Belebukhat-e Orbán az ukrán háborúba?

0
2193
Putyin és Orbán
Facebook

Ebben a helyzetben mindenkinek választania kell, hogy melyik oldalra áll – hangsúlyozza az Élysée palota közleménye, melyet az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozója előtt adtak ki.

Franciaország az Európai Unió soros elnöke. Macron elnök – éppúgy mint Orbán Viktor miniszterelnök – tárgyalt az elmúlt napokban Putyinnal Moszkvában. Csakhogy csütörtök hajnalban az oroszok megtámadták Ukrajnát. Az új helyzetben egyértelmű állásfoglalásra van szükség. Orbán Viktor utoljára azt mondta, hogy ebből az ukrán-orosz konfliktusból a legjobb lenne kimaradni. Csakhogy a NATO és az EU egy tagállama ezt nem teheti meg!

Putyin trójai falova

Orbán Viktornak ez az eposzi jelzője eddig csak politikai támadás volt, de ezek után döntő fontosságú kérdés lehet. Washingtonban, Berlinben, Párizsban és Rómában dönthetnek úgy, hogy ebben a háborús helyzetben ez immár nem tolerálható.

A budapesti amerikai nagykövetség már eddig is nyíltan lobbizott Márki-Zay Péter mellett. Az ellenzék miniszterelnök jelöltje tüntetést szervez az orosz nagykövetség elé. Orbán Viktor megbuktatását ebben a helyzetben még lengyel barátai sem utasítanák el olyan hevesen hiszen számukra Putyin maga az ördög.

Miért csinálja ezt Putyin?

Valószínűleg lepaktált Kínával, és hosszú távra elkötelezte magát Peking irányában. A kínaiak az ukrán konfliktus nagy nyertesei, akik nyugodtan koncentrálhatnak  a gazdaság fejlesztésére miközben összes többi vetélytársuk teljesen fölöslegesen háborús konfliktusba bonyolódik egymással.

Putyin – éppúgy mint Brezsnyev – saját működésképtelen gazdasági – társadalmi rendszerének reformja helyett katonai megoldásokkal kísérletezik. Brezsnyev megtámadta Afganisztánt, és ezzel felgyorsította a Szovjetunió agóniáját. Putyin támadása Ukrajna ellen járhat hasonló következményekkel. Peking előtt viszont igazolhatja hadseregének erejét, és így egyenrangú kapcsolatnak mutathatja be a kínai-orosz szövetséget. Noha valójában csak gazdit cserélt: a Nyugatnak, amely semmibe vette búcsút inthet, de a kínaiak sokkal okosabb és erősebb partnerek. Ráadásul nem katonai kategóriákban gondolkodnak mint az oroszok, akik számtalan kudarc ellenére nem tudnak ettől megszabadulni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .