remekül játszanak. A metsző gúny éppúgy természetes a fegyvertárukban, mint a gyermeki infantilitás. A közönség a Kamarateremben veszi a lapot, igencsak sokat nevet, időnként fel-felszisszen, hogy mi hangzik el, és végül alaposan, lelkesen megtapsolja a színészeket.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..