Mit van a szerszámosládádban? 10 szerszám, amit kötelező bepakolnod!

0
776
FH

Sokan szeretnek tenni-venni a ház körül, szerelni, építeni, átalakítani, falat rendbe tenni, vagy csak egy képet felhelyezni. Ehhez azonban olyan alap eszközökre lesz szükségünk, amivel nyugodtan neki tudunk látni a feladatok elvégzésének. Ezeket a szerszámokat mindenképpen célszerű a ládában tartani, olyan helyen, ahol mindig kéznél vannak. De vajon mik lehetnek ezek az eszközök? Mik azok a szerszámok, amiknek kötelezően helyet kell kapniuk a szerszámosládában? Az alábbi írásunkban 10 ilyet mutatunk be.

Alapkellékek minden háztartásban

Vannak létszükségletek, mint például a kalapács, ami nélkül még egy képet sem tudunk feltenni a falra. Ott van még a vízmérték, a mérőszalag, valamint a fűrész, ez azonban nehezebben mozgatható. A másik kevésbé hordozható alapkellék pedig egy satu, amire fa megmunkálásához lehet szükségünk. De lássuk a konkrét kellékeket.

1.   Mérőszalag

A ládában mindenképpen helyet kell kapnia egy mérőszalagnak, aminek köszönhetően pillanatok alatt mérhetjük le a dolgok magasságát, hosszúságát, valamint a szélességét. A legtöbb verzió ma már rögzíthető, így biztosan nem ugrik össze a mérés közben.

2.   Vízmérték

A másik fontos eszköz a vízmérték, hiszen ez lesz az a szerszám, amivel megbizonyosodhatunk róla, az adott dolog tényleg vízszintes, mind függőlegesen, mind vízszintesen egyaránt. A kellék ráadásul kapható kisebb változatban is, de akad kétkezes kivitel, aminek szintén helyet kell kapni a szerszámosládában.

3.   Satu

Az említett satu szintén fontos része lehet a szerelési munkálatoknak, főleg amennyiben gyakran dolgozunk fával. Ez lesz az az eszköz, ami nem minden feladatnál kerül elő, cserében mindig ott van, ha éppen szükség lenne rá.

- Hirdetés -

4.   Fűrész

Hobbi barkácsolóként vagy kertészként tevékenykedünk? Akkor egy fűrész biztosan nem maradhat ki a ládából. Bármilyen eszköz megteszi, amivel vastagabb anyagokat, fákat, ágakat vághatunk el. Ennek kapcsán akad fám, valamint fa megmunkálására alkalmas kivitel egyaránt. Jó, ha mindegyik kéznél van.

5.   Szike

A fűrész mellett a szike lesz az, ami vágásra alkalmas, amire mindenképpen szükségünk lehet. Az éles szerszámmal vékonyabb plexi lapokkal is elbánhatunk, nem beszélve arról, ha kábeleket vagy egyéb hasonló dolgokat kellene szabdalni. A szike esetében nem gond, ha tompul a vége, hiszen csak le kell törni az éppen használt szelvényt, vagy lecserélni az egész pengét.

6.   Kalapács

A jó öreg kalapács, ami nélkül egyetlen barkácsolási vagy átalakítási munkát sem tudunk elvégezni. Az alapfunkcióit be sem kell mutatni, mint a szög beverése vagy két elem összeillesztése. Másik lehetőség a bontási munkálatok elvégzése, de ebben az esetben nem árt a jóval súlyosabb darabok között nézelődni.

7.   Csavarhúzó

Szintén alapeszköz, ha például polcot szeretnénk felszerelni, bútort összeszerelni, vagy barkácsolási feladatokat elvégezni. Az eszköz abba a kategóriába esik, amire mindenképpen szükségünk lehet a mindennapok során. A csavarok segítségével ugyanis rengeteg dolgot tudunk rögzíteni, ehhez azonban kelleni fog az a bizonyos csavarhúzó, amivel meghúzhatjuk a csavarokat.

8.   Fogó

A kombinált fogó a legnépszerűbb választás, ugyanis ezeket sokkal több mindenre használhatjuk fel, mint a hagyományos változatokat. Élével drótokat csíphetünk el, a laposfogó részével pedig akár meg is szoríthatjuk azokat. Akadnak persze sokkal speciálisabb verziók is, amikkel még könnyebben végezhetjük el a speciális feladatokat.

9.   Csavarhúzó

A kalapács és a fogó mellett a csavarhúzó is abba a kategóriába esik, aminek mindenképpen helye van a szerszámosládában. Akad lapos és csillagfejű kivitel egyaránt, de manapság már léteznek cserélhető bitfejjel ellátott eszközök is, amikkel a munka már-már álommá válik.

10.               Villáskulcs

Végül, de nem utolsó sorban ott van nekünk a villáskulcs, ami egy igen praktikus eleme lehet a ládának. Ezzel meghúzni, valamint lazítani tudunk szögletes fejű csavarokat, valamint anyagcsavarokat. Az állítható fejű szerszámok fejében ráadásul megtalálható egy kisebb görgő, amivel a kulcs villájának a szélességét állíthatjuk fokozatmentesen.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .