Szathmáry Zoltán főügyész-jelöltsége egyetlen nap alatt omlott össze: kiderült, hogy testvére érintett az ukrán aranykonvoj ügyben, amelyet épp az ügyészség vizsgál. A Tisza-frakció azonnal kihátrált Baka András államfő jelöltje mögül, és ezzel világossá vált: az elszámoltatás kulcspozíciója körüli hatalmi játszma most lépett át a nyílt konfliktus szakaszába.
A főügyész személye a magyar politikai rendszer egyik legfontosabb pozíciója. Nem véletlen, hogy az elmúlt tizenhat évben Orbán Viktor Polt Pétert tartotta ott, majd utódjául annak kabinetfőnökét jelölte. A főügyész nem egyszerűen jogi szereplő: a korrupciós ügyek sorsának meghatározó alakja. Ezért vált azonnal politikai botránnyá, amikor kiderült:
Szathmáry Zoltán testvére, az Alkotmányvédelmi Hivatal főosztályvezetője érintett az ukrán aranykonvoj ügyben, és okirat-hamisítás gyanúja miatt vizsgálati célszemély az ügyészségen.
A Tisza-frakció erre egyhangúlag elutasította Baka András köztársasági elnök jelöltjét. Magyar Péter keddi bejegyzésében világossá tette: új jelöltet kér az államfőtől. A helyzet azért különösen kínos, mert minden jel szerint Baka András nem tudott arról, hogy jelöltje testvére érintett az ügyben. A köztársasági elnök elvben újra jelölhetné Szathmáryt, de erre minimális az esély: a Tisza párt kétharmados többsége nélkül a jelölés eleve bukott.
A főügyész személye az elszámoltatás kulcsa.
Magyar Péter valószínűleg nemcsak az aranykonvoj-ügy miatt vétózta meg Szathmáryt, hanem azért is, mert a jelöltet a szakmában „Polt-csapat tagjaként” tartják számon – ahogy Horváth Loránd ügyvéd fogalmazott, aki többször is felvetette Orbán Viktor felelősségét az aranykonvoj ügyben. A miniszterelnök számára a főügyész nem lehet a régi rendszer embere: olyan személyt akar, akit ő irányíthat, és aki végigviszi az elszámoltatást.
Ez a hatalomtechnika nem új. Orbán Viktor is jogász, ahogy Magyar Péter. Mindketten pontosan tudják: a főügyész a rendszer egyik legfontosabb csomópontja. Orbán ezért ragaszkodott Polthoz, és ezért nevezte ki utódjául a kabinetfőnökét.
Az ügyészség hierarchikus szervezet, a döntések gyakran szóbeli utasítások alapján születnek
– ahogy azt Fürcht Pál, a nyomozó főügyészség lemondott vezetője elmondta az ATV-ben.
Fürcht szerint konkrétan megmondták, kit lehet kihallgatni, kit nem, és milyen irányba kell vinni a nyomozást. Amikor egy ügyész jelezte, hogy kreált ügyről van szó, a válasz ez volt:
„Mit képzelsz te idióta? Te Isten barma! Te dönthetsz erről?!”
Fürcht Pál június 8-án mondott le, mert az eljárást úgy alakították, hogy ne legyen írásos nyoma, ne legyen visszavezethető a döntéshozókra. Minden jel szerint az aranykonvoj ügyről beszélt, amelyet valószínűleg Orbán Viktor utasítására indítottak el. A nyomozás eddig Hajdú János tábornokig jutott, aki rávallott Farkas Örs államtitkárra. Farkas felett Rogán Antal állt, fölötte pedig Orbán Viktor. A hierarchia világos, a felelősség kérdése azonban politikai aknamező.
Orbán Kötcsén már megfenyegette azokat az ügyészeket és rendőröket, akik a Vagyonvisszaszerzési Hivatal keretében vizsgálni fogják a NER korrupciós ügyeit. Ez nem üres fenyegetés: a volt miniszterelnök arra figyelmeztet, hogy nem azért adta át harc nélkül a hatalmat, hogy cserébe őt és „a listáját” felelősségre vonják.
Magyar Péter csapdában van. A közvélemény elszámoltatást vár, de ezt csak úgy tudja levezényelni, ha a főügyész az ő embere. Ugyanakkor meg kell felelnie Baka Andrásnak, a jogász szakmának és a nyugati támogatóknak is. Brüsszel már jelezte: a sógor kinevezése igazságügyi miniszternek nem fér bele a jogállami normákba. Magyar Péter meghátrált. A Vagyonvisszaszerzési Hivatal élére politológus került, büntetőjogi tapasztalat nélkül.
Valakinek azonban vállalnia kell az elszámoltatás jogi irányítását – és ez csak a főügyész lehet.
Az ügyészség vezetői közül sokakat érinthet a bűnrészesség vádja, hiszen számos korrupciós ügyet a Transparency International vagy Hadházy Ákos időben jelzett, de az ügyészség rendre elutasította a vizsgálatot. Most pedig felmerül a kérdés: ha tíz éve azt mondták, hogy „nem történt bűncselekmény”, akkor mit vizsgálunk most az MNB-alapítványok ügyében?
A helyzet súlyos, és a rendszer mélyére világít. A szóbeli utasítások, a felelősség elkenése, a hierarchia védelme mind arra utal, hogy a főügyészség működése a NER egyik legfontosabb támasza volt. A főügyész személye most eldöntheti, hogy ez a támasz összeomlik-e, vagy új szereplőkkel folytatódik tovább.
A történet így nemcsak egy jelölt bukása, hanem a magyar állam egyik legfontosabb pozíciójának újraértelmezése. A kérdés egyszerű, de sorsdöntő: ki lesz az a főügyész, aki nemcsak a törvényt, hanem a politikai valóságot is képes kezelni?
