Visszaszólt a jegybanknak Dobrev Klára a büntetés miatt

2
4536

A Magyar Nemzeti Bank 15 millió forintra büntette az Altus Portfólió Kft.-t engedély nélküli pénzkölcsönnyújtás miatt, az ügyben büntetőfeljelentést is tesz. Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója, Gyurcsány Ferenc felesége szerint a Matolcsy-féle jegybank nem független.

Az MNB tájékoztatása szerint a társaság a vizsgált kétéves időszakban közel 400 millió forint összegben nyújtott pénzkölcsönt jogosulatlanul – jellemzően kamat ellenében – több magán- és jogi személynek. Lapinformációk szerint többek között a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba kapott kölcsönt.

Közleménye szerint a jegybank 2017. december 6-án hivatalból indított piacfelügyeleti eljárást, és megállapították, hogy a társaság

„a kamatkikötés mellett folytatott pénzkölcsönnyújtási tevékenységét üzletszerűen végezte, rendszeresen, nyereség- illetve vagyonszerzési céllal,

előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésére irányulóan.”

Magyarországon az üzletszerű hitel- és pénzkölcsönnyújtás az MNB engedélyéhez kötött pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősül. Az Altus Portfólió Kft. nem szerepel a jegybanki nyilvántartásokban, így

- Hirdetés -

az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenység végzésére nem jogosult.

Dobrev Klára a Facebookon reagált a büntetésre. Azt írja: „Matolcsy szerint bűn saját pénzből kölcsönt adni pár bajba jutott rokonnak, közeli ismerősnek, az Orbánnal szembenálló Demokratikus Koalíciónak. Ezzel szemben hazafias cselekedet a közpénzt alapítványokba menteni, és abból méregdrága bútorokat, szőnyegeket venni, rokonoknak hitelt adni, devizahiteleseket kisemmizni.”

Azt írja:

ő erről erkölcsileg és pénzügyjogászként is mást gondol,

és ezért igyekszik minden erejével támogatni az Orbánnal harcoló ellenzéket.

Dobrev Klára szerint „a Matolcsy-féle jegybank nem független”, és döntését is „az orbáni politika részének” tekinti, amivel szemben a jövőben még határozottabban fog küzdeni.

“Matolcsy szerint bűn saját pénzből kölcsönt adni pár bajba jutott rokonnak, közeli ismerősnek, az Orbánnal szembenálló…

Közzétette: Klára Dobrev – 2018. augusztus 14., kedd

- Hirdetés -

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Dobrev Klára csodálkozik a büntetésen. Most nem ők vannak uralmon. A nemzet vagyonából tollasodtak meg. Kár köpködni Orbán kormányra. Orbán is nemzetet fossza ki. Mint ifjú kommunista volt kitől tanulni.

    • A jó q..rva nénikéd térdekalácsa!Bujj bele orbánba,akinek a milliárdos -lopott-vagyona a lölőnél dekkol!ez erkölcsös????Az Altus egy cég és nem egyszerüen magánvagyon,de nem LOPOTT mint orbánéké!Gyurcsány a fizetését jótékony célra ajánlotta fö,Bajnai 1 azaz egy forin fizut kapott,jótékonykodott,a kedvenced meg lassan háború szélére sodorja az általuk kifosztott magyar népet!!!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .