Vége az évnek. Ilyenkor mindenki értékeli, ami az évben történt, habára politikai folyamatok nem feltétlenül évekre tagolódnak. Most viszont sokan tekintik 2019-et sikerévnek.
Szűkebben az ellenzéki siker évének, még szűkebben a DK sikerévének. A DK és a Momentum esetében az EP-választás, az egész ellenzék tekintetében pedig az önkormányzati választás eredménye látszik megalapozni az ilyen véleményt. Elvégre az EP-választáson a DK 16, a Momentum pedig 10 százalékos eredményt ért el, négy illetve két mandátumot szerzett az Európai Parlamentben, amire senki sem számított. Ez ne volna igazi siker?
Az önkormányzati választáson pedig sikerült megnyerni Budapestet és tíz megyei jogú és néhány kisebb városban a polgármesteri tisztséget (a közgyűlési többséget pedig további három megyei jogú városban), ez ne volna nagyszerű eredmény? Dehogynem.
Csakhogy ez sem változtat azon, hogy a Fidesz támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint továbbra is – a választani tudó biztos szavazók körében – ötven százalék fölött van, és az önkormányzati választáson az ország egészét tekintve a Fidesz jóval több szavazatot kapott, mint az ellenzék. A tavaszi EP-választáson is ötven százalék fölött volt a Fidesz, a DK és a Momentum nagy sikere a szavazatoknak az ellenzéken belüli újraelosztásából adódott. Én persze jónak tartom azt, hogy a DK és a Momentum lett erősebb az MSZP, az LMP és a Jobbik rovására, mert a megerősödött két párt politikáját tartalmában jobbnak tartom, mint a három meggyengült pártét. Számomra, aki baloldali liberálisnak vallom magam, a kifejezetten antiliberális Jobbik és LMP és az e tekintetben bizonytalan MSZP-vel szemben örvendetes a DK és a Momentum ellenzéken belüli súlyának megnövekedése. Ez azonban még nem elég ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy a 2019-ben követett út elvezet az Orbán-rendszer bukásához.
Mi is történt az önkormányzati választáson?
Ahol sikerült legyőzni a fideszes polgármestereket, ott ennek kulcsa az volt, amit teljes ellenzéki összefogásnak szoktak nevezni. Mi volt ennek tartalma? Ami az ellenzékieket egyesítette, az a fideszes korrupcióval, a Fidesz politikai viselkedésével, hatalomgyakorlási módjával való szembehelyezkedés, és a környezeti szempontok érvényesítésében való egyetértés. Amennyire látom, emellett Karácsony fővárosi fellépésének volt egy határozott baloldali társadalompolitikai tartalma is, de másutt – a budapesti kerületekben és a vidéki városokban – ez az elem már nem volt jelen.
Vajon elegendő-e ennyiben egyetérteni az országos politikában? Az önkormányzati választás nem szólt külpolitikáról, nem szólt gazdaságpolitikáról, és csak korlátozottan szólt társadalompolitikáról. Ez tette lehetővé a teljes összefogást. Országos politikát azonban aligha lehet ilyen alapon csinálni.
Sokaktól hallottuk az elmúlt napokban, hogy a kulcskérdés annak a vezető politikusnak a megtalálása és „felépítése”, aki az egyesült ellenzéket a 2022-es választáson vezeti majd. Az ATV egyik utolsó vitaműsorában a Kuncze Gáborral és Lendvai Ildikóval a stúdióban ülő Cseh Katka, a Momentum EP-képviselője mondta, szerintem nagyon helyesen, hogy fontosabb ennél annak a politikai iránynak a megfogalmazása, immár az országos politikában, amely mellé az Orbán-rendszerrel szemben álló választók tudnak majd odaállni.
Az önkormányzati választási összefogás arra volt elég, hogy például Karácsony Gergő 50:45 arányban győzze le Tarlóst, és sokfelé született ehhez többé-kevésbé hasonló eredmény. Az Orbán-rendszer majdani legyőzéséhez azonban ilyen eredmény – amitől a közvélemény-kutatások, illetve az önkormányzati választás országosan összesített adatai szerint nagyon messze vagyunk – nem elegendő. Amikor a 2014-es országgyűlési választás előtt, amikor még naiv módon jobban bíztunk a kormányváltás lehetőségében, mint 2018-ban, sokat gondolkoztunk azon, hogy hogyan lehet a kormányváltáson túl áttörni azokat a gátakat, amelyeket a Fidesz kétharmaddal felépített. Mint tudjuk, azóta ebben sokkal messzebbre jutottak.
Orbán rendszere csak akkor számolható fel, ha a Fidesz nemcsak a szokványos módon választási vereséget szenved immár országosan, hanem ha politikailag összeomlik, mégpedig legalább úgy, mint az MDF 1994-ben, illetve az MSZP–SZDSZ 2010-ben.
Nem a választási eredmény százalékos mértéke itt a döntő, hanem a korábban hatalmat gyakorló politikai erő erkölcsi-politikai összeomlása.
Az, hogy ellenzékbe kerülve úgy megbénuljon, mint a korábbi kormányerő 1994-ben és 2010-ben.
Ehhez pedig – az önkormányzati választáson elért nagyszerű eredmények dacára – nem kerültünk közelebb 2019-ben. Ezért nem mondhatjuk sem azt, hogy 2019 a fordulat éve lett volna, sem pedig azt, hogy azt kell tovább csinálni, ami az önkormányzati választással elkezdődött. Ahhoz, ami az Orbán-rendszer megdöntéséhez kell, ez messze nem elegendő.
Más is kell hozzá, nagyon más. Ezt pedig ellenzéki politikusaink mintha egyelőre nem látnák.
