Mindannyiunk bőrére megy!

1
1224
Innen szép nyerni! Az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet ma

Vegyes fogadtatása van az egészségügyet jól ismerők között az ágazatért is felelős miniszter – ha úgy tetszik – vállalásának/ígéretének, hogy 2026-ra, azaz 8 éven belül a főváros egészségügyi ellátását olyan szintre hozzák, amely összehasonlítható a nyugatiak ellátásával is. Még az is problémásnak – de azért kezelhetőnek – látja a humán erőforrás kérdésének a megoldását, aki elérhetőnek látja a miniszter célját. Más szerint a cél eléréséhez kormányváltás kell.

 

A Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese reálisnak tartja az egészségügyért is felelős új miniszter által a meghallgatásán említett célt, nevezetesen, hogy „2026-ra Budapest egészségügyi ellátását a megfelelő szintre fogjuk felhozni. Egy olyan szintre, ami összehasonlítható lesz a tőlünk nyugatabbra élő emberek ellátásával is”. Velkey György a Független Hírügynökségnek kifejezetten jónak nevezte az Egészséges Budapest programot, amely – mint mondta –  „érzékenyen reagál a szükségletekre, pontosan, aprólékosan foglalkozik minden vetülettel, beleértve a logisztikát is”. Azt azonban hangsúlyozta, hogy a program és a megfogalmazott cél valóra váltásának alapvető feltétele, hogy folyamatosan, időben biztosítsák hozzá a szükséges forrásokat. „Ez elengedhetetlen, hogy végig tudjunk rajta menni” – húzta alá a szakember.

Mint emlékezetes, a budapesti és Pest megyei egészségügyi szakellátás teljes megújítását szolgáló, 2026-ig szóló  Egészséges Budapest program (EBP) keretében párhuzamosan végeznék el a járó- és fekvőbeteg-ellátás műszerbeszerzését, készítenék elő az energetikai korszerűsítést, újítanák fel a térségi szakrendelők nagyobb részét, s modernizálnák, illetve szerveznék át a kórházakat, három nagy úgynevezett centrumkórházat kialakítva. Minderre az eredeti tervek szerint körülbelül 700 milliárd forintot fordítanának a már megkezdett program tíz év alatt.

Velkey György szerint azonban a program sikerének van egy másik síkja is: a humán erőforrás kérdése.

„Ez nyilvánvalóan nehéz ügy, pedig az egészségügypolitika sokat tett a helyzet javításáért, azért, hogy itthon tartsák az orvosokat, s központi rezidenseket képezzenek” – fogalmazott.

Ennél aggasztóbbnak tartja az ápoló-helyzetet: „főleg a megújult intézményekben ez a legkritikusabb”. Felvetésünkre, hogy ha kevesebben is távoznak külföldre, a hiányzók pótlásához egyes szakértők szerint 10-15 év is kell, a Kórházszövetség elnökhelyettese azt mondta: az orvosellátás területén jelentős lépéseket tettek már, s ha tovább haladnak a béremelésekkel és a rendszer tisztításával, akkor reálisnak tűnnek további pozitív változások is.

Más szóval, az orvoshiány megoldása nem lehetetlen feladat, akár belátható időn belül is. Más kérdés szerinte az ápolóhiány kezelésének a kilátása:

több idő és erőfeszítés kell ugyanis a képzés felpörgetéséhez és a pálya vonzóbbá tételéhez. Erre nagyon oda kellene figyelni – húzta alá.

Van, aki dühös és szkeptikus

Komáromi Zoltán

„Lehet, hogy igaz lesz 8 év múlva, hogy a nyugat is megirigyli a magyar egészségügy helyzetét, de ehhez négy év múlva kormányváltás kell.

Valahogy úgy vagyunk, mint az egyszeri ember, aki megkérdezi az útitársától, hogy messze van-e még Kolozsvár, mire azt a választ kapja, hogy most már nagyon messze” – 

sommázta az új kormány új szakminiszterének a meghallgatása, illetve korábbi és a kinevezése óta eltelt időben tőle látottak-hallottak alapján leszűrhető tanulságokat Komáromi Zoltán. Az egészségpolitikus a Független Hírügynökségnek hozzátette: „Nem látszik az a koncepció, ahogy lépésről-lépésre haladva javítanák az egészségügy helyzetét.”

Szerinte egy politikai kurzusról úgy lehet véleményt nyilvánítani, hogy megnézzük eddig mit csinált, s a jelenlegi felállásban milyen javaslatai vannak a tovább lépésre, ebből pedig az állapítható meg, hogy

az egészségügynek a tényleg hadra fogható kormányzati képviseletét az elmúlt két ciklusban szétverték, s ez így is marad.

Előtte különálló minisztérium vitte a területet, ahol 340-en dolgoztak, s minden részterületnek megvolt a képviselete; most az egészségügyi államtitkárságon legfeljebb 70-en vannak, s a háttérintézményeket is bezárták. Komáromi szerint ez is arra utal, hogy nincs megfelelő döntéselőkészítés, tehát legfeljebb ötletelés folyik, komolyan kidolgozott stratégia nem készül a politikai döntéshozók számára.

További problémát okoz a szakember szerint, hogy az uniós forrásokból és egyéb fejlesztési pénzekből az intézmények infrastrukturális, modernizációs fejlesztését el lehet ugyan végezni, de a szakember-ellátottságra már nem fordítanak energiát.

Hiába lassul az orvosok, az egészségügyi szakemberek, dolgozók elvándorlási üteme, az elmúlt években elszenvedett veszteségek pótlására még 15-20 év sem lesz talán elegendő.

Ráadásul a most végzettek jó része nem is vág bele a szakképzésbe, hanem egyenesen külföldre megy, vagy ha itthon végzi el, utána már külföldön keres magának megélhetést.

A problémákat fokozza a működési kiadások stagnálása is.

„Nagyon kíváncsi leszek a 2019-es költségvetésre, konkrétan arra is, hogy lesz-e benne új forrás az egészségügy számára”

– mondja Komáromi, hozzátéve: kérdés, folytatódik-e az eddigi gyakorlat, s a jövőben is eldugnak-e majd néhány tízmilliárdot a Miniszterelnökségen azzal, hogy amikor már elengedhetetlen, be tudják tömködni a lukakat.

Az épülő budapesti szuperkórház is számos kérdést felvet – szerinte az egy dolog, hogy a Honvéd Kórházzal azonos nagyságrendű egészségügyi intézményt így neveznek el,  de betonba és építőanyagba öntik a pénzt, s szó nincs arról, hogyan és kikkel fogják működtetni a kórházat. S látjuk, jelenleg sincs elég ember mondjuk a Honvéd kórházban, ezért is fordulhatnak elő olyan esetek, mint amilyenekről a sajtó rendszeresen beszámol – fejtegeti Komáromi, hozzátéve: kódolva van, hogy hat év múlva ugyanezt reprodukálják az új intézményben.

„Hiába vannak uniós források – ezek fejlesztési pénzek, s ha nem tesznek mellé működési és amortizációs költségeket, illetve nincs elegendő szakember, akkor óhatatlanul az az ember érzése, mintha azért újítanák fel, hogy majd egy oligarcha-kör meg tudja szerezni már modern intézményként, nem pedig lepusztult romhalmazként”

– fejti ki aggodalmait a szakember, aki emlékeztet arra, hogy már tavaly meghaladta a magánintézmények számára engedélyezett járóbeteg-óraszám a közfinanszírozásút. Vannak felmérések, melyek szerint a lakosság a járóbetegellátásban több pénzt adott ki, mint az állam ugyanezen a területen. A lakosság, ha csak teheti, menekül a magánellátásba.

„Dühös és szkeptikus vagyok amiatt, hogy Kásler miniszteri meghallgatásán nem mondott konkrétumokat, nem válaszolt a tárgyszerű kérdésekre. Ebből nem lehet leszűrni, hogy mik az elképzelései, és sajnos egészségpolitikai publikációi soha nem voltak, szakmai előadásokat ebben a témában soha nem tartott, így azt sem lehet tudni, hogy létezne-e és ha igen, milyen víziója, mit tart fontosnak, mik a prioritásai” – von mérleget Komáromi Zoltán. Amit tudunk – teszi hozzá – az az, hogy 12 milliárd forintból felfejlesztett az Onkológiai Intézetet, de ettől sajnos a hálózat nem fejlődött, a statisztikák sem javultak. Ugyanez vonatkozik az államtitkárára, Nagy Anikóra, ki a korábban megkezdett fejlesztéseket végig vitte a Heim Pál gyerekkórházban, de az ő víziója sem ismert, sőt, azt sem tudni, hogy kik fognak alattuk dolgozni vezetőként – Komáromi ugyanis úgy tudja, távoznak a helyettes államtitkárok és a főosztályvezetők is. „Nagyon konkrét kérdések megválaszolására még támpont sincs – például arra, hogy mi lesz betegszállítással, a gyógyszerek befogadásával, az egynapos sebészettel, lesz-e kapcsolódása a háziorvosi rendszerhez, stb.” – mutat rá a szakértő.

Amiről Kásler Miklós beszélt a meghallgatásán:

  • Transzparens, tiszta, törvényes viszonyok a hálapénz területén;
  • Az orvosok és nővérek anyagi megbecsülése és szociális helyzetük javítása;
  • A magán- és közellátás viszonyának pontos definiálása;
  • A népegészségügy fejlesztése:
  • A struktúrák, a tevékenységek, feladatok, felelősségek és a kapcsolatrendszer pontos meghatározása;
  • Az országos intézetek megerősítése;
  • A primer és a szekunder prevenció;
  • Az alapellátás viszonyrendszereinek újragondolása;
  • A sürgősségi ellátás és a mentés átszervezése;
  • Kórházbezárást pillanatnyilag konkrétan nem terveznek.

1 hozzászólás

  1. A fővárosban a száz évnél idősebb épületekkel nem az a baj, hogy rossz a hőszigetelésük, elavult a fűtésük, lakásklímákkal erőlködnek, elöregedett a gépészetük. A baj az, hogy a pincétől a padlásig elavultak, 100 évvel ezelőtti orvostechnlógiára, épülettechnológiára és logisztikai módszerekre épültek, amelyek pont annyira különböznek a maitól, mint a lóvasút a repüléstől. Egy kórház létesítésének max. 30%-a maga az épület, a többi a technika. A 70 % felújítása drágább, mint egy új beépítése egy új épületbe, ami ráadásul mérethetékony lenne, azaz akár valódi szuperkórház.
    Félreértések elkerülésére: a Dobogóra tervezett új épület nem szuperkórház lesz, hanem egy rossz kompromisszum, a másik két szuperkórház pedig papíron egy, a valóságban sok telephely! Az eredetileg tervezett negyedik, a Jánost és környékét kiváltó „szuperkórház” szükséges méretétől pedig megfutamodtak.
    Azaz a nemzeti közpénz pocsékolása a reménytelenül elavult épületek cicomázása. Ideje lenne eljutni arra a szintre, mint amelyiken azok az elődeink voltak, akik 80-100-150 évvel ezelőtt mertek szakítani a múlttal, és felépítették a mai fővárosi közkórházakat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .