Kitálalt, kitennék. Forrás: kalohirek.hu

Minden tisztségéből és munkahelyéről eltávolítaná mai ülésén a kalocsai önkormányzat kormánypárti többsége a baloldali képviselőt, Angeli Gabriellát, aki az Elios-ügy helyi szálát tárta fel. Eközben nincs válasz arra, hogy miért kellett az energiatakarékos lámpákat idő előtt lecserélni Elios-égőkre.

Csütörtök délutáni ülésén a kalocsai közgyűlésben kezdeményezik, hogy mindkét bizottsági tisztségéből hívják vissza Angeli Gabriellát (független, az MSZP-DK-Együtt támogatottja). Emellett önkormányzati intézményben ellátott munkahelyét is megszüntetnék. Valószínű, hogy meglesz ehhez a többség – mondta a Független Hírügynökségnek Angeli, aki a jogi bizottság elnöke a legutóbbi választás óta, a közbeszerzési bizottságnak pedig tagja.

Egy további napirendi pontban a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár részeként működő Ökopont Iroda szervezői posztját akarják megszüntetni átszervezésre hivatkozva. Mivel ez az egyetlen státusz az intézményben, amelyet Angeli Gabriella tölt be, ez

egyet jelent a képviselő munkájának elvesztésével.

Angeli Gabriella az, aki a nyilvánosság elé lépett a Kalocsán is lámpákat szerelő Elios ügyében, miután kikérte a helyi apparátustól a városra vonatkozó OLAF-jelentést. Ennek kapcsán nincs válasz arra, miért kellett újabb takarékos lámpákra szerződni az Eliosszal, s miért kellett ehhez bankkölcsönt is vállalniuk.

Kalocsa egyike annak a 14 önkormányzatnak, amelyiknek akkora „szerencséje” volt, hogy a miniszterelnökség – közpénzből – kifizette az Elios által telepített LED-lámpák bekerülési költségének 15 százalékos önrészét (85 százalék uniós pénz volt), összesen 881 millió forintért.

- Hirdetés -

Az alföldi város ráadásul úgy jutott hozzá az önrész 86 milliójához 2014 júniusában, hogy magát a lámpacserét csak a következő évben végezte el az Elios. Abban pedig talán egyedülálló a kalocsai eset, hogy a városnak 15 éves élő szerződése volt az áramszolgáltató Démásszal, amely az ezredforduló után takarékos lámpatesteket szerelt fel a városban. A szerződés 2016-ban járt volna le, a sietség tehát nem érthető – derült ki a Angeli Gabriella szavaiból.

Mindennek következtében a város 2014 áprilisában

bankhitelt vett fel az eliosos beruházás önrészére,

amelyet aztán két hónap múlva kiváltott az állam.

Szerettük volna megtudni Bálint József kalocsai polgármestertől, miért vált ennyire sürgőssé a 2013 elején kiírt uniós programba csatlakozás, ha rövidesen élvezhették volna a korszerű lámpákból származó előnyöket a démászos szerződés lejárta után. Ettől kezdve ugyanis hozzájuk folyt volna be a megtakarítás. A kalocsai polgármester eddig nem adott választ a kérdésünkre, ahogy arra sem, hogy a bankhitel gyors felmondásából származott-e kára a városnak.

- Hirdetés -

2 HOZZÁSZÓLÁS

    • Már a kérdés is rosszul van feltéve.
      Az a kérdés a választói,kalocsai emberek megvédik-e?
      Mivel nem a támogató pártjai pénzét védeni,hanem a kalocsai lakosok pénzét.
      Na és hol marad a becsület?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .