„Mit kíván a magyar nemzet?” Ez látható az ezernyolcszáznegyvennyolcas 12 pont elején vastag betűvel szedve. A 12 pontot a reformer politikusok (Ellenzéki Kör) állították össze, így lett az akkori tüntetők egyik fegyvere a Nemzeti Dal mellett.
A megfogalmazók nem konzultáltak a nemzettel, sőt a nemzet meg sem választotta őket, mégis azt érezték, úgy helyes, ha a nemzet nevében beszélnek, mert a nemzet tagjai között nagyon kevés a politikai szakember, aki az összes információ birtokában, azokat megfelelő IQ szinten értékelve és mérlegelve hozná meg döntését. Ezért ezt a feladatot ők, mint önkinevezett lángoszlopok (Petőfi: A XIX. század költői) a nemzettől átveszik, mert szerintük úgy lesz a legjobb mindenkinek.
Ma már persze más a módi. Magyarország nem osztrák gyarmat, hanem önálló autokrá… köztársaság, sőt erős szövetségi rendszerek tagja, és nem egy külföldi császár egzecíroztatja, hanem a nép gondos mérlegelés után saját maga választja ki azt a csapatot, amelyik őt majd egzecíroztatni fogja. Ez a rendszer, az ún. demokrácia belátja azt, hogy a népre az uralmat ugyan igen, de konkrét feladatokat nem lehet bízni, emiatt van szükség a hozzáértőkre.
A modern demokráciák hozzáértőit tekintve mondható, hogy nem kell nekik hozzáérteni. Korántsem. Bőven elég, ha elhitetik a néppel, hogy hozzáértenek.
Holott a legtöbb esetben nem. Egy kicsit se. Ezen úgy lehet segíteni, hogy a hozzáértők megfelelő tanácsadó csapattal veszik körbe magukat, akik viszont velük ellentétben tényleg szakemberek, s a haza fényre derül. Sajnos ez tévedés, a haza nem derül fényre, ugyanis a fentebb említett hozzáértők (ún. politikusok) között sok az annyira hülye, hogy maga sem veszi észre, azaz tényleg hozzáértőnek hiszi magát, akinek nem kell tanácsadó, a másik negatív eset pedig, hogy a nép által megválasztott hozzáértő nem szakembereket alkalmaz tanácsadónak, hanem a haverjait, rokonait, satöbbi. A végeredményt mindenki elképzelheti. Ha szegényes a fantáziája, akkor körülnézhet nálunk. Az is elég.
Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a hozzáértők, azaz a politikusok nem csak önzetlenül akarják ám az országot vezetni a minden határon túli jólétbe meg boldogságba, hanem vannak saját céljaik. Az egyik ilyen a dicsőség, a másik a pénz, de leginkább mind a kettő. Ebből következően egyrészt néha maguk felé hajlik a kezük, másrészt olyanokat is megtesznek, ami nem az országnak használ, hanem a saját vágyaikat elégítik ki velük. Lásd pl. békemissziózás, ami sokat ártott az ország megítélésének, és most csodálkozik a főmisszionárius, vajon miért nem szeretnek minket ezek a brüsszokrata szemetek?
A következő gond, hogy mivel a politikusok egymással küzdenek a hatalomért, nem csak az hatásos érv az egyik csapat mellett, hogy ők jók, hanem az a technika is működik, hogy a konkurens csapat rossz. Sőt, pocsék. Főleg erkölcsileg. Minél rosszabb színben sikerül feltüntetni az ellenfelet, annál jobb a karaktergyilkos csapatnak. Ebből adódnak az olyan ügyek, mint a Simon Gábor féle, amely tíz éve folyik, vagy Czeglédy Csaba ügye, amely már hét éve bosszantja a közvéleményt, mert szegény nyomozó ügyészek képtelenek találni valamit, hogy végre elítélhessék őket. Legalább elsőfokon. Miután a nép ezekből már nem emlékszik egyikre sem, ezért kell a kilenc évre kinevezett, és nagyon jól megfizetett, azaz teljesen pártatlan főügyész segítségével olyan új ügyeket kre… akarom mondani, találni. Ügyeket kreálva és állandóan hajtogatva meg lehet nyerni a 2022-es választást. Utána folyhat tovább a végtelen vakaródzás a bíróságokon akárhány évig is, mert az már senkit sem érdekel. Maximum az ügybe kevert áldozatokat, akiknek ebben tönkremegy a teljes életük. Vagy itt van Tátrai meg Császy, akik azért kerültek börtönbe, mert az ő három szakértőjük szerint a Velencei tavi susnyás ötször ér többet, mint a Budapest melletti almás, viszont a bíróság a Polt féle ügyészség által hozott negyedik szakértőnek hitt, aki szerint huszonötször. Ki hitte volna, ugyebár?
A demokrácia további hibája, hogy a nép megvesztegethető. Ilyen például a tíz éves ellopása után váratlanul kiosztott 13. havi nyugdíj (lásd itt), mégpedig zsíros hazugságokkal sűrűn telehintve, hiszen a nép nem csak megvesztegethető, de át is verhető, lévén hogy sem a képességei, sem a felkészültsége nem elegendő ahhoz, hogy rájöjjön a turpisságra.
Na persze, a magyar értelmiségi lángoszlopoknak az lenne a feladata, hogy ezt elmagyarázva a népet jó útra tereljék, de a feladatot nem teljesítik, mert az egyik rész le van fizetve, a másik rész meg rejtélyes okból lapít. Illetve hát az ok korántsem rejtély. Magam is írtam róla sokszor, de nem akarok a témára visszatérni, mert csak begorombul az ember, mint ahogy akkor is, ha valamelyik szerencsétlen immár kétszázezredszer írja le, hogy „azért van mindez, mert az ellenzéki pártok összefogás helyett marakodnak.” Sajnos fogalmuk sincsen róla, hogy a demokrácia lényege a marakodás, mert ha az nincs, biztosra vehető, hogy ott alá- és fölérendeltség van. Azaz a vita utáni megállapodás helyett autokrácia meg diktátum. Sőt, szuverénkedés.
A Nemzeti Konzultáció vizsgálatához a következő adatokból lehet kiindulni:
- Eddig 12 Nemzeti Konzultációt szervezett a kormány. A részletes műsor itt található.
- A visszaküldött válaszok száma a 12 alkalmat tekintve rendre: 200.000; 920.000; 1.000.000; 700.000; 1.000.000; 100.000; 2.400.000; 1.300.000 1.700.000; 528.000; 1.400.000; 1.500.000.
A levonható következtetések:
- Ha egy kormány Nemzeti Konzultációt indít, és azzal nem a népet akarja hülyíteni, akkor ezzel azt jelzi, fogalma sincs, hogy az országnak mi lenne jó. Mondja meg helyette a nép. Ez viszont igencsak rossz fényt vet a kormányra, hiszen a nép abban a hiszemben választotta meg e regnálókat, hogy ők majd tudni fogják, amit ő nem tud.
- Ha egy kormány a visszaküldött kérdőívek számából látja, hogy ezeket a Nemzeti Konzultációkat még a saját, kb. 2,7 milliós szavazótábora sem veszi komolyan, hiszen a számukat a válaszok száma csak egyszer közelítette meg, akkor abbahagyja a Nemzeti Konzultációk erőltetését, kivéve, ha ezekkel a népet akarja hülyíteni.
- Mivel a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a kormány nem akarja magát ostobának beállítani sem azzal, hogy nem tudja, mit kell tenni, sem azzal, hogy nem vette észre, a visszaküldött kérdőívek összessége nem az emberek, hanem saját leghívebb szavazóinak a véleménye, ami amúgy is közismert, mondható, hogy a Nemzeti Konzultációk egyértelműen a néphülyítés eszközei. A sok egyéb néphülyítő eszköz mellett.
A Nemzeti Konzultációk technikája rendkívül egyszerű. Három részből áll, úgymint Témafelvetés, Magyarázat és végül a Kérdés. Példa:
- Témafelvetés: „Brüsszel azt akarja, hogy az EU összes polgára keressen egy társat, akivel minden felkelés után leakasztanak egymásnak egy-egy nagy pofont (hithűeknek: saller), melyeket reggelente a rendőrségre beküldött rövid videóval igazolhatnak. Magyarország kormánya ezt a törekvést ellenzi.”
- Magyarázat (a „Honnan veszitek ezt a hülyeséget?” kérdésre): „Iliana Ivanova EU oktatási biztos egyszer látott egy Bud Spencer – Terence Hill filmet, és ahelyett, hogy felháborodott volna, dokumentáltan (videó!) röhögcsélt rajta. Rö-hög-csélt! Ebből egyértelmű, hogy mik az EU bürokraták szándékai.”
- Kérdés: „Ezt akarjátok, hülyék?” illetve bocs: „Egyetért ön ezzel? Igen ⃝ Nem ⃝”
A fentiek alapján egyértelmű, hogy a Nemzeti Konzultáció se nem nemzeti, se nem konzultáció, mivel egyrészt a nemzet elhanyagolható része nyilvánítja ki a véleményét, másrészt csak olyan kérdésekről konzultál a kormány, amelyek esetében a válasz halálbiztosan az, amit ő akar.
De azért ez gyönyörű dolog. A kormány a véleményemet kéri. Az enyémet! Amelyet más soha! A Gyurcsány bezzeg nem csinált ilyet, még azt a pár milliárdot is sajnálta rá (2010 – 2022 között összesen 50 milliárd HUF), helyette inkább megemelte a családi pótlékot. Még szerencse, hogy az Orbán miniszterelnök úr nem ilyen. Áldja meg a Jóisten érte!
Mi lenne velünk nélküle?
