Ujhelyi: siker az Európai Egészségügyi Unió megszavazása

0
1344
Facebook

Jelentős többséggel (526 igen és 105 nem, valamint 50 tartózkodás mellett) fogadta el az Európai Parlament mai plenáris ülése a koronavírus utáni időszakra vonatkozó közegészségügyi stratégiát, benne az MSZP által szorgalmazott Európai Egészségügyi Unió koncepciójával – erről Ujhelyi István EP-képviselő, a program felelőse számolt be a szavazást követően.

A szocialista politikus történelmi sikernek nevezte, hogy ötpárti közös állásfoglalás részévé tették azt a programot, amely európai szintű egészségügyi ellátást szorgalmaz minden tagállamban, többek között kötelező minőségi standardok előírásával.

„Az volt az egyik legfontosabb vállalásom újraválasztott EP-képviselőként erre a parlamenti ciklusra, hogy az európai döntéshozók asztalára teszem az egészségügyi ellátórendszerek minőségjavításáról szóló javaslatot, ezzel támogatva a magyar emberek betegbiztonságát és európai szintű ellátását.

A Magyar Orvosi Kamarával és számos más hazai, illetve nemzetközi egészségügyi szervezettel közösen ki is dolgoztuk ennek a kereteit.

Hosszas munkával most jutottunk el oda, hogy le tudtuk tenni ennek a széleskörű programnak az európai, intézményi alapjait” – fogalmazott Ujhelyi, rámutatva: a parlamenti állásfoglalás alapján az Európai Bizottságnak ezután irányelvet kell majd alkotnia például a minőségi minimum-követelményekkel kapcsolatban azon stressztesztek alapján, amelyeket a tagállamokban végeznek el a közeljövőben.

Ujhelyi szintén fontos mérföldkőnek nevezte, hogy a parlamenti dokumentum végre érdemben kimondja: néhány tagállam jelentős mértékben szenved az „agyelszívástól”, vagyis az egészségügyi szakdolgozók elvándorlása miatt keletkezett szakember-hiánytól. A most elfogadott állásfoglalás felszólítja az európai intézményeket és tagállamokat arra is, hogy tanuljanak a koronavírus adta leckéből és sokkal erősebb együttműködéseket alakítsanak ki az egészségügyben: hozzák létre az „Európai Egészségügyi Uniót”.

- Hirdetés -

Ez utóbbi annak a szociáldemokrata frakció által korábban elfogadott átfogó javaslatcsomagnak az elnevezése, amelyben számos, a minőségi betegellátást, intézményi és költségvetési bővítést szorgalmazó intézkedés szerepel és amelynek egyik kidolgozója az MSZP EP-képviselője volt.

„Forradalmi fejlesztések és átalakítások jönnek az egészségügyben. Az újjáépítési csomagban szereplő 9,4 milliárd eurós ’EU4Health’ program már áttörést jelent, de a következő hétéves költségvetésben sem lehet majd korlátozott az egészségügyi fejlesztésekre, szolgáltatások javítására, beruházásokra költhető keret.

A most elfogadott stratégia fontos támaszték lesz a következő időszakban, sajnálatos, hogy a Fidesz EP-képviselői inkább gáncsolták, mintsem segítették ezt a történelmi jelentőségű dokumentumot; még a végszavazásnál sem voltak egységesen támogatóak”

– fogalmazott a plenáris ülés végén Ujhelyi István, aki egyúttal bejelentette: még idén országjárásba kezd, ahol önkormányzatokkal és szakmai szervezetekkel egyeztet majd az Európai Egészségügyi Unió megvalósításának részleteiről.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .