A liberalizmus elárulása

0
2228

Egy ideje szitokszó lett, ha valakire azt mondják, liberális. Nincs ezen mit szépíteni, a liberalizmust, mint olyat, lejáratták. Az ismert bon mot szerint: egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne.

Azokért meg – és ezt már én teszem hozzá – még annyira sem, akik nem hisznek benne, csupán felírják a zászlajukra. Bősz Anettre gondolok a legújabb fejlemények kapcsán. És persze Fodor Gáborra, merthogy Bősz Anett az ő magyar hangja.

Fodor Gábor tehetséges politikusnak indult. Időben szakított a Fidesszel, akkor, amikor Ungár Klára, Hegedűs István és még sokan mások. Bayer Zsolt is ekkor hagyta ott Orbán Viktor pártját, elmondása szerint Simicska Lajos miatt, mert mint írta a 90-es évek közepén, Orbán Viktor barátja körül olyan volt a légkör, mint egy kokainbáró rezidenciáján Kolumbia-alsón. Bayer aztán visszatalált a Fideszbe, Fodorék maradtak liberálisok.

Azzal, hogy Bősz Anett otthagyta az MSZP-Párbeszéd frakcióját, nem ennek a pártszövetségnek ártott a legtöbbet, még csak nem is a magát demokratikusnak mondó ellenzéknek. Bősz Anett árulása a liberalizmusnak ártott sokat, mert újabb adut adott azok kezébe, akik szerint a liberalizmus idejétmúlt, sőt, kifejezetten kártékony, és mint ilyen, irtandó.

- Hirdetés -

Sokan úgy sejtik, hogy a Fidesz áll a mostani és az ezt megelőző ármánykodások mögött, a kormánypárt mozgatja a szálakat, Fodor végül is nekik tett szívességet. De ha így van, és jó lenne hinni abban, hogy ez nem igaz, akkor az MSZP is nyakig benne van. Ők vitték be a hátukon a parlamentbe Fodor Gábor magyar hangját, Bősz Anettet, mindenki tudta, már akit érdekelt ez egyáltalán, hogy Bősszel valójában Fodor került be a parlamentbe és az MSZP-Párbeszéd frakcióba.

Most, hogy Mellár Tamás beül a már majdnem megszűnt frakcióba, csak látszólag áll helyre a világ rendje. Lesz frakció és lesz pénz, de valójában semmi sincs rendben.

Amit ugyanis Fodor Gábor és magyar hangja, Bősz Anett képvisel, az nem liberalizmus. A liberalizmus ugyanis egy eszmerendszer, épp úgy, ahogyan a konzervativizmus is az. Arról, hogy valaki konzervatívnak mondja magát, még nem biztos, hogy konzervatív. Lehet, hogy csak hazudós az illető, vagy álszent, esetleg politikai haszonszerzésre szakosodott.

Bárki mondhatja magát konzervatívnak.

Fodor Gábor, Bősz Anett, ha kedvük tartja, nevezhetik magukat liberálisnak, mint ahogy Kövér László is mondhatja magáról, hogy demokrata. Ami persze szintén nem igaz, tőle magától tudjuk, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.
Abban az értelemben, ahogy Kövér László demokrata, úgy persze Fodor Gábor és magyar hangja, Bősz Anett is liberális.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .