Tíz éve történt: az év végére ígérték az internetes vonatjegyvásárlást

0
734

Tíz évvel ezelőtt, 2007. augusztus 19-én a Független Hírügynökségnek a MÁV Start kommunikációs igazgatója, Sági Zoltán azt mondta: az interneten is lehet majd vonatjegyet venni Magyarországon, várhatóan az év végétől.

A részletekről Sági Zoltán azt mondta, hogy a jegyrendelés után egy kódszámot kapnak a vásárlók. Ezt kell bediktálni majd a pénztárnál, hogy kiadják a jegyet. Egyelőre kérdéses volt, hogy fizetni bankszámláról szintén az interneten keresztül kell, vagy inkább a pénztárosnál.

Azt ígérték, hogy az árak emiatt nem fognak emelkedni,

hisz az árakat hatóságilag állapítják meg.

Az internetes jegyrendelési lehetőség bevezetését év végére ígérték, , igaz, akkor még csak tesztüzemben. Elsőként a három nagy budapesti pályaudvaron és forgalmasabb vidéki állomásokon tervezték kipróbálni a rendszert.

Sági Zoltán szerint

- Hirdetés -

a terveik között szerepelt az is, hogy mobiltelefonon is lehetne később vonatjegyet vásárolni,

akárcsak a sztrádamatricákat. Ennek bevezetéséhez azonban – mint 10 éve mondta – még időre van szükség.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .