Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke, a Népszava szerkesztője a Független Hírügynökségnek nyilatkozva arról beszélt, hogy a szervezetnek új stratégiát kell kidolgoznia, mert nem kétharmados győzelemre készültek. Szerinte a Sargentini-jelentés a kelleténél kisebb figyelmet fordít a a magyarországi média helyzetre, pedig talán ez a terület szenvedte el a legtöbb jogsérelmet, ráadásul a a folyamat nem áll meg; ha létrehozzák az újságírók kamarát, tovább romlik a helyzet.
- Tájékoztatták a médiahelyzetről Sargentinit
- Hír- és véleménymonopólium van
- A tájékozódási lehetőség korlátozott
- Politikailag légüres térbe kerül a MÚOSZ
- Vagy együttműködés van, vagy önfeladás
A strasbourgi szavazás szerinted milyen hatást vált ki Orbánból, és ennek lesz-e a következménye a médiára nézve?
Azzal kezdeném, hogy miután a tartózkodókkal együtt nincs meg a kétharmad, ezért tartok tőle, hogy az egész európai parlamenti döntés a végén jogászkodásba fog fulladni.
Ugye ennek máris vannak jelei…
Szájer József szinte azonnal bejelentette, hogy milyen jogi utakat fog keresni a Fidesz, tehát biztosak lehetünk benne, hogy a kormánypárt ebbe az irányba tereli az ügyet. Egyébként most 2018 szeptembere van, de még csak 2010-et írtunk, amikor a kormány nekirontott az alkotmánybíróságnak, meg a sajtónak, az én kérdésem tehát az az európai képviselőkhöz: mi tartott ennyi ideig? Voltak valóban olyan politikusok, akik nem látták, hogy mi történik a magyar jogállammal, meg az európai alapjogokkal? Szóval mi tartott ezen nyolc évig? Ráadásul ez is egyelőre egy szimbolikus lépés, semmi nem következik belőle. Egyébként, amikor készült ez a jelentés, akkor a jelentéstevő asszony járt Magyarországon többször is, ennek során mi is informáltuk őt a MÚOSZ részéről, mondhatom, hogy igen alapos tájékoztatást kapott arról, hogy mi zajlik a magyar sajtóban, tényszerűen, konkrét példákkal. Ennek sajnos az indokoltnál kevesebb lenyomatát láttam a végső jelentésben, és nem is érzem úgy, hogy akik meghatározó szerepet játszanak Európában, azok éreznék, hogy milyen súlyú torzulások vannak a magyar médiában, és ezek mennyire torzítják magát a demokráciát. Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője is azt mondta, hogy ha a Fidesz engedne a CEU, valamit a civilek ügyében, akkor lehetne valamilyen kompromisszumot kötni. Márpedig én azt gondolom, hogy amíg ez van a sajtóban, addig szó nem lehet semmiféle kompromisszumról. Jól funkcionáló demokráciát szabadon működő sajtó nélkül még senki nem tudott csinálni.
Mi az, amit elmondtatok Sargentininek, és mi az, ami ebből megfogalmazódott, és mi az, ami hiányzik a jelentésből?
Konkrét példákon mutattuk be, hogy miként sajátítja ki egy csoport a hír- és véleménymonopóliumot a magyar sajtóban. Mi azt mondtuk, hogy a szóhasználatban, címadásban, képszerkesztésben, témaválasztásban egy helyről szerkesztettnek kell tekinteni a közmédiát a Mészáros, a Habony, a Vajna birodalmakkal, mert ezek ugyanazt a célt szolgálják, a Fidesz aktuális érdekeinek akarnak megfelelni, akkoriban talán még csak kétharmados, ma már nyolcvanszázalékos közönség-eléréssel. Ugye
ezt az egész konglomerátumot nagyon sajátos eszközökkel hozták létre, alapvetően állami eszközökkel. Vagyis, amit vásároltak, azt többnyire állami hitelből tették, amelyet aztán állami hirdetésekből törlesztenek, méghozzá úgy, hogy a Versenyhivatal és Médiahatóság asszisztál hozzá.
Egyértelműen megállapítható, hogy állami eszközökkel folyt és folyik egy nagy Fidesz-közeli médiaholding felépítése, ami nem csak az uniós szabályokkal, de a magyar törvényekkel is ellentétes, hiszen a törvény a sokszínű tájékoztatás kötelezettségét írja elő, valamint a médiahatóságnak a hír- és véleménymonopólium kialakulása ellen kellene küzdenie, vagyis pont az ellenkezője lenne a feladat, mint, ami történik. És, mint említettem, az uniós szabályokat is semmibe veszik, hiszen a médiának ebbe a Fidesz uralta részébe költségvetési pénzek folynak, amit nehéz másnak tekinteni, mint tiltott állami támogatásnak. Azt Európai Uniónak régen lett volna már lehetősége és joga beavatkozni a magyarországi folyamatokba, de semmit nem tett ezen a területen. Erről beszéltünk a képviselő asszonynak, szerkesztőségekre lebontva. Beszéltünk arról, hogy miként állt át szóhasználatát tekintve ez a médiacsoport a bevándorlóról az illegális bevándorlóra, aztán a migráns szó említésére. A képszerkesztésről szólva bemutattuk, miként tüntették el azokat a felvételeket, amelyeken gyerekek és asszonyok, vagy családok voltak láthatóak, és cserélték olyanra, ahol leharcolt külsejű szakállas embereket mutatnak be, migránsként. A jelentés sajnos, ebből a szempontból megmaradt a felszínnél, lényeges dolgok teljesen kimaradtak belőle. Pedig, hogy
itt közpénzekből, tiltott állami támogatás folyik, az egy pillanatig sem vitatható.
Mondhatom a tankönyvi esettel állunk szemben. Már régen fel kellett volna ellene lépni, mégpedig az uniós versenyjogi igazgatóságnak.
Ez azt jelenti, hogy az unióban a média magyarországi helyzetét nem tekintik annyira súlyosnak?
Én így értékelem. Annál súlyosabban kevés helyen torzult a magyar demokrácia, talán még az alkotmánybíróság esetében, mint a média területén. Ami most itt zajlik, az a legsúlyosabb mértékben sérti az európai jogot.
Mintha az új amerikai nagykövet sem tekintené olyan fontosnak, mint az elődei…
Ez lehetséges, de jogi értelemben Amerikának ehhez kevés köze van, mert mi nem az Egyesült Államoknak, hanem az Európai Uniónak vagyunk a tagjai. Az EU-nak ebbe, miután uniós joghatóság alatt működnünk, lenne beleszólási joga, míg Amerikának kevéssé. Az amerikaiak véleményszabadságába belefér, hogy ne minősítse, vagy ne törődjön a magyar média helyzetével, de egy európai politikusnak semmiképp.
A mostani strasbourgi szavazás szerinted miként fogja érinteni a médiatörvényt, az Orbán által beígért szeptemberi változásokat is figyelembe véve? Érzed-e, hogy a miniszterelnök milyen irányba akarja tolni a sajtót?
Azt nem gondolom, hogy a helyzete nehezülésére úgy reagálna, hogy egy kicsit nagyobb szabadságot engedne. Ilyen irányú tapasztalatunk nincs Orbán Viktorral kapcsolatban, sőt inkább az ellenkezőjét figyelhettük meg nála. Ha ő veszélyben érzi a népszerűségét, vagy a hatalmát, akkor inkább retorziókkal válaszol. Vagyis, ha úgy érzi, hogy a sajtó szabad részének még van mozgástere a tematizálásában, a közvélemény befolyásolásában, akkor azon lesz, hogy tovább szűkítse ezt a mozgásteret, és ennek lehet az eszköze az a bizonyos, mostanában többször is emlegetett sajtókamara.
Vannak erről információid?
Újat, azon kívül, ami a médiában megjelent, nem tudok mondani. Van viszont egy személyes élményem róla, ami alapján biztos vagyok benne, hogy ez egy létező kormányzati terv, amit előbb utóbb meg is fog valósítani. Amikor engem 2017 februárjában a MÚOSZ-ban megválasztottak elnöknek, akkor az első telefonhívás, amit kaptam, az állami tévétől érkezett, és azt kérdezték tőlem, hogy miként fogunk mi viszonyulni a sajtókamara tervéhez. Pedig akkor még nem is hallottam róla, néhány telefon után derült ki számomra, hogy van egy olyan elképzelés, hogy az összes újságírót, meg újságíró szervezetet egy közös ernyőszervezet alá vonnák.
Dávid Ferenc, a VOSZ még funkcióban lévő főtitkára úgy fogalmazott, hogy a kamarák a kormány meghosszabbított karját jelentik, és így kell majd tekinteni a sajtókamarára is. Hogyan lehet még jobban beszorítani a magyar médiát, fenntartva azt a látszatot, hogy itt szabad a sajtó? Mert ugye a Fideszes erre szokott hivatkozni: azt írunk és mondunk, amit akarunk…
A sajtószabadság nem a közlés szabadsága, még a magyar jog szerint sem, hanem a közönség tájékozódási szabadsága, ami régóta erősen korlátozva van Magyarországon. Természetesen van további korlátozási lehetőség is, mégpedig úgy , hogy a kamara egyfajta etikai normákat is számon fog kérni az újságírókon. Talán neked is van elképzelésed arról, hogy milyen helyzet az, amikor kormányzati felhatalmazású emberek kérnek számon etikai normákat. Az úgy fog történni, hogy ha valaki valami nem tetszőt fog írni a kormányról, az etikai bizottság elé citálják, és megbüntetik pusztán azért, mert mondjuk nem kérdezett meg még több fideszes forrást az ügyről. A szankció pedig az lenne, hogy bevonják az engedélyét, nem juthat be a parlamentbe, sajtótájékoztatókra, satöbbi… Egyszerűen ellehetetlenítik a munkáját. Szerintem ehhez nem is kell túl erős fantázia, mert erről már burkolt információkat hallhattunk is.
Elmehet odáig is, hogy egyes médiumokat egészében szankcionál?
Már most is történik ilyen; egyes médiumok képviselőit kitiltják a parlamentből.
A kamarával kapcsolatban téged nem keresett meg hivatalosan senki?
Úgy vezetni az újságíró szövetséget, hogy miközben a kormány fontos tárgyaló partnerének kellene lennie, de a hivatalosságok viszont szinte légneműnek tekintik az újságírók eme tömörülését, miként lehetséges?
Önkritikusan ki kell jelentenem: teljesen másként képzeltem el 2018-at, és benne a saját szerepünket. Kifejezetten azzal az elgondolással pályáztunk a MÚOSZ vezetésére, hogy itt a 2018-as választások egyértelmű helyzetet teremtenek majd, mégpedig abban a tekintetben, hogy senkinek nem lesz kétharmada, így nem tudja majd senki egymagában tovább faragni a médiatörvényt. Sőt, a kétharmad híján egyfajta alkukényszer alakul ki a politika és az újságíró társadalom között, éppen a torzulások feloldására. Ennek a folyamatnak a részeként pedig mi is ott fogunk ülni a tárgyalóasztalnál, hiszen mégis csak a miénk a legnagyobb újságíró szervezet. Látjuk, nem ez történt, semmiféle alkukényszer nincs, a médiaszabályozáshoz egyedül is hozzá tud nyúlni a kormány, és szerintem hozzá is fog. Már önmagában a kamara létrehozásához is meg kell változtatni a médiatörvényt. Szóval ilyenformán politikai értelemben légüres térbe került a MÚOSZ, amely helyzetre egy teljesen új stratégiát kell kidolgoznunk, hiszen az alapfeltevésünket az élet nem igazolta vissza.
Megvan a fejedben ez az új stratégia?
Meg, de ez lényegesen kisebb hatósugarú elképzelés, mint ami akkor lett volna, ha a részvételünkkel változik a szabályozás. Amúgy
nem a szabályozással van a legnagyobb baj, az nem tragikusan rossz, hanem az baj, hogy a többség, a nyolcvan százalék, pont az a rész, amely a kormányhoz köthető, nem tartja be ezeket a szabályokat.
Gyönyörű előírások vannak a törvényben, csak a megsértőit nem fenyegeti semmi, és ez a helyzet várhatóan így is fog maradni. Vicces lesz, amikor azok fogják kifogásolni az etikai normák megsértését, akik nem tartják be, elég, ha csak arra gondolunk, hogy kineveznek egy elítélt hírhamisítót hírigazgatónak a köztévébe.
Ma, ebben a helyzetben, mint látsz a MÚOSZ szerepének?
A negatív folyamatok fékezését lehetségesnek tartom. Biztos vagyok benne, ha nem lenne a MÚOSZ, és nem az lenne az elnökség összetétele, ami, akkor már megcsinálták volna ezt a kamarát. Amit ezen felül tudunk tenni, és teszünk, az az, ha újságírót, vagy szerkesztőséget valamilyen sérelem ér, jellemzően a kormány részéről, akkor ez ellen szót emelünk, a nyilvánosságot tájékoztatjuk, adott esetben jogi, vagy nemzetközi fórumokhoz fordulunk, vagy fizikai értelemben munkalehetőséget biztosítunk a székházunkban az átmenetileg munkahely nélkül maradt kollégáknak. A bajt tehát csökkenteni tudjuk, de igaz: ezek a segítségnyújtások nem adják meg hosszú távon a MÚOSZ létjogosultságát. Ezért mondtam, hogy kell egy másik stratégia, ami számot vet azzal, hogy tartósan ez lesz a helyzet, és ebből kiindulva próbálja megteremteni a működési lehetőséget azok számára, akik változatlanul fontosnak tartják a független, tárgyilagos tájékoztatást.
Tehát nem azt gondolod, hogy a kialakult helyzetben a MÚOSZ-nak nincs létjogosultsága?
Arról engem már a Népszabadság-ügy meggyőzött, hogy az egyes újságíró szinte semmit nem tud elérni ezzel a szisztémával szemben, viszont egy jól megszervezett újságíró csoport sokkal többet ki tud harcolni, mint ami első látszatra lehetségesnek tűnne. Akkor, a Népszabadság esetében, velünk szembe jött a hatalom úthengere, és azért még sem véres fejjel kullogtunk el, hanem azt, amit a jog biztosít, vagy talán egy picivel többet is ki tudtunk küzdeni magunknak.
Jól szervezett csoportról beszélsz, én azonban azt látom, hogy a nem kormányoldali médiában nincsenek jól szervezett csoportok. Mérhetetlenül megosztott az újságíró társadalom. Nem így látod?
De abszolút így látom, sajnos ez a szakmánkra már régóta igaz, nem pusztán az elmúlt nyolc évre. Ám előbb-utóbb olyan szoros lesz a nyakunk körül a hurok, hogy kikényszeríti vagy az együttműködést, vagy a teljes önfeladást. Amíg én a pályán vagyok, mindig az együttműködésre fogok szavazni.
