A Szakács majd megmondja

0
1665
Facebook

Zavarban vagyok, csak kapkodom a fejem. Szakács Árpád kétségtelenül elgondolkodtató írásban rántja le a leplet a regnáló hatalom nagy gonddal megrostált, választékos kulturális preferenciájáról, amely Fekete Péter cirkuszigazgató-kulturális államtitkártól a Szijjártónak oly kedves Kis Grofón és Majkán, valamint a Fekete Pákóra orgiázó egykori győri polgármesteren, Borkai Zsolton át Fásy Ádám mulatóskirályig ível, akinek maga Orbán Viktor kívánt fejléccel ellátott és miniszterelnöki kerekpecséttel nyomatékosított episztolájában mielőbbi felépülést. Mi tagadás, eléggé elrettentő összkép.

Eközben Szakács Árpád is lajstromba veszi a saját kulturális preferenciáit, Prohászka Ottokártól Mindszenty Józsefen át Csurka Istvánig vagy Molnár Tamás filozófusig, ami szintúgy markáns ízlésvilágról tesz tanúbizonyságot. Az, hogy közben L. Simon Lászlót, ezt a „milliárdos földesurat” Szakács nem tartja sem elegánsnak, sem úriembernek, aligha vitatható.

Én például sosem fogom elfelejteni azt a kulturális bizottsági ülést, ahol L. Simon elnöklete alatt alázták meg és nyírták ki Lovász László matematikust, az MTA akkori elnökét.

S hogy a kulturális seregszemle még teljesebb legyen, olvasom, hogy az EMMI-nek ad milliókért tanácsokat Takaró Mihály és Raffay Ernő. Mindkét tanácsadó zsidó-ügyekben kétségtelenül igen otthonosan mozog és imponáló magabiztossággal van jelen. Raffay Ernő például most majd biztos eligazítja Kásler Miklóst, hogy a kiegyezést követően hazánkba beérkezett migráns csapat miként „túrta ki a pozíciójából a magyarságot”, meg arról is ad tanácsot, hogy „egy idő után a zsidó migránsok, miután letelepednek, házat szereznek és állást szereznek”, milyen furfangos módon kezdik el magyarnak vallani magukat, s talán még arra is kitér, hogy hány százalék zsidó tevékenykedik a hazai sajtóban, ennélfogva nem véletlen, hogy

„a Fidesz most megcsinálta a maga nagyon kemény sajtóbirodalmát.

És gyalázzák az egész világon. Hát persze, mert tőlük vette el. Csak ezt soha senki semmikor nem mondja ki.” Ezek korszakos tanácsok lesznek a hasznos és pontos információkra éhes Kásler és apparátusa számára, mint ahogy Takaró jóvoltából hamarosan nyugvópontra kerülhet a magyarok millióit izgató metafizikai alapkérdés, hogy végül is Kertész Imre magyar volt-e, vagy sem, Spiró György embernek nevezhető-e a továbbiakban, vagy sem, Petri György a pokolra került-e, vagy sem, s sajtótörténetileg végre megnyugtatóan rendeződik a súlyos dilemma, hogy a Nyugat kis zsidó lapocska volt-e, avagy nagynak nevezhető migráns lap e hon makulátlanul tiszta nemzeti ritmusra ziháló kebelén.

Ám ha a fenti kérdésekre mégsem találnák meg a végső megoldást, biztos vagyok abban, hogy Szakács Árpád a megnyugtató válasz érdekében készségesen besegít majd.

Gábor György

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .