Bécs – magyar kémfészek is

0
1259

A semleges Ausztriában a hidegháború idején grasszáltak a két világrendszer kémjei és szép számmal voltak közöttük a szocialista Magyarország ügynökei is. Éppen az ő szerepükre igyekszik fényt deríteni egy magyar-osztrák kutatási program.

Hogy a keleti hírszerzések milyen sikerrel működtek, az kiderül abból, hogy a cseh elvtársak annak idején be tudták szervezni még Helmut Zilket, a bécsi polgármestert, a szocialisták befolyásos véleményformálóját is. De hogy magyar kollégáik mire jutottak, azt kívánja feltárni a háború utáni időszakkal foglalkozó gráci Ludwig Boltzmann Intézet, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárának egy éve zajló közös kutatása, amihez az osztrák tudományügyi tárca, a Nemzeti Alap, valamint több cég ad anyagi támogatást.

A Der Standard beszámolója szerint nemrégiben, Budapesten konferencián ismertették a kutatás első eredményeit, így azt, hogy mi volt a magyarok fő törekvése a régi, szép időkben: a határ, tehát a Vasfüggöny biztosítása, a menekültek szemmel tartása, valamint a nyugati titkosszolgálati akciók elhárítása – már osztrák földön. Ausztriában a háború után 22 ezer magyar menekültet tartottak nyilván, újabb bevándorlási hullámot váltott ki 1948-ban a kommunista hatalomátvétel, majd a forradalom leverésekor 200 ezren lépték át a nyugati határt. A magyar hatóságok feltételezték, hogy ezek az emberek segítik majd a rendszerellenes propagandát, illetve közülük toboroznak majd munkatársakat a nyugati szolgálatok. Utóbbiak viszont azokat próbálták kiszűrni, akiket a keleti konkurencia akart Nyugatra telepíteni az áradatot kihasználva. Vagyis valóságos ügynökháború zajlott ekkortájt.

A kutatást vezető osztrák történész úgy fogalmaz, hogy a kémkedés szempontjából akkortájt olyan volt Ausztria, mint manapság egy zsúfolt autópálya, méghozzá mindkét irányban. Keletiek ott alakították ki az első védelmi vonalat, és igaz, ami igaz: nagyon eredményesek voltak a nyugati akciók meghiúsításában. Az már nehezebbnek bizonyult, hogy titkos munkatársakat toborozzanak a migránsok körében, de még az is előfordult, hogy elraboltak és visszahurcoltak Magyarországra olyanokat, akiket veszélyesnek minősítettek az óhaza szempontjából.  Másfelől viszont az itthon maradt rokonságon keresztül sokakra nyomást tudtak gyakorolni a kintiek közül. A nyugatiak ugyanakkor nehezen tudtak felsorakoztatni magyar származású ügynököket, ezért a szóba jöhető osztrákok közül igyekeztek többeket beszervezni.

A dokumentumok arra utalnak, hogy a magyarok is verbuváltak megbízottakat az osztrák államapparátusban, természetesen ezeket a bizonyítékokat oda-vissza, számtalanszor ellenőrizni kell, hogy ki nyugodt szívvel lehessen mondani róluk: megfelelnek a valóságnak. Hiszen az akta léte még messze nem bizonyítja, hogy az illető valóban tudatosan dolgozott Magyarország számára, és nem csupán arról van szó, hogy a másik oldal felhasználta az általa elpöttyintett értesüléseket.

Az eredményeket jövőre könyv formájában teszik közzé, de nem az egyes esetekre összpontosítanak majd, hanem arra, hogy miként épültek ki ezek a hálózatok, milyen rendszerben, miként működtek.  Az azonban már most látható, hogy a titkosszolgálatok egykor ugyanazzal a módszerrel éltek, mint mai utódaik a terror elleni harcban, igaz napjainkban jóval magasabb műszaki színvonalon: be kell gyűjteni az információt, majd ellenőrizni, elemezni kell azokat és a végére marad az értékelés. Ehhez egyáltalán nem elegendő az világháló, a legtöbb fontos értesülést ma is az illetékesekből lehet kicsalogatni.

Der Standard/Szelestey Lajos

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .