Zavarban vagyok, csak kapkodom a fejem. Szakács Árpád kétségtelenül elgondolkodtató írásban rántja le a leplet a regnáló hatalom nagy gonddal megrostált, választékos kulturális preferenciájáról, amely Fekete Péter cirkuszigazgató-kulturális államtitkártól a Szijjártónak oly kedves Kis Grofón és Majkán, valamint a Fekete Pákóra orgiázó egykori győri polgármesteren, Borkai Zsolton át Fásy Ádám mulatóskirályig ível, akinek maga Orbán Viktor kívánt fejléccel ellátott és miniszterelnöki kerekpecséttel nyomatékosított episztolájában mielőbbi felépülést. Mi tagadás, eléggé elrettentő összkép.
Én például sosem fogom elfelejteni azt a kulturális bizottsági ülést, ahol L. Simon elnöklete alatt alázták meg és nyírták ki Lovász László matematikust, az MTA akkori elnökét.
„a Fidesz most megcsinálta a maga nagyon kemény sajtóbirodalmát.
És gyalázzák az egész világon. Hát persze, mert tőlük vette el. Csak ezt soha senki semmikor nem mondja ki.” Ezek korszakos tanácsok lesznek a hasznos és pontos információkra éhes Kásler és apparátusa számára, mint ahogy Takaró jóvoltából hamarosan nyugvópontra kerülhet a magyarok millióit izgató metafizikai alapkérdés, hogy végül is Kertész Imre magyar volt-e, vagy sem, Spiró György embernek nevezhető-e a továbbiakban, vagy sem, Petri György a pokolra került-e, vagy sem, s sajtótörténetileg végre megnyugtatóan rendeződik a súlyos dilemma, hogy a Nyugat kis zsidó lapocska volt-e, avagy nagynak nevezhető migráns lap e hon makulátlanul tiszta nemzeti ritmusra ziháló kebelén.
Ám ha a fenti kérdésekre mégsem találnák meg a végső megoldást, biztos vagyok abban, hogy Szakács Árpád a megnyugtató válasz érdekében készségesen besegít majd.
Gábor György
