A nagy testvér figyel: Palantir – Trump – Orbán

0
1176
facts.net

Palantir a látó kő, melynek segítségével mindent és mindenkit meg lehet figyelni Tolkien regényében a Gyűrűk urában. A cég Donald Trump egyik legfőbb szponzora, és cserébe az amerikai állam az ő szoftverjével figyel meg mindent és mindenkit.

Az amerikai elnök a Palantir szoftverjével akarja gyűjteni az információkat  nemcsak az USA-ban,  de lehetőség szerint az egész világon. Peter Thiel, a Palantir egyik alapítója, Trump egyik fő szponzora  nemrég az MCC konferenciáján Magyarországon járt.

A Palantir persze tagadja egy univerzális adatbázis kiépítését, de Linda Xia, a cég egykori szoftver fejlesztője így nyilatkozott a New York Timesnak:

”minél több adatot gyűjtünk, annál nagyobb a visszaélés lehetősége és kockázata!”

Pénzügyi problémái a Palantirnak nincsenek: bejött Trump támogatása. A részvények értéke 74%-kal nőtt az első félévben. Alex Karp elnök vezérigazgató tavaly 6,8 milliárd dollárral lett gazdagabb: ebben benne van a fizetése illetve részvényeinek árfolyam emelkedése.

A Palantir szoftverjeit mind az ukrajnai mind a közel-keleti háborúban használják – írta Káncz Csaba biztonságpolitikai szakértő a Privátbankárban. Aki rámutat arra, hogy Alex Karp filozófus, Frankfurtban tanult Habermasnál míg Peter Thiel, a társalapító, akivel a Stanford Egyetemen ismerkedett meg, a szélsőjobboldali gondolkodás legfőbb szponzora az Egyesült Államokban, ahol Trump felfutása is jelentős részben az ő támogatásának köszönhető.

- Hirdetés -

Palantir= Frankenstein

Watching You! – Figyelünk téged! – ezzel a címmel készített dokumentumfilmet az ARD teievízió a Palantir cégről, amely egyre másra kapja a megrendeléseket a Trump kormányzattól. Amióta háború dúl Ukrajnában és a Közel Keleten, nagyon megnőtt a cég ázsiója a világban: Alex Karp elnök vezérigazgatót az év menedzserének választotta meg tavaly a liberális londoni Economist.

Jelenleg a Palantir 350 milliárd dolláros tőzsdei értékével a világ legjelentősebb magán biztonsági cége, amely hamarosan feltörhet az 1000 milliárdos cégek közé mint az Apple, az Amazon vagy a Nvidia.

Mit mondott Peter Thiel az MCC konferencián?

“A technológiai fejlődés könnyen az Antikrisztushoz vezetheti az emberiséget!”

– hangsúlyozta a német származású amerikai vállalkozó, aki szerint az új nem biztos, hogy jobb mint a régi. Szerinte a tudomány jelenleg nem jelent mást mint az informatikát, más területeken nincs komoly haladás:

”Mára tudjuk, hogy a tudósok nagy része csak begyűjti az állami pénzt, de a társadalomnak semmi hasznosat nem ad.”

Nyilvánvalóan ez motiválja Donald Trumpot amikor nekimegy az egyetemeknek és kurtítja a költségvetés kiadásait a tudományos kutatás terén. Leállította például azt az 500 millió dolláros kutatási programot, mely a Nobel díjas Karikó Katalin kutatásait tovább fejlesztve a rák gyógyításának lehetőségeit vizsgálta.

“Az orvostudomány a hetvenes évek óta ígérgeti a rák gyógyítását, de mindeddig nem sokat lépett előre”

– állította Peter Thiel, akinek nyilván halvány fogalma sincsen az orvostudományról.

Peter Thiel fura filozófiája egyfajta világvéget jósol:

”Az emberiség érzi, hogy a jelenlegi fejlődési és gazdasági modell nem fenntartható. Valami másnak kell következnie!”

Minek?

”Ne válasszunk az Antikrisztus és az apokalipszis között, hanem leljük meg a szűk harmadik utat!”

Az 58 éves Peter Thiel vagyona jelenleg 20 milliárd dollár a Forbes szerint.

Magát konzervatív libertáriusnak tartja, Donald Trump egyik legfőbb támogatója. Peter Thiel a Palantiron kívül alapítója volt a PayPalnek is, és az elsők között vásárolt Facebook részvényeket.

Peter Thiel azon a véleményen van, hogy “szeptember 11 megváltoztatta az egész világot, ezért szükség van az egész politikai rendszer újragondolására az USA-ban, és mindenütt a világon.”

A vállakozó szellemű szélsőjobboldali dollármilliárdos arra a következtetésre jutott, hogy

“a szabadság és a demokrácia nem összeegyeztethető többé!”

Miért? “Mert a nők is választó jogot kaptak és a társadalmi juttatások sok kisebbséget helyzetbe hoztak.”

Végső soron Peter Thiel egy társadalmi piramis mellett érvel, melynek élén a karizmatikus vezető áll. A válság megoldásnak ezt a módját Thiel szülőföldjén kipróbálták, és Hitler 12 éves rémuralma enyhén szólva nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem véletlen, hogy Trump emberei nyíltan az Alternative für Deutschlandot támogatják Németországban éppúgy, mint Orbán Viktor, aki Peter Thielhez hasonlóan meghívta az MCC konferenciájára Alice Weidelt, az Alternative für Deutschland társelnökasszonyát, aki mellesleg leszbikus kapcsolatban él egy migráns nővel.

Vajon a Palantir mindent és mindenkit megfigyelő szoftverjeit alkalmazzák-e már Magyarországon?!

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .