A jóléti kiadások megcsapolásával stabilizáltak Orbánék

0
116
Vége az iskolának, ebben az évben. MTI Fotó: Kovács Tamás

Saját magára és a gazdaság egyes területeire költ többet a kormány, mint 2010 előtt, ezt az 1300 milliárdot pedig a jóléti kiadásoktól vonta el. A térségben éppen fordítva, az oktatás, egészségügy kap több pénzt a válság óta.

A jóléti kiadások szenvedték meg a 2008-as válság kezelését a nyolc éve hatalmon lévő Orbán-kormány ténykedése nyomán – derül ki a Policy Agenda elemzéséből. A jövő évi költségvetés tervezetét is számításba véve ez csaknem 1500 milliárd forint elvonását hozta magával az oktatás, egészségügy, társadalombiztosítás, lakásügyek területéről. Ennek az összegnek zömét, mintegy 1300 milliárdot az állam saját működésére és a gazdaság egyes területeire fordította.

Még szembetűnőbb a szám, ha azt nézzük, hogy a költségvetésen belül hogyan szorultak vissza a jóléti kiadások. A kiadási főösszeg 60,6 százalékáról 54,4 százalékára süllyedtek.

Ráadásul ennél is kevesebb jut a „klasszikus” jóléti célokra, ugyanis ennek a tételcsoportnak része a sport is a szórakoztatással, kultúrával és vallási feladatokkal együtt. Mindkét téren több pénzt költ a kormány.

A növekmény majdnem fele jut a sportra.

Javította a költségvetés helyzetét, hogy kisebb az államadósság (jelentős részben a megvédett magánnyugdíjpénztári vagyon terhére). Erre a célra ezért ma kevesebbet kell fordítani, mint tíz éve.

A gazdasági funkciókra elköltött többlet egy részét erős kritikák érik, mert a uniótól kapott jelentős összegből nagyobb hasznot hajthatna a magyar gazdaság. Ráadásul a növekedésnek egyre komolyabb gátja a munkaerő hiánya, amelyet feltétlenül súlyosbít az oktatásból kivett pénz.

A térség országai éppen ellentétes döntéseket hoztak. Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában kivétel nélkül a gazdasági feladatoktól vontak el pénzt a kormányok, ellenben a jóléti célokra szánt pénzt jelentősen növelték. Bulgáriában és Romániában éppenséggel 10 százalékkal tíz év alatt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..