Százötven-milliárddal számolnak Orbán pontjainál

0
1695
évértékelő
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Jövőre 150 milliárd forinttal kalkulál a kormány Orbán bejelentett programjával. Szerintük finanszírozható lesz, kérdések azért vannak. A négygyerekes anyák élet végéig tartó szja-kedvezmény nem lesz olcsó. A programok már idén kezdődnek.

Sok kérdőjel maradt vasárnap az Orbán Viktor által bejelentett hét pontos terv kapcsán. Hétfőn Novák Katalin államtitkár néhány részlettel árnyalta a bejelentést. Mindenekelőtt azt mondta, hogy a költségvetési pénz megvan ezekhez. A tényleges számla attól is függ, hogy hányan veszik igénybe a lehetőségeket, de a kormány most azzal számol, hogy

2020-ban mindez 150 milliárd forintba kerül a költségvetésnek.

Általános szabály, hogy a támogatások az olyan „patchwork” (más néven mozaik-) családokra is érvényesek lesznek, amelyekben a szülők második házasságukban együtt nevelik előző házasságból származó gyermekeiket.

A legfeljebb 40 éves (de legalább 18 éves) nők (már házasok is) 10 milliós kedvezményes kölcsönről egyértelművé vált, hogy az szabad felhasználású kölcsön, tehát bármire elkölthető. Júliustól lehet igénybe venni, de a plafonösszeget nem kell felvenni. Három évig áll nyitva a lehetőség.

Az első gyerek születése után három évre felfüggesztik a törlesztést, a másodiknál újból, és a tőke 30 százalékát elengedik, a harmadik gyerektől kezdődően pedig a maradék tartozást is elengedik. Vagyis ha valaki

- Hirdetés -

három éven belül világra hoz három gyereket, az lényegében ingyen kap majdnem 10 millió forintot.

A maximális összeg esetében a futamidő körülbelül 20 év lesz, és a 10 millió esetében se lesz magasabb a havi törlesztő 50 ezer forintnál.

Fontos újdonság, hogy a tavaly őszi lazítás után a CSOK kedvezményes hitelét a két- és többgyerekes családok használt lakás vásárlására is igénybe vehetik, ugyancsak az év közepétől. Két gyerek vállalása esetén 10, három vagy több gyerek után 15 millió forintos hitelt lehet fölvenni. Újdonság az is, hogy eltörlik a 35 milliós értékhatárt, vagyis ennél drágább használt lakásra is lehet kapni hitelt.

Két gyereknél 22, háromnál 35 milliós támogatáshoz juthatnak

– mondta Novák.

Ezzel az intézkedéssel a cél nyilvánvalóan a belső fogyasztás, azon belül is az ingatlanpiac stimulálása. Megjegyzendő azonban, hogy használt lakás esetén a költségvetésnek semmiféle bevétele sincs, nem keletkezik új érték a gazdaságban.

A már meglévő szerződéseket érinti, hogy a második gyermek születésekor 1 millió forintot, a harmadik gyermek születésekor 4 millió forintot, minden további gyermeknél 1-1 milliót átvállal a jelzáloghitelből a költségvetés.

Több kérdés volt és részben maradt a legalább négy gyerekes anyák élethosszig tartó szja-kedvezményéről. Most egy információval „beljebb” vagyunk. Azzal, hogy a várhatóan 2020-tól kezdődő lehetőséggel

mindenki élhet, akinek már van négy gyereke, akkor is, ha azok már felnőttek.

Ez rengeteg nőt, egyes számítások szerint akár 200 ezer körülit is érinthet. És a jelek szerint megmarad a csaknem havi 100 ezres családi adókedvezmény is.

Minden esetre ez sok olyan szegény, például cigány honfitársunknak hozhat könnyebbséget, akiknek van négy gyerekük, de csak, mondjuk, a minimálbér körül keres.

Szintén júliustól kapnak támogatást a legalább három gyerekesek autóvásárlási támogatása. Hét személyes kocsihoz adnak 2,5 milliót, ha annak értéke eléri az 5 milliót (ez az ilyen autók túlnyomó többségére igaz).

Látható tehát, hogy a családerősítő intézkedések zöme ismét „felfelé lő”, tehát

az amúgy is vagyonosoknak ad újabb kedvezményt.

Bevezetik a nagyszülői gyedet. Most kiderült, hogy a gyed extrát viszont nem kaphatják meg a nagyszülők. Itt a cél nyilván a mielőbbi munkába állás elősegítése.

Novák Katalin elmondta, hogy 70 ezer bölcsődei helyre van szükség a teljes ellátáshoz. Ennek érdekében 3 év alatt 21 ezer új férőhely kell, amiből az év végéig 10 ezer megépül. 2022-re minden szülő bölcsődébe viheti a gyermekét.

Az államtitkár elmondta, hogy a bölcsődék építése mellett az intézmények támogatására, bővítésére is szükség lesz, emellett a családi bölcsődék finanszírozását is bővíteni tervezi a kormány. A személyzetre vonatkozóan azt mondta Novák, hogy a kormány a pedagógus életpályamodell keretében már emelte a bölcsődei gondozók bérét, hogy vonzóbb legyen a szakma.

A kormány által számolt 2020-as 150 milliárd minden emberi számítás szerint évről évre nőni fog, kérdés, hogy a további években lesz-e fedezet erre a költségvetésben. Különösen akkor, ha a gazdasági növekedés tempója már 2021-től akár jelentősen csökkenhet.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .