A Netflix profitál a karanténba zárt világból

0
1100
google.com

Egyelőre nincs gond a Netflix kínálatával, de az év második felében már lehetnek problémák.

Nyilatkozott a CNN-nek a Netflix program igazgatója. Ted Sarandos elmondta: minthogy a karantén bevezetése miatt szinte minden film forgatás leállt, ezért gondot jelenthet a piac ellátása az év második felében.

Három hónapig nem lesz gond a sorozatokkal sem

Legalábbis ezt ígérte a program igazgató, aki ezért a Netflix előrelátó politikáját dicsérte. Aki kérdésre válaszolva elismerte: minden produkciójuk áll! Ebből előbb-utóbb baj lesz. De egyelőre semmi gond hiszen az érdeklődés óriási. Ted Sarandos számokat nem említett, de mindenütt a világon az tapasztalható, hogy a karanténba zárt emberek a képernyőn keresztül próbálnak meg kikapcsolódni. „Büszkék vagyunk rá, hogy kellemesebbé tudjuk tenni az embereknek az elzárkózást” – mondta a program igazgató. Aki azt is közölte, hogy a Netflix nem feledkezik meg azokról a munkatársairól sem, akik a produkciók leállása miatt veszítették el az állásukat. A Netflix ebből a célból 100 millió dolláros segély alapot hozott létre – nyilatkozta a cég a hírtelevíziónak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .