Közeledik-e a magyar diplomácia a BRICS-hez?

0
241
Facebook

Kazanyban tart csúcstalálkozót a nyugati világgal szembenálló szervezet a BRICS, mely eredetileg Brazíliából, Oroszországból, Indiából, Kínából és Dél Afrikából állt, de időközben sok új állam is csatlakozott hozzá: Egyiptom, Etiópia, Irán, az Egyesült Arab Emírségek.

Több állam is kérte felvételét: Szaúd Arábia és Törökország is részt vesz a csúcstalálkozón Kazanyban. A török diplomácia arról tájékoztatta az orosz szervezőket, hogy a legmagasabb szinten vesznek részt a csúcson vagyis jelen lesz Erdogan elnök is. Ez azért érdekes, mert Törökország a NATO tagja vagyis a Nyugat katonai rendszerének része. Erdogannal igen szoros kapcsolatban áll Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, aki korábbi elnöki beiktatására magával vitte a fiát, Orbán Gáspárt is.

“Magyarország nem a megfelelő blokkban van”

Ezt közölte a közszolgálati médiában Békés Márton, a Terror Házának tudományos igazgatója, akinek Schmidt Máriával együtt az a feladata Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerében, hogy ideológiai szósszal öntsék le a miniszterelnök mindenkori ténykedését.

A strasbourgi viták következményét Orbán Viktor maga vonta le:

“Brüsszel meg akarja buktatni a magyar kormányt.”

Minthogy a demokrata adminisztráció törekvése hasonló Washingtonban, ezért mondhatta azt Békés Márton, hogy “nem ebben a blokkban van a helyünk.” Ez ugyanaz a reakció mint amilyet Orbán Viktor az Európai Néppárttal szemben tanúsított: kilépett mielőtt kirúgták volna. Ma már deklaráltan Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője az első számú ellenfél Orbán Viktor számára Brüsszelben. Minthogy Németország következő kancellárja várhatóan Merz lesz vagyis a CDU-CSU koalíció vezetője, ez nem sok jót ígér a magyar miniszterelnöknek, aki minden reményét Trumpba veti, aki fütyül Európára viszont szívesen átvenné Orbán Viktor autokrata rendszerét. Szijjártó Péter már tizenegyszer járt Oroszországban azóta, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát, így nem csoda, ha

az Amerikai Népszava orosz ügynöknek nevezte a magyar külügyminisztert.

A BRICS pontosan október 22-23-án ülésezik Kazanyban. A magyar forradalom 1956-ban épp azt a nemzeti egységet mutatta fel, hogy jóformán senki sem kíván a szovjet blokkhoz tartozni Magyarországon. Nagy Imre miniszterelnök be is jelentette a kilépést a Varsói Szerződésből. Válaszul megérkeztek a szovjet csapatok, és Nagy Imrét felakasztották. Orbán Viktor épp Nagy Imre temetésén vált országosan ismert politikussá amikor kiadta a jelszót 1989-ben: ruszkik haza! Azóta Orbán politikája egy cseppet megváltozott, de Magyarország helyzete aligha: a miniszterelnök nemigen rendezhet népszavazást arról, hogy akartok-e a keleti blokkba tartozni?!…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .