A támogatott gyilkolás

0
1229
Facebook/Orban

Egy hete folyik Törökország inváziója Szíria területén, a kurd fegyveres erő megsemmisítésére. Mielőtt elindultak volna Erdoğan katonái, az Európai Unióban ki akartak adni egy nyilatkozatot a török akció megállítására. Magyarország ezt megvétózta.

Amikor a múlt csütörtöki kormányzati sajtótájékoztatón derék újságírók rákérdeztek erre, Gulyás Gergely miniszter a következő indoklást adta:

A magyar diplomáciának nagyon határozott véleménye, hogy ha Törökország annak érdekében tesz lépéseket, hogy a ma a török állam területén tartózkodó mintegy négymillió menekült visszajuthasson mielőbb a saját hazájába, akkor ezt támogatni kell.

Idéztem már ehelyütt ezt a mondatot, mint a legszörnyűbbek egyikét, ami vezető fideszes politikustól elhangzott. (Egyébként nagy a verseny.) A fegyveres inváziót a szomszéd ország területén, a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértésével, Gulyás azokkal a szavakkal írja le, hogy „lépéseket tesz”. A szándékolt deportálást meg azzal, hogy „visszajuthasson”. Ezt pedig szerinte „támogatni kell”. Amit erről mondani kell, leírtam a múlt héten, és elmondta a nemzetközi sajtó, Magyarországon civil szervezetek és jeles újságírók.
Most Orbán Viktor éppen a türk országok bakui összejövetelén biztosítja támogatásáról Erdoğant, Szijjártó külügyminiszter pedig magyar nemzeti érdeknek minősíti a török agressziót Szíriában. Engem az igazat megvallva ez a rezsim gonoszságával már nem tud meglepni.
Egy valami azonban meglep, sőt megdöbbent.
Magyarországon működnek ellenzéki pártok, amelyek képviselve vannak a Magyar Országgyűlésben és az Európai Parlamentben. Ezeknek a pártoknak kedvenc időtöltései közé tartozik, hogy sajtótájékoztatókat tartanak illetve közleményeket adnak ki, amelyekben bírálják a kormány tevékenységét. Gondosan figyelek, de több mint egy hét elteltével nem értesültem semmiféle ellenzéki megnyilvánulásról a korábbi kormányzati vétó, annak fenti indoklása miatt. Csak nem ők is támogatandónak tartják a gyilkolást?
Tudom én, hogy vasárnapig önkormányzati választási kampány volt. De, ha nem tévedek, a választási kampányt az összefogó ellenzéki pártok a Fidesz jelöltjeivel szemben, sőt magával a Fidesszel szemben folytatják. Minden fideszes jelölttel szemben az volt (helyesen) a fő vád, hogy fideszes. Ha ez így van, akkor a kampánynak is része lehetne, ha megtámadnák ezt a végtelenül gonosz lépést.

Hogyhogy nem teszik?

Tudom, a politikai stábok azt gondolják, hogy a távoli szír–török határon történtek a magyar választókat nem érdeklik annyira, mint hogy alacsony a nyugdíj, nem lehet időben bejutni a szakrendelésre vagy szemetes az utca a kerületben. De hát az, hogy mi érdekli az embereket, attól is függ, hogy mivel kapcsolatban bírálja a kormányt a párt, amellyel rokonszenveznek, amelyben bíznak. Végül is az az alapvető feladatuk, hogy ha ilyen gonoszságot követ el a rezsim, világossá tegyék a bennük bízó emberek számára, hogy ez elfogadhatatlan, hogy ez gonoszság.

Hogyhogy nem teszik? Akkor meg minek vannak?

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .