120 perc – 2018. január 20. 16:00

0
794

Meddig áll az amerikai kormányzat?

Utoljára 2013 őszén történt meg az Egyesült Államokban, hogy leálltak a kormányhivatalok. Most ismét ez történt, miután a kongresszusnak nem sikerült határidőre elfogadnia a kormányzat működéséhez szükséges költségvetést. A kormányzati leállás nem okozna különösebb károkat, ha a pártok a hétvége során tető alá hoznának egy mindkét oldal számára elfogadható javaslatot.  A kormányzati leállás idején a nem nélkülözhetetlen szövetségi közintézmények – könyvtárak, nemzeti parkok – nem működnek, az alkalmazottak fizetés nélküli szabadságon vannak. Bár ennek a vesztesége önmagában nem nagy, a tőzsdék általában érzékenyen reagálnak a bizonytalanságra. (Euronews)

Gorka Sebestyén szerint nincs is ellene elfogatóparancs

Az egyik legnagyobb Trump-párti amerikai portálon magyarázkodik magyar körözése miatt Gorka Sebestyén. Az amerikai elnök egykori biztonsági tanácsadója a Breitbartnak azt mondta: nincs is elfogatóparancs ellene Magyarországon, azt csak a helyi radikális sajtó terjeszti. Pedig az információ a rendőrség honlapján is szerepel. A külügy épp amiatt kényszerült magyarázkodni, mivel Szijjártó Péter úgy egyeztetett tavaly Gorkával, hogy akkor már körözték. A tárca azzal magyarázta, hogy nem dolga ellenőrizni a Police.hu-t.  Gorka Sebestyén ellen lőfegyverrel való visszaélés miatt van érvényben elfogatóparancs.(Hír TV)

Elhunyt Paul Bocuse  a gasztronómia pápája

91 éves korában elhunyt a francia konyhaművészet szimbolikus alapja, akinek a nevét a gasztronómia iránt kevéssé érdeklődik is ismerik, köszönhetően annak, hogy róla nevezték el a konyhaművészek legrangosabb versenyét, a Bocuse d’Or-t. Tavalyelőtt nálunk rendezték meg a verseny európai döntőjét, amelyet Széll Tamás nyert meg, aki a tavalyi világdöntőn különdíjat kapott és 4. helyezést ért el. (FüHü)

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .