Az évértékelő értékelése

0
928
Facebook

Az idén Orbán Viktor évértékelője zárta a járványossá vált  summázások sorát. Mivel a tavalyi évről sok dicsekedni valója nem volt ezért nagyobb hangsúlyt fektetett ködbe vesző, vízióira, melyben hazánkat Édenkertté varázsolja. No, jöttek is az ütős ellenzéki válaszok, melyek a Holdról is látszanak.

A Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc,

szerint „Nincs átfogó javaslat a családok megsegítségére, az infláció leküzdésére, a fizetések felzárkóztatására, az értékteremtő új munkahelyek létrehozására. Mindezekért természetesen mindenki más hibás a kormányfő szerint, csak ő maga nem.”
Gelencsér felsorolja Orbán és a Fidesz hazugságait, melyeket természetesen majd a Momentum orvosolni fog:

  • hazugság, hogy a rezsicsökkentés működik;
  • hazugság, hogy hatósági ár működik;
  • hazugság, hogy a munkaalapú társadalomban meg lehet élni;
  • hazugság, hogy Oroszország a barátunk;
  • hazugság, hogy az EU az ellenségünk.

A Párbeszéd

szerint Orbán Viktor  Magyarországot is Európa szégyenpadjára juttatta azzal, hogy támogatja az agresszor Oroszországot, akinek elnöke diktátorként Ukrajna békés polgárainak hóhérjává vált. Politikája  miatt nem jutnak hozzá a magyarok az uniós forrásokhoz. Saját családtagjaiból, a bűntársaiból és azok barátaiból érinthetetlen, „közpénztolvaj kasztot” hozott létre.

Az LMP

képviselője, Kanász-Nagy Máté videójában elmondja, hogy ami lényeges az mind kimaradt Orbán beszédéből: a rossz kormányzás miatti válság. Egyébként meg a világon mindenki – persze Oroszországot kivéve – összeesküdött Magyarország ellen. A felelősséghárítás és mellébeszélés jellemzte az évértékelőt.

A Jobbik

elnöke, Gyöngyösi Márton arról posztolt, hogy Putyin utolsó európai szövetségese kivezeti Magyarországot az Európai Unióból, békéről papol, de barátaival háborúzik. Orbánnak a Kreml fújja a passzátszelet.

- Hirdetés -

Az MSZP

közleménye szerint Orbán Magyarország helyzetét kizárólag a háború és az EU szankciói taszítják szakadékba, saját és kormánya felelősségéről hallgat.

A Demokratikus Koalíció

az Orbán évértékelő beszédét kétségbeesett kísérletként jellemzi, melyben utólag gyártott ideológiával megmagyarázza az elmúlt 12 év kormányzásának súlyos kudarcait. Orbán Viktor az elmúlt 12 év alatt Európa legmagányosabb kormányfőjévé vált, elvesztette a Magyarországnak járó uniós pénzeket, elvesztette európai szövetségeseit, elvesztette a becsületét, elvesztette Magyarország reményét arra, hogy végre olyan európai jólétben éljenek, amelyet megérdemelnek. Gyurcsányék szerint egy kérdés maradt: csak Orbán Viktor marad a vesztes vagy az egész ország veszíteni fog.

Fidesz: … és különben is

„Több tiszteletet a magyaroknak Munkácson, Kijevben, Brüsszelben és Washingtonban!”

Uff, én beszéltem! – egy régi dakota közmondásnak megfelelően.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .